Épitő Ipar - Építő Művészet, 1924 (48. évfolyam, 1-40. szám)
1924-01-01 / 1-2. szám
2 ÉPÍTŐ IPAR : ÉPÍTŐ MŰVÉSZET 1924 január 1 küszöbön van. Élénkebb műszaki munkák folynak a kereskedelmi kikötő területén, a Margitsziget rendezése körül, a Krisztina-körúton fekszik már két és fél millió tégla és egyéb építőanyag, várva, hogy belőlük a 8 emeletes 111. telefonközpont palotáját rakják össze és benne megszüntessék a téves kapcsolások rendszerét. Épül a bankóprés palotája is, hogy ne kelljen a sweizi préseket koptatni, tervezés alatt áll a jegybank, a pénzintézeti központ hatalmas épülete. Befejezés előtt áll a Szent János kórház tüdőbeteg pavillonja és elkészült a debreceni egyetem hatalmas épültcsoportja. Az emeletráépítések inkább divatos megoldások. Legfeljebb ott indokoltak, ahol igazán jó karban levő alépítmények állanak rendelkezésbe és a telek nincsen ezekkel jól kihasználva. Egyebütt nemcsak az alul lakókat keserítik el az építkezés tartama alatt, de azt hiszem a leszámolásnál az építtetőnek is csalódásokat hoznak létre, mert alighanem jutányosabb lett volna teljesen új épületet üres telekre építeni. Pedig mennyi szép üres telkünk van még a város belsejében is, vagy építési telekszámba menő, lebontásra érett régi földszintes viskónk. Tervező építészeink sokkal több tervet készítettek, mint amennyit megvalósíthattak. Az építtetők nekibuzdultak az állam által kilátásba helyezett lakásépítési akció és építési kölcsön reményében is. A számítások azonban nem váltak be, a remélt magas kölcsön és az építkezés elmaradt. Ebből természetesen a tervezői honorárium kérdésében is számos félreértés keletkezett. A tervezők a szép remény kecsegtetése közben nem rögzítették igényeiket előzetesen és dolgot adtak a díjszabási bizottságnak, hogy védje meg szaktársaink érdekeit és mentse meg a veszett fejszének legalább a nyelét. A megvalósulásra került építkezéseknél is vannak meg nem oldott honorárium kérdések. Az építtető be akarja szerezni az anyagokat a tervezésre adott megbízatásnak első napján, hogy elkerülje az áremelkedések folytán előálló többkiadásokat. Terv nélül kell tehát már anyagkimutatásokat készíteni. Ez a rendszer nem tetszik sem a vállalkozóknak, sem az építészeknek, de beletörődnek, hogy el ne szalasszanak egy-egy, látszólag nagy hasznot ígérő munkát, mert hamar akad, aki az építtetőhöz férkőzve elhalássza az üzlet lebonyolítását. A művezetések, e leszámolások körül előre nem látott feladatok keletkeznek, amire a hónaprólhónapra hiányosan megtalpalt díjszabás nem nyújt kielégítő támpontot, a kétezerszeres szorzószám messze elmaradt az élet szorzószámai mögött. A megalakuló mérnöki kamara a jövő szép reménységünk. Hisszük, hogy ez sok sebre meghozza a tapaszt. Ezzel a hittel kívánok lapunknak és összes kartársaimnak boldog új esztendőt! Sándy Gyula, már felvilágosítást adni, sem az építkezés történetéről, sem pedig alkotó mesteréről. Szabad-e a feledés homályába eltűnni engedni eme nagy úttörők neveit és alkotásaik történetét, különösen ma, mikor látjuk, hogy nyomorúságunk ama alkotások gazdagságához mért műveket többé létrehozni képtelen ! ? Az „Építő Ipar — Építő Művészet“ régi tradícióinak tesz eleget, mikor figyelmét eme előttünk álló, de az ismeretlenség homályába burkolt műalkotásokra fordítja és rámutat a múlt lelkére, mely valóban bámulatraméltó energiával igyekezett a magyar építészkultúrát a művelt nyugati városok hatalmas méretű alkotásainak szintájára felemelni. Azt hisszük, hogy kortársainknak kedves örömet szerzünk ezáltal, hiszen a jelen sivárságát, csakis a múlt fényén való elmerengésünk csillapíthatja, a régiek nagylelkűsége adhat csak új reménységet csüggedésnek indult karjainkba. De kötelességünk is ismerni a múltat, aminthogy minden valamire való szoborműről tudjuk ki alkotta és viszont minden nevesebb festő és szobrász alkotásait ismerjük, illetve ismeri a közvélemény is. Nem volna-e szégyen tehát, ha az építészeti alkotásokat nemcsak hogy a nagyközönség, de maguk a szakma művelői sem ismerik? Ki az ma, aki tudná, mi mindent alkotott pl. a legnagyobb magyar építőművész, Ybl Miklós. Pedig a tegnap embere. Ki tudja azt, vagy ki látta már, — hogy csak egy példát említsünk , hogy az újpesti „Clarisseum“ a nagy mester alkotása és kis kápolnája remekmű. Hány ily elrejtett kincsünk van, de nem törődik velük senki. Ezt a nagy hiányt óhajtjuk mi megszüntetni, midőn új rovatunkat megnyitjuk, melynek megindítója és vezetője a Felsőépítőipariskola kiváló tanára, S. Hoffer Imre építőművész, akinek ígéretét lírjuk, hogy kutatásait a múlt krónikáiban lapunkban adja közzé. De egyben felhívjuk a kortársakat, hogy a múlt emlékeivel foglalkozván, érdekes adataikat, észrevételeiket felfedezéseiket küldjék be szerkesztőségünkbe, hogy igy csokorba kötrhessük azokat és a magyar építészeti kultúra kincseit a múltból a jövő számára átmenthessük. Dr. Fábián G. A múlt krónikája. Az „Építő Ipar — Építő Művészet“, mint a magyar építészeti kultúra 47. évet átfutott öreg harcosa, új rovatba kezd a 48-ik évfolyamában „A múlt krónikája“ címmel. Régen figyeljük már, hogy valamiképen a jelen zűrzavarai közepette a magyar építészet elmúlt nagy kultúrájáról elfeledkeztünk. A Műemlékek Országos Bizottsága jeles szorgalommal gyűjti ugyan a magyarországi román, gót, renaissance, barokk, empire műemlékeit, azonban sivár feledésbe mennek ama alkotások mestereinek nevei, akik a fellendülés korában, a múlt század közepétől kezdve oly gyönyörű alkotásokkal gazdagították a magyar építőművészetet, különös szép fővárosunkban. Középületek és magánépületek állanak, akikről senki, még a szakember sem tud ma Az idő kihasználása. Ha végigrohan tekintetünk a elmúlt hónapok építési kampányán, úgy lehetetlen jó véleményt mondanunk az idő célszerű kihasználásáról. Az elmúlt 3—4 hónap építési szemontból a legpompásabb időszak volt, melyhez hasonló ritkán adódik újból az életben. Minden közrejátszott a gyors, jó és olcsó munkához. Az idő csodálatosan szép, eső nélküli meleg őszi idő volt, mely megengedte, hogy a legnagyobb szabású épülett is tető alá lehessen hozni a tél beállta előtt. A pénzügyi viszonyok lanyhák voltak, úgyhogy az előbbi hónapok alatt minduntalan emelkedő anyagárakkal és munkabérekkel semben bizonyos stagnálás volt konstatálható. Vagyis, aki ebben az időszakban építkezett, amit épített, azt az előre megkalkulált összegből, igen lényegtelen hozzáadással el is tudta készíteni. Nagy szó ez manapság. Mégis mit láttunk ? Épen ezen pompás, az építkezésre páratlanul kedvező időszakban stagnált az építkezés! Csaknem az összes állami munkák szüneteltek, a pénzügyi kormányzat építési hitelt nem folyósított a privát emberek pedig nem építkezhettek azért, mert építési tőkéik takarékpénztára, a tőzsde, épen ezen időszak alatt igen alacsony kurzusokat nyújtott, úgyhogy épen akkor a pénzt kivenni és építésbe fektetni a legnagyobb 100 százalékokat is meghaladó veszteséget jelentett volna. De hát ha a magán építkezésekre az elmúlt időszak fenti körülmény folytán gazdasági lehetetlenülést jelentett.