Lábbelikészítők Lapja, 1931 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1931-01-01 / 1. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII., Wesselényi utca 17. szám Telefon: József 426—26. M kir. postatakarékpénztári számla 3002. szám. KETTŐS SZ. XIII. évfolyam. Budapest, 1931. január Felelős szerkesztő: OLASZ LAJOS Molk»Technológiai Ipartana. Könyvtár VITIa Jóssef krt . Bpest Előfizetési árak: egész évre 14.40 P. — Fél évre 7.20 P. Negyed évre 3.60 P. Megjelenik 1-én és 15-én. A MAGYARORSZÁGI LÁBBELIKÉSZÍTŐ IPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A CIPÉSZMESTEREK TEMETKEZÉSI EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE . Békesség és jóakarat. Irta: Kolonits Károly Ipt. elnök Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy e lap hasábjain szóljak szaktársaimhoz, ezzel is dokumentálva azt a jó viszonyt, mely az ipartestület és az Országos Szövetség között fennáll. A cipészkisipar mostoha gyermeke lett a társadalomnak. Ezer a bajunk és gondunk és ebben a rendkívüli súlyos helyzetben összefogásra, az erők egyesítésére van szükség. Ezért nélkülözhetetlen a szövetség és az ipartestület között a megértésen alapuló együttműködés. Az általános munkanélküliséget nem kis részben a gazdasági válság idézi elő, sőt tovább megyek: a munkanélküliség világjelenség. Józan megfontolással higgadt komolysággal kell tehát keresnünk a módját annak, hogy sorsunkon valamelyest javítsunk. Ár és minőség rombolással nem érhetünk célt és nem lesz egy jottányival sem jobb a helyzet ha széthúzunk, ha egymásban szenvedő testvér helyettellenséget lát . • • Nem az , hogy a szeretet ünnepének küszöbén felsoroljam szakmánk leromlásának különféle okait, inkább arra szeretnék rámutatni, hogyan találhatjuk meg a kivezető utat. Mielőtt azonban ezt megtenném, meg kell említenem, hogy minden ember tévedhet s a kritika is lehet téves, de ezt a tévedést be kell látni — különösen ha jóhiszemű meg kell bocsátani a jóakaratú embernek. Mennyi sok derék, jobb sorsra érdemes szaktársam nélkülözni kénytelen az idén is a karácsony est fenséges melegét, mennyi sok hideg, hitetlen szoba falai között megmaradt még ezen az estén is az oda szokott nyomorúság és mi csak várunk ... valami csodára várunk. Másban véljük megtalálni azt az erőt, amely letiportságunkból felemel és nem vesszük észre, hogy ez az erő önmagunkban, az egymással egymásért való nemes küzdelemben van meg. Vannak, akik mosolyognak, ha az összetartást, a megértést hangoztatjuk. Szaktársaim, ez a mosoly, ez a cinikus közöny szakmánk tragédiája, melynek következménye a mai nyomorúság. Évek óta tövises virgáccsal ver bennünket a sors. Fekete az idén is a mi karácsonyunk. A magyar cipészipar, melynek múltja, tradíciója s világhíre van, nem biztosítja a mindennapi kenyeret. Bele lehet ebbe nyugodni? Nem, ezerszer nem. A magyar cipésziparos élni akar, ehhez joga van. Művészetig fejlesztett szakmai tudásával, szorgalmával, nemes törekvésével régen kiérdemelte jobb sorsát, de a kátyúba jutott szekeret nem tudjuk kiemelni ha, ahányan vagyunk, annyifelé húzunk. Karácsony! A szeretetnek, a megértésnek s testvériségnek gyönyörű szimbóluma! Vajha elárasztaná fénnyel, melegséggel a kicsiny műhelyeket! Hisz’ az ember hivatása nem az a földön, hogy embertársában mindig a rosszat keresse, hanem közös nyomorúságunkat felismerve, megértéssel közeledjünk egymáshoz. A karácsony szent áhítatával szívemben, a szeretetnek e fenséges ünnepén mélyen átérzem szaktársaim ezer baját, hallom a feleség, az anya kétségbeesett kiáltását és látom a családfenntartó idegessé fajult tehetetlen kapkodását. Egy a sorsunk s közös a bajunk, segíteni önmagunkon csak közös erővel tudunk. Ha ezt felismerjük és megértjük a közös érdekek parancsát, akkor lesz a magyar cipésziparnak igazi, boldog karácsonya! Csak szövetkezés útján segíthetünk magunkon. Évről-évre romlanak iparunkban a munkaviszonyok. Évek óta mindig azt várjuk, hogy némi javulás fog bekövetkezni, s ehelyett mindig rosszabb és rosszabb a helyzet. Ez évben - most már megállapíthatjuk, hisz idestova a végére járunk - soha nem tapasztalt munkahiány, s ezzel óriási anyagi leromlás sorvasztotta iparunkat, úgy, hogy elmondhatjuk a szó igazi értelmében: ilyen rosszban eddig még nem volt részünk. Az előkelő belvárosi cipőszalonoktól a külvárosi foltozó kis műhelyeken keresztül a vidéki városok és falvak cipészműhelyéig mindenütt csak kétségbeesett panasz hallatszik a hihetetlen leromlás nyomán, s amerre nézünk, sehol segítő kezet nem látunk felénk nyúlni. A hatalmasoknak úgy látszik nem vagyunk elég kedvesek, vagy nem vagyunk nekik elé számottevő tényező, amellyelalkozniok érdemes volna. Viga