Közuti és Vízi Közlekedés, 1947 (2. évfolyam, 1-11. szám)
1947-01-01 / 1. szám
MÁSODIK ÉVFOLYAM 1947. ÉV 1. SZÁM KÖZUTI ÉS VÍZIKÖZLEKEDÉS SZERKESZTŐSÉG: BPEST, XL. FADRUSZ-U. 18. 11. 7. — KIADÓHIVATAL: BPEST, VII., DOB-U. 75-81 V. EM. 511 A gépkocsiállomány növekedése demokratikus gazdasági életünk függvénye Irta: SERES TIBOR min. osztálytanácsos, a közlekedésügyi minisztérium gépjárómű -főosztályának vezetője. A motorizáció fejlődése egyenes függvénye az ország gazdasági és politikai fejlődésének. Erre mutat a fejlett demokráciák statisztikája, ahol 420 lélekre jutott egy gépkocsi, szemben Magyarországgal, ahol ugyanakkor 375 lélekre csupán egy jutott. Ezt a kifogásolható szempontot betetőzte a hiányos úthálózatunk és az utak kifogás alá eső használhatósági állapota is. Dániában például négyszer olyan sűrű az úthálózat, mint hazánkban. A Horthy-rezsim közigazgatásának még elgondolásai sem voltak a motorizálás fejlesztésére. Erre jellemző az, hogy 1933-ig semilyen szervvel nem rendelkezett, amelynek hivatása lett volna a kérdést előbbire vinni. Az 1933-ban a közlekedésügyi minisztériumban megalakult autószakosztály, amely a vasúti szakosztálynak volt egyik mellékága, nem is rendelkezhetett olyan szervezettel, amely ezt a nagy horderejű kérdést megoldhatta volna. De még a legszerencsésebb esetben sem tudott volna megbirkózni a feladattal, mert a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterek nem sokat törődtek az egész kérdéssel, a pénzügyminiszterek pedig reakciós vámpolitikával csírájában fojtották meg a motorizációt, amelyet még a helytelen iparvédelem is csak hátráltatott. A 30-as évek derekán kiadott néhány rendelkezésnek sem az volt a célja, hogy a motorizálást a gazdasági és politikai haladás szolgálatába állítsa, hanem, hogy az árnyékát előrevető háború ne találja túlságos készületlenül az országot. A hozzánemértés és a reakció ellenére fejlődő motorizálódás is elenyészett azáltal, hogy a németek és a nyilasok meglevő gépkocsiállományunkat nyugatra hurcolták vagy elpusztították. A debreceni kormány 1944 év végén csak tíz darab, a Vörös Hadsereg által átengedett gépkocsival rendelkezett. Az ország területe még háborús cselekmények színhelye volt, mikor a Szövetséges Ellenőrző Bizottság a magyar közlekedésügyi miniszter kérésére hozzájárult ahhoz, hogy a roncsból felépített gépkocsik részére forgalmi engedélyt állítsunk ki. Ezáltal lehetővé vált, hogy a gépkocsik az országúton akadálytalanul közlekedjenek és az élet meginduljon. A műszaki vizsgák kezdetével a szövetséges megszálló hatalmak a már kizáróan magyar nyelven kiállított forgalmi engedélyeket is elismerték és így mi voltunk egész Európában az elsők, akik gépkocsi ügyekben a teljes szuverenitásunkat viszszanyertük. A túlnyomórészt kisemberek tulajdonát képező gépkocsiállomány fejlődésének is erőteljes lendületet adott a tulajdonjognak az orosz hatóságok által történt eme elismerése. A közlekedésügyi miniszternek a pénzügyminiszterrel és az igazságügyminiszterrel egyetértésben tett további intézkedése volt a gépjáróművek legalizálása, amely által az új tulajdonos tulajdonjoga megtámadhatatlanná vált, ezzel a magyar teherautóállomány 8.000-re emelkedett. Ez az 1938-as kocsiszámnak több, mint kétszerese. Meg kell említenünk még a Vörös Hadsereg részére eszközölt javítási munkát is, amelynek ellenértékeképen több mint 1.000 gépkocsit kaptunk, valamint az amerikai árukölcsön keretében behozott gépkocsikat, amely közel 3.000 egységet tesz ki. A gépjárműállomány örvendetes és rohamos fejlődése szükségessé tette a rendszeres üzemanyag-ellátás megszervezését is. A közlekedésügyi miniszter ennek érdekében magára vállalta a szállítás kapcsán esetleg előálló károk megtérítését és a károsodást akként kísérelte meg a lehető leg-