Molnárok Lapja, 1911 (18. évfolyam, 1-51. szám)
1911-04-15 / 15. szám
478 nyomorúságunkon valamiképen segítve legyen. Erre nézve pedig — azt hiszem, — egy jó eszmével rendelkezem. A malomkisiparosok irigykedve látják, hogy állami közegek hogyan gondoskodnak a kisgazdák jólétéről. Kedvezményes áron, sokszor teljesen ingyen tenyészállatokat, vetőmagot, cserjéket, szőlőoltványokat osztogatnak szét az állami állattenyésztési felügyelőségek, vetőmagvizsgáló állomások, az állami faiskolák a kisgazdák között és ezeket tetemes haszonhoz juttatják. E téren a különböző gazdasági egyesületek is dicséretes munkát végeznek. Ők is minden tekintetben pártfogásukba veszik a kisgazdákat és segítenek az ő nehéz megélhetésükön. Az állami földműves-iskolák is rendelkezésükre állanak a kisgazdáknak. Szóval az ország kisgazdáiról minden tekintetben történik gondoskodás, részben állami, részben társadalmi közegek révén. Miért ne lehetne hasonló gondoskodásban részesíteni az ország malomkisiparát ? Elvégre az ország 30.000 malomipari telepe elég adót fizet, hogy elvárhatnánk, miszerint adófilléreinkből nekünk malomiparosoknak is juttassanak valamit. Manapság nincs egyetlen állami közeg, amely törődne velünk. Pedig nem is nagy költséggel lehetne egy külön állami hivatalt szervezni, amelynek egyetlen feladata volna a malomipar viszonyait tanulmányozni, nekünk malomiparosoknak tanácsokkal és bajaink orvoslásával rendelkezésre állani. Nekem tehát az az eszmém volna: létesítsenek egy országos malomipari felügyelőséget, amint hasonló felügyelőségek léteznek már a mezőgazdaság egyes ágai részére, mint aminek a lótenyésztési, a gyümölcsészeti, a selyemtenyésztési stb. állami felügyelőségek. Nem reám tartozik annak eldöntése, vajjon melyik miniszternek volna kötelessége ezen felügyelőség létesítéséről gondoskodni és hogy ez a kereskedelem-vagy földmívelésügyi minisztérium hatásköre alá tartozik-e ? Csupán az eszmét óhajtottam felvetni. A dolgot úgy képzelem, hogy Budapesten létesíttessék ez a felügyelőség. Természetesen egy olyan egyén vezetése mellett, aki ne legyen vadidegen a malomipar terén, hanem ellenkezőleg : értsen a malomipari kérdésekhez. A vidék fő malomipari központjainak helyén létesíttessenek fiókfelügyelőségek, hogy ezek végezhessék el a tulajdonképeni munkát, a malomipar viszonyainak szemmel kísérését, hogy ezek velünk közvetlenül érintkezhessenek, hogy közvetlen tudomást szerezhessenek arról, milyen irányban volnának a malomkisipar érdekében intézkedések szükségesek. Ha az ország különböző vidékein felállítanának 10 ilyen malomipari felügyelőséget, egyelőre ezen új állami intézmény alapjai le volnának rakva. Természetesen a felügyelőknek be kellene utazniuk az illető kerületet, mindenkor előzetesen érintkezésbe lépve a malomtulajdonosokkal, hogy ezeket esetleg kerületi gyűlésekbe hívhassák össze, hogy ott azután a helyszínen előadhassák kartársaink közösen óhajaikat és hogy ezeket egyszersmind meg lehessen vitatni. Természetesen a felügyelőknek azért bizonyos időközökben az egyes malmokba is el kellene látogatniok, különösen ha azt kifejezetten kérik az illető malomtulajdonosok. Ezen állami malomipari felügyelőségek intézményét azután össze kellene kötni a malomipari vándortanítók intézményével. Ha jól emlékszem, a szaklapban többször olvastam, hogy Ausztriában léteznek ilyen malomipari vándortanítók. Pedig Ausztriában a malomiparnak koránt sincs olyan jelentősége, mint nálunk. Ha mégis ott a kormánynak volt erre pénze, miért ne legyen nálunk is, mikor a malomipar nekünk legnagyobb és legfontosabb iparunk. Egyelőre egy vagy két malomipari vándortanítóval lehetne kísérletet tenni. Ha beválik ezen intézmény, akkor rövidesen szaporítani lehetne ezek számát. Hogy mily ügykörrel kellene felruházni úgy az állami malomipari felügyelőségeket, mint a vándortanítói intézményt, ezt illetőleg persze meg kellene hallgatni az összes érdekeltek nézeteit és azért én e helyütt nem is akarom bővebben részletezni ezt a kérdést. Rendkívül örvendenék, ha kezdeményezésem mérvadó helyen a kellő figyelemben részesülne és ha az arra hivatottak ezen eszme megvalósításával foglalkozni érdemesnek tartanák. Végül még csak a dolog pénzügyi részét óhajtom szóvá tenni. Valahányszor felmerül valami jó eszme, amelyet megvalósítani tényleg érdemes volna, sőt az összes arra hivatott tényezők is elismerik az eszme nagy hasznát, igen gyakran halljuk azon ellenvetést, hogy sajnos, az állam pénzügyi helyzete nem engedi meg az erre való költekezést. Talán a jelen esetben is azzal fogja elütni egy-egy hivatalos személyiség ezen eszmémet, hogy ilyesvalamire az államnak nincsen pénze. Nos hát, hogy elejét vegyem az ilyen ellenvetésnek, foglalkozom a felvetett eszme pénzügyi oldalával is. Feltéve, hogy a központi malomipari felügyelőség és a vidéki kirendeltségek 20—25 állami alkalmazottat igényelnének, 150.000 személyi kiadással busásan lehetne fedezni az illető állami tisztviselők fizetéseit. Miután a felügyelőknek magasabb képzettségű egyéneknek kellene lenniök, talán éppen gépészmérnököknek, mint az iparfelügyelőknek, a javadalmazás tekintetében aránylag magas összeget veszek fel. Azt hiszem, további 150.000 K-ból kifutná bőségesen a többi költség, utazási átalányok, helyszíni szemlék, vándortanfolyamok szervezése stb. stb. Összköltségnek tehát 300.000 K-át veszek fel. Miután az országban 30.000 malom van, e költségből 10 K jutna egy-egy malomra, ha minden malomtól — tekintet nélkül arra, várjon kis vagy nagy malomról van szó — egyformán szednék be a járulékot. Azt hiszem azonban, hogy az ilyen fontos állami intézmény létesítésénél a kormánynak kötelessége a költségek egy részét elvállalni. Ha pl. 100 vagy 150.000 hát a malomiparfelügyelőség költségeire évenként az állami költségvetésbe bevennének, ez bizonyára nem ütköznék leküzdhetetlen nehézségekbe. Ez esetben már csak 150.000 %-át kellene a malomiparosoknak maguknak a felügyelőség költségeire fizetni, tehát átlag 5—5 korona esne egy-egy malomra. Ezt a csekély áldozatot bizonyára szívesen meghozná minden malomiparos kartársunk és senkinek nem volna kifogása az ellen, ha egy új adó formájában az állam beszedné minden malomtól ezt a csekély járulékot. Ha minden malom csak évenként egyszer venné igénybe a felügyelőség közbenjárását, már ez a csekély áldozat is megtérülne. Nem is szólok arról, hogy közép- és nagymalmok járulékát arányosan emelni, a kismalmok járulékát pedig megfelelően mérsékelni lehetne, ha az üzem nagysága tekintetében rónák ki ezen új adót. Csak mellesleg vetem fel ezen eszmét, hogy nem-e lehetne egy csapásra megoldani a malomipari érdekképviselet kérdését is ? úgy találjuk, hogy az ország egész kisiparossága törvény alapján tömöríttetik ipartestületekbe. Ezen testületekbe tartozik minden kisiparos. Nem volna tehát nagy akadálya annak, hogy a malomkisiparosokra nézve is kimondják az ipartestületekbe való tartozás kötelességét és hogy rendeljék el egy új törvény révén a malomipartestületek létesítését, hogy ezen ipartestületek révén kapcsolat legyen létesíthető a malomkisiparosság és az állami malomipari felügyelőség között. Ez a malomipartestület is mennyi üdvös munkát végezhetne iparunk érdekében ! Még egyszer kérem mindazokat, akiket illet, méltassák figyelemre az itt kifejezett eszméket és szóljanak hozzá ezen kezdeményezéshez. Talán csak mégis megtaláljuk annak módját, hogyan kell a teljesen magára hagyatott magyar malomkisipar mostoha sorsán segíteni. K. L. ílGyÁRTtí íiGyAnTf^ — WOHANKA Ili N Y E R SOLA J(nem benzin) MOTOR01 l és lí,@(K©(i*)©ieOt.©(K» NEM TŰZVESZÉLYES, NEM ROBBANÓ! ! LEGOLCSÓBB ÜZEM ! — •TELJES MALOM BERENDEZÉSEK * — BUDAPEST, V.,VÁCI-KÖRÚT 76 MOLNÁROK LAPJA Budapest, 1911. április 15. Egyről-másról. Buzaring. A gabonatőzsdén a héten nagy áringadozások léptek föl. Különösen heves harcz keletkezett az áprilisi búza körül, mert elmúlt a határidő első harmada anélkül, hogy egyetlenegy szem búza került volna felmondásra. A gabonatőzsdén már hetek óta beszélik, hogy az áprilisi kötések tulajdonosai összefogtak, hogy „becsípjék“ az áprilisi búza eladóit. Eddig a „búzaringek” fennállását alig tapasztaltuk, de az utóbbi napokban tényleg úgy látszott, mintha tényleg akcióba óhajtanának lépni az áprilisi búza tulajdonosai. Áprilisi áru ugyanis úgyszólván egyáltalán nem kerül a piacra és ha valaki fedezni akarja áprilisi eladásait, akkor bizony kénytelen magas árakat fizetni. Érthető ezért, hogy a lefedezések miatt hirtelen nagy aggodalom mutatkozik. Amikor e sorokat írjuk, annyira élére van állítva a helyzet, hogy egyetlen szóval sem tudjuk jelezni még a legközelebbi órák áralakulását sem, annál kevésbbé tudjuk tehát megítélni azt, hogy mily irányba terelődnek az áprilisi határidős piac eseményei. Nincsen kizárva, hogy miután az áprilisi búza árfolyama elérte ismét a 12 % át, hogy ezen magas ár mellett mégis akad majd felmondási áru. Másrészt azonban számolni kell a kedvezőtlen vetési hírekkel is, mert az ország minden részéből tömegesen érkeznek hírek óriási kiszántásokról. A hét végéig azonban, esetleg a jövő hét közepéig, tisztázódni kell azon nagy harcznak, amely ezidőszerint a gabonapiaczon dúl. Csak mellesleg említjük meg, hogy az áprilisi rabban fennálló „ring“ is nagyban működik és ezideig jó kilátásokkal kecsegtet. * * * A megjavult lisztpiacz. Mi már hetek óta fejezzük ki abbeli véleményünket, hogy a lisztpiacznak okvetlenül meg kell javulnia, mihelyt erre nézve bármily impulzust kap a piacz. Most ezen várva-várt biztatás megtörtént, amennyiben a gabonaárak állandó áremelkedése folytán megmozdultak a lisztvevők is és e héten siettek fedezni az idei kampány még hátralévő részére szükségletüket. Meglehetős nagy tételeket vásárolt a