Iparügyek, 1887 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1886-12-20 / 1-2. szám
■ 4 IPARÜGYEK 1886. deczember 20. fele kilépjen, úgy mint a törvényhatóságok képviselői *); mondassák ki az új törvényben, hogy minden kereskedelmi kamara egy bizonyos időre tartozik költségvetését a kormányhoz felterjeszteni; a kormány ezen költségvetést jóváhagyva, a kivetési kulcsot úgy , mint most megállapítja, ezen kulcs értelmében azután maga az állam vetzesse ki az egyes kereskedőkre és iparosokra a kamarai illetékeket; az illető kereskedelmi és iparkamarák székhelyén lévő adóhivatalok pedig a költségvetés erejéig a kamarai elnök utalványozása mellett a kamaráknak hitelt nyissanak, tekintet nélkül arra, hogy befolyt e már az illeték vagy nem; intézetek, bankok s más nagy üzleti vállalatok ne csupán a központi kamara pénztárába szolgáltassák be a kamarai illetékeket, hanem vagy a kamarák közös megegyezése alapján, vagy más kimutatható igazságos alapon osztassanak meg az illetékek azon kamarák közt, amelyeknek kerületében az illető nagyobb vállalatok működnek.* * tárcsa* A MOSTOHA GYERMEK GYÁMJAI. «Prológ», elmondta Gelléri Mór a fővárosi Iparoskör által deczember 7-án az ipartestületi elöljáróságok és a iparhatósági megbízottak tiszteletére rendezett estélyen. A hamupipőke meséjét minden gyermek ismeri. A kis világ romlatlan kedélyei igaz könnyeket hullattak a szegény árva szomorú, elhagyott sorsa fölött. De a könnyek még alig száradtak föl, a megindulás alig csillapodott, a rege sarkán fordul, megérkezik a romantikus királyfi s trónjára emeli az eltaszított, figyelemre alig méltatott, de szépségében, erényeiben rongyai között is királyi teremtést. Hány mostoha gyermek sorsa azonos e mesével. Tűrés, szenvedés, nélkülözés legtöbb esetben a sorsuk, de nem ritkán a sötét éjszakát a ragyogó nap sugaras hajnala váltja föl, borúra derű következik és új élet csírázik a parlag fakó tarlója fölött. . . A magyar társadalomnak mostoha gyermeke volt évtizedek óta a magyar ipar. Elhagyatva, magára hagyva küszködött a viszonyok mostohaságával. Ajkai nem voltak némák. Számtalanszor nyíltak meg könyörgésre, rimánkodásra, válságosabb időkben pedig követelésre. Az erdő szó elhangzott a pusztában, a hamupipőke ott maradt rongyaiban az útszélen, szolgálta mostoha testvéreit a kereskedelmet, a földművelést, engedelmeskedett zsarnokának, akit úgy hívtak: közteher. Mikor mostohája a törvényhozás megfésülte, haját összekuszálta, mikor megmosdatta, arczát megégette s nem is használta egyébre, mint terhek hordására, súlyos szolgálatok teljesítésére. De a szín változott. A gyermekből viruló hajadon lett. Bár szegényes, de tiszta ruhájában is kidomborodtak plasztikus formái, szoborszerű alakja, szende bájai, nemes erényei fejledeztek, s miként a fakadó rózsabimbót körülrajongják a méhek, az egykori hamupipőkének is sok és előkelő udvarlója akadt. Grófok, elátkozott herczegek vetekedtek kegyeiért, hírét felkapták s hódoltak neki hét megye határán túl is Sőt a legszebb liget közepén a százados fák lehullottak a fejsze csapásai alatt s egy nagy tér közepén oltárt emeltek az egyszeri hamupipőkének, hogy heted-hét ország tájáról zarándokoljon ide honfi és idegen hódolni és áldozni a szolgaságából fölszabadult mostoha gyermek diadalának. Mostoháját pedig arra kényszerítették a nemzet bölcsei, hogy igazságot hirdessen e diadal minden részese számára; e végből külön tanács alakuljon minden városban és választott gyámok őrködjenek a rend fölött s mozdítsák elő minden egyes családtagnak s az egész nagy családnak jólétét, boldogságát. Végre pedig a közvélemény is megjutalmazá népei előtt az előbb idegen, de később méltán fölkarolt hamupipőkét és elkészítteti a legfinomabb aranyból azt a papucsot, mely oly jól illett formás lábacskájára. A mese szerint az lett az elátkozott királyfi arája, akinek lábaira az arany papucs illett; a mi történetünk szerint az arany papucs megtanította a magyar ipart saját lábain járni s az az ékszer, melyet fölszabadulása alkalmával deli vőlegényétől, a nemzettől kapott, s mely mint fényes diadém ragyog homlokán, a legnemesebb fémből való, mely a földtekén terem, mert a szabadság országából való. Neve: önkormányzat. * * * Akik ma itt egybegyültetek, ez ékszernek, e diadamnak gyémántjai vagytok. Képviselitek az önkormányzatot, egyenkint apró csillagok, együtt egy egész világító mennyboltozat. S e boltozatra tűzött a legszebb jutalom, mi férfit az életben érhet: a bizalom. Hivatástok nagy és nemes. Kormányzó hatalom van a keretekben. Bejárjátok az ipar széles birodalmát, megszámláljátok híveiteket. * A BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMRA IPAROSZTÁLY TAGJAI. 1869—1886. I. Cyclus, 1869—1876. Osztályelnök: Beliczay Imre, ennek elhalálozása után 1872 óta : Eichleiter Antal. Beltagok : Ács Lajos, Bognár Antal, Blum János, Csongrády Marcel, Doswald József, Dörschug Antal, dr. Fáik Miksa, Hill Jakab, Hózer Victor, Kollár Márton, Kortsák József, Kölber Károly, Krámer Sámuel, Kurzweil Ede, Lányi Jakab, Oetl János, Posner Károly Lajos, Rock István, Sehedl Károly Tivadar, Schmidtlechner György, Strobenz Alajos, ifj. Szabó József. A póttagok közül utólag beléptek : Fuchs Gusztáv, Pucher József, Schachner József. Szász Zsigmond. II. Cyclus, 1876—1881.Osztályelnök : Ráth Károly. Beltagok: Adler Károly, Beregszászy Lajos, Burghardt István,Csepregi János, Doswald József, Érczhegyi Ferencz, Faik Zsigmond, Goldberger Berthold, Hofhauser Lajos, Huber Antal, Jordán Károly, ifj. Kölber Fülöp, Kovács András, Kránik Sámuel, Krausz Lajos, Markus Ignácz, Mechwart András, Oetl Antal, Oppody Alajos, lovag Posner Károly Lajos, Stock Endre, Szász Zsigmond, Volny József. A póttagok közül utólag belépett: Ivrámer Samu. III. Cyclus, 1881—1886. Osztályelnök Ráth Károly. Beltagok: Adler Károly, szeszgyárigazgató, Burchard Konrád, malom-igazgató, (főrendiházi tag), Csepregi János, asztalos, Erczhegyi Ferencz könyvkötő, lovag Faik Zsigmond, nyomda igazgató, Fischer Ignácz, majolikagyáros, Grünbaum Miksa, szabó, Havas Sándor, gépgyáros, Hoffmann Jakab, bányatulajdonos,, ifj. Kölber Fülöp, kocsigyáros, Korompay Ágoston, lakatos, Krámer Samu, kárpitos, Kuklay János, volt czipész, Lederer Sándor, gyáros, Légrády Károly, nyomdász, Matheidesz István, sütő, Peringer Ferencz, mészáros, lovag Posner Károly Lajos, vonalzógyártulajdonos, Rausch Ferencz, szerszámgyáros, Steindl Imre, építész, Walser Jakab, Kádár, Walter Ferencz, vendéglős, Wolfner I Lajos, bőrgyáros. B) Kültagok: Szabadka: Liehtwekert András, Rácz Vilmos; Baja: Frankenberger Ferencz; Újvidék nem választott; Szeged: Bakay Nándor, Rainer Ferencz ; H.-M.-Vásárhely: Megyelka József; Esztergom: Kovács Albert; Székesfehérvár: Péczely Vincze; Gyöngyös: Kis József; Eger: Miticzky József; Jászberény: Baráth József; Szolnok: Kreutzer Balázs, Lengyel Antal; B. Gyarmat: Karlik János ; Losoncz : Busbak Ádám ; Kecskemét : Fényy Antal, Végh József; Kalocsa: Kákony Mihály; Vácz : Friedrich Alajos, Serédy Géza ; Beszterczebánya : Herritz Rezső, Szumrák Ernő. *) Ily esetben 3 évről 3 évre a tagok fele új választás alá esnek, pedig a nagy választási apparátust nem kívánatos ily sűrűn működésbe hozni. A SZEGEDI JAVASLATOK. A szegedi ipartestület múlt évi nov. 5-én tartott közgyűléséből egy nagy bizottságot és ez viszont egy albizottságot küldött ki oly czélból, hogy: „szemelje ki mindazon hiányokat és pótlandó avagy javítandó hézagokat, amelyek az 1889 -ik évi új ipartörvényben a gyakorlati élet próbája folytán olyanoknak bizonyultak, amelyek által a különben üdvösnek és czélravezetőnek bizonyult törvény okszerű végrehajtása és üdvös hatása hátrányosan befolyásoltatik, sőt több esetben akadályoztatik is.“ Az albizottság komolyan vette feladatát és csakhamar serényen hozzálátott a munkához, melyet nem csupán az ipartörvény gyakorlati kihatásának mérlegelésére és az idevágó bajok és sérelmek orvoslási módozataira, hanem mindazon ügyekre is kiterjesztett, melyek a kézműiparos érdekekre nézve ezidő szerint előtérben vannak. Az ekként elég terjedelmessé és sokoldalúvá vált fejtegetések és javaslatok közzététettek a testület közlönyében, az „Alföldi Iparlappban oly felhívással, hogy az érdekelt körök szóljanak hozzá és tegyék közzé véleményeiket a nevezett szakközlönyben. Ily felhívás ismételve a központhoz is lett intézve, miért is — eltekintve a fővárosi ipartestületek e tárgyban elfoglalt, átiratilag is jelzett eltérő" elvi álláspontjától — szükséges pár szóval igazolnunk, miért tartózkodtunk mi mindaddig az úgynevezett „részletes vitában való részvételtől. Mindenekelőtt azt gondoltuk, hadd hallassák először magukat a hangadó vidéki szaktestületek és azon kipróbált vezőférfiak, akik mindig tudták az irántuk bizalommal viseltető iparos körök igazi érdekeit felismerni, és akik sohasem találtak legcsekélyebb ellentétet sem a vidék és a főváros iparosérdekei és törekvései közt. Tartózkodtunk másodszor a feles számban napvilágra hozott albizottsági javaslatok tüzetes bírálatától azért is, mivel a 1. testület fentnevezett közlönyében oly hang kezdett uralkodóvá lenni, mely eddig ismeretlen volt saját orgánumainkban és mely szokatlan hang nem lehetett a mi gusztusunk,valamint, úgy látszik, másutt is csak keveseknek volt ízlésére. Már most az előbbire nézve mit tapasztaltunk ? Figyelemmel kisértük a meglehetős porfelveréssel megindított mozgalom minden apró mozzanatait, nem kerülte ki figyelmünket egyetlen véleménynyilvánítás sem, és arról győződtünk meg, hogy a szegedi javaslatokhoz a mai napig mindössze a következő városokból akadt egy-egy nézetnyilvánítás: Debreczenből, N .Váradról, Léváról, Palánkáról, N.Kanizsáról, B. Újvárosból és Szarvasról. Ez pedig csak nem jelenti az egész ország iparosainak vagy még csak egy számbavehető töredéknek is helyeslő hozzájárulását! S midőn a t. testület hivatalos közlönyének október 81-ei számában lelkesült víziók közt az alkíttatik, hogy: „sok, s hisszük, hogy majdnem valamennyi hazai ipartestület elfogadta a szegedi munkálatokat elvileg“ — mégis csak kénytelenek vagyunk kérdezni: az egyetlen monorin kívül (mely elvi hozzájárulását tényleg hivatalos alakban is enunciálta), mikor és miután módon fejezte ki elvi hozzájárulását az a „sok“, vagy épen „valamennyi“ ipartestület ? ? (Hol maradt még csak a régi gárda is : Arad, Szolnok, Losoncz, Eger, Veszprém stb. ?) Az „A. I.“ valójában nem fukarkodott a térrel, midőn bárhonnan ,jövő, a központ elleni invektívákkal teli hosszú és rövid czikkezések észrevétel nélküli közléséről volt szó, és így alig hisszük, hogy épen csak a monori testület hivatalos nyilatkozatát hozta volna, valamennyi többit pedig akár a szerkesztőségi