Magyar Sütők Lapja, 1927 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
4 MAGYAR SÜTŐK LAPJA A Fővárosi Sütőipartestület még mindig nem tartja elérkezettnek az időt, Hogy a sütőiparosok életbevágó kérdéseit a Szövetséggel együtt tárgyalja le, így tehát még mindig kénytelenek vagyunk ezeket saját belátásunk szerint napirendre tűzni és a nyilvánosság előtt letárgyalni. A legaktuálisabb és a sütőiparosokra nézve sorsdöntő kérdés ma a sütemény árának helyes megállapítása, mert emlékezetünkben van még az ipartestületnek elhamarkodott és nem indokolt árleszállítása, mely nemcsak a budapesti, de a vidéki kartársaknak is kiszámíthatatlan károkat okozott. A folyton ingadozó lisztárak is lehetetlenné tesznek egy alacsony süteményárat, mert a sütök szervezetlensége, fegyelmezetlensége és főleg nemtörődömsége folytán a minduntalan szükséges árváltozásokat érvényesíteni nem lehet. Az alacsonyz árak jobban elősegítik a sütőknek amúgy is katasztrofális helyzetét, mert ezek számolni egyáltalán nem tudnak és így vakon vesztükbe rohannak. Egy fél fillér differencia a fogyasztóközönségnél nem is játszik szerepet, csak a rosszindulatú napisajtó fújja mindig fel ezeket a csekély árkülönbözeteket. Látjuk, hogy a fogyasztóközönség szó nélkül fizeti a kávéházakban, vendéglőkben, kávémérésekben, tejcsarnokokban a 8 filléres süteményt, mely áraknál a viszonteladó 4, rosszabb esetben 3 fillért keres, a szállító sütő azonban még az üzemköltséget sem keresi meg. Ha most már a hatóság törvényesen állapítja meg a sütemény súlyát, akkor vagy német, francia és osztrák minta szerint állapítsa meg az árakat is, amelyeknek a sütőiparosok szívesen sietnek magukat alávetni, mert a mai süteményárak mellett a sütők elvéreznek. Ha pedig ez nem volna lehetséges, akkor a sütőknek — ha meg akarnak élni — számításukban nemcsak a mai háromszoros üzemköltséget kell bekalkulálni, hanem azokat a súlyos büntetéseket is, amelyekkel az utolsó esztendőkben a sütőket sújtották és mely büntetések egyeseknél évente 20—30 milliót is kitesznek. De van egy másik tétel is, amit a sütők figyelmen kívül hagynak, tudniillik a munkaidő. Míg régebben heti 84 óra munkaidőt számítottak, ma csak heti 48 órát lehet kalkulálni. A pénznek még ma sincs olyan értéke, mint békeidőben, az életfentartás ez által is drágult, az adók legalább tízszerte akkorák, mint békében és a különféle nyersanyagok és a berendezési cikkek is sokkal magasabbak, mint ezelőtt. A kispékeknek ezenkívül szakítani kell a régi szokásokkal és a süteményeknek meg kell adni azt, amit a mai igények megkövetelnek. Fel kell hagyni azzal az elavult rendszerrel, hogy a sütő ugyanegy tésztából készítse el a négy-ötféle süteményt. A jó süteményért a közönség mindig szívesebben fizet magasabb árat, mint a rossz áruért, amellyel a sütő egyáltalán nem növelheti üzletének forgalmát. A jó zsemlyéhez feltétlenül szükséges Diamait vagy Szirmalt, a kiflihez ezenkívül még tej és cukor, a vajas süteményhez pedig vaj v, más zsiradék. Ez pedig mind pénzbe kerül. Ha tehát a sütőmester becsületesen akar megfelelni hivatásának, ha jó áruval akarja kiszolgálni vevőit, ha súlyos adóit pontosan akarja megfizetni, ha családját tisztességesen akarja fentartani és gyermekeit felnevelni és emellett pár fillért is félre akar tenni rokkantság és munkaképtelenség esetére, akkor nem marad más hátra, minthogy becsületes árat követeljen, amelyben benne foglaltatik minden költségen kívül a tisztességes polgári haszon is, amely minden iparost jogosan megillet. Ezért azt hisszük, hogy a 6 filléres sütemény ár nem lehetetlen kívánsága, mely ellen a közönség sem szólna, ha a napisajtó nem uszítana állandóan a sütők ellen. Hat fillér legyen a sütemény ára.