Mezőgazdák, 1942 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1942-01-15 / 1. szám
4. oldal »mezőgazdák« 1941 január 18. ömegű, jó minőségű takarmányhoz juttassa a gazdaközönséget. Ez a növény a silókukorica. Csatornádé néven kukoricát sűrűn vetve takarmányna széltében-hosszában idáig is termesztettek a gazdák. Hellyel-közzel még szélesebb sortávolságra vetve, mint kaposcsalamoidét is termesztették, ez azonban nagyobbmérvű elterjedésre nem tett szert. Mi tehát a silókukorica ? Nem más, mint 50—60 cm sortávolságra vetett kukorica, melyet mintegy 20—25 cm-re kell kiegyeni és többször kell megkapálni. Viaszérésben levágásra kerül. Felszecskázás, illetőleg összetépés után besavanyítják, besilózzák. Ennek termesztése azonban csak akkor fog igazán elterjedni, ha silók is állnak a gazdaközönség rendelkezésére. Silókon olyan vízmentes, hengeres, vagy szögletes, többnyire betonból épült tartályokat értünk, amelyekben a széttépett silókukoricát, vagy más zöldtakarmányt hideg erjesztés útján kezeljük, s ennek folytán az a lehető legkevesebb belső anyagveszteséggel hosszú időre megmarad. A jól elrakott silótakarmány hónapokig, sőt évekig változatlanul eláll. A silók építése az utóbbi időben nálunk is örvendetesen kezd elterjedni. A m. kir. földmívelésügyi minisztérium a kisebb gazdaságokban mintegy 40—50% kedvezmény nyújtásával támogatja a silók építését. Most mi itt nem foglalkozhatunk részletesebben magával a silózással, erről azonban bárki felvilágosítást kaphat az illetékes kerületi mezőgazdasági kamaránál, vagy Erdélyben az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyletnél, mert ezeket a szerveket bízta meg a földmívelésügyi miniszter a silóépítési akciónak lebonyolításával. Az elhangzottak értelmében könnyen megérthető, hogy a gazdáknak a szálastakarmány termesztésénél önellátókká kell válniuk. Nemcsak saját, hanem a magyar közgazdaság érdekében is szükséges, hogy minden gazda saját maga termessze meg a törzsállatállományának szükséges takarmányt, s ezáltal függetlenítse magát nemcsak a háborúban mutatkozó nehézségektől, hanem békében is az elemi csapásoktól, főképpen a szárazság következményeitől, amelyeknek eredménye törzsállatállományának teljes elvesztése lehet. Az őszi és a tavaszi takarmányok termesztése, valamint a silók építése által minden gazda olyan tartalékot gyűjthet magának, amely rendkívüli viszonyok között is biztosítja legalább is törzsállatállományának fenntartását. Ehhez pedig a szántóföldi takarmánytermesztés fokozásán keresztül vezet az út. A hegyközségek szerepe a növényvédelemben. írta: Dr. Illmner Kálmán m. kir. mezőgazdasági kísérletügyi adjunktus. Magyarország mezőgazdasági ország lévén, a szőlő- és a gymölcsgazdálkodás eredménye a nemzet összes jövedelmének tekintélyes részét jelenti. Ezzel a megállapítással szemben viszont azt látjuk, hogy a szőlő- és a gyümölcstermesztésünk nagy része esik évente az állati kártevők és a gombabetegségek áldozatául. Szőlőgazdálkodásunknak körülbelül 200 millió pengőt kitevő évi hozamából a szőlőragya, más betegség és kártevő — becslésünk szerint — 30%-ot pusztít el, ami átlagosan évi 60 millió pengő veszteségnek felel meg. Ez a veszteség például az elmúlt évben — sajnos — ennél jóval nagyobb, körülbelül 70—80%-os lehetett. Az a kár, amelyet különféle állati és növényi kártevők gyümölcstermesztésünkben okoznak, felbecsülhetetlen veszteséget jelent. Az Alföld almatermésének nagy részét nyáron érő fajták teszik ki. Szomorú kép, amikor az almamoly kártétele következtében a félig érett, lehullott, férges alma mázsaszámra rothad el a fa alatt. Legjobb esetben sertésekkel etetik fel. Körte-, cseresznye-, meggy- és szilvatermésünk is legnagyobb részben férges. A kaliforniai és egyéb apró pajzstetvek terjedése gyümölcsfaállományunkat — elsősorban pedig gyümölcskivitelünket —veszélyezteti. A Moniliának nevezett gyümölcspenész évről-évre csökkenti, sőt részben megsemmisíti termésünket. A nedvesebb éghajlatú vidékek almái, körtéi varasak, pedig csak az egészséges, ép gyümölcs piacképes és csak az ilyen hoz jövedelmet termesztőjének. Ezért szükséges, hogy szőlőink, gyümölcsfáink megvédésére, termésünk biztosítására minden lehetőt megtegyünk. Minthogy a kártevők elleni küzdelem csak közös erővel, egyöntetűen megoldható feladat, szükség volt olyan törvényes intézkedésre, amely ezzel a kérdéssel — jelentőségéhez mérten — pontos irányadó rendelkezéseket tartalmaz, de egyúttal a végrehajtásról is gondoskodik, amennyiben pedig szükséges, büntetésekkel szorítja rá a mulasztókat a közös, az egyöntetű védekezésre. Többek között ezek a szükségszerűségek hívták életre a hegyközségekről, valamint a szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról szóló 1938. évi XXXI. törvénycikket és az annak végrehajtására vonatkozó 1938. évi 85.000. számú m. kir. földmívelésügyi miniszteri rendeletet. A hegyközség hatáskörébe általánosságban beletartozik a szőlő- és a gyümölcsgazdálkodással közvetlenül összefüggő valamennyi feladat. A telepítési kérdések, a bortörvény betartásának ellenőrzése, az utak, a határjelek karbantartása, a közös őrzés, a művelés irányítása, a bor, a must, a szőlő, a gyümölcs, valamint ezek melléktermékeinek értékesítése és sok más célkitűzés, amelyeknek megoldása mind fontos és szükséges. Az előbb felsorolt feladatokon, célkitűzéseken kívül jelentős és gyakorlatilag jövedelemtöbbletet biztosító célja a hegyközségi törvénynek a szőlő- és a gyümölcstermesztésnek a kártevők elleni egyöntetű, rendszeres megvédése. A hegyközségi törvény és ennek végrehajtása tárgyában ".vilagtermelési szerződést stas Felvilágosítással szolgál központunk Termelési osztálya és az összes kirendeltségeink. „Minden ügyünkben vegyük igénybe szövetkezetünket!“