Magyar Czipész-Ujság, 1904 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1904-01-01 / 1. szám
MAGYAR CZIPESZ UJSAG. A MAGYAR LÁBBELI- ÉS BORIPAR KÖZLÖNYE .SZE k it fizetési dij 2 Tor. M ..................er'fHbiX0 \e<Éftílei)l minden hó,' ESFŐVÁROS CZIPÉSZ-IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. tor. cess erre 8 tor. A 15-én, tamelléklettel. Felelős szerkesztő : SZENES I. Társszerkesztő : ÚRI ШВЕ czipészmester és testületi szaktanító. Munkatársak : Krazecf János, Marton Lipót czipészmesterek,_______________ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VIII. ker., József körút 9. szám. Kéziratok nem küldetnek vissza. Elmúlt egy év és kezdődik egy másik. Vájjon mit használt az a tizenkét hónap, amely mögöttünk van és mit hoz az újesztendő ? Az elmúlt évvel tisztában vagyunk. Rosszab, keservesebb volt valamennyinél, amely az iparszabadság hajnalhasadása óta elmúlt. Van-e reményünk, hogy az újesztendő szebb és jobb lesz, mint az elmúlt volt ? Bizony, bizony, szaktársaim, nagyon nehéz e kérdésre biztató választ adni. Mert hisz azok az okok, amelyek a közelmúlt időkben annyi keserű csalódást, annyi gondterhes órákat szereztek a kisiparosoknak, de főleg nekünk czipészeknek, most sem szűntek meg és nagyon kétséges, hogy megszűnnek e a közeljövőben. Márpedig míg az okok megvannak, az okozottak is megmaradnak. Hogy miért oly csekély, úgyszólva semmis a reményem, talán mondanom sem kellene , mert amit mondani akarok, azt iparostársaim és úgy tudják, mint én. De elmondom még egyszer és ismételten, hadd tudják azok is, akiket illet, hogy mi kisiparosok nem azért várjuk türelmesen azoknak az ígéreteknek beváltását, amelyekkel évtizedek óta bennünket kecsegtetnek, áltatnak, mintha azok megvalósulásában hinnénk, meg hogy valami nagy reményt fűznénk hozzájuk. Nem mi azért várunk, mert nem tehetünk mást, mert szegénységünk, nyomorúságunk tétlenségre kárhoztat bennünket, hinni pedig nem hiszünk többé semmiféle ígéreteknek. Avagy várhatunk-e orvoslást a mi bajainkra, amikor bármily intézkedés történik is érdekeink megvédésére, az rendesen olyan, amely vagy semmi, vagy csak igen csekély mértékben alkalmas arra, hogy helyzetünk javulását előmozdítsa és aztán ezeknek a toldozott, foldozott intézkedéseknek soha sincs végrehajtója. A kisiparosnak látást-futást okoznak, mert kétségbeesésében ezekbe a szalmaszál min. rendeletekbe, határozatokba kapaszkodik; de a vége az, hogy sehol nem tudnak róluk, vagy az érdekek úgy kívánják, hogy ne is tudjanak. Ott van pl. a czipőházalási tilalom. E tilalom szerint a czipővel való házalás tiltva volna. És uton-útfélen látni tótokat, zsidókat, meg az Isten tudja micsoda nácziókat czipővel házalni. Ha esztendőn át egyiket, másikat a czipészek feljelentésének kényszere alatt elcsipik, 2—3 korona bírságot fizet és vígan házal tovább. A szatócsoknak, vegyeskereskedőknek legújabban eltiltotta a két miniszter a czipővel való kereskedést. De ezek az urak fittyet hánynak a rendeletnek , mert a szolgabíró urak meg a kapitányok, meg mindazok, akikre az iparosok ügye bízva van, nem vettek, vagy nem akarnak tudomást venni a rendeletről. Ott pedig, ahol egy lelkiismeretesebb tisztviselő mégis érvényt akar szerezni a miniszteri határozatnak, a grájzleros külön iparengedélyt vált és olyan jogosított czipész, mint én, vagy akármelyik szaktársam, aki végig szenvedte az inaskodás, legénykedés és immár a mesterkedés keserves esztendeit. Igaz, hogy jog szerint mérték után nem szabad czipőt készíttetnie, de úgy, mint eddig jogtalanul árulta a czipőket, most jogtalanul rendeléseket fog felvenni. Hisz egy fokkal emelkedett a sarzsija, amidőn engedélyt váltott, hát egy fokkal feljebb száll a jogtalanságok elkövetésében is. Hogy a fegyenczipar megszüntetését mióta ígérgetik, azt e lap olvasói jól tudják. Hát ígéret csak ígéret maradt és ha majdan mégis tett találkálni az ígéretből, bizonyára elvesztjük azt a vámon, amit beveszünk a réven. Olyan lesz ez a beszüntetés, ha ugyan lesz, hogy nem lesz benne köszönet. Ilyen körülmények között kedves társaim a bajban, lehet e reményünk, hogy a küszöbön levő újév szebb és jobb legyen, mint a múltak. Szebb, jobb akkor, a midőn a gyáripar folytonosan fokozódó versenyével kell küzdenünk, a midőn a bőrárak szüntelen emelkedése mellett mi egy fillérnyi áremelést nem tudunk elérni. Tudom, hogy a felelet minden oldalról „nem“ lesz. Pedig nem úgy van a dolog. Nekünk csak nem szabad ámítgatni hagyni magunkat, nekünk csak nem kell az ígéretekre bízni magunkat, hanem saját lábunkra kell állni és cselekedni, akkor helyzetünk csakhamar meg fog javulni. Hogy mik a teendőink, azt teszak- ti svált, Új esztendő.