Magyar Grafika, 1926 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1926-01-01 / 1-2. szám

AZ ÖSSZES GRAFIKAI ÉS ROKONIPARÁGAK FEJLESZTÉSÉT SZOLGÁLÓ MAGYAR ♦ GRAFIKA SZERKESZTI ÉS KIADJA BÍRÓ MIKLÓS * HETEDIK ÉVFOLYAM, I—II. SZÁM A Magyar Grafika és a szakkulturális fejlődés Új évfolyam küszöbén szokás és szükséges is visszapillantani a múltba, megvizsgálni: váljon haladásunk iránya megfelel-e a szakkulturális fejlődés követelményeinek? A Magyar Grafikának és a hozzá hasonló szaklapoknak — még ha ezt kifejezetten nem is hangoztatják — az a hivatásuk, hogy a szakmai téren megnyilvánuló fejlesztési és tökélesítési folyamatoknak útját egyengessék és irányt mutassanak kifelé mindazoknak, akik a szakkultúra szolgálatába szegődve, annak fejlesztésére törekednek. Ha a magunk dolgát vizsgáljuk, árnyalatnyi öndícséret nélkül is meg lehet állapítanunk, hogy a legjobb úton haladunk ezen cél felé. A magyar szakkulturális életbe a legszervesebben kapcsolódunk bele és — ami éppenség­gel nem megvetendő — minden ténykedésünkben független és szabad akarat nyilvánul meg, amely páncélként véd meg minden rosszakaratú vagy egyoldalú támadással szemben. Ezt a megállapítást tük­­röztetik vissza azok az elismerő és lelkesítő levelek, amelyekkel olvasóink állandóan elhalmoznak, ezt mondják azok a külföldi előfizetők, akik a Magyar Grafika technikai kivitelében és szedéspéldáiban a magyar könyvnyomtató ipar fejlettségét dicsérik és elismerik, s ezt kell kiolvasnunk abból a sok-sok levélből, amelyeket olyan ügyekben intéznek hozzánk hazai és külföldi intézmények, amely ügyek egyéb­ként egy szakkulturális célzattal alakított egyesület, vagyis egy hivatalos irányító szerv elé tartoznának. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a szaktanfolyami szervezet mellett a Magyar Grafika az az egyedüli organikus tényező, amelynek irányítását széles szakmai körök nemcsak szívesen veszik, hanem keresik is. Úgy érezzük, hogy hatesztendős megfeszített és áldozatteljes munkálkodás után elvitathatatlan jogot vívtunk ki a Magyar Grafika részére arra, hogy szakkulturális tényezőnek elismerjék. Mert ha vissza­pillantunk a hat esztendő előtti sivár szakkulturális állapotokra, arra a vérfagyasztó közönyre, amely vállalkozásunkat a kezdet kezdetén kísérte, akkor a mai állapotokkal való összehasonlításnál leszűrhetjük azt a tényt, hogy ezt a közönyt elsősorban és egyedül a Magyar Grafika törte meg és megtörte úgy, hogy annak hatása határainkon túl is érezhetővé vált. A szaktársak közönyét megtörtük, érdeklő­désüket a szakmafejlesztés és az önképzés iránt felélesztettük, az egyedüli magyar szakoktató szervnek, a továbbképző tanfolyamoknak a talajt kellőképpen előkészítettük. De nemcsak ebben a vonatkozásban értünk el eredményeket. Nem lebecsülendők azok az eredmények sem, amelyekre a magyar és általában a magyarajkú nyomtatók által kultivált külföldi nyomtatóipar nívójának javulásával kapcsolatban mutat­hatunk rá. Bármilyen keserves is egy iparnak újszerűségekben gazdag kivitelbeli irányt vagy stílust kreálni és propagálni, erre való jogunkat sohasem adjuk fel és e tekintetben szabad akarattal, a magunk mélyre­ható tanulmányaival kicsiszolódó ízléssel törjük tovább az utat, azt az utat, amelyet — igen nagy elég­tételünkre — a külföldi nyomtatóipar kellőképpen méltányol és követ. Visszapillantásunk végzett mun­kánkra önmagunk előtt is megnyugtató, és ha nem vagyunk teljesen megelégedve az elért eredményekkel, azt csak annak lehet tulajdonítani, hogy a magunk munkakörében, a magunk céljainak légkörében nem is szabad megelégedetteknek lennünk. A nyomtatóipari technika tüneményes ipari fejlődésének terjesztése közben lépésről lépésre kell előbbre és előbbre törnünk a tökéletesedés lajtorjáján, mert ez a hivatásunk, ebben találjuk meg lelki életünk minden örömét. Szépet alkotni, a szépért lelkesedni, a szépnek a szere­tet­ét átplántálni olvasóink érzelmi világába. Olyan ez a célkitűzés, hogy ezért érdemes élni, érdemes áldoni

Next