Magyar Vaskereskedő, 1907. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1907-01-06 / 1. szám

1907. január 6. MAGYAR VASKERESKEDŐ 11. oldal, nőt s igy a viaszgyertyaöntők nem számíthattak túlsá­gos árakat. Quinquet párizsi patikárius ez időtájt sokat foglal­kozott az olajmécs világításának tökéletesítésével. Mint chemikus, figyelmét különösen az égési pro­­czesszus ténye foglalkoztatta, illetve vonta magára s hosszas tanulmányozás után arra a meggyőződésre ju­tott hogy az olaj mécses lángja erősbbödik, ha az bizo­nyos korlátok közé lesz szorítva. Így találta föl 1756-ban a mai lámpaüveg övét, egy papírburok révén, amit utóbb oda módosított, hogy egy felfelé bővülő üveg edénybe félig olajat öntött s úgy helyezte annak tetejére az égőgombot. Az elért eredmény meglepő volt — akkor. Csak­hamar elterjedt, különösen a kereskedői s ipari vi­lágban. Hozzánk 1780 körül érhetett el, legalább a „ Min­denes gyűjtemény” czimü folyóirat 1789-iki száma azt írja, hogy : „Szerentse ez nagy drága élésben,­­hogy valami Frantzia kitalálása után jó, oltsó világba jut az ember. Tsak az bajj, hogy a’ mi üveghutáink még nem fabrikálnak ollyan üveget, ami ilyen ehhez kölletik.“ Ez időtől kezdve egymást érik a különböző talál­mányok, amelyek már nemcsak ez üvegre, hanem az olajlámpák szerkezetére is némi befolyással bírnak — de amelyek legnagyobb része hasznavehetetlen. Argaud svájczi polgár 1786-ban alkalmazza az első henger alakú üveget. Ennek azonban az volt az igen nagy baja, hogy amint az olaj bizonyos fokig lefo­gyott az olajtartóban, a világítás mind silányabb lett s végül teljesen el is aludt. Ekkor készítette Argaud légvonatos lámpáját, amely­nek nyomán indult a pesti Koller „kolompár“ s kétlég­­vonatu lámpát készített s pedig olyképpen, hogy az égés folytán fogyó olajat a fenékről egy rugó tolta föl. Ugyanez időtájt több újfajta lámpa is került a piaczra, így az 1800-as években Magyarországon nagyon elterjedt az úgynevezett Sinumbra-lampás, amelynek az üvegje volt alul levegőjárásra alkalmas lukkal ellátva. A magyar Höller találmányát tökéletesítette 1800 ban Cárus párisi fizikus, aki az égő olaj egyenletes föl­nyomására egy szivattyút alkalmazott, melyet egy óramű tartott állandó mozgásban. Így jött vissza hozzánk a Höller tökéletesített találmánya, de mivel még ezzel is igen sok volt a baj, nem igen használták. Közben a lámpakérdés állandó napirenden volt s többféle újításon ment keresztül. Nagy Sándor pesti lakatosmester a múlt század huszas éveiben egy olyan olajlámpát szerkesztett, amely egy talpas érctredon állt s egyik oldalán az olajtartó­edény, a másikon pedig az égő volt elhelyezve, a kettőt egy közlőcsatorna kötötte össze, amelyen az olaj az égő nyíláshoz ömlött. Azonban az első kísérlet itt is csütörtököt mondott, mivel egyenlő magasságban állott az olajtartó az égővel s az olaj fogytával kialudt. Nagy úgy segített a bajon, hogy az olajtartót följebb helyezte a rúdon, így viszont az olaj csöpögött ki. Erre az égő alá egy „kármentőt“ helyezett, amelybe az olaj beömlött. A szívóbelet 1887-ben Franchot párisi polgár találta föl s az hamarosan szerte is terjedt s igy Nagy Sándor 1839 ben ezzel szereli föl lámpáit, amelyet a pesti tanács elfogadott utczai világításra is s a hivata­­talokban is. Mindeme sok kísérlet s újabbnál újabb találmány sem tudta azonban az olajlámpákat megkedveltetni a közönséggel. A magyar ember különös ellenszenvvel viseltetett a füstölgő, erős bűzt terjesztő olajlámpák iránt s csak visszatért minden egyes kísérlet után az ősi faggyúgyertyához, amit csakis a petróleum, illetve a petróleumlámpák használata volt képes kiszorítani. Ezt, t. i. a petróleumot azonban megelőzte — Pozsonyban és Pesten — a gázvilágitás, a légszesz. A légszeszt, mint világító­anyagot már 1727-ben föl­fedezték Angliában Clayton és Hales, akik ott kőszén­bányászatot űzve, a tüzelésre kerülő kőszénből elillanó gázt égőnek találták. Tíz évig kísérleteztek a fölfedezett új világító­anyag­gal, de nem tudtak gyakorlati eredményre jutni. E két angol felfedezése nyomán indult Landloff püspök, aki a kőszén hevítése által előálló gázt csövekbe fogta föl 1767-ben be is mutatta, hogy a kőszéngáz elvezethető csöveken. 1770-ből Rudolf Wagner a Leipzigben megjelent „Chemische Technologie“ czimű folyóiratban írja, hogy Magyarországon, Máramarosban, a szlatinai sóbányáknál egy 90 láb magas égő gázoszlopot látott s hogy a kör­nyék lakói úgy világítanak, hogy a tűzoszloptól távolabb eső egyik földrepedésre bőrtömlőket tesznek szájukkal lefelé s a kiömlő gázt felfogják s vékony sugárban kiengedve a tömlő száján, meggyujtják. Egy-egy tömlő tartalma elég egy szoba világítására több napig is. A gáz azonban — ha a Chemische Technologie akkori hire meg is felelt a valóságnak — nem minálunk kezdte meg hóditó útját, hanem Angliában. Duldonald lord 1786-ban, a királyi udvar tiszte­letére Culsors nevű uradalmában, már mint ritkaságot, bemutatja a gázvilágítást. William Murdoch kémikus pedig éjjeli lovaglásai alkalmával marhahólyagba fölfogott gázzal világít az utón. Murdoch több ízben alapított Londonban gázvilá­gítás berendezésére társaságot, de a londoni városi vezetőség nem akart hitelt adni terveinek, hogy t. i. „levegővel” fog világítani. Egyedül Watt, a híres gőzgépfeltaláló pártfogolta eszméjét , hogy bebizonyíthassa állításait, módot adott neki a gáznak világításra való fölhasználására. Alapittatott 183­­. «Ц ORTÁGII PÁL Telefon: 511 -10. rézhámor és hengermű Csetneken. Raktár: BUDAPEST, IX Vörösréz lemezek Vörösréz lemezek, préselhetek Vörösréz tárcsák Vörösréz rudak Üstválák Kazánfenekek Rézpor Vörösréz kalapácsok Vörösréz forrasztópákák ULLCI-UT 19, ahová Rézműves szegecsek Vörösréz szegecsek Kovácsolt vörösréz szegek Keményforrasz Gyorsforrasz Prágai forrasz Angol ón ólom Vasfoglaló karimák a rendelések küldendők. Vasfütek üstökre Sárgaréz kutszár és szelepek Sárgaréz vízmelegítő csapok Vörös- és sárgaréz vontcsövek Sárgaréz csillárcsövek Rézműves fakalapácsok Turul házi és kézi permetezők Filloxera szénkénegezők. Vaskereskedőknek megfelelő árengedmény, a Nagy raktár vörösrézlemezekben toronyfedéshez.

Next