Halászat, 1940 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1940-03-15 / 3. szám

22 alkotott belőle mesebeli lényt. A két mellső úszóját könnyen nézhette emberi karoknak. Ha alábukott, a farkával csap­kodta a vizet. A színe is hasonlít az emberi bőr színéhez. Hogy a vizákkal kapcsolatos a vízi leányok alakja Csallóközben mutatja az is, hogy ezek is eltűntek már, mint a nagy halak az Aranykertből. Mátyás király vitái. A félezredes jubileum évében talán érdekelni fogja a Halászatiunk olvasóit az a külföldi, majdnem egykorú szerzőtől származó történeti adat, mely újabb világításba helyezi nagy királyunk különleges kedvtelését a halakban és halászatban. Hermann Ottó nagy művében (II. 107—108) — sajnos — kevés halászati vonatkozást találunk ebből a korból, Bonfini, Galeoth­ és Oláh Miklós közismert mű­veinek kivonatán kívül. Csak Kazay Albertnek — Majláth Béla eredeti okmányai közt talált — leveléből tudjuk, hogy Mátyás király igen szerette az «aszalt» pisztrángot. Ernyey József nyugalmazott főigazgató úr szíves­ségéből egy nagyon értékes, gazdag tartalmú könyvrégiség jutott kezembe, W. II. von Hohberg báró 1087-ben Nürn­bergiben megjelent Georgica Curiosa-ja, két hatalmas in 4° kötetben. Ebben a halászatról és haltenyésztésről is ritkán figyelemreméltó oktatások és rég elfelejtett történeti ada­tok olvashatók. Mátyás király vitáiról Dubrovius olmützi püspök 1552-ben kiadott tógazdasági szakmunkája alapján emlékezik meg a tudós báró, a következő sorokban: «A bátor hős Hunyadi Jánosnak fia, Corvinus Mátyás magyar király maga is nagy örömet és gyönyörűséget (grosse Freude und Ergetzlichkeit) talált a halastavakban. Abba a nagy tavába, melyet ő Totu­s (Tata) vára mellett Magyarországon létesített, eleven vizákat hozatott át a Du­nából és oda belehelyeztette őket; és egy alkalommal az ő második feleségének, Beatrixnak, Ferdinánd nápolyi ki­rály lányának, az ő unokafivérének, a pápai nunciusnak és sok más nála vendégségben volt cseh és magyar uraknak nem kevesebb mint hatvan élő vizát mutatott be ebben a halastóban». Hohberg báró többször tett utazást hazánkban és — amint írja — sok helyen iparkodott a vizafogásról pontos leírást szerezni. A legtökéletesebbet Puchaim gróf komáromi várparancsnoknál*) kapta, egy 1679 júliusban a komáromi «Liget»-nél logott 57ó fontos, 4 és negyed rőfös gyönyörű viza rajzával együtt. A vizahalászatról a várparancsnok felesége, szül. Srof­­kirchen grófnő maga készítette az itt látható rajzot, m­elyn­ek jelmagyarázatát a következőkben adjuk a főúri szerző nyomán: «A a Liget a Vág és Duna közt. B. a halász­­kunyhók. C, a halászok, akik a hálót húzzák D, a 80—90 öl hosszú háló. E, a hajóban lévő halászok, kik segítenek a hálót a szárazra vonni. F, a 8—10 mázsás viza. G, az 50—100 fontos tok (Dücke). H, a 30—10 fontos sor­eg (Schöreg). I, a kecsegék, melyek a vizát terelik (Sterlein). K. halászok, akik a hálón kívül állnak. I,. a nagy Duna. M, a nagy­ság. N, a régi erőd, hol a tábornok lakik. O, az új erőd. — A vizafogás márciusban kezdődik és július vé­géig tart; szeptemberben újra kezdődik és Minden Szentekig eltart. Leginkább Komáromnál a Szigetnél és Esztergomnál folytatják és mázsától 5—7, sőt 10 mázsáig is fognak». I. B. Kunitz bárótól nyert értesítés szerint az erős köte­lekből készített «100 öl körüli hálóval fogják a vizát és amikor észreveszik, hogy a nagy hal be van kerítve, a hálót óvatosan a sekély felé vonják. A halászok alkalmat keresnek az ilyen halat a hasán ujjaikkal és körmeikkel kaparni és csiklandozni, ami ennek olyan kellemes, hogy csendesen fekszik és tetszés szerint hagy magával elbánni. Közben a halászok a vizának szaporán kötelet húznak a (hónalj) úszójától a száján keresztül, jól meghurkolják és ennélfogva a halat nagy erővel a szárazra húzzák.» Jonstoins szerint a viza bőre olyan erős és éles, hogy nyársat is lehet rajta csiszolni; legszívesebben zsíros és iszapos fenekű vízben tartózkodik, miért is a halászok őt legkönnyebben ilyen helyeken fogják. Hohberg báró a harcsáról és fogási módjáról is érdekes részleteket közöl, ezekről talán egy más alkalommal köz­lünk egyet-mást. Lukács Károly dr. * Szekeres gazdák régi viselete Vizafogás a „Georgica Curiosa“ c. Nürnbergben 1687-ben megjelent műből. Vizahalászat Tolnán 1800-ban. Előkelő és nagyműveltségű vendéget várt a paksi gyors­kocsi-állomáson Festetics János gróf tolnai földesúr hintója és fáklyás szolgája az 1800. év egyik októberi délutánján. Este kilenckor érkezett meg a vendég a tolnai kastélyba, hol a vendéglátó gróf és családja körében pomp­a vacsora mellett sokáig tréfáltak és nevettek — írja az eleven util vér névtelen szerzője Bredetzky Sámuel Bécsben megjelent német­nyelvű, de magyar tárgyú topográfiai tanulmánysorozatában. Másnapi időtöltésül a gróf úgy intézkedett, hogy valamennyien megszemléljünk egy dunai vizahalászatot, a ligetben ebédeljünk és a holdvilágos este térjünk haza. Tolna mezőváros a nyugati, 20 öl magas partja mellett fekszik az itt hatalmas szélességű Dunának, Európa minden fo­lyója királyának. A folyam közepén egy sor malom áll horgo­nyon. A túlsó part jegenyékkel, nyárfákkal, tölgyekkel és min­denféle cserjékkel van benőve, közöttük itt-ott halászkunyhók szerénykednek, fölöttük pedig ÉK felé Kalocsának, a második magyar érsekség székhelyének tornyai emelkednek. Hangtalan csodálkozással álltam a part felett — írja to­vább. Lábam alatt egy német hajó úszott a barbárok földje felé s több kivájt fatörzsben, melyek itt lélekvesztőnek (Seelentraen­­ker) neveznek, vakmerő legények libegtek a víz tükrén, a derült égbolt alatt. Át kellett kelnünk a vízen. Egy tágas ladik állt ké­szen a házigazda és vendégei számára, egy másik a zenét és a konyhát szállította át. Több mint 3/4 óráig hajókáztunk a túlsó partra, amelyen a cseh muzsika hangjai és a halászok *) Puchaim grófról és a többi komáromi várgrófról, akik a vizahalászatot főleg a bécsi udvar ellátására ren­­deztették, Takáts Sándor többször idézett tanulmánya is megemlékezik. V. ö. Halászat 1922. évf.

Next