Mezőgazdák, 1942 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1942-01-15 / 1. szám

4. oldal »mezőgazdák« 1941 január 18.­ ömegű, jó minőségű takarmányhoz juttassa a gazdaközön­séget. Ez a növény a silókukorica. Csatornádé néven kukoricát sűrűn vetve takarmány­­na széltében-hosszában idáig is termesztettek a gazdák. Hellyel-közzel még szélesebb sortávolságra vetve, mint kaposcsalamoidét is termesztették, ez azonban nagyobb­­mérvű elterjedésre nem tett szert. Mi tehát a silókukorica ? Nem más, mint 50—60 cm sortávolságra vetett kukorica, melyet mintegy 20—25 cm-re kell kiegyeni és többször kell megkapálni. Viaszérésben levágásra kerül. Felszecs­­kázás, illetőleg összetépés után besavanyítják, besilózzák. Ennek termesztése azonban csak akkor fog igazán elter­jedni, ha silók is állnak a gazdaközönség rendelkezésére. Silókon olyan vízmentes, hengeres, vagy szögletes, több­nyire betonból épült tartályokat értünk, amelyekben a széttépett silókukoricát, vagy más zöldtakarmányt hideg erjesztés útján kezeljük, s ennek folytán az a lehető leg­kevesebb belső anyagveszteséggel hosszú időre megmarad. A jól elrakott silótakarmány hónapokig, sőt évekig vál­tozatlanul eláll. A silók építése az utóbbi időben nálunk is örvende­tesen kezd elterjedni. A m. kir. földmívelésügyi minisz­térium a kisebb gazdaságokban mintegy 40—50% kedvez­mény nyújtásával támogatja a silók építését. Most mi itt nem foglalkozhatunk részletesebben magá­val a silózással, erről azonban bárki felvilágosítást kaphat az illetékes kerületi mezőgazdasági kamaránál, vagy Erdély­ben az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyletnél, mert ezeket a szerveket bízta meg a földmívelésügyi miniszter a siló­­építési akciónak lebonyolításával. Az elhangzottak értelmében könnyen megérthető, hogy a gazdáknak a szálastakarmány termesztésénél önellá­tókká kell válniuk. Nemcsak saját, hanem a magyar köz­gazdaság érdekében is szükséges, hogy minden gazda saját maga termessze meg a törzsállatállományának szükséges takarmányt, s ezáltal függetlenítse magát nemcsak a háborúban mutatkozó nehézségektől, hanem békében is az elemi csapásoktól, főképpen a szárazság következmé­nyeitől, amelyeknek eredménye törzsállatállományának teljes elvesztése lehet. Az őszi és a tavaszi takarmányok termesztése, valamint a silók építése által minden gazda olyan tartalékot gyűjthet magának, amely rendkívüli viszonyok között is biztosítja legalább is törzsállatállo­mányának fenntartását. Ehhez pedig a szántóföldi takar­mánytermesztés fokozásán keresztül vezet az út. A hegyközségek szerepe a növényvédelemben. írta: Dr. Ill­mner Kálmán m. kir. mező­gazdasági kísérletügyi adjunktus. Magyarország mezőgazdasági ország lévén, a szőlő- és a gy­mölcsgazdálkodás eredménye a nemzet összes jövedelmének tekintélyes részét jelenti. Ezzel a meg­állapítással szemben viszont azt látjuk, hogy a szőlő- és a gyümölcstermesztésünk nagy része esik évente az állati kártevők és a gombabetegségek áldozatául. Szőlőgazdálkodásunknak körülbelül 200 millió pengőt kitevő évi hozamából a szőlőragya, más betegség és kártevő — becslésünk szerint — 30%-ot pusztít el, ami átlagosan évi 60 millió pengő veszteségnek felel meg. Ez a veszteség például az elmúlt évben — sajnos — ennél jóval nagyobb, körülbelül 70—80%-os lehetett. Az a kár, amelyet különféle állati és növényi kártevők gyümölcstermesztésünkben okoznak, felbecsülhetetlen vesz­teséget jelent. Az Alföld almatermésének nagy részét nyáron érő fajták teszik ki. Szomorú kép, amikor az almamoly kár­tétele következtében a félig érett, lehullott, férges alma mázsaszámra rothad el a fa alatt. Legjobb esetben ser­tésekkel etetik fel. Körte-, cseresznye-, meggy- és szilvatermésünk is legnagyobb részben férges. A kaliforniai és egyéb apró pajzstetvek terjedése gyümölcsfaállományunkat — első­sorban pedig gyümölcskivitelünket —veszélyezteti. A Mo­­niliá­nak nevezett gyümölcspenész évről-évre csökkenti, sőt részben megsemmisíti termésünket. A nedvesebb éghajlatú vidékek almái, körtéi varasak, pedig csak az egészséges, ép gyümölcs piacképes és csak az ilyen hoz jövedelmet termesztőjének. Ezért szükséges, hogy szőlőink, gyümölcsfáink megvédésére, termésünk biztosítására min­den lehetőt megtegyünk. Minthogy a kártevők elleni küzdelem csak közös erővel, egyöntetűen megoldható feladat, szükség volt olyan törvényes intézkedésre, amely ezzel a kérdéssel — jelentőségéhez mérten — pontos irányadó rendelkezé­seket tartalmaz, de egyúttal a végrehajtásról is gondos­kodik, amennyiben pedig szükséges, büntetésekkel szorítja rá a mulasztókat a közös, az egyöntetű védekezésre. Többek között ezek a szükségszerűségek hívták életre a hegyközségekről, valamint a szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról szóló 1938. évi XXXI. törvénycikket és az annak végre­hajtására vonatkozó 1938. évi 85.000. számú m. kir. földmívelésügyi miniszteri rendeletet. A hegyközség hatáskörébe általánosságban beletartozik a szőlő- és a gyümölcsgazdálkodással közvetlenül össze­függő valamennyi feladat. A telepítési kérdések, a bor­törvény betartásának ellenőrzése, az utak, a határjelek karbantartása, a közös őrzés, a művelés irányítása, a bor, a must, a szőlő, a gyümölcs, valamint ezek melléktermé­keinek értékesítése és sok más célkitűzés, amelyeknek megoldása mind fontos és szükséges. Az előbb felsorolt feladatokon, célkitűzéseken kívül jelentős és gyakorlatilag jövedelemtöbbletet biztosító célja a hegyközségi törvénynek a szőlő- és a gyümölcstermesz­tésnek a kártevők elleni egyöntetű, rendszeres megvédése. A hegyközségi törvény és ennek végrehajtása tárgyában ".­vi­lagtermelési szerződést stas Felvilágosítással szolgál központunk Termelési osztálya és az összes kirendeltségeink. „Minden ügyünkben vegyük igénybe szövetkezetünket!“

Next