Molnárok Lapja, 1911 (18. évfolyam, 1-51. szám)

1911-04-15 / 15. szám

478 nyomorúságunkon valamiképen segítve legyen. Erre nézve pedig — azt hiszem, — egy jó eszmével rendelkezem. A malomkisiparosok irigykedve látják, hogy állami közegek hogyan gondoskodnak a kisgazdák jólétéről. Kedvezményes áron, sokszor teljesen ingyen tenyészállatokat, vetőmagot, cserjéket, szőlőoltványokat osztogatnak szét az állami állattenyésztési felügyelőségek, vetőmag­vizsgáló állomások, az állami faiskolák a kis­gazdák között és ezeket tetemes haszonhoz juttatják. E téren a különböző gazdasági egye­sületek is dicséretes munkát végeznek. Ők is minden tekintetben pártfogásukba veszik a kis­gazdákat és segítenek az ő nehéz megélheté­sükön. Az állami földműves-iskolák is rendel­kezésükre állanak a kisgazdáknak. Szóval az ország kisgazdáiról minden tekintetben történik gondoskodás, részben állami, részben társadalmi közegek révén. Miért ne lehetne hasonló gon­doskodásban részesíteni az ország malomkis­iparát ? Elvégre az ország 30.000 malomipari telepe elég adót fizet, hogy elvárhatnánk, misze­rint adófilléreinkből nekünk malomiparosoknak is juttassanak valamit. Manapság nincs egyetlen állami közeg, amely törődne velünk. Pedig nem is nagy költséggel lehetne egy külön állami hivatalt szervezni, amelynek egyetlen feladata volna a malomipar viszonyait tanulmányozni, nekünk malomiparosoknak tanácsokkal és bajaink orvoslásával rendelkezésre állani. Nekem tehát az az eszmém volna: létesítsenek egy országos malomipari felügyelőséget, amint hasonló fel­ügyelőségek léteznek már a mezőgazdaság egyes ágai részére, mint aminek a lótenyésztési, a gyümölcsészeti, a selyemtenyésztési stb. állami felügyelőségek. Nem reám tartozik annak el­döntése, vajjon melyik miniszternek volna köte­lessége ezen felügyelőség létesítéséről gondos­kodni és hogy ez a kereskedelem-vagy földmívelés­­ügyi minisztérium hatásköre alá tartozik-e ? Csupán az eszmét óhajtottam felvetni. A dolgot úgy képzelem, hogy Budapesten létesíttessék ez a felügyelőség. Természetesen egy olyan egyén vezetése mellett, aki ne legyen vad­idegen a malomipar terén, hanem ellenke­zőleg : értsen a malomipari kérdésekhez. A vidék fő malomipari központjainak helyén létesíttesse­­nek fiókfelügyelőségek, hogy ezek végezhessék el a tulajdonképeni munkát, a malomipar viszo­nyainak szemmel kísérését, hogy ezek velünk közvetlenül érintkezhessenek, hogy közvetlen tudomást szerezhessenek arról, milyen irányban volnának a malomkisipar érdekében intézkedé­sek szükségesek. Ha az ország különböző vidé­kein felállítanának 10 ilyen malomipari fel­ügyelőséget, egyelőre ezen új állami intézmény alapjai le volnának rakva. Természetesen a felügyelőknek be kellene utazniuk az illető kerületet, mindenkor előzetesen érintkezésbe lépve a malomtulajdonosokkal, hogy ezeket esetleg kerületi gyűlésekbe hívhassák össze, hogy ott azután a helyszínen előadhassák kar­társaink közösen óhajaikat és hogy ezeket egyszersmind meg lehessen vitatni. Természe­tesen a felügyelőknek azért bizonyos időközök­ben az egyes malmokba is el kellene látogatniok, különösen ha azt kifejezetten kérik az illető malomtulajdonosok. Ezen állami malomipari felügyelőségek intézményét azután össze kellene kötni a malomipari vándortanítók intézményé­vel. Ha jól emlékszem, a szaklapban többször olvastam, hogy Ausztriában léteznek ilyen malomipari vándortanítók. Pedig Ausztriában a malomiparnak koránt sincs olyan jelentősége, mint nálunk. Ha mégis ott a kormánynak volt erre pénze, miért ne legyen nálunk is, mikor a malomipar nekünk legnagyobb és legfontosabb iparunk. Egyelőre egy vagy két malomipari vándortanítóval lehetne kísérletet tenni. Ha bevá­lik ezen intézmény, akkor rövidesen szaporítani lehetne ezek számát. Hogy mily ügykörrel kellene felruházni úgy az állami malomipari felügyelőségeket, mint a vándortanítói intézményt, ezt illetőleg persze meg kellene hallgatni az összes érdekel­tek nézeteit és azért én e helyütt nem is akarom bővebben részletezni ezt a kérdést. Rendkívül örvendenék, ha kezdeményezésem mérvadó helyen a kellő figyelemben részesülne és ha az arra hivatottak ezen eszme megvalósításával foglalkozni érdemesnek tartanák. Végül még csak a dolog pénzügyi részét óhaj­tom szóvá tenni. Valahányszor felmerül valami jó eszme, amelyet megvalósítani tényleg érde­mes volna, sőt az összes arra hivatott ténye­zők is elismerik az eszme nagy hasznát, igen gyakran halljuk azon ellenvetést, hogy sajnos, az állam pénzügyi helyzete nem engedi meg az erre való költekezést. Talán a jelen esetben is azzal fogja elütni egy-egy hivatalos szemé­lyiség ezen eszmémet, hogy ilyesvalamire az államnak nincsen pénze. Nos hát, hogy elejét vegyem az ilyen ellenvetésnek, foglalkozom a felvetett eszme pénzügyi oldalával is. Feltéve, hogy a központi malomipari felügye­lőség és a vidéki kirendeltségek 20—25 állami alkalmazottat igényelnének, 150.000­­ személyi kiadással busásan lehetne fedezni az illető ál­lami tisztviselők fizetéseit. Miután a felügyelők­nek magasabb képzettségű egyéneknek kellene lenniök, talán éppen gépészmérnököknek, mint az iparfelügyelőknek, a javadalmazás tekinteté­ben aránylag magas összeget veszek fel. Azt hiszem, további 150.000 K-ból kifutná bősége­sen a többi költség, utazási átalányok, helyszíni szemlék, vándortanfolyamok szervezése stb. stb. Összköltségnek tehát 300.000 K-át veszek fel. Miután az országban 30.000 malom van, e költ­­ségből 10 K jutna egy-egy malomra, ha min­den malomtól — tekintet nélkül arra, várjon kis vagy nagy malomról van szó — egyformán szednék be a járulékot. Azt hiszem azonban, hogy az ilyen fontos állami intézmény létesíté­sénél a kormánynak kötelessége a költségek egy részét elvállalni. Ha pl. 100 vagy 150.000 h­át a malomiparfelügyelőség költségeire éven­ként az állami költségvetésbe bevennének, ez bizonyára nem ütköznék leküzdhetetlen nehéz­ségekbe. Ez esetben már csak 150.000 %-át kellene a malomiparosoknak maguknak a fel­ügyelőség költségeire fizetni, tehát átlag 5—5 korona esne egy-egy malomra. Ezt a csekély áldozatot bizonyára szívesen meghozná minden malomiparos kartársunk és senkinek nem volna kifogása az ellen, ha egy új adó formájában az állam beszedné minden malomtól ezt a csekély járulékot. Ha minden malom csak évenként egyszer venné igénybe a felügyelőség közben­járását, már ez a csekély áldozat is megtérülne. Nem is szólok arról, hogy közép- és nagymal­mok járulékát arányosan emelni, a kismalmok járulékát pedig megfelelően mérsékelni lehetne, ha az üzem nagysága tekintetében rónák ki ezen új adót. Csak mellesleg vetem fel ezen eszmét, hogy nem-e lehetne egy csapásra megoldani a ma­lomipari érdekképviselet kérdését is ? úgy talál­juk, hogy az ország egész kisiparossága tör­vény alapján tömöríttetik ipartestületekbe. Ezen testületekbe tartozik minden kisiparos. Nem volna tehát nagy akadálya annak, hogy a ma­lomkisiparosokra nézve is kimondják az ipartes­tületekbe való tartozás kötelességét és hogy ren­deljék el egy új törvény révén a malomipartes­tületek létesítését, hogy ezen ipartestületek révén kapcsolat legyen létesíthető a malomkisiparos­ság és az állami malomipari felügyelőség kö­zött. Ez a malomipartestület is mennyi üdvös munkát végezhetne iparunk érdekében ! Még egyszer kérem mindazokat, akiket illet, méltassák figyelemre az itt kifejezett eszméket és szóljanak hozzá ezen kezdeményezéshez. Talán csak mégis megtaláljuk annak módját, hogyan kell a teljesen magára hagyatott ma­gyar malomkisipar mostoha sorsán segíteni. K. L. ílGyÁRTtí íiGyAnTf^ — WOHANKA Il­i N Y E R SOLA J(nem benzin) MOTOR01 l és lí,@(K©(i*)©ieOt.©(K» NEM TŰZVESZÉLYES, NEM ROBBANÓ! ! LEGOLCSÓBB ÜZEM ! — •TELJES MALOM BERENDEZÉSEK * — BUDAPEST, V.,VÁCI-KÖRÚT 76 MOLNÁROK LAPJA Budapest, 1911. április 15. Egyről-másról. Buzaring. A gabonatőzsdén a héten nagy áringado­zások léptek föl. Különösen heves harcz keletkezett az áprilisi búza körül, mert elmúlt a ha­táridő első harmada anélkül, hogy egyetlenegy szem búza került volna felmondásra. A gabonatőzsdén már hetek óta beszélik, hogy az áprilisi kötések tu­lajdonosai összefogtak, hogy „becsípjék“ az áprilisi búza eladóit. Eddig a „búzaringek” fennállását alig tapasztaltuk, de az utóbbi napokban tényleg úgy lát­szott, mintha tényleg akc­ióba óhajtanának lépni az áprilisi búza tulajdonosai. Áprilisi áru ugyanis úgy­szólván egyáltalán nem kerül a piac­ra és ha va­laki fedezni akarja áprilisi eladásait, akkor bizony kénytelen magas árakat fizetni. Érthető ezért, hogy a lefedezések miatt hirtelen nagy aggodalom mutat­kozik. Amikor e sorokat írjuk, annyira élére van állítva a helyzet, hogy egyetlen szóval sem tudjuk jelezni még a legközelebbi órák áralakulását sem, annál kevésbbé tudjuk tehát megítélni azt, hogy mily irányba terelődnek az áprilisi határidős piac­ ese­ményei. Nincsen kizárva, hogy miután az áprilisi búza árfolyama elérte ismét a 12 % át, hogy ezen magas ár mellett mégis akad majd felmondási áru. Másrészt azonban számolni kell a kedvezőtlen vetési hírekkel is, mert az ország minden részéből töme­gesen érkeznek hírek óriási kiszántásokról. A hét végéig azonban, esetleg a jövő hét közepéig, tisztá­zódni kell azon nagy harcznak, amely ezidőszerint a gabonapiaczon dúl. Csak mellesleg említjük meg, hogy az áprilisi rabban fennálló „ring“ is nagyban működik és ezideig jó kilátásokkal kecsegtet. * * * A megjavult lisztpiacz. Mi már hetek óta fejezzük ki abbeli véleményünket, hogy a lisztpiacznak okvetlenül meg kell javulnia, mihelyt erre nézve bármily impulzust kap a piacz. Most ezen várva-várt biztatás megtörtént, amennyi­ben a gabonaárak állandó áremelkedése folytán megmozdultak a lisztvevők is és e héten siettek fedezni az idei kampány még hátralévő részére szükségletüket. Meglehetős nagy tételeket vásárolt a

Next