Mosó- és Tisztítótechnika, 1936 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1936-02-01 / 1. szám

Mosó- és Festőtechnika Vastagító és appretáló szerek Az itt alkalmazott vegyszereknek az a cél­juk, hogy az árunak bizonyos tartalmasabb, tetszetősebb fogást, vagy a festékoldatoknak olyan sűrűséget adjanak, hogy az a nyomómin­ták közvetítésével a szövet egyes helyeire fel­­vive ne folyhasson szét. E szorosan vett vas­­tagító szerek alkalmazása a nyomóiparban természetesen nemcsak a direkt nyomásra ter­jed, hanem szükséges a maratás, illetve rezer­­válás vegyszereit is sűrűsíteni, mert különben a minták kontúrjai nem lennének kellő éles­­ségűek. Az idetartozó anyagok tehát legna­gyobbrészt fizikai hatásúak, amennyiben a segélyükkel nyert viszkózus oldatak nem tud­nak a rostok hajszálcsöveibe behatolni. A mon­dottakból következik, hogy felvitelük a szöve­tekre bizonyos mechanikai munkát igényel, más szóval az appretálást és színnyomást leg­többször préselő, illetve kenő mozgást végző hengerpárokkal hajtjuk végre. Hasonlóképpen jellegzetes művelet az appretúra-, illetve nyo­mómassza feleslegének eltávolítása is. E célra az appretáló-, impregnáló-, vagy nyomó­hen­gerek pontosan felfekvő, rugalmasan ágyazott késekkel vannak ellátva, amelyek levakarják a szövetről a fölös masszát, a nyomóhengernél pedig arról gondoskodnak, hogy festék csakis a vésett minta mélyedéseiben maradhasson. — Tiszta gyapjúszöveteknél kémiai appretúrát — eltekintve egy kevés olajtól — sohasem alkal­maznak, ellenben gyenge minőségű félszer áru­kat szoktak hig enyvoldattal, vagy feltárt keményítővel impregnálni, hogy erősebb tartást kapjanak. Pamut áruknál gyakran még az a cél is szem előtt tartandó, hogy a ritka beállí­tású szövetek fonalai közötti hézagok is lehe­tőleg ki legyenek töltve, hogy azok egy sűrűbb és tartalmasabb áru látszatát keltsék. Kristá­lyosodó anyagok tehát ilyen célra nem alkal­masak, jól használhatók ellenben olyan állati, növényi vagy ásványi eredetű termékek, ame­lyek kolloid oldatok, vagy legalábbis tartós suspenziók, képzésére alkalmasak. A földes ásványok közül használatos a kaolin, a talkum, az iszapolt kréta és esetleg a barit. Legnagyobb szerephez kétségtelenül a növényi eredetű anyagok jutnak, amelyek va­lamennyien a szénhydrátok csoportjába tartoz­nak. Ezek ismét feloszthatók keményítő félesé­gekre és növényi nyálkákra, vagy gumikra. A nagyipar az átalakulásnak megfelelőleg majd a burgonya, majd pedig a tengeri keményítőt részesíti előnyben, míg a mosodaipar inkább búza, vagy rizskeményítőt használ. Fontos kö­vetelmény, hogy a keményítő elcsirízesítése olyan berendezés mellett történjék, amely a szükséges kb. 70—80° C-nyi hőmérséklet hosz­­szasabb betartását könnyen lehetővé teszi. E célra a gyárak festék- és appretúrakonyháik­­ban keverékkel ellátott kettősfalú üstöket al­kalmaznak. A megfelelő mennyiségű vízzel feliszapolt keményítő melegítése indirekt gőz­zel történik, majd a tökéletes elcsivízesedés után a masszát felfőzik. E közben történik a szükséges zsiradék, appretúraolaj, vagy szap­pan adagolása is. Minthogy a lehűlésnek ál­landó keverés közben kell végbemennie, mert különben a tömeg megkocsonyásodnék, a dup­­likátoroknál a gőzvezetéken kívül a vízcirku­­láció lehetőségéről is kell gondoskodni. A túl­ságosan keményre, deszkaszerűre appretált vásznakat és kartonokat az ú. n. appretőrökbe viszik, amelyeknek bordázattal, vagy gombok­kal ellátott hengerei az árut hajlékonnyá teszik, a­nélkül, hogy tartalmassága változást szenvedne. Gyakori eset, hogy a túlságosan sűrű masszát adó, nagy molekulájú keményítőt töb­­bé-kevésbbé leépítjük. Ennek egyik módja a nátronlúggal való főzés, amikor egy rendkívül szívós, jól ragadó anyaghoz jutunk, amelynek alkalmazási köre azonban igen szűk, csakis lú­gos nyomófestékek készítésére alkalmas. Egy másik eljárás diasztatikus enzimek segélyével készíti a szükségletnek megfelelő fizikai álla­potú feltárt keményítőt. Az appretálás céljaira ugyanis az elcukrosítási folyamatot tovább kell vinni, mint a színnyomáshoz használatos vas­­tagító anyag készítésénél, mely utóbbinak nem szabad mélyen hatolni a fonalak rostjai közé. A mondott célra számos preparátum áll ren­delkezésre, mint pl. a Diastafor, Biolase, Novo- Fermasol, stb. A malátából készített diastase optimális hőmérséklete 60—65 -on van, a legmegfelelőbb H-ionkoncentráció pedig pH = 6.0. A pankreas enzymeket tartalmazó Novofermasol neutrális közegben (pH = 7.0) 45—50° C mellett, lite­renként 3—4 gr NaCl jelenlétében alkalma­zandó. Baktériumtenyészetekből állítják elő a Biolase és Rapidase nevű enzymatikus prepa­rátumokat, amelyek gyengén alkalikus oldat­ban (pH = 7—8), aránylag magas hőmérsék­leten — 70—75^ mellett — működnek. Ezen készítmények természetesen nemcsak kemé­nyítő feltárására, hanem az érező­anyagnak a kifőzés előtti eltávolítására is alkalmasak. Ha a feltárási folyamat már kellő fokot ért el, úgy a további behatást gyors felfőzéssel szakítjuk meg, mely az enzimek hatóképessé­gét véglegesen megszünteti. Itt említendő meg a keményítőnek hipochlorit oldattal, vagy Ak- * Kivonat a dr. Ing. Keresztes Tibor, oki. ve­gyészmérnök 1935. évben megjelent Textil-Kémiai Technológia c. autográfiája I. részéből. 3. oldal

Next