Iparegészségügy, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905-05-01 / 9. szám

1905 Iparegészségfog­y­ kodásokban iitézkedő gyerkőcöknek, vonják be őket lehetőleg családjuk környezetébe, ahol jóságot s szelíd­séget tapasztalván, nagy mértékben és múlhatatlanul elő fogják segíteni az iskolának erkölcsnevelő törekvéseit. Oktassák ki e részben segédeidet is, miként lehet és kell inasaikra komoly, de szeretetteljes és szelíd bánásmóddal hatni. Eljárásuk bizonyára nem marad hatástalan. Ne engedjék meg azt sem, hogy inasaik az iskolát minden apró-cseprő ok miatt elmulasszák. Pótolhatatlan veszteséget szenved a gyakori mulasztások által az iparostanuló, akinek az elemi iskolában szerzett ismeretei amúgy is hiányosak s hézagosak lévén, a mulasztottak pótlása nála a lehetetlenséggel határos. A pontosság iránti érzéket is a mesternek lévén főkötelessége inasa lelkületébe oltani, ne tűrje az iskolába való késedelmes elindulást, mivel a késői megjelenés ezt a rendet és fegyelmet zavarja; ne engedje a késői haza­jövetelt se, mert mind­két jelenség a fejlődő iparos majdani életére káros hatású lehet. Mint az igazi, gondos jó szülő, kérje számon inasának minden tettét, lépését s a házon kívül eltöltött minden idejét, hogy mire elérkezik a szabadítás ideje, tetőtől-talpig derék és pontos í­arossegéd kerüljön ki kezei alól, akire majdan egy újabb iparosnemzedék nevelését bátran rá lehet bízni. Az elkerülhetetlenül szükségessé vált mulasztások­kal szemben pedig ne mutasson közönyt és nem bánom­­ságot, mert ezzel csak megrontaná inasának a jóra és a kötelességteljesítésre hajlandó érzületét, lekicsinyítené vele és előtte az iskolalátogatás fontosságát és szük­ségességét s talán önkéntelenül is iskolakerülésre szok­tatná őt. Az iskolakerülés pedig ádáz ikertestvére a munkakerülésnek. Hogyan válhatnék abból az ifjúból majdan derék, törekvő és lelkiismeretes iparos, aki inas­korában az iskolát s a munkát kerülte ? A mulasztásoknak a mesterek által történő rendes és rendszeres igazolása elmaradhatatlan kötelesség, mely halasztást nem tűr s amelyet — megint csak az adandó jó példa kedvéért — illő alakban való tényeken alapuló s elfogadható meg­­okolással kell az iskola címére eljuttatnia. Ami pedig az iparostanulóknak tankönyvekkel és iskolai szerekkel való ellátását illeti, e tekintetben is sok mulasztás terheli az iparosmesterek jó részét. Nem is kellene, hogy törvény rendelkezzék a mestereknek abbeli kötelessége felől, hogy inasaikat — más források hiányában — a szükséges tanszerekkel ellátni kötelesek : már a jó érzés, a tanulás fontossága iránti helyes érzék és sok esetben a szánalom érzete is kell, hogy kötelessé­gévé tegye , ezt a mestereknek. Hanem hát — sajnos! — ezek a jó tulajdonok nem minden mesterben vannak kifejlődve. Pedig az iparostanulóknak ilyetén segítése nélkül az iskola munkája teljesen eredménytelen marad. Ne várják tehát az iparosmesterek, míg ebbeli köteles­ségük teljesítésére az iskola, avagy az elsőfokú ipar­hatóság részéről hivatalosan felszólíttatnak, hanem ébredjen föl bennök önkéntelenül is az a tudat, hogy amikor inasaikat ebbeli szükségleteikkel ellátják, csak önmaguk iránt tartozó kötelességet teljesítenek, emelik iparuk tekintélyét, fejlesztik tan­ulóikban a rend és köte­lesség érzetét s hathatósan előmozdítják az iskola jóravaló törekvéseit. Az a szegény szabó- vagy cipész­inas, aki mestere családjának valóságos kenyérkeresője, napestig tartó fáradságos munkálkodásáért csekélyke élelmezésén felállóval többet is megérdemel ! Az iskola iránt tartozó kötelessége a mestereknek még az iskolával szemben tanúsítandó feltétlen őszinte­­sége is. E nélkül az iparostanulóktól sem követelhetünk őszinteséget az iskolával szemben. E nélkül teljesen háttérbe szorul az iparosnemzedék jellemfejlesztése. Már­pedig hazánknak igen nagy szüksége van megbízható és jellemes iparosokra, hogy társadalmi téren maguknak tekintélyt biztosíhassanak, ipari téren nagyot és mara­dandót létesíthessenek. Az őszinteség alatt az iskolára tartozó és vonatkozó tények­ és körülményeknek a valósággal megegyező, leplezetlen feltárását értjük. Hogyha a tanuló üzleti okok miatt volt kénytelen pl. az iskolai tanítást elmulasztani (ami elvégre egyes esetekben szintén méltánylandó körülmény), ne történjék az igazolás elő nem fordult betegségi okokkal, mert ez rossz szán­dékú félrevezetése az iskolának s kárhoztatandó példa a tanulóra nézve, aki ilyenekből megtanulja, hogy hazudni is lehet ! — Avagy ha a mester családjában valamiféle fertőző­ betegség tört ki, amely miatt a tanuló otthonmarasztását törvényben gyökerező közegészség­­ügyi óvóintézkedések teszik szükségessé, ne tanúsítson a mester ilyen esetben könnyelműséget az iskolával szemben. Az ilyen esetben jelentkező túlbuzgósága, avagy talán tudatlansága, melylyel inasát a veszedelmet rejtő körülmény dacára is iskolába küldi, sokakat fájdal­masan érintő bajoknak lehet kútforrása. K. L. LAKÁSÜGY. A munkáslakások. (B '•) Az ország fővárosának illetékes hatósága olyan mély álomba van merülve, mintha narkoti­­zálva volna. Fel nem ébreszti elernyedt állapotából sem a polgároknak panaszos jajszava, sem pedig az alulról egyre fokozottabb mérvben felhangzó infer­­nális dübörgés, de talán még a feltámadás ark­angyalának harsogó trombitája sem volna képes önmagával tehetetlen állapotából felriasztani, pedig a lakásszükség igazán irtózatosan nyomasztó súly­­lyal nehezedik a főváros népére. Az üresen álló lakásoknak a száma oly nagymérvű csökkenést mutat, hogy a háztulajdonosoknak többsége ismét elérkezettnek látja az időt a lakbéreknek 20—40 százalékkal való felemelésére. Ez a házbéremelés végső elemzésben a fővárosnak amúgy is szegény népét még a mostaninál is nagyobb nyomorba sülyeszti és fokozza egyrészről az eladósodást, más­részről apasztja a fogyasztást is. A nép kereseti viszonyai nemcsak hogy nem javultak, hanem ha­tározottabban rosszabbodtak és így a lakásszükség kétségtelenül át fogja alakítani a főváros népének különben is nagyon szűkös életviszonyait. Abból, hogy az üres lakások száma jelentéke­nyen megfogyott, megint csak azt a következtetést vonhatjuk, hogy a főváros lakosainak száma még mindig gyarapodik a bevándorlás által. Hogy pedig ezen tömegesen bevándorló elem a legszegényebb néprétegekből kerül ki, annak bizonyítására szolgál azon kétségségtelen adatokkal megállapított tény, hogy a nagy szigorral behajtott községi adó egyál­talán nem tart lépést a lakosság számának meg­növekedésével. A fővárosban az üresen állott lakások száma 1898-ban 3485, 1899-ben kerek számban 4,000 és 1900-ben 5248 volt. Ezután megkezdődött az apadás, még­pedig 1901-ben 4000; 1902 ben 3000, 1903-ban 1900 és végül az 1904-dik év IV-dik negyedében 11. oldal.

Next