Épitő Ipar, 1912 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-21 / 3. szám
28 építőipar (3.sz.) 1912. januárius 21 kitűnőbb művészeinek közreműködésével rendeznek (nemzetközi) cyklusos előadásokat Mindezek a színházak azért létesültek és a cyklusos előadásokat azért rendezik, mert azok az idegenforgalmat kiválóan előmozdítják. Néhány év előtt egyik magyar vidéki városban az országos dalosünnepély , különösen pedig Zichy Géza gróf műveinek előadása, valamint személyes közreműködése következtében igen jól sikerült. Az ünnepély oly idegenforgalmat okozott, hogy a magyar Bayreuth eszméje is felmerült. Zichy Géza az író, drámaíró, költő, zeneköltő és művész, aki jobbkezét ifjúkorában elveszítette, balkezének művészetével több mint másfél millió koronát szerzett kórházak, emberbaráti intézmények és egyéb jótékony célok javára. Egyik gyönyörű költeménye: „Az angyalember", aki azt kérte Istentől, hogy földi életével a haldoklót táplálhassa és a saját életével másokét meghosszabbíthassa. De mindenkivel jót akarván tenni, rövid idő alatt elpazarolta életét. Ez a költemény a gróf szívének és lelkének tükre. A fejedelmek elhalmozták őt a legmagasabb kitüntetésekkel. A világvárosok műértő közönsége elragadtatással és tisztelettel hódolt meg a magyar gróf művészete előtt.’) Liszt Ferenc azt mondta a gróf első nagy sikerei után: Az örökölt fényes név a nyilvános művészi pályán megkönnyíti a kezdetet, de megnehezíti a győzelmet. Ezzel arra célzott, hogy aki nagy név örököse és akinek mindig a »noblesse oblige" elvét kell szem előtt tartania, annak nehezebb a babérért küzdenie, amelyet — bármily nemes a verseny — mások elől hódít el. Zichy Géza gróf operáit a külföldön, ahol jobban megértik, nagyobb sikerrel adják, mint nálunk. Azok a zeneértők, akik fáradságot vettek maguknak és belemélyedtek a Rákóczi-trilógia tanulmányozásába, arra az eredményre jutottak, hogy e mű oly tökéletes drámai alkotás, abban annyi magasztos érzés, igazság, bölcseség és költői báj van, a nyelvében és zenéjében pedig annyi szépség van felhalmozva, nemkülönben zenéje classikus formába öntött oly színtiszta magyar zene, hogy méltán mondhatjuk: Ez a mi magyar Nibelung-trilógiánk! A nagyemberek közös sorsa, hogy műveiket többnyire csak az utókor érti meg és méltatja érdemük szerint. A szóban forgó vidéki városban az országos dalosünnepély sikerétől való felbuzdulás nyomán felmerült a a magyar Bayreuth eszméje. A dolog pénzügyi oldalát illetőleg a színház költségének beszerzésekor arra gondoltak, hogy a város különben is új színházat akar építeni. Ilyen nagyobbszerű nemzeti célra az állam is nagyobb segítséget adna. A gróf Zichy családok is áldoznának a színházra (a bayreuthi színház nem áldozat volt, hanem tényleg hasznos befektetés) és remélhető, hogy a magyar főurak is hozzájárulnának. Ezt az eszmét néhány magyar főúrnak is előadták, akik akként nyilatkoztak, hogy ha a mozgalom megindul, azt társadalmi állásuk és vagyonukhoz méltóan támogatni fogják.*) Akkor még a charlottenburgi Schiller-színház nem , állott. Itt már akkor arra gondoltunk, hogy úgy, amint azt később a charlottenburgi Schiller-színházban csinálták, az amfitheatrális nézőtér hátsó része függönynyel elzárható legyen és a színház nem ünnepi előadásokra mint kisebb színház a város rendes, csekélyebb számú közönsége által is használható legyen. Az ide fogott két ábra mutatja a színház homlokzatát és annak elhelyezését a várost övező kies fekvésű domb tetején az ott lévő villák és középületek felett. A város hajdanában római colonia volt. A domb aljában állott a régi római amphitheatrum. A rajzokat e sorok írójának alaprajzi tanulmányai és tervezése nyomán Krosovszky Ernő kartársam volt szíves elkészíteni. A tervezéskor azt tartottam szem előtt, hogy az épület a domb alatt fekvő parkból minél szebben és impozánsabbul mutatkozzék. E célból a classikus formák kínálkoztak legmegfelelőbbeknek. Ismeretes, hogy a régi 1. ábra. A pöstyéni „Thermia-Palace-szálló" és „Irma-fürdő" és vasbetonszerkezeteik. 2. ábra. *) Teljes életében csak egyetlenegyszer szerzett magának pénzt a művészetével. Ez úgy történt, — amint a gróf ezt az esetet tréfásan el szokta mondani — hogy a hetvenes évek végén Liszt Ferenc egyik tanítványa , Esipoff Amália orosz zongoraművésznő hangversenyt adott Bécsben Bösendorfer termében. Az osztrák főváros legelőkelőbb közönsége vett részt a hangversenyen, amelyen jelen volt Zichy Géza is. A hangverseny elején azonban a művésznő rosszul lett s nem folytathatta játékát. Liszt Ferenc Zichy Gézát kérte, hogy folytassa és játsza végig a hangversenyt. A gróf azt válaszolta, hogy szívesen, de ő ingyen nem játszik. Liszt Ferenc elértette a gróf tréfáját. Elővette pénztárcáját s mosolyogva ezüst tízkrajcárost nyújtott át a grófnak, aki aztán nagy tetszés mellett játszotta végig a hangversenyt. A tízkrajcárost aranyba foglalva most is az óraláncán hordja. Abból a másfél milliós koronából, amelyet balkeze öt ujjának senki által utól nem ért csodás művészetével jótékony célokra szerzett, a maga részére csak ezt a tíz krajcárt tartotta meg. *) Volt olyan indítvány is, hogy a magyar mágnásokat kérjék fel, hogy a nemzeti casinoban, továbbá vadászatok, lóversenyek és egyéb mulatságok alkalmával a mágnás urak kötelezzék magukat arra, hogy pár éven át kártyanyereségüknek 1—2—5%-át ajándékozzák a magasztos nemzeti célra. Ennek az indítványnak a megvalósítása a főúri hölgyek hatalmában áll. Ha akarják, nekik sikerül legkönnyebben.