Erdőgazdaság - Erdőgazdaság és faipar, 1991 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
* * * mindenkor az erdei ökoszisztéma szerves részének tekintette, így a vadászatot és a vadgazdálkodást is magába foglalta. Ezen a téren a vadállomány szabályozásával az erdő- és a vadgazdálkodás összhangjának biztosítását írta elő alapvető követelményként. Az elmúlt 40 év erdőgazdaság-politikájának mindenkor szociális tartalma is volt. Ez egyrészt a nehéz és balesetveszélyes munkák gépesítését, az erdőfeltárást és az erdőgazdasági munkavállalók élet- és munkakörülményeinek javítását célzó törekvésekben jutott kifejezésre. A tapasztalat szerint a második világháború után kidolgozott erdőgazdaság-politika mindaddig eredményes volt, amíg a gazdaságirányítás módszere és a gazdaságpolitika iránya nem változott. A rövidtávú nyereségérdekeltségnek az 1950-es évek végén történt bevezetése, majd annak az 1970-es években az erdőgazdálkodásban is első számú követelménnyé tétele az egyéni érdeket a társadalom távlati érdekei fölé helyezte. Ennek következtében — az állami erdőkben is — meglehetősen általánossá vált a jövő társadalmat károsító gazdálkodás, beleértve az erdők felújítását nagymértékben akadályozó vadlétszámot fenntartó vadgazdálkodást is. Ezért a következő évtizedek erdőgazdaság-politikájában meg kell tartani a múltbeli gazdaságpolitikának a jövő társadalom érdekeit szolgáló, progresszív elemeit, az az ellen ható elemeket, a rövidtávú nyereségérdekeltséget viszont mindenképpen ki kell iktatni az erdőgazdaság-politikából. A gazdálkodási hibák döntően négy tényezőre: a túltartott vadállományra, a rövid távra korlátozott, a hosszútávú társadalmi érdekek ellen ható vállalati, illetve egyéni anyagi érdekeltségre, a vállalati szervezet és — végül — az intézményi rendszer hibáira vezethetők vissza. Az erdőfelújítások megkezdése és — főleg — azok befejezése terén mutatkozó lemaradás, valamint a befejezett erdősítésekben keletkezett, gyakran helyrehozhatatlan károk fő oka a túltartott vadállomány. A fakitermelés terén a minőségi túlhasználat, a könnyű jövedelemszerzésre való törekvés első jelei már az 1950-es évek második felében jelentkeztek, amikor a nyereségrészesedési rendszert az állami erdőgazdaságoknál is bevezették. Az 1968. évi reformot követően, az 1970-es, majd főleg az 1980-as években, amikor az éves és a távlati érdekek összehangolását szűk látókörű szakmai igénynek minősítették, fő érdemnek az évi nyereség és az export növelését tekintették, a jövő érdekeit sértő gazdálkodást bocsánatos bűnnek minősítették, s azt soronkívüli fizetésemeléssel és kitüntetéssel jutalmazták, akkor a káros tendenciák felerősödtek és a minőségi túlhasználat a fakitermelésben általánossá vált. Ez arra utal, hogy a mi viszonyaink között, ahol — a tapasztalat szerint — az ember és az erdő kapcsolatát még a szakemberek körében is eltorzíthatja a rövidtávú anyagi érdekeltség, ott az erdőgazdálkodást — még a gazdálkodás három alappillérének (terv szerinti gazdálkodás, erdőfelügyelet, Erdőfenntartási Alap) fenntartása mellett — sem lehet tartósan kitenni a rövidtávú nyereségérdekeltség szemlélettorzító hatásának. A gazdálkodási hibák keletkezésében szerepet játszó harmadik tényező az állami erdőgazdaságok vállalati szervezetének és belső irányítási rendszerének az 1970 évi integrációt követően bekövetkezett torzulása. Ez a túlméretezett vállalati központok létrehozása és a vállalati belső irányítás központosítása miatt súlyos károkat okozott. A munkahelyi munka leértékelését idézte elő, a munkahelyi irányítást és ellenőrzést lehetetlenné, az erdőt gazdátlanná tette. Ezáltal törvényszerűen a gazdálkodási hibák halmozódását idézte elő. A gazdálkodási hibák kialakulásában végül jelentős szerepe volt annak, hogy az intézményi rendszerben a tulajdonosi, az üzemeltetői (gazdálkodói) és a hatósági (felügyeleti) jogkörök nem voltak egymástól világosan elkülönítve. A vállalati törvény a gazdálkodói szervezetek vezetőit tulajdonosi jogokkal ruházta fel, de őket az erdővagyonnak a tulajdonosra jellemző fenntartásában és gyarapításában nem tette érdekeltté, mivel az erdők értéke a vagyonnyilvántartásban nem is szerepel. A két szerepkör egybekapcsolásának, illetve a tulajdonosi szerepkör elhatárolása hiányának tulajdonítható, hogy a gazdálkodásban a valóságos vagyonérdekeltség helyett a rövidtávú nyereségérdekeltség vált uralkodóvá s ez helyenként az erdővagyon minőségi károsodását idézte elő. Problémát okozott az is, hogy a felső vezetés a gazdálkodás eredményességéért is felelős volt, ugyanakkor a gazdálkodás hatósági ellenőrzésének jogkörét is gyakorolta, vagyis felső színten a gazdálkodói és a hatósági szerepkör összekeveredett, így fordulhatott elő, hogy esetenként a társadalmi érdeket sértő gazdálkodás is támogatást kapott, s az erdőfelügyeletnek erre vonatkozó jelzései hatástalanok maradtak. Az Ausztriában megjelenő Papier aus Österreich (Osztrák papír) című havi szakfolyóirat tavaly decemberi számában terjedelmes cikkben foglalkozik a magyar papíripar jelenlegi helyzetével, fejlődésének lehetséges tendenciáival. Perspektíváját épp a most folyamatban lévő változások tükrében elemzi a tanulmány: óvatosan puhatolózva: valósak-e a szándékok a piacgazdaság megteremtésére, s elhárulnak-e a külföldi tőke előtt tornyosuló bürokratikus akadályok? A cikk részletes információt nyújt az osztrák szakemberek számára papíriparunk struktúrájáról, a monopolhelyzetben lévő Papíripari Vállalat szervezetéről. Áttekinti a cellulózgyártás hazai sajátosságait, vázolja a szovjet és jugoszláv alapanyagszállítókkal meglévő kooperációs nehézségeit, gondjait. Végül megállapítja: a magyar papíriparnak (akárcsak az egész gazdaságnak) nehéz utat kell még megtennie, míg a szabályozott tervgazdálkodásból kialakulhat a világkereskedelembe ökonomikusan illeszkedő piacgazdaság. — Jónagy —