Halászat, 1938 (39. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-15 / 1-2. szám
-omosság is eltér, hatása, a kábítás pedig kifejezetten van megnevezve. Az elektromos halászat nemcsak Magyarországon, hanem minden rendezett halászati viszonyokkal rendelkező országban, többek között Németországban is tilos fogási mód, hol az 1916 évi porosz halászati törvény 100 §-ára hivatkoznak. Egyes méltánylást érdemlő esetekben azonban, zárt vizek lehalászására, kivételesen engedélyt adnak, amikor igen szigorú feltételeket írnak elő és a lehalászás hatósági ellenőrzés és elektromossági szakértők vezetése alatt áll. És ez helyes is így, sőt egyelőre máskép el sem képzelhető. Az elektromos halászat ugyanis annyi életveszedelmet jelent a tudatlan halászra vagy elektromossághoz alaposan nem értő szakemberre nézve, hogy épp ezek jól felfogott érdekében a legszigorúbb ellenőrzés alá kellett vetni. Az elektromos halászat első kísérlete Németországban dr. Schimenz F. és Schönfelder főhalásznak a „Fischfang mit Elektrizität“ című munkájában (Zeitschrift für Fischerei und deren Hilfswissenschaften) foglaltak szerint. 1916-ban Hamm városkában történt, hol Kampmann különböző, 8 m. mélységig terjedő agyaggödröket halászott le 220 volt feszültségű váltóáram segítségével, igen jó eredménnyel. Azóta több mint 20 esztendő telt el és az elektromos halászatot zárt vizek lehalászására igen sokszor vették igénybe, de a módszer, melyet később leszek bátor ismertetni, alig változott. Ennek oka pedig az volt, hogy nem ismerték fel azon törvényeket, melyeken az elektromos halászat alapul. A tudományos úttörők között elsősorban Scheminsky Ferdinándot kell megemlíteni, ki „Versuche über Elektrotaxis und Elektronarkose“ című munkájában (Pflügers Arch. f. d. ges. Physiologie, 202 kötet 1924 évf. 200 oldal) az elektromosságnak a halakra vonatkozó hatására hívta fel a figyelmet. Kísérleteit egy hosszúkás aquariumban végezte, melyben egyenletesen elosztott elektromosság áramlott keresztül. Az áram erősség növekedésével három izgalmi fokot különböztetett meg a halakon: a tényleges izgalmat, a galvanotaxist vagyis a halaknak az áram irányába való beállását és a narkózist. Ugyanakkor megállapította, hogy hány Poggendorf egység (400.001 milliampere pro mm2 keresztmetszet) szükséges ahhoz, hogy a különböző halfajták a fent említett három izgalmi fokba jussanak. Az egyenáram hatására a halak fejjel a positív pólus felé különben az áram irányába, váltóáramnál az áram irányára merőlegesen helyezkedtek el. Scheminsky munkája 1924 évben jelent meg, melyet követőleg 1931-ig látszólag nem történt semmi. Ekkor Dr. Ing. Wolfgang Holzer a berlini vízépítési főiskolán dolgozva, jelentős, sőt alapvető fontosságú megállapításokat tett, amelyek reflektorként világították meg az eddig homályban levő elektromos halászat kérdését. A német vízgazdasági és vízerő szövetség ugyanis őt bízta meg azzal, hogy elektrotechnikai szempontból vizsgálja meg az elektromos halfogás és az elektromos halrácsok kérdését, mely utóbbi, tekintettel a turbinák előtt alkalmazott finom gerebek üzemkáros hatására, nagyon is közelről érdekelte fent említett szövetséget. Dr. Ing. Holzer alapvető munkásságának eredményét több szakértekezletben adta közre, melyek a felvett témák: az elektromos halrács és elektromoshalfogás kérdésének teljes elektrotechnikai és fiziológiai keresztmetszetét nyújtják. A kérdés lényegének felismerése után sikerült megfigyeléseit matematikailag kezelhető formákba önteni, miáltal egy bizonyos halas víz elektromos lehalászásához szükséges energia mennyiség előre meghatározhatóvá és gazdaságossága eldönthetővé vált. Vizsgálódásainál abból indult ki, hogy az elektromosság hatására a halak izgalomba jönnek illetve bizonyos meghatározott fiziológiai hatás váltható ki az elektromosság útján. Szükséges volt azonban az izgalom foka és az elektromosság mennyisége között számszerű összefüggéseket találni. A fiziológiai vizsgálatoknál mértékül általában az áramsűrűséget használták, melyet Holzer a maga céljaira alkalmatlannak talált és ezért fiziológiai kísérleteinél is a feszültséget vezette be. Ugyanakkor azonban szükségessé vált az egymást követő fiziológiai hatások olyan alaptípusainak megállapítása is, melyek beállta azonnal felismerhető és az összes halfajtáknál fellelhető lesz. E meggondolások alapján kísérleteinél négy fiziológiai állapotot figyelt és vizsgált meg: 1) az izgalom kezdetét, 2) az erős izgalmat, 3) a bénulást és végül 4) a kábulatot. Kísérleteit aquáriumban végezte, melyekbe két rézlap elektródát süllyesztett be és azokat egy áramforrás két sarkaként képezte ki. Az áram megindításakor az áramkör a vizen át záródik és a feszültségesés a két pólus között körülbelül egyenletesen oszlik meg. Ha az elektródák egymástól való távolságát például 1 méterre és a lapok közötti feszültség-különbséget 10 voltra vesszük fel, akkor az elektródák között minden 10 cm. távolságnak 1 volt feszültségesés fog megfelelni, ami azt jelenti, hogy az egyik pólustól kezdődően, 10, 20, 30.......90, 100 cm. távolságra, az eredeti feszültséggel szemben 1, 2, 3 ... 9, 10 volt feszültségesés fog jelentkezni. Ha most a két pólus közé egy 10 cm. hosszú halat helyezünk, úgy az orrától farkáig terjedő hosszával épen 1 volt feszültség-különbség hatása alatt áll. Ha a hal 20 cm. hosszú, teste hosszával, azaz az orra és farka közötti távolsággal 2 volt feszültség-különbséget tud lefogni, mely feszültséget, „alaki feszültségnek“ (Gestalt, — Schrittspannung) hívják. Ezek előrebocsátása után a Holzer által megállapított és minden számítás alapját képező tétel így szól: az alaki feszültség nagysága egy bizonyos halfajnál, — ugyanazon hatásra, — állandó. (Folyt. köv.) Tógazdaságban alkalmazást keres: Simon Ferenc. Címe: Szolgaegyháza Pesti sor. „A halászatban —-------------és halkezelésben többéves bizonyítvánnyal rendelkezem.“ Széles-kárász, keskeny-kárász. Irta: dr. Zilahi-Sebess Géza. (Szeged.) (Közlemény a szegedi Egyetem Állatrendszertani Intézetéből. Igazgató: dr. Farkas B.) (2 képpel.) Alföldi és alacsonyabb hegyvidéki vizeink egyik legközönségesebb hala a kárász (Carassius carassius L.). Folyó- és állóvizekben egyaránt megtalálható. Szívós természete lehetővé teszi, hogy csekélyvizű, aránylag erősen felmelegedő, növényzettel benőtt pocsolyákban is megélhessen. Táplálékban nem nagyon válogatós. Planktonszervezetek, rovarlárvák, férgek, stb. képezik főtáplálékát, de szükség esetén beéri növényi anyagokkal is. Szívóssága és igénytelensége teszik lehetővé széleskörű elterjedését. Általánosan ismert hal lévén, talán fölösleges bővebb leírását adnom. Főbb jegyei a következőkben foglalhatók