Az Épitési Ipar, 1884 (8. évfolyam, 1/366-52/417. szám)

1884-05-04 / 18. (383.) szám

Előfizetési ár: Egész évre . . 8 frt. || AM.Mém.és Ép.­ Egyl.tagjainak Félévre .... 4 frt. Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre. 2 frt || Egyes szám ára 25 kr. 18—383. szám. Vasárnap, május 4. Szerke­sztő- és kiadó-iroda: VII. ker. Kerepesi­ út 24. sz. III. e. 4. ajtó. Minden a lapot illető küldemény ide intézendő. Kiadják:­­Ámen József, Benkó­­Károly, gukorics Gyula, czigler Gyözö, Benois Delvecchio gerenc, Bötzer Lipót, gauda József, geszti (Adolf, Ganz és gassa, gauszmann Alajos, gieronymi Károly, gofhauser Lajos, gallina Mór,­­Kanser János, gél­er Napóleon, gund (Endre, gangenfeld grigyes, Lechner Lajos, Lakse-gibry §éla, jjtechwart .Andris, Neuschloss (Emil,­­Neuschlosz Ödön és Marcell, Nej §éla, girtos Gyula, gucke, József, i§chlick §éla, Steindl Imre, golnay­­Lajos, lieber Antal, girl Miklós, gellerin glityis. Pártos .Gyula, a kiadótulajdonosok képviselője. Felelős szerkesztő : Issy Béla. Tartalom. Meghívó. — A történelmi ötvösműkiállítás — A Zagyva szabályozása (Rajzmelléklettel). — A kovácsolt vas új gyártása. — Vegyesek. — Magy. Mérnök- és Építész-Egylet. — Fővárosi ügyek. Pályázatok. — Ajánlati árlejtések. — Hirdetések. M e g h i v­ó. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet mű­- és középitési szakosztályai jövő hétfőn, folyó évi május hó 5-ikén este 6l/* órakor az egyesület helyi­ségében (Csillag­ utca 12. sz. alatt) összejövetelt tartanak. Ybl Miklós s. k. Czigler Győző s. k. szakoszt, elnök, szakoszt. jegyző. A történelmi ötvösműkiállítás. A ötvösművészet mint elvont műipari ág, nem szá­mítható ugyan közvetetlenül az építési ipar műipari fog­lalkozásai közé, de minthogy az az átmenet, a­mely a bronz­­műves, műlakatos, műbádogos stb. munkákat a szorosan vett ötvösmunkáktól elválasztja, egymásba fogódzó folyto­nosságánál fogva bizonyos határt nem állapít meg, illeté­kesnek, sőt kötelességszerűnek tartottuk a magyar törté­nelmi ötvösműkiállítás alkalmával szerzett szerény megfi­gyeléseinket és véleményeinket a következőkben előadni. Valóban a magyar nemzeti jelleg egyik fővonása, a dísz, a pompa kedvelése tükröződik vissza e gazdag kiál­lítás minden egyházi, minden profán műremekéről. A nyit­­rai püspök misemondó kelyhe, az Eszterházy- és losonci kancsó, a kupák, a gazdag násfák, kócsagforgók, buzogá­nyok és nyeregkápák mind­azon előszeretetről és műízlés­ről tanúskodnak, a­melylyel a magyar egyházi és világi főurak ennek a nemes kedvtelésnek hódoltak; de tanús­kodnak egyszersmind a magyar ötvösművészek valódi mű­vészi vocatiójáról is, a­melylyel ők az európai művelt nem­zetek fejlődött művészetét nem éppen magyarosítani, de kétségtelenül a magyar gondolkozásmóddal és a magyar kedélylyel bizonyos összhangba hozni igyekeztek. Hogy mily sikert értek el, azt fenntartotta számunkra nemcsak a történelem, de a hagyomány is, hogy midőn a dalmáciai és később a nápolyi hadjáratok alkalmával az Anjouk idejében magyar követekkel olasz küldötteknek kell vala alkudozniok s a gazdag olasz patríciusok öltözetük min­den darabjával ragyogó díszt öltöttek magukra, addig a ma­gyar főurak fölötte egyszerű eleganciát fejtettek ki, de egyiknek a kócsagforgója egy mesterien csiszolt hatalmas gyémánt, vagy a másiknak a dolmánycsatja egyetlen dísz­smaragd, felért az egész olasz deputáció minden ékszerei­vel ; hasonlóan imponáltak későbbi időkben főuraink az osztrák, cseh és lengyel főnemességnek is. — Ezen ma­gyar jellemvonást az ékszerekbe lehelni, a magyar ötvös­művészek tehették csak, övék az érdem, hogy ma sok szá­zaddal később egy valódi — fájdalom, azóta egészen el­tűnt — magyar ötvösművészet kincseiben gyönyörködhetik a Budapestre vándorló művelt világ. Az építési iparágaknak, magának az építészetnek nem voltak őseink vándor természetüknél fogva nagy kedvelői; állandó lakások építésére akkor érkezik nálunk királyi pa­rancs, mikor a strassburgi münster már ragyogó pompájá­ban fennállott, Kun László királyunk évekig ellakott kar­cagi táborresidentiájában, de másfél századdal később, már Róbert Károly alatt a magyar kerékgyártók, hintókészítők oly európai hírre tettek szert, hogy külföldi udvarok nál­­­unk készíttették díszfogatjaikat . . . Ebből az időből való Visegrád — — —. Nagyszerű lakóházat, egy mustraszerű középkori lo­vagvárat legelsőbben — és talán utolsónak is — az öreg Hunyadi János, történelmünk ezen egyik legérdekesebb alakja építtetett csak; fiában teljes erővel élt e nemes műérzék; a budai szép templom ezért hálából az ő nevét vette föl, míg egyéb régi családjaink alig mutathatnak fel műtörténelmi becsű családi házakat, mert hiszen a felföldi lovag- és rablóvárak romjai nem jöhetnek számba. Családi ékszerei, olyanok, melyek művészi becsük te­kintetében a legelső európai gyűjtemények díszére válhat­nának, vannak minden főúri, de még a legszámosabb köz­nemesi családnak. Tagadhatatlan az is, hogy az ország viszontagságteljes századai az építészeti műemlékeket mint­egy lesöpörték a föld színéről. Mátyás budai királyi palo­táját csak leírásból ismerjük, míg az ékszereket könnyeb­ben menthették meg őseink az ellenség zsákmányoló dühe elől.

Next