Magyar Fakereskedő, 1916 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-06 / 1. szám
J A XXIII. évfolyam Budapest, 1916. január 2-án. 1 szám B „Magyar Fakercskedett és faiparosok Országos Egyesülete"-nen díszlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Erscheint jeden Donnerstag TELEFON 8—91. « Szerkesztő és kiadótulajdonos — Eigentümer und Redacteur: SZÉKELY IGNÁCZ. Budapest, VM Zoltán utcza 12. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Abonnements-Bedingungen:Belföld és Ausztria Németország Inland und Oesterr. Deutschland V. évre Vi évre 1, évre Vi évre 16 K. 32 K. 15 M. 30 M. A többi európai Államokban az előfizetési dij: félévre 18 Frk. egész évre 35 Frk Organ des „Landesverein der iffig_.Os*Holzhöndler und Holzindustriellen.“ ^ Hirdetési dij : 77 mm. széles petit soronként 80 fillér. Insertionspreis : 77 mm. breite Petitzeile 80 Heller. Előfizetési felhívás. Nehéz időket élünk! A harcvonalban küzdő testvéreink életüket és vérüket áldozzák a hazáért, jövendő generációk jólétéért, mi itthonmaradottak dolgozunk és küzködünk azokért, akik a harctéren vannak, hogy nekik mindenük meglegyen, hogy képesek egyenek végig küzdeni azt a harcot, amely nemcsak egyesek, százak és ezrek, hanem egész országok, sőt világrészek exisztenciája körül forog.Nem szólva a harctéren küzdőkről, akikhez szívünk minden idegszálával hozzá vagyunk nőve, az itthonmaradottak is kemény küzdelmet folytatnak a háborús állapotok által előidézett súlyos viszonyokkal, melyek a megélhetést, valamint a munkálkodást minden téren egyaránt roppantul megnehezítik. Akár a legkisebb bolti üzletről, akár a legnagyobb gyári üzemről van szó, annak, aki azokat vezeti, a legnagyobb, soha nem képzelt nehézségekkel kell megküzdeni, hogy kis boltjának, vagy nagy üzemének rendes menetét fentartsa. Mindnyájan áldozatokat hozunk: vérben, pénzben, munkában és idegekben, de végig kell, hogy küzdjük ezt a harcot egy szebb, egy jobb jövő reményében ! Nekünk itthon maradottaknak az a főkötelességünk, hogy fenntartsuk azt, ami megvan, ne hagyjunk elpusztulni, elzülleni semmit. Nem akarunk sok szót vesztegetni arra, hogy a háború, amely sokkal, de sokkal nagyobb és fontosabb vállalatokat súlyosan érint és megkárosít, lapunknak is igen érzékeny anyagi kárt okozott és még most is okoz, amennyiben számos, lapunkban állandóan hirdető gyáros és egyéb hirdető éves hirdetéseit a háború kitörésekor beszüntette, a hatóságok pedig ezidőszerint csak gyéren tartanak erdő- és faeladásokat, végül pedig, mert az előfizetők egy része — különösen a külföldiek — a háború folytán nem nyitotta meg előfizetését. Lapunk viszonylag szerény költségvetésésében ezen három tétel hiánya igen súlyosan érezteti hatását, míg a kiadások nem csökkentek. Mindamellett lapunk megjelenési idejét — a háború dacára — változatlanul betartjuk, ami részünkről jelentékeny áldozatot jelent, melylyel azonban múltunknak, lapunk régi jó hírnevének és előfizetőink érdekének egyaránt tartozni vélünk. De bízunk abban, hogy ezt az áldozatot nem hozzuk hiába, amennyiben bizton reméljük, hogy régi, többnyire sok éves előfizetőink kártalanítani fognak bennünket ez áldozatért azzal, hogy a háború és az üzleti pangás ellenére előfizetőiket változatlanul megújítják. Remélhetőleg nemsokára — adja Isten, hogy mielőbb — szakmánkra is, reánk is más, jobb idők következnek. Ismételten kérjük az előfizetések szíves megújítását. A szerkesztőség. Az előfizetési díj: egész évre 32 korona, félévre 16 korona. A kiadóhivatal: 1915-1916. Tölgyfa. Míg a háború hatása a fenyőfa-üzletben alig pár hónappal a hadjárat kezdete után már kezdett némileg érezhető válni, amennyiben e cikkben már akkor némi háborús szükséglet lépett fel, addig a tölgyfa-üzlet nagyon sokáig a háborúnak csak összes, elég súlyos hátrányait szenvedte anélkül, hogy annak — mint oly sok más üzletág — előnyeit is élvezhette volna. 1914. júliusától kezdve egészen 1915. őszéig a tölgyfűrészáruüzletben teljes stagnáció uralkodott, a kereslet jóformán végképpen megszűnt, a készletek mozdulatlanul feküdtek a a raktárakon és várták a feltámadást. Csak az 1915. év második felében kezdett némi érdeklődés mutatkozni elsősorban tölgyfa-pallók iránt, amely érdeklődés lassanként más rételekre és választékokra is kiterjedt. Azon körülménynél fogva, hogy a tölgyfafűrészek a háború kitörése után csupán arra szorítkoztak, hogy a gömbfakészleteiket feldolgozzák Az az 1914/15.-i télen a döntés jóformán teljesen elmaradt és így a készletek ezen idő alatt nem igen szaporodtak, már a kereslet első gyönge jelei azt eredményezték, hogy az árak megszilárdultak és az általános drágulási tendenciát követve, emelkedni kezdtek. Ez arra a körülményre vezethető vissza, hogy a tölgy-fűrészárukészletek túlnyomóan erős kezekben vannak, akik az árakat tartották abban a biztos tudatban, hogy a termelés nehézségei mellett a készletek túlságos felhalmozódásától nem kell tartani és hogy el kell jönnie annak az időnek, amikor a tölgyfaárak is alkalmazkodni fognak a rendkívüli módon megdrágult előállítási költségekhez. Csak ki kellett várni ezt az időt, ami a tőkeerős cégekre nézve annál könnyebb volt, mert azok a gyönge kezek, amelyek ezt az egyedül célra, vezető utat financiális okokból nem követhették, már a háború elején kénytelenek voltak árujukat a sorfait bármely áron pénzzé tenni és így ezeknek a versenye elesvén, az árak emelésére irányuló igyekezetet forszírozott eladásokkal senki sem akadályozta. Mint már a bevezetésben említettük, a lefolyt év őszéig tölgyfűrészáruban abszolúte semmi kereslet nem mutatkozott, hacsak keresletnek nem nevezzük azt, hogy 12 német cég, amely a tölgyfaüzlet fejlődése tekintetében optimisztikus véleménynyel volt, már az év elején összevásárolta azokat a merkantiláru-készleteket, amelyeket még az akkori viszonyok mellett is olcsónak nevezhető árakon megkaphatott. Hogy azonban ezek a vételek nem a tényleg megnyilvánuló szükséglet kielégítésére szolgáltak, hanem csak jó véleményen alapuló spekulációs vásárlások jellegével bírtak, azt legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy a vevők az árut túlnyomó részben csak hónapokkal későbben számították el rendeltetések helyére, jobban mondva németországi gyűjtő raktáraikba. A nyár folyamán némi kereslet mutatkozott párisi áruban, főleg tükörvágású pallókban ajordógyárak részéről, melyek nagyméretű hasított dongák teljes hiányában kénytelenek voltak felmerülő szükségletüket tüköráruban fedezni és ezért az áruért igen magas árakat fizettek. Tényleges szükséglet azonban csak az őszi hónapokban nyilvánult meg, mégpedig elsősorban pallókban és boules-áruban, legújabban pedig vasúti extrafában. Ez az aránylag csekély kereslet, mely normális forgalmi viszonyok mértékével mérve alig lett volna számottevő, a mostani viszonyok között már elegendő volt arra, hogy az árak emelkedését idézze elő, mégpedig oly mértékben, hogy az év végén ezeknek a cikkeknek az eladási ára a háború előtti árakkal szemben mintegy 50%-os emelkedést mutathat fel. A legjobban jellemzi azonban a tölgyfatermelők felfogását az üzlet jelenlegi helyzetéről és annak a legközelebbi jövőben várható fejlődéséről, hogy pld. tölgyfa-frizekért, amely cikkben a háború kitörése óta absolute semmi kereslet nincsen, jelenleg sokkal (mintegy 30°-val) magasabb árakat követelnek, mint a háború előtt; konstatálnunk kell azonban, hogy ebben a cikkben a háború kitörése óta — eltekintve attól a pár tételtől, amelyek a sorfait rendkívül nyomott árakon eladatták — az utóbbi időben jóformán egyetlen kötés sem jött létre, miután szükséglet nincsen, de viszont sürgős kínálat sincsen. A tölgyfürészáru-üzlet ilyetén alakulásának kézenfekvő és nagyon egyszerű a magyarázata. A múlt 1914/15-i téli idényben — amint már fent említettük — tölgyfát fürészelési célokra jóformán egyáltalán nem döntöttek, míg a most folyó 1915/16-i téli idényben a ledöntött tölgyfa, mennyisége beavatottak becslése szerint a normális mennyiségnek alig 30%-ára tehető. Magától értetődik, hogy ilyen körülmények között sürgős kínálatról szó sem lehet és így a csekély kereslet ellenére is az árak megszilárdulása, sőt ha a kereslet csak valamelyest fokozódik, azoknak további emelkedése egészen biztosan várható, annál is inkább, mert az eladott árut a jelenlegi súlyos és rendkívüli módon megdrágult termelési viszonyok mellett csak sokkal drágábban lehet pótolni. A tölgyfűrészáru-üzlet a háborútólem közvetlenül, sem közvetve a jövőben sem várhat számottevő keresletet, de annál élénkebb, sőt nézetünk szerint rendkívül élénk kereslet fog megnyilatkozni közvetlenül a békekötés után a külföldi piacok részéről, amelyeknek raktárai az exportnak immár több mint 12 év óta tartó teljes stagnálása következtében kétségtelenül teljesen kiürültek. Igaz ugyan, hogy a mi tölgyfűrészárunkat a külföldön főleg a finom bútoripar és a finom építőasztalos-ipar fogyasztja, miután azonban azt tapasztaljuk, hogy a háború dacára világszerte már a luxust szolgáló iparágak is foglalkoztatva vannak, biztosra lehet venni, hogy a háború befejezése után a luxus-bútoripar, valamint a luxus-építkezési ipar is fel fog lendülni. De ettől eltekintve a vagyongyárak, valamint a gépgyárak szükséglete egymagában is elegendő arra, hogy a korlátolt