Épitő Ipar - Építő Művészet, 1924 (48. évfolyam, 1-40. szám)

1924-01-01 / 1-2. szám

2 ÉPÍTŐ IPAR :­ ÉPÍTŐ MŰVÉSZET 1924 január 1 küszöbön van. Élénkebb műszaki munkák folynak a kereskedelmi kikötő területén, a Margitsziget rendezése körül, a Krisztina-körúton fekszik már két és fél millió tégla és egyéb építőanyag, várva, hogy belőlük a 8 emeletes 111. telefonközpont palotáját rakják össze és benne megszüntessék a téves kapcsolások rendszerét. Épül a bankóprés palotája is, hogy ne kelljen a sweizi préseket koptatni, tervezés alatt áll a jegybank, a pénz­intézeti központ hatalmas épülete. Befejezés előtt áll a Szent János kórház tüdőbeteg pavillonja és elkészült a debreceni egyetem hatalmas épü­ltcsoportja. Az emeletráépítések inkább divatos megoldások. Legfeljebb ott indokoltak, ahol igazán jó karban levő alépítmények állanak rendelkezésbe és a telek nincsen ezekkel jól kihasználva. Egyebütt nemcsak az alul lakókat keserítik el az építkezés tartama alatt, de azt hiszem a leszámolásnál az építte­tőnek is csalódásokat hoznak létre, mert alighanem jutányosabb lett volna teljesen új épületet üres telekre építeni. Pedig mennyi szép üres telkünk van még a város belsejében is, vagy építési telek­számba menő, lebontásra érett régi föld­szintes viskónk. Tervező építészeink sokkal több tervet készítettek, mint amennyit megvalósíthattak. Az építtetők neki­buz­­dultak az állam által kilátásba helyezett lakásépítési akció és­ építési kölcsön remény­ében is. A számítások azonban nem váltak be, a remélt magas kölcsön és az építkezés elmaradt. Ebből természetesen a tervezői honorárium kérdésében is számos félreértés keletkezett. A tervezők a szép remény kecsegtetése közben nem rögzítették igényeiket előzetesen és dolgot adtak a díj­szabási bizottságnak, hogy védje meg szaktársaink ér­dekeit és mentse meg a veszett fejszének legalább a nyelét. A megvalósulásra került építkezéseknél is vannak meg nem oldott honorárium kérdések. Az építtető be akarja szerezni az anyagokat a tervezésre adott meg­bízatásnak első napján, hogy elkerülje az áremelkedé­sek folytán előálló többkiadásokat. Terv nél­ül kell tehát már anyagkimutatásokat készíteni. Ez a rendszer nem tetszik sem a vállalkozóknak, sem az építészek­nek, de beletörődnek, hogy el ne szalasszanak egy-egy, látszólag nagy hasznot ígérő munkát, mert hamar akad, aki az építtetőhöz férkőzve elhalássza az üzlet lebonyolítását. A művezetések, e leszámolások körül előre nem látott feladatok keletkeznek, amire a hónapról­­hónapra hiányosan megtalpalt díjszabás nem nyújt kielé­gítő támpontot, a kétezerszeres szorzószám messze elma­radt az élet szorzószámai mögött. A megalakuló mérnöki kamara a jövő szép remény­ségünk. Hisszük, hogy ez sok sebre meghozza a tapaszt. Ezzel a hittel kívánok lapunknak és összes kartársaim­nak boldog új esztendőt! Sándy Gyula, már felvilágosítást adni, sem az építkezés történetéről, sem pedig alkotó mesteréről. Szabad-e a feledés ho­mályába eltűnni engedni eme nagy úttörők neveit és alkotásaik történetét, különösen ma, mikor látjuk, hogy nyomorúságunk ama alkotások gazdagságához mért műveket többé létrehozni képtelen ! ? Az „Építő Ipar — Építő Művészet“ régi tradíció­inak tesz eleget, mikor figyelmét eme előttünk álló, de az ismeretlenség homályába burkolt műalkotásokra fordítja és rámutat a múlt lelkére, mely valóban bá­­mulatraméltó energiával igyekezett a magyar építész­­kultúrát a művelt nyugati városok hatalmas méretű alkotásainak szintájára felemelni. Azt hisszük, hogy kor­társainknak kedves örömet szerzünk ezáltal, hiszen a jelen sivárságát, csakis a múlt fényén való elmerengé­­sünk csillapíthatja, a régiek nagylelkűsége adhat csak új reménységet csüggedésnek indult karjainkba. De kötelességünk is ismerni a múltat, aminthogy minden valamire való szoborműről tudjuk ki alkotta és viszont minden nevesebb festő és szobrász alkotásait ismerjük, illetve ismeri a közvélemény is. Nem volna-e szégyen tehát, ha az építészeti alkotásokat nemcsak hogy a nagyközönség, de maguk a szakma művelői sem is­merik? Ki az ma, aki tudná, mi mindent alkotott pl. a legnagyobb magyar építőművész, Ybl Miklós. Pedig a tegnap embere. Ki tudja azt, vagy ki látta már, — hogy csak egy példát említsünk , hogy az újpesti „Claris­­seum“ a nagy mester alkotása és kis kápolnája remekmű. Hány ily elrejtett kincsünk van, de nem törődik velük senki. Ezt a nagy hiányt óhajtjuk mi megszüntetni, midőn új rovatunkat megnyitjuk, melynek megindítója és veze­tője a Felsőépítőipariskola kiváló tanára, S. Hoffer Imre építőművész, akinek ígéretét lírjuk, hogy kutatásait a múlt krónikáiban lapunkban adja közzé. De egyben fel­hívjuk a kortársakat, hogy a múlt emlékeivel foglalkoz­ván, érdekes adataikat, észrevételeiket felfedezéseiket küldjék be szerkesztőségünkbe, hogy igy csokorba kötr­hessük azokat és a magyar építészeti kultúra kincseit a múltból a jövő számára átmenthessük. Dr. Fábián G. A múlt krónikája. Az „Építő Ipar — Építő Művészet“, mint a ma­gyar építészeti kultúra 47. évet átfutott öreg harcosa, új rovatba kezd a 48-ik évfolyamában „A múlt króni­kája“ címmel. Régen figyeljük már, hogy valamiképen a jelen zűrzavarai közepette a magyar építészet elmúlt nagy kultúrájáról elfeledkeztünk. A Műemlékek Orszá­gos Bizottsága jeles szorgalommal gyűjti ugyan a magyarországi román, gót, renaissance, barokk, empire műemlékeit, azonban sivár feledésbe mennek ama al­kotások mestereinek nevei, akik a fellendülés korában, a múlt század közepétől kezdve oly gyönyörű alkotá­sokkal gazdagították a magyar építő­művészetet, külö­nös szép fővárosunkban. Középületek és magánépületek állanak, akikről senki, még a szakember sem tud ma Az idő­ kihasználása. Ha végig­­rohan tekintetünk a elmúlt hónapok építési kampányán, úgy lehetetlen jó véleményt mon­danunk az idő célszerű kihasználásáról. Az elmúlt 3—4 hónap építési szem­ontból a legpompásabb idő­szak volt, melyhez hasonló ritkán adódik újból az életben. Minden közrejátszott a gyors, jó és olcsó munkához. Az idő csodálatosan szép, eső nélküli meleg őszi idő volt, mely megengedte, hogy a leg­­nagyobb szabású épüle­tt is tető alá lehessen hozni a tél beállta előtt. A pénzügyi viszonyok lanyhák voltak, úgy­hogy az előbbi hónapok alatt minduntalan emel­kedő anyagárakkal és munkabérekkel s­emben bizonyos stagnálás volt konstatálható. Vagyis, aki ebben az idő­szakban építkezett, amit épített, azt az előre megkalkulált összegből, igen lényegtelen hozzáadással el is tudta készíteni. Nagy szó ez manapság. Mégis mit láttunk ? Épen ezen pompás, az épít­kezésre páratlanul kedvező időszakban stagnált az épít­kezés! Csaknem az összes állami munkák szüneteltek, a pénzügyi kormányzat építési hitelt nem folyósított a privát emberek pedig nem építkezhettek azért, mert építési tőkéik takarékpénztára, a tőzsde, épen ezen időszak alatt igen alacsony kurzusokat nyújtott, úgy­hogy épen akkor a pénzt kivenni és építésbe fektetni a legnagyobb 100 százalékokat is meghaladó veszteséget jelentett volna. De hát ha a magán építkezésekre az elmúlt időszak fenti körülmény folytán gazdasági lehetetlenülést jelentett.

Next