Magyar Gépipar, 1892 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1892-12-20 / 19. szám
238 a védegyesület alapítása, melynek szervezése oly serényen haladt, hogy 1846-ban már 145 vidéki osztálya volt. Az ipar fölkarolásával együtt járt az új iparágak meghonosítása és az ipari termékek értékesítése. Erre irányult az ipariskolák létesítése, gyáralapító részvénytársaság alapítása és az iparműtár, mely nem volt egyéb, mint az ipari termékek állandó kiállítása oly szervezettel, mint a mai kereskedelmi múzeum. Gondoltak abban az időben a műnyelv, az iparstatisztika megteremtésére ; szóba került a nemesség megadóztatása, a vámkérdés megoldása, az önálló kereskedelmi szerződések kötése. Terveztek oly intézményt is, mely még ma sincs meg, de amelyre bizony nagy szükség volna. Ez az akkori nyelv szerint az iparosgyülde, vagyis munkásbörze. Ennek tervezete az volt, hogy egy külön helyiségben két nagy könyv legyen nyitva : a munkaadók és a munkakeresők könyve. Kiki a szerint, hogy munkást vagy munkát keres, bejegyzi nevét és egyéb körülményeit az illető könyvbe, ami által az iparos és a segéd bármikor könnyen megtalálják egymást. Az iparfejlesztés akciója önmagától hozta felszínre a kereskedés, főleg a külkereskedés kérdését. Az iparegyesület ezt az ügyet kezébe vette, megalapítván a kereskedelmi társaságot és a magyar tengerhajózó társaságot. Lehetetlen nem őszinte csodálattal tekinteni azokra a nagy emberekre, akik ennyi óriás alapvető munkát végeztek parányi idő alatt és igaz elismeréssel adózni annak a magyar társadalomnak, mely vezérembereit oly hűséges odaadással támogatta. Hogy mily hatalmas és józan volt az akkori vezérek koncepciója, leginkább mutatja az a körülmény, hogy midőn a politikai küzdelem és a szabadságharcz véget vetett a békés munkának és az önkényuralom rátette gyilkoló fagyos kezét alkotásaikra, eszméik újra kivirágzottak az alkotmányos szabadság tavaszának első pacsirtaszavára. Az 1850-ben megszűnt iparegyesület 1867- ben támadt új életre és a negyvenes évek intézményei lassankint ismét jogaikba léptek azzal a nagy különbséggel, hogy amit akkor tisztán a társadalom teremtett, most a kormány támogatásával létesült. Íme ismét van kereskedelmi társaság, gyáralapító részvénytársaság, ha más is a czime, iparműtár, mai nevén kereskedelmi múzeum, magyar tengerhajózó társaság, iparos-statisztika, műnyelv, a nemesség adóztatása stb. Munkásbörzénk, önálló vámterületünk, önálló kereskedelmi szerződéseink, persze még most sincsenek, aminthogy még nincs sok egyebünk. De ha intézményeink még hiányosak, iparunk még hézagos is, megvannak azok a nemes ideák, melyek ötven év előtt lelkesítették a magyar társadalmat, a vezető férfiakat és ezek az ideák a szabadság napjának termékenyítő sugarai hatása alatt megtermik áldásos gyümölcseiket a magyarság javára, a világ örömére. A nyolcz órai munkaidő a gyakorlatban. Ha a munkás bárhol a nyolcz órai munkaidő behozatalát hangoztatja, sokan találkoznak, kik azzal érvelnek, hogy kártékonyan hat az ipar fejlődésére, mely hazánkban csak a kezdet stádiumában van, nem bízja meg, s ez által közvetve veszít a munkásság is. Azt mondják ilyenkor a 8 órai munkaidő ellenzői, hogy előbb meg kellene várni, míg statisztikai adatokkal lehetne kimutatni a nyolcz órai munkaidő behozatalának lehetőségét és szükségességét. Ami ez utóbbit illeti, azzal nemcsak a munkás, de mindenki tisztában van, vagyis, hogy a nyolcz órai munkaidő behozatala szükséges. Szükséges pedig elsősorban és főleg a test egészsége tekintetéből , a testnek kell hogy időt engedjünk újabb erő gyűjtésére, hogy így lankadatlanul folytathassa munkáját, míg bírja ; a munkások — mint a tapasztalat bizonyítja — a túlfeszített munka következtében már életük delén rokkantak, összetörött aggastyánok. Szükséges továbbá a munkások szellemi műveltségének fejlesztésére a család, a gyermekek jobb nevelésére való tekintetből is. Mennyire képzettebb, intelligensebb munkás válik abból, kinek annyi szabad ideje van, hogy olvashasson, tanulhasson ; erre most azonban sem ideje, sem alkalma nincs. 16—17 éves korában felszabadulva, kezdődne a tulajdonképeni önművelődés, behatóbb képzés, de miután a túl sok munkaidő erre sem időt, sem alkalmat nem ad, a kedvét is elrabolja attól az egész napi terhes munka, a képzettsége megmarad ott, ahol az elemi iskolákból való kilépésekor megakadt. A hosszabb szellemi tétlenség azonban még azt is elenyészi. És így van a munkás családi életével is, ha ugyan megérdemli ezt a czímet az az élet, melyet a munkás jelenleg folytat családjával. Késő este haza jő, korán reggel megy, ebéd alatt pedig a gyárban vagy annak közelében tölti idejét, miután a hazamenésre az idő rövidsége miatt (rendesen egy óra szabad idő lévén) nincs alkalom. Mily nevelésben részesüljön az a gyermek, aki egész nap, egész héten át nélkülözi az apa, esetleg az anya gondviselését is ; az a tanulmány, amit az elemi iskolában töltött pár óra alatt magába szí, még nem képezi a nevelés mindenségét, azt még az apa és anya gondos tanácsainak nagyon kell bővíteni, kiegészíteni. Igen szükséges továbbá nyolcz órai munkaidő még azért is, hogy ezáltal sok foglalkozás nélküli munkát kapjon , mert a fogyasztás megmarad a maga magasságában, csak a termelésre szükségelt idő rövidíttetik meg, tehát több munkaerőre van szükség, hogy a rövidebb munkaidő mellett a fogyasztás épúgy kielégíttetik, mint a hosszabb munkaidő mellett. Mindez s még sok más eléggé bizonyítja a nyolcz órai munkaidő szükségességét. De lássuk most a rövidebb munkanap ellenzőknek azon érvelését, hogy a nyolcz órai munkaidőt nem lehet behozni anélkül, hogy iparunk fejlődése hátrányt ne szenvedjen. Erre nézve bátor vagyok elsősorban is felemlíteni, hogy ezen felfogásnak már csak azért sincs semmi alapja, mert az az egy-két óra különbség a munkaidőben (miután általán 9—10 óra a rendes munkaidő) az által is fedezve van, hogy a kipihent, sorsával elégedettebb munkás sokkal nagyobb kedvvel, újult erővel áll neki a munkának. A nevezett okok is eléggé mutatják, mennyire túlzott mindazok félelme, kik bármi okból is ellenzik a nyolcz órai munkaidőt, mert a vállalkozó, a termelő, tényleg nem veszít általa semmit, hanem ellenkezőleg nyer. Hol van még most az az óriási erkölcsi és anyagi haszon, melyet az állam és a társadalom nyer az egészségesebb, hosszabb életű tanult és művelt munkásosztály által ? S hogy a nyolcz órai munkaidő behozatala csakugyan egyformán emelné a munkás jólétét s az ipar felvirágzását, arra nézve eklatáns példával áll előttünk John Rae kitűnő statisztikai czikke, melyet »A nyolcz órai munkaidő a Viktória-kolónián Ausztráliában« czím alatt közölt a »The Economic Journal «-ban s melyből érdekesnek tartok egyet-mást a »Magyar Gépipar«t. olvasóinak bemutatni. Nemcsak önök, de neves nemzetgazdák és államférfiak is érdeklődéssel fogják tudomásul venni, hogy azon kérdés, mely előtt egész Európa még határozatlanul áll, s mely úgy az illető érdekköröknek mint maguknak a munkásoknak annyi fejtörést okoz, e kis államban már rég meg van oldva, meg van pedig oldva mindkét félre, munkásra és munkaadóra nézve közmegelégedésre. Már ezelőtt 35 évvel, 1856. ápril havában kezdődött Ausztráliában a 8 órai munkaidő behozatala érdekében a mozgalom. Csakhogy amaz időben csak a nehezebb kézművesek u. m. kőművesek, kőfaragók, ácsok, kövezők, bádogosok, mázosok, építési segédmunkások stb.) érték el czéljukat, miután terhesebb munkájuknál fogva már természetszerűen is ők voltak az úttörők a nyolcz órai munkaidő tekintetében. Ezeket követték a kocsigyártók, vitorlakészítők, hajósok, téglaégetők, légszeszmunkások és deszkakészítők. 1879-ben már 17 iparág, öt évvel később 29 és 1888-ban pedig 48 iparág létezett, melyeknél a nyolcz órai munkaidő törvényileg be volt hozva. * Az egyedüli iparágak, melyeknél hosszabb munkaidő létezik : a szabók (szabászok és staffirozók kivételével), a szövőmunkások és a kötélverők, mert ezen iparágaknál sok nő is van alkalmazásban s így meddő maradt a küzdelem ; de kilátás van rá, hogy nemsokára ezeknél is be lesz hozva a rövidebb munkaidő. Épugy a földmunkások szintén kívül vannak még e jótéteményen, ellenben a bányamunkások nagy része már régebben nyolcz órát dolgozik s a Miners Reputation Act által 1886-ban, az aranymosókat kivéve, általában behozatott náluk a 8 órai munkaidő. Az összes iparágak egy harmada élvezi jelenleg a 8 órai munkaidőt s miután ezek munkásai az összességnek a felénél jóval többet tesznek ki, feltehető, hogy jelenleg Viktóriában az összes munkásságnak nem egészen egyharmada dolgozik csak többet nyolcz óránál naponként. Tény az, hogy ezen ausztráliai kolónia gazdasági viszonyai efejlődésnek kedvezőbb talajt szolgáltattak, mint itt az ó-világban, miután ott a munkadíjak s a munkahaszon is sokkal magasabbak, mint nálunk. De azért az üzletmenet s a munkabérek ott is hatalmas hullámzáson mentek keresztül e húsz éven át, s manapság mégis szilárddá váltak az egykori kísérletezések Azon vizsgálódások, melyeket Rae arra nézve tett, valljon a 8 órai munkanap menynyire volt hatással a munkabérekre, azon figyelemreméltó eredményre vezettek, hogy a 8 órai munkanap a munkabéreket semmi tekintetben sem befolyásolta, miután azok ez által sem nem estek, sem nem emelkedtek. A könyvkötők például, kik 1883-ban kapták meg a 8 órai munkanapot 2—3 font sterling hetibér mellett, még ma sem kapnak kevesebbet. Épúgy a czipészek, tímárok, szíjgyártók, kalaposok, kovácsok és nyomdászok hetibérei is, ugyanazon magasságban maradtak, mint a 8 órai munkanap behozatala MAGYAR GÉPIPAR 1892. deczember 20.