Honi Ipar, 1905 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1905-01-01 / 1. szám
A németországi vegyi ipar és annak érdekképviselete* írta: Bokor Gusztáv dr., a „Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesület“-ének titkára. . Németország közgazdaságának az utolsó három évtizedben való fejlődése az ipar több ágának jelentékeny fellendülésével járt. De egyik ipar sem mutat oly rohamos fellendülést és talán egyik sem tekinthető oly részarányos és tökéletes egésznek, mint éppen a chemiai ipar. A XIX. század kezdetén Németországban még nem volt chemiai ipar, miután hiányoztak ama fogyasztók, kiknek vegyészeti czikkekre nagyobb mértékben szükségük lett volna. A amit a gyógyszerészek az orvosságok elkészítése végett szükségeltek, azt vagy maguk állították elő, vagy pedig — mint a tinisót és a salétromot — a külföldről hozták be. Midőn később a gyógyszerészek nem csupán a maguk használatára állítottak elő preparátumokat, hanem laboratóriumokat rendeztek be és a piac számára kezdtek termelni. Angliából kellett importálniuk oly nélkülözhetlen segédanyagokat, a minő például a szóda vagy a chlórmész. Ott ugyanis a savak és alkáliák gyártása, tehát a ma úgynevezett vegyészeti nagyipar, a Leblanc-féle szódagyártási eljárás felkarolása révén már a múlt század közepe táján igen nagy terjedelmet ért el. Csakhamar megszűnt azonban az angol chemiai nagyiparnak ez a fölénye, midőn Németországban az 1850-es években számos sótelepet és közöttük a híres strassfurti kálisótelepeket tárták fel. Ez megteremtette a kálisóiparnak és a 70-es évek eleje óta mindinkább tért foglaló ammoniak-szódagyártásnak alapját, mely azóta annyira háttérbe szorította a régibb Leblanc-féle eljárást, hogy jelenleg a Németországban termelt szódának 45-ödrésze az ammoniak-eljárás szerint készül. Ugyanebben az időben kezdtek a hírneves Liebig eszméi nyomán kísérletezni azzal, hogy a foszfátok foszforsavtartalmát kénsavval való kezelés által vízben oldhatóvá tegyék, ami a műtrágyaipar kifejlődésére vezetett. De mindennél fontosabb és valósággal új korszakot nyitottak a vegyészeti iparban az organikus chemia terén végzett kutatások. 1834-ben fedezte fel Runge az anilin-szineket a kőszénkátrányban és midőn Hofmann Ágost Vilmosnak sikerült az 50-es évek vége felé a bensőit izolálni és ezáltal a drága növényi eredetű színek helyett organikus színeket nagyban előállítani, ezzel megvetette Németországnak ma egyik legnagyobb iparát, a kátrányfestékek gyártását. Valóban csodálatos vívmánya a chemiának, amely a piszkos, fekete kőszénkátrányból elő tudja varázsolni azt a csodás színpompát, amelylyel évezredek előtt letűnt világok flórája ékeskedett. De figyelmet érdemel az a tény is, hogy bár a kátrányfestékek iparát a múlt század 60-as éveiben Angliában és Francziaországban karolták fel először, csakhamar Németország vette át e téren a vezetést, melyet azután mind a mai napig megtartott. És miután a festékipar óriási mértékben fogyasztja a savakat és alkáliákat, továbbá a száraz destilláció termékeit, Németországban végre az úgynevezett vegyészeti nagyipar terén is hatalmas vállalatok keletkeztek, melyek a külföldi behozatalt idővel teljesen kiszorították. Midőn így a német vegyészeti ipar csaknem minden ága föllendülésnek indult, termelése folyton növekedett, csakhamar tudatára ébredt az érdekeltség annak, hogy szüksége van egy közgazdasági érdekeit képviselő olyan egyesületre, mely az erők összefoglalásával és tömörítésével megkönnyíti az iparra nézve fontos mindazon feltételek és viszonyok kedvezőbbé tételét, melyek alakítására az egyes — különben bármily jelen- HONI IPAR a közszállítási törvény — tervét. Az Iparegyesület dicséretes módon mond minden közgazdasági tervről véleményt. Még a megvénhedt kereskedelmi múzeum is erőre kap és szellemi tápanyaggal növeli a közgazdasági élet vitaanyagát. Megnyílik az amerikai világkiállítás és hajóra ülnek ifjak és vének, hogy lássanak egyszer egy igazi iparországot. A nemzetközi világversenyben ott volt a magyar is, az igaz, hogy mint Ausztria egy darabja, de ott volt. És visszatérve a vén Európa földjére, a mi Argonautáink sietnek könyvekben leszögezni tapasztalataikat. Megjelenik Fürst Bertalan, Gelléri Mór könyve a kiállításról. Hegyeshalmi és Zerkovitz felolvasnak, hogy el ne röppenjen a szerzett tapasztalatok egy darabkája sem. Virágzóvá vált az önálló vámterület és az iparpártolás fája is. Dr. Pap Dávid brilliáns könyvben széles történelmi és nemzetgazdasági alapon fejtegeti, hogy önálló vámterületet kellene csinálni. Gelléri Mór érdekes könyvecskében mutatja ki, hogy a kereskedelemnek hogyan kellene hozzáfogni az iparpártoláshoz. Egyszóval: csupa kellene, csupa terv, csupa illúzió és édeskevés positívum. Mintha a közgazdasági irodalom zengő erdeje csak azért volna itt, hogy keresztül sivtson rajta a mi egész nyomorúságunk szele. Itt állunk a határkőnél, szomorúan nézünk vissza a múltba és elrémülve nézünk előre a jövőbe. A politika eddig elnyomta a közgazdaságot, ezentúl agyon fogja nyomni. Az önálló vámterület elérésére eddig kevés volt a remény, ezentúl már talán szó sem lesz az önálló vámterületről. A kilátások rosszabbodásához nagymértékben járul hozzá az a körülmény, hogy erősen kering a hír annak a férfinak távozásáról, akinek nevéhez az utóbbi évek iparfejlesztési tényeinek legtöbbje fűződik, akinek genialitása fejedelmi bőkezűséggel ontotta a maga kincseit a magyar iparnak. Ilyen kilátásokkal lépjük át az új esztendő küszöbét. Mi azonban felvetjük a kérdést: Meddig még?! Meddig lehet büntetlenül mellőzni, brutalizálni még a magyar ipart? Meddig lehet lábbal tiporni a nemzet legszentebb gazdasági érdekeit? Meddig lehet jelszavakkal pótolni az igazi nemzeti munkát? Meddig lehet Potemkin-falvakkal benépesíteni egy iparra teremtett országot és csillogó illúziókkal, ragyogó fantazmagóriákkal jóllakatni az éhezőket? Meddig lehet még kárhoztatva a sok teremtő génie arra, hogy fantáziájának csillogó rongyait dobja oda az alkotásokat váró országlyuk? Meddg megy még a türelme elrűekVaviszipolyozott, tekintetbe nem vett iparnak, meddig tarthat még ennek a magyar társadalomnak indolencziája, amely inproduktív feladatokban meríti ki erejét és idegenül halad el az elhagyatott nemzeti ipar mellett? Meddig lehet még szavakkal, felolvasásokkal, könyvekkel, statisztikákkal pótolni az egészséges nemzetfentartó munkát, meddig lehet még a hályogot ott tartani ennek a szerencsétlen nemzetnek a szemén? Quousque tandem?! TELEFON 51—03. SÁTORI MÓR ERDÉLYI GIPSZMŰVEI 14 ELSŐRENDŰ KITÜNKözponti iroda, BUDAPEST, IX., Dandár utcza 25. sz. Szállít— mindennemű gipszet — egyenletes és kitűnő minőségben. Különlegesség: PzPmpntniIK7 közfalakhoz és padozatbevonásra. -------.------Uí-ölllülliyijJOí. mint szolid, tűzálló egészséges és könnyű anyag nagy építkezéseknél és munkástelepeknél legjobbnak bizonyult. —- ■-=.■•—=■■■ --------- ...—On+min nyikóhabarcs, legkiválóbb anyag szép, tiszta, elegáns nállli homlokzatok előállítására; fagymentes, színtartó és szépségéhez képest rendkívül olcsó. .... . .--..............