Magyar Gyáripar, 1927 (18. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1927 (21. évfolyam, 1-11. szám)

1927-01-01 / 1. szám

2 MAGYaR gyáripar amelynek erősödése nélkülözhetetlen előfeltétele az ipar fellendülésének. További előfeltétele lenne ennek kedvező kereske­delmi szerződések kötése. Azonban, sajnos, meg­bízottaink szakszerű és önfeláldozó munkája ellenére sem állíthat­juk, hogy"­ az eddigi eredmények túlságos reményekkel kecsegtetnének. Locarno és Thoiry szellemének érvé­nyesüléséből egyelőre még vajmi kevés érezhető. Ez a szellem bizonyára a vizek fölött lebeg, egyelőre azon­ban elérhetetlen magasságban. Ami érthető. Mert min­den ország ipara védelemre szorul, m­íg ki nem alakul egy célszerű rendszer, amely valamennyi gazdaságilag összefüggő ország és a mezőgazdaság és az egyes ipar­ágak igen különböző érdekeit összeegyezteti. Ami az egyes iparágakat illeti: a szénbányászat, amely elsőnek említendő, mert kulcs­iparágul tekint­hető, az év első nyolc hónapjában a termelés tavalyi eredménye mögött maradt. Az ősz azonban, részben az angol bányász­sztrájk következtében is, a viszonyok javulását hozta és feltehető, hogy az év végéig a ter­melés eredménye eléri a tavalyi 63.000.000 métermázsát. Jobban járt a vasipar, amely termelőképességének ki­használását 50 százalékról 60 százalékra fokozhatta és további javulással is kecsegtet. Ez a növekvő épít­kezéssel, a csavar- és vagongyárak fokozódó szükség­letével és a nagyobb sínszükséglettel, tehát a külföldi tőkebeszivárgással és a beruházási tevékenységgel függ össze. A gépipar is haladást mutat föl termelő­képessége kihasználása szempontjából. Ebben jelenté­keny része van annak, hogy a háborúban erősen meg­növekedett berendezésüket fokozatosan a békeszükség­letek kielégítése céljaira alakították át. A téglaipar szintén lassan emelkedő irányzatot mutat. Míg a múlt esztendőben termelőképességének csupán 10 százalékát, az idén ennek körülbelül 20 százalékát használhatta ki. Ez bizonyos mértékig a magánépítkezés megindulásá­val van összefüggésben, amely utóbbi az állam közok­tatási, továbbá a városok és községek költségvetésében leli eredetét. Kevésbé növekedett a cementipar terme­lése, amely 75.000 vagon árut lenne képes előállítani, eb­ből azonban tavaly csak 23.000 vagont termelt, ami az idén 28.000 vagonra fog emelkedni. A kivitel emelke­dése 60 vagonról 2500 vagonra, mindenesetre örvende­tes jel. Ebben az iparágban nem az elért eredmény, ha­nem inkább a további javulásra való kilátás a biztató. Barátságosabb képet mutat a textilipar. Gyártmányai­nak értéke, 215.000.000 aranykoronáról körülbelül 20 százalékkal emelkedve, 250—260 millió aranykoronára becsülhető. Ennek megfelelően munkáslétszáma 31.000-ről 35.000-re növekedett. A mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparágak közül a legrégibb a malomipar, bár valamivel többet őrölt, de alig ért el kedvezőbb eredményt, mint tavaly. E téren a fenforgó nehézségek, sajnos, állandó jelle­gűek, minthogy az e szempontból legfontosabb utód­államokkal — Ausztriával és Csehszlovákiával — fönn­álló kereskedelmi egyezményeink a búzát és lisztet dif­ferenciális vámmal sújtván- e fogyasztópiacok részben alig biztosítanak nyereséget, részben teljesen elzárva maradnak termelésünk előtt. A cukoripar répafeldol­gozása csökkent némileg, kapcsolatban a tavalyinál kisebb répatermeléssel. A végső számszerű eredmény­ben ez a csökkenés mégsem fog jelentkezni, mert az idei némileg nagyobb cukortartalom hozzávetőleg pó­tolta a répamennyiség csökkenését. Az 1925-ös esztendő tudvalévően passzív üzleti eredménnyel végződött a cukorgyárak számára; a világpiaci áraknak — minden­esetre csak újabban bekövetkezett — emelkedése, az idei termelési idény számára a helyzetet megkönnyí­tette. Valamivel jobb üzletmenettel biztat a szeszipar idei évadja is, ami az ipari szeszgyárak számára ter­melőképességüknek 25 százalékáig terjedő kihasználá­sát jelentené. E téren is a kivitel növekedése észlelhető. A sörfőzdék számára kivételesen rossz esztendő volt az idei. Részben a fogyasztás szempontjából legfontosabb évszak kedvezőtlen időjárási viszonyai, részben az erő­sen leszállított borárak a fogyasztást jelentékenyen csökkentették. Sörfőzdéinket a jelen körülmények kö­zött túlméretezett mivoltuk mindjobban készteti arra, hogy helyiségüket és berendezésüket részben más gyár­tási célokra használják föl. Minthogy azonban az előbb említett idei rossz üzletmenetnek különleges okai voltak, ebben javulás várható. Nem lehet ennek a cikknek feladata pontos statisz­tikai adatokat sorolni fel. Még­sem lehetett mellőzni a számokat. Mert csak így mutathattam rá arra, hogy az ipari termelés néhány ágában a kezdődő gyógyulás jelei mutatkoznak. Azonban a legtöbb iparágban gyári vállalatainak túlnyomó része, sajnos, szünetel és a mu­tatkozó javulás képe nem olyan beteget mutat, aki már a saját szervezete erejéből merít. Nem szabad elfelejte­nünk, hogy két jó aratás után tekintélyes kölcsönösz­­szegek birtokában vagyunk. Ezeknek nyomai az előbb felsorolt és sok egyéb adatban kifejezésre is jutnak. De ha az e kölcsönökből létesített beruházások a gazdasági életnek erős, sőt hosszabb ideig is tartó ösztönzést ad­nak, állandóan mégsem hathatnak. Emellett gazdasági lábbadozásunk nem is annyira előrehaladott, hogy ne lennénk a­­legnagyobb mértékben ráutalva a további javulásra. Figyelmünket tehát ama kérdések megoldására kell fordítanunk, amelyektől gazdasági életünk és az ezen felépülő ipari termelés állandó javulása függ. És e kérdések között elsősorban szerepel a különböző faj­tájú terhek könnyítése. Hála a dús külföldi pénzaján­latoknak egyrészt, a Nemzeti Banknak a gazdasági követelményeket mindig szem előtt tartó és üzleti poli­tikájához hozzásimuló vezető bankok eljárásának más­részt, a­ kamatlábleszállítás terén máris nagy lépés tör­tént előre. A termelés azonban még mindig olyan ka­matteherrel küzd, amely a békebelit jóval meghaladja, kivált ha meggondoljuk, hogy az infláció a hadiköl­­csönkötvények elértéktelenedése és az évekig tartott kereseti krízis folytán bekövetkezett tőkecsökkenés ma sokkal nagyobb hitel igénybevételét teszi szükségessé. Ehez járul az adóterhek fejezete. Addig amíg a gazdasági erőkifejtés forrásai — miként az most tör­ténik — összegyülemlőben vannak és az újraébredő vállalkozási kedv hosszú szünet után egyelőre még csak igen szerény keretek közt kezd tevékenykedni, a túladóztatás káros hatása még nem mutatkozik a maga teljes egészében. Csak, ha a pénzáramlás, az állami be­ruházások hatása tűnőben lesz, csak akkor bontakozik ki előttünk világosan gazdasági helyzetünk normális képe. És ez­ a jövendőbeli kép az, amivel adópolitikánk­nak számolnia kell. Nincs célja, hogy itt fejtegessük, vájjon a könnyítéseknek a közvetett vagy közvetlen adók terén kellene-e megtörténni és mily mértékben? Államháztartásunk egyensúlya sokkal értékesebb, sem­hogy ahoz könnyelmű kézzel hozzá szabadna nyúlni. Bizonyos azonban, hogy egyrészt az igazságosság, másrészt a termelés fokozása szempontjából az állam­érdek is azt követeli, hogy az adóenyhítés jótéteményé­ből egyik termelő osztály se maradjon ki. Az a tény, hogy a városi lakosság, amely az ipari és kereskedelmi adóalanyok túlnyomó részét foglalja magában, az egész vagyon- és jövedelemi adó kétharmad részét vi­seli, e szempontból útmutatásul szolgál. A társasági és 1. szám.

Next