Konzervipar, 1947 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1947-01-01 / 1. szám

KONZERVIPAR II. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1947 JANUÁR A konzervipar tudja, hogy mik a kötelességei az ország újjáépítésében. Ebből kiindulva, legelső és legfonto­sabb kötelessége, hogy az 1947-es termelésből annyit tartósítson, amennyivel a lehető legnagyobb mértékig kiveheti a részét a dol­gozók ellátásából. A konzervipar elsőszámú köte­lessége tehát az, hogy munkáját a közellátás szolgálatába állítsa. A következőkben ezzel foglalko­zunk majd, jelezni kívánjuk azonban, hogy célkitűzésünk második iránya a keleti piacoknak a ki­építése, a Szovjetunióval kö­tendő újabb kereskedelmi szer­ződésnek a létrehozása. Erről a kérdésről csak annyit, hogy az 1946 december 31-én lejárt szov­jet-magyar kereskedelmi szerző­dés teljesítésében iparunk nagy teljesítménnyel vett részt. Min­den erőnket és eszközeinket bele­vittük a munkába és — lehetővé téve, hogy az ország az orosz be­hozatalnak mintegy a harmadát konzerv szállításokkal egyenlít­hesse ki, —■ még a szovjet ható­ságok elismerését is kiérdemel­tük. Mindez feljogosít bennün­ket arra a kívánságra, hogy a most kötendő szerződésnél kon­zerviparunkat teljesítőképességé­nek megfelelően vegyék figye­lembe és a szükséges pénzügyi alátámasztásban részesítsék. A harmadik célunk a nyugati export, amelynek sikeres le­bonyolítása fontos, országos ér­dek. Ezzel tudunk az országnak devizát szerezni. A nyugati pia­coknak az újból való bekapcso­lása iparunk fennmaradásának parancsoló követelménye. Min­den körülmények között módot kell kapnunk erre, mert ennek kereskedelem és szövetkezet ügyi ■miniszter 1. A magyar —szovjet áru­csereforgalom konzerv­ipari vonatkozásairól 1. A nyugati konzerv­exportról 3. A fehérlemezkérdésről 4. A hitelkérdésről 5. A segédanyagok im­portjáról a­z 1947-es esztendő az új reménységek mellett új problémákat is hozott­­ a konzervipar számára. Ismeretlen tényezők akadályozzák az ipari kér­désekben való tisztánlátást és olyan jogos aggályok merültek föl, amelyeknek a megnyugtató megválaszolása nélkül egyetlen egy konzervgyár sem tudhatja, vájjon hozzáláthat-e az üzemeinek a további fejlesztéséhez és kapacitásának további emeléséhez anélkül, hogy ez részére kellő támogatás hiányában való kátyúbafvulladás veszélyét ne jelentené. Bárány­o­s Károly földművelésügyi miniszter úrnak, a ,,Konzervipar‘ ‘ megelőző számában közzétett nyilatkozata megnyugtató módon bizonyítja, hogy iparunk sorsát az illetékesek jó kézbe helyezték. Sok olyan kérdés maradt azonban megválaszolatlanul, amelyekre vonatkozólag, mint ezeknek a megválaszolásához egyedül illetékes tényezőhöz, a kereskedelemügyi miniszterhez kellett fordulnunk. Hónai Sándor keres­kedelem- és szövetkezetügyi miniszter úr a tárcája illetékességi körébe tartozó kérdéseinkre olyan pontos, szakszem és a legnagyobbrészt megnyugtató nyilat­kozattal válaszolt, hogy nyilatkozatát az alábbiakban — a megszokott riport­­formától eltérőn — föltett kérdéseinkre vonatkozó részletes utalások nélkül, az ipari szakszempontok szerint csoportosítva közöljük. A magyar-szovjet árucsereforgalom konzervipari részének a kiépítése . Addig is, amíg az 1947. évi szerződést Moszkvában meg­kötjük, az exportképes magyar konzervipar a vegyesíz-szállításokat tovább folytatja, az új szerződés megkötésénél pedig különös figye­lemmel leszünk ennek az iparnak a foglalkoztatására. Az új szállítá­sok között első helyen előreláthatólag a legnagyobb tömegben szállí­tandó vegyesíz áll majd (esetleg több ezer vagon) , néhány száz vágón pulpnak, ugyanannyi paradicsomnak és végül egyenként 100 vágón vagy annál kisebb­ mennyiségű savanyított, káposztának, szántott gyümölcsnek, szárított főzeléknek, szilvalekvárnak, szöllő­­fümnek, továbbá baromfi-, hús- és főzelékkonzervnek a szállítására is számíthatunk. A moszkvai tárgyalásoknál az ipar folytatólagos foglalkoztatottságára is ügyelünk majd.

Next