Magyar textílipar, 1915 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1915-01-01 / 1. szám
1915. április 15. MAGYAR TEXTILIPAR Háborús munka. Kevés munkaköre van az emberi tevékenységnek, melyre a háború olyan nagy feladatokat rótt volna, mint a textiliparra, amelyet, bármily tevékeny és buzgó munka állt is mögötte, a dolgok természete szerint nem fogadhatta teljes készültséggel azt a háborút, amelynek békés elháríthatóságában még huszonnégy órával kitörése előtt is szentül hitt az egész világ. Nagy erőfeszítés, lázasan siető munka, odaadás és igyekvés voltak hivatva arra, hogy e szinte meglepetésszerűen támadt hatalmas igényeket teljes mértékben kielégítsék. Büszke öntudattal és örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar textilgyárosok és munkájuk összes segítői és részesei, minden külföldi szaktársaikkal versengve értékes eredménynyel állták meg helyüket. Munkás iparkodásuk önmagában való jutalma a hatalmas produkció, amely letagadhatatlan segítője volt és lesz a nagy küzdelemnek. De amennyire boldog öröm tölt el bennünket, mikor e tíz hónap nagyszerű munkájáról megemlékezünk, és olyan sajnálkozó szomorúsággal kell gondolnunk arra is, hogy bizony akadtak, akik az ország, az ipar, a kereskedelem e szorongatott helyzetével visszaéltek. Fel kell említenünk ezt, mert hisz az elhallgatásnak olyan látszatja volna, mintha ezekkel a megtévedt bűnösökkel közösséget vállalnánk, vagy legalább is menteni és védeni akarnák őket. Szó sincs róla. A vétkeseknek bűnhődniük kell s minél nagyobb lesz ez a bűnhődés, annál nagyobb elégtétele minden tisztességes iparnak, minden becsületes emberi munkának. Nekünk azonban némiképen vigasztalásunkra és megnyugtatásunkra szolgálhat az, hogy e vétkek, amelyek az ország szorongatott és kényszerítő körülményeivel éltek vissza, tulajdonképen s leginkább a közvetítő kereskedelem számláját terhelik s vajmi kevés része van benne magának az iparnak, amelynek emberei tiszta és igaz buzgósággal törekedtek mindig arra, hogy becsületes, hasznavehető és értékes munkával termeljenek szolid és a szükségletnek megfelelő dolgokat. Van azonban ezzel kapcsolatban egy másik szempont, amely már közelebbről érdekli az egész gyáripart. Felvetődik ugyanis — egész önkéntelenül és természetesen — az a kérdés, hogy ezek a visszaélések akkor is bekövetkeztek-e volna, ha egyes nagy textilgyáraink, régi és egészen indokolatlan megszokásból nem ragaszkodnának még ma is ahhoz, hogy központi irodáikat Bécsben tartsák. Váljon abban, hogy az elkövetett bűnök egyáltalában lehetővé lettek, nincs e része ennek a körülménynek. Nem ez volt-e segítője annak a kellemetlen esetnek, melynek szereplője az Egyesült nemzeti textilművek rt. egyik aligazgatója. A bécsi központi irodák megtartásában senki sem lát nemzetietlenséget s megértjük azokat a szempontokat, amelyek ezeknek az irodáknak létesítését és fenntartását szükségessé teszik, de ép oly világos és mellőzhetetlen érdekek szólnak a mellett is, hogy a magyar textilgyárak Budapesten tartsák központjukat. Nemcsak nemzeti voltuk szükséges bizonysága ez, hanem a legelemibb érdekük is. Ezt, mindennél ékesszólóbban bizonyították ezek a szomorú és sajnálatos események, amelyeket igaz gyásszal fájlalunk magunk is. A háború befejezése minden téren nagy és jelentős változásokat fog hozni, szeretnők hinni, hogy e változások erre a térre is kiterjednek majd. A józan ész legtermészetesebb kívánsága ez, amely elől egy nagy vállalat sem zárkózhatik el, még akkor sem, ha egynémely kisebb érdeke csorbulna meg benne. Ilyen veszedelem azonban egyáltalában nem fenyegeti őket, sőt a tisztesség dolgán kívül csak haszon származhat belőle, ha e régi renden változtatnak. Mi a dugáru ? Egész sereg tisztázatlan és zavaros kérdés van, mely a háború során merült fel, s a melyre a nagyközönség gyakran hiába vár feleletet. Ezek közül legnagyobb zavarokat okozta a dugáruk problémája, melyet sokféleképen értelmeztek és magyaráztak főleg az ellenséges hatalmak hadvezetősége, mely a kereskedelmi háborúban látta a fegyverek háborújának leghathatósabb segítőjét. Ezeket a zavarokat természetes leginkább az növelte, hogy a magánosok, a kereskedők voltak legkevésbbé tisztában a dugáru fogalmával s jóhiszemű tévedéseik gyakorta csak fokozták e kellemetlenségeket. Pedig az 1907. évi haágai szerződés és az 1909. évi londoni deklaráció egészen világosan körvonalazza ezt a problémát. E két egyezmény alapján kivonatban adjuk itt a német nyelvű összefoglalását és magyarázatát ennek a kérdésnek, a magyar kereskedő és iparos világ, főleg pedig a sokszor és sokban érdekelt textilszakma tájékoztatására: Contrebande kann absolut oder bedingt sein. Zu absoluter Contrebande gehören Waffen, Munition, Uniformen und alle anderen Gegenstände, die unmittelbar dem Kriege dienen. Die kriegführenden Parteien können durch Deklaration, die nach 14 Tagen in Kraft tritt, auch solche Gegenstände als absolute Contrebande erklären, die unmittelbar dem Kriege dienen, aber in der Liste nicht enthalten sind. Zu bedingter Contrebande gehören: Nahrung für Mensch urd Vieh, Geld, Metallbarren, Zugtiere und überhaupt Gegenstände, die indirekt dem Kriege dienen können. Auch die Zahl der unter den Begriff der „bedingten Contrebande“ fallenden Artikel kann durch Deklaration, welche 14 Tage später in Kraft tritt, vermehrt werden. Nicht als Contrebande können erklärt werden: Baumwolle und andere Spinnfasern, Kopra, Oelsamen, Rohgummi, Harze, Hopfen, Häute, Metalle, Düngmittel, Baumaterialien, Papier, Seife, Farben, industrielle Chemikalien, Edelsteine, Uhren. Absolute Contrebande unterliegt immer der Beschlagnahme, falls sie laut den Papieren des sie führenden Schiffes nach dem feindlichen oder nach einem vom Feinde besetzten Lande bestimmt ist; bedingte Contrebande nur, wenn nachweislich für die feindliche Heeresmacht bestimmt. Ein Contrebande führendes Schiff unterliegt gleichfalls der Beschlagnahme, wenn die Contrebande nach Mass, Wert oder Frachtbetrag mehr als die Hälfte der Ladung ausmacht. Ein Schiff, das Contrebande vor Ausbruch des Krieges geladen hat, unterliegt der Beschlagnahme auch dann nicht, wenn die Contrebande mehr als die Hälfte der Ladung beträgt. Die Contrebande selbst kann in solchem Falle ergriffen werden, aber nur gegen Entschädigung. Die Beschlagnahme hat an sich noch nicht die Wirkung, Schiffe oder Güter zum Eigentum des nehmenden Staates zu machen, sondern wird erst rechtskräftig durch das Erkenntnis eines Prisengerichtes am Lande. 5