Magyar Vaskereskedő, 1908. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1908-07-05 / 27. szám
10. oldal. MAGYAR VASKERESKEDŐ 1908. július 5. -ában ismét interpellálták a minisztert ebben az ügyben és ekkor már úgy felelt, hogy birodalmi monopóliumról nincs szó, de az a veszély igen is fenforog, hogy adót vetnek ki a villamos áramra. Néhány napra rá a bajor pénzügyminiszter aztán elmondta a bizottságnak, hogy a birodalmi kincstári államtitkártól igenis kapott, bizalmas közlés gyanánt egy törvényjavaslatot, mely szerint a német birodalom adót szedne a villamos áram után. A bajor képviselőház összes pártjai állást foglaltak ezzel a tervvel szemben, amely súlyosan érinti Bajorország érdekeit. Bajorországnak igen kevés vas- és szénbányája van; a vasat és szenet messze vidékekről kell beszereznie nagy fuvarköltséggel. Most ezen a nagy bajon azzal akar segíteni, hogy vízesésének felhasználásával fehér szenet szerez magának. Donat őrnagy igen élénk propagandát fejtett ki és váltig figyelmeztette honfitársait, hogy az „Isar folyón évenkint sok ezer lóerő úszik le felhasználatlanul a Dunába“. Most a vizek mentén nagy áramfejlesztő telepeket létesítenek és — amint azt néhány héttel ezelőtt ezen a helyen jelentettük — a kormány a képviselőház elé emlékiratot terjesztett arról, hogy mennyibe kerülne az összes bajor vasútaknak villamos üzemre való átalakítása. Bajorország vízierőit több százezer lóerőre becsülik és ezeket az erőket szabadon lehet ipari czélokra használni. Ettől remélik a bajorok iparuk erősödését, ezzel akarják pótolni országuk szénszegénységét. Most Poroszország, amelynek bőven van szene, de kevés a vízereje, a villamosságot meg akarná adóztatni. A bajorok tiltakoznak ez ellen és arra utalnak, hogy a vízierők felhasználása nagy áramfejlesztő telepekre Európában még a kezdet stádiumában van, az új errőforrás jelentősége még nem igen ismeretes és nagyon korai dolog volna ezt a fejlődési processzust mesterségesen megakasztani. * * * A német vaspiacról hosszú hónapok óta most érkezik az első kedvező jelentés, mely a június 29 iki berlini tőzsdén élénk figyelmet keltett. A német nyersvaskartel által múlt héten elhatározott ármérséklésekről a „Berliner Tagblatt“ ugyanis azt jelenti, hogy azok csak a Rajnavidékre és Vesztfáliára szólnak, de Berlinben Brandenburgban és Poroszország keleti tartományaiban az árak változatlanok maradtak és ezeken a területeken a kartel az öntödei vasra nem ad árengedményt. Sőt ezeken a területeken a nyersvaskartel még emelte is az árakat. A német bádogpiacz is javult. A hageni kötelékhez tartozó bádoghengerművek magasabb árakat követelnek, mert az utóbbi napokban nagyobb számban érkeztek rendelések. A bádogfogyasztók csak azt várták be, hogy a nyersanyagkartelek miképen állapítják meg az árakat és most, hogy ez megtörtént, a rendeléseiket nem halogatják tovább. Ezek után kérdem t. Szerkesztő urat, hogy ilyen és hasonló körülmények közt követheti-e a vidéki kisebb vaskereskedő ama elveket, amelyeket életexistentiája reá parancsol és mely reá nézve czélszerű és üdvös volna. B. B. urnak példáját követve, mindezeket elmondtam. Szerkesztő úrnak, mivel a nyíltságnak és őszinteségnek mindig embere voltam, ezzel tartoztam a közérdeknek annyiból, hogy, mint B. B. úr mondja, amit tisztázni lehet, tisztázzunk, én is azt mondom, amit tisztázni lehet, tisztázzunk, amit pedig nem lehet, afelett ítéljenek a kartársak és ítéljen a világ. Fogadja. Szerkesztő úr előre is köszönetemet és vagyok kész hive Vidéki vasas. * A beérkezett válaszokat még egyelőre közölni fogjuk s a végén összegezzük a kívánságokat. Talán sikerül a kis vaskereskedelem pusztító bajára — a rendetlen fizetésre az orvoslást megtalálni. A szerkesztőség. ------- Árjegyzék ingyen és bérmentve. ------Ismét eladók magas engedvényben részesülnek. ÍRÓIBA is R/®vKTÁR VIVÁCZIKQPIUT • ^ 1 CVÁRTCUZP «/“U03 UfC/** es Szemle a világpiaciról. (A villamos áram megadóztatása. — Villamossági állami monopólium. — Javulás a német vaspiaczon. — A német sodronyhengerlő művek árengedményei. — A Krupp-gyárról. — Siemens és Halske tőkeemelése. — A bulgáriai vasáruüzlet. — Mezőgazdasági gépek Bulgáriába. Németországban adót készülnek kivetni a villamosságra. A terv már néhány hónappal ezelőtt merült föl, amikor ott épen nagy tervekkel foglalkoztak,hogy az ország nagy vízierőforrásait áramfejlesztésre használják ki. Akkor a bajor közlekedési miniszter kijelentette, hogy villamossági monopóliumról nincs tudomása és nem igen hiszi, hogy a birodalom monopolizálni akarná a „fehér szenet“, mikor még a fekete szén sincs monopolizálva. A minap a bajor képviselőház pénzügyi bizottsá* * * HIRSCH és TAKSA □□□□□□□□□ pénzszekrény- és tresorgyár. , Budapest, V., Lipót körút 12. szám. TELEFON: 84—27.