Műszaki Élet, 1972. január-június (27. évfolyam, 1-13. szám)
1972-06-23 / 13. szám
KITÜNTETETTEK A „Munka Érdemrend” arany fokozata kitüntetést kapta: Sári Sándor vezérigazgató — Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár; Korányi László osztályvezető — Betonútépítő Vállalat. A „Munka Érdemrend” ezüst fokozata kitüntetést kapta: Nagy Sándor osztályvezető — Alkaloida Vegyészeti Gyár; Novák Elek üzemvezető — Magyar Viscosagyár; Sárkány Lászlóné főelőadó — Országos Röntgen és Sugárfizikai Intézet; dr. Boda András főosztályvezető; Gerényi Jenő osztályvezető — Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár; Vass Lajos állomásvezető — Budapest-Keleti MÁV Pályaudvar; Miklós László igazgató — Esztergom és Környéke Sütőipari Vállalat. A „Munka Érdemrend” bronz fokozata kitüntetést kapta: Patyi Sándor főtechnológus, Meidlinger Ferenc főművezető — Richards Finomposztógyár; dr. Szentpéteri István főosztályvezető — Vegyiműveket Tervező Vállalat; Nagy Boldizsár osztályvezető — Magyar Viscosagyár. A „Mezőgazdaság kiváló dolgozója” kitüntetést kapta: Bróz Béla építész főmérnök — Állami Gazdaságok Országos Központja; Répás Andris növényvédő szakmérnök — Hőgyész és Vidéke Mezőgazdasági üzemeik Agrokémiai Kft. ■© e S út '9 2 Zsoka 4os 2 Beton ■ vasbeton A beton- és vasbetongyártással kapcsolatos problémák közül cikkünkben most csak az előregyártással, illetve a házgyárakkal foglalkozunk, hiszen ezek önmagukban is rendkívül jelentősek. A legfőbb probléma ugyanis az, hogy — elsősorban a most jelentkező beruházási feszültségek kapcsán — valóban van-e kapacitásfelesleg, vagy nincs. Nincs igény? Mindenekelőtt tudni kell azt, hogy a kapacitás lépcsőzetesen növekszik, az igények viszont lineárisan. Ez magyarán azt jelenti, hogy amikor egy-egy új kapacitás kiépül, akkor szükségszerűen többlet keletkezik, amelyet az egyenletesen növekvő szükséglet általában rövid időn belül kitölt. Ez a helyzet nálunk olyan időben következett be, amikor egyébként is beruházási nehézségekkel kellett számolni, s ez szükségszerűen azzal járt, hogy egyes esetekben az előregyártó, illetve a házgyári kapacitások nincsenek megfefelelően kihasználva. A helyzetet némiképp súlyosbítja az, hogy a megnyirbált összegekkel rendelkező beruházók például a meghatározott lakáslétszám biztosítása érdekében egyszerű megoldásokra törekszenek, ami a gyakorlatban a hagyományos, vagy legfeljebb a blokkos építési módhoz való visszatérést jelenti. Az előregyártott elemekből való építkezés, s különösen a házgyári lakások ugyanis többe kerülnek. Ezt ugyan az érdekelt üzemek vezetői vitatják, mondván, hogy azonos minőségű lakások hagyományos építkezéssel sem kerülnek kevesebbe, nem is szólva arról, hogy az utóbbi esetben rendkívül nehéz a munkaerő biztosítása. A beruházók azonban általában csökkentik igényeiket, ezek a hagyományos építkezéssel könnyen ki is elégíthetők, s az árkülönbözet ebben az esetben kétségtelenül megvan. Azt pedig akkor már nem nézik, hogy a lakások által nyújtott kényelem is kisebb. Éppen ezért az érdekelt szakemberek álláspontja általában az, hogy mivel az előregyártás és a házgyárak részesedése a teljes magyar építkezési volumenből még nem olyan nagy, hogy a jelenlegi kapacitásokat túlzottnak lehetne nevezni, inkább az a baj és az okoz gondot, hogy az igények és az anyagi lehetőségek nincsenek összhangban a technikai lehetőségekkel. Véleményünk szerint ugyanis amennyiben lakásépítési és más építkezési terveinket teljesíteni akarjuk, a jelenlegi kapacitásra feltétlenül szükség van, sőt ezek a tervek más módon nem is teljesíthetők. Persze, az igazat megvallva, a betonelemgyárak is, a házgyárak is enyhíthetnék a nehézségeket, ha igyekeznének kissé közelebb kerülni a reális lehetőségekhez. Ki kellene például dolgozni megfelelő eljárásokat alacsonyabb házak építésére, és meg lehetne találni az olcsóbb kivitelezés útját is. Ilyen törekvések ma már vannak, és ez remélhetőleg feloldja az átmeneti problémákat. Megfelelő-e az előkészítés ? Sok gondot okoz a gyáraknak, hogy a kapcsolódó munkákat nem végzik el idejében. Az igazat megvallva, egy-egy beruházáskor egyegy építkezésre a döntés elég hosszú vajúdás után születik meg, és sok esetben az építkezés időtartamának rövidítésével kívánják visszaszerezni az elveszett időt. Az építkezéshez azonban nincsenek meg idejében a feltétlenül szükséges tervek, s a terep sincs úgy előkészítve, hogy például a gyárszerűen, ütemesen termelő házgyárak termékeit megfelelően tudnák felhasználni. Tulajdonképpen az lenne a helyes, ha a tervezés négy-öt évvel megelőzhetné az építkezést — ez lakóházak esetében műszaki problémát nem okozna —, s a terep előkészítését is legalább másfél esztendővel korábban meg kellene kezdeni. Ezzel szemben ma gyakorlatilag az a helyzet, hogy a vállalatok meg nem felelő terepet vesznek át, s a tervek is menet közben készülnek. Ezen a gyakorlaton pedig feltétlenül változtatni kell, hiszen az építőipar termelésének gyárszerűvé válása azt jelenti, hogy lényegében télen-nyáron azonos ütemben termel, s termékeit ennek megfelelően kell a helyszínen felhasználni. A szakemberek véleménye szerint a jövőben jobban kell törődni a korszerű anyagok felhasználásával is. Megemlítették, hogy a gázbeton anyagok gyártása és felhasználása már tíz évvel ezelőtt megkezdődött, a fejlődés azonban megállt, s a közeljövőben ezen a területen is előre kell lépni. Hasonló problémákat más korszerű anyagok és termékek forgalombahozatalával kapcsolatban is említettek. Ezeknek az anyagoknak a felhasználása természetesen újabb igényeket jelent, ezeket az igényeket azonban ki lehet elégíteni. Összefoglalóan — ez volt a szerkesztőségünkben folytatott megbeszélés konklúziója — azt lehet megállapítani, hogy nem reális fölös kapacitásról beszélni a betonelem előregyártásban és a házgyártásban, ininkább arról kell szólni, hogy a megrendelők nem mindig igénylik a korszerűt, a magasabb fokú készültséget, a jobb minőséget, ennek alkalmazása viszont néha előkészítési nehézségek miatt is akadozik. Az érdekeltek azonban egyetértenek abban, hogy ezek a nehézségek átmenetiek, hiszen végül is az előttünk álló építési feladatoknak csak az előregyártó és házgyári kapacitás teljes igénybevételével lehet eleget tenni. r. Az élelmiszeripar feladatai Népgazdaságunkban a termelési értéknek mintegy 32%-át, a nemzeti jövedelemnek mintegy 30%-át az élelmiszer- és fagazdaság adja, és ezekben az ágazatokban dolgozik az összes dolgozóknak kb. egyharmada. A lakosság fogyasztási alapjának 48—50%-a jut az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztására. Az élelmiszergazdaság az összes exportból 20— 22%-kal részesedik. A mezőgazdaság bruttó termelése a IV. ötéves tervben összesen mintegy 15%-kal, évenként 2,9%-kal nő; szerkezete megváltozik, mert a növekedés az állattenyésztésben gyorsabb, évenként 3,2%. A IV. ötéves terv előirányzata szerint az egy főre jutó kalóriafogyasztás 3%-kal, a fehérjefogyasztás 6%-kal, ezen belül az állati fehérjék fogyasztása 15%kal nő. Ennek érdekében a húsfélék fogyasztását 59 kg-ról 67 kg-ra, a tej és tejtermékek fogyasztását 111 kg-ról134 kg-ra, a tojásét pedig 12 kg-ról 14 kgra kell növelni. Az egyéb alapvető élelmiszerek közül jelentősen növekszik a cukor (10%), a zöldség (13%) és a gyümölcs (22%) fogyasztása, viszont csökkenő tendenciájú a cereáliák, a burgonya, és a zsiradék fogyasztása. A terv szerint az élelmiszergazdaságnak az összes kivitelből való részesedése meghaladja a 20%-ot, a tőkés kivitelhez pedig mintegy 34%-kal járul hozzá. Az élelmiszergazdaság külkereskedelmi forgalmának a szerkezete a piaci igényekhez igazodóan változik: nő a gabonaexport, csökken az állati eredetű termékek részaránya, viszont nő a feldolgozott termékek részaránya. Megfelelő intézkedéseket teszünk a minőség, a csomagolástechnika fejlesztése és a választékbővítés érdekében. Az 1971—1975 közötti IV. ötéves tervidőszakra az élelmiszeripari összes termelésnek 29%-os növelését irányoztuk elő. A belföldi élelmiszerellátás jelentősen átalakul. A biológiailag értékesebb élelmiszerek forgalmát kívánjuk növelni, ezért javítani fogjuk az élelmiszerek minőségét és feldolgozottsági fokát. Ez egyúttal a nők háztartási munkáját is megkönnyíti majd. Nézzük meg ezek után iparáganként, hogy melyek az élelmiszeripar előtt álló legfontosabb 1972. évi feladatok. Gabonaipar, sütőipar A gabonaforgalomban 1972- ben is a felvásárlás növelésére kell törekedni, főleg takarmánygabonából. Ez az alapfeltétele annak, hogy a növekvő állatállomány takarmányigényét a szabad takarmányforgalom keretében zavartalanul kielégíthessük. Az állattenyésztés intenzitásának növekedése feltételezi a keveréktakarmány-gyártás további növelését. 1972- ben a keverék takarmányok és a dúsított takarmányliszt termelésének mintegy 13%-os növelésére van szükség, főleg a mezőgazdasági üzemeknél. A fogyasztói igények alakulását figyelembe véve lisztből az egy főre eső fogyasztás csökkenésével, rizsből pedig minimális növekedéssel számolunk. Ennek megfelelően, a lakosság létszámának a növekedését is figyelembe véve, 1972-re a liszttermelés szintentartását és a hántolt rizs termelésének 20%-os növelését irányoztuk elő. A sütőiparban a mennyiség növelésének igénye minimális, ezért a kenyértermelést 1972- ben csak mintegy 1,5%-kal kell növelni. Legfontosabb feladat a sütőipari készítmények minőségének javítása és választékának bővítése. Erre kedvező lehetőséget nyújt a liszt minőségének javulása. Alapvető feladat a dolgozók munkakörülményeinek javítása. A gépesítés fokozásával csökkenteni kell a nehéz fizikai munkát és a túlóráztatást. Tartósítóipar, hús- és baromfiipar Főzelékkonzervből és savanyúságból 1972-ben 10—16%kal többet terveztünk az 1971. évi termelésnél, s ez lehetővé teszi szegények kielégítését. A paradicsomkonzerv-termelés mennyisége lényegében változatlan marad. A gyümölcskonzervek termelési terve az 1971- es szinthez képest néhány százalékos növekedést mutat. A fűszerpaprika-őrlemény 1972. évi terve mintegy 20%-kal haladja meg a tavalyi gyenge termés menyiségét. A meglevő kapacitások jobb kihasználása érdekében kb. 17%-kal indokolt növelni a húsos ételkonzervek és a húskonzervek mennyiségét; ezt a választék bővítésével együtt kell megvalósítani. A hűtött termékek termelése 1972-ben tovább nő: gyorsfagyasztott zöldségből 34%-kal, gyorsfagyasztott gyümölcsből 24%-kal, gyorsfagyasztott ételkonzervből és húsból 220%-kal. A húsipar termelését az állattenyésztés jelenlegi helyzete határozza meg. A sertés- és vágójuhtermelés 1971-ben végbement gyors ütemű fejlődése következtében a felvásárlás menynyisége jelentősen megnőtt. Ez már tavaly is jelentkezett az iparban, így a hústermelés 1971-hez viszonyítva már csak 1—2%-kal emelkedik. A vágósertések átlagsúlyának csökkentése azonos termelési szinten a darabszám növelését vonja maga után. Ez megköveteli a vágási kapacitások bővítési lehetőségeinek maximális kihasználását nyújtott és kettős műszakok szervezése útján. A baromfiiparban biztosítani kell, hogy a vágóbaromfi felvásárlása 5—6%-kal növekedjen, a tojásé pedig ne csökkenjen az 1971. évi színvonal alá. A vágottbaromfi termelésén belül tovább kell növelni az előhűtés arányát, a darabolt készítmények mennyisége . A lakosság jobb ellátása érdekében a vágottbaromfi forgalmazását legalább 5,5%-kal, a tojását pedig 4%kal kívánatos bővíteni. És a többiek... A cjiparnak 1972-ben egyik legfontosabb feladata a felvásárlás hatékonyságának növelése, a rendelkezésre álló alapanyag leggazdaságosabb felhasználása és ezáltal az importigények mérséklése. A zsírhiány csökkentése megkívánja, hogy a 3,6 zsírszázalékú fogyasztói tej termelését és forgalmazását 192-ben szüneteltessük. A melléktermékek hasznosításában legfontosabb feladat az író felhasználásának növelése. A növényolajiparban a növényolaj termelésén és a belföldi, valamint külföldi értékesítés növelésén kívül fontos feladat a vaj helyettesítésére alkalmas margarin hazai gyártásának mielőbbi megkezdése. Ezzel egyidejűleg a hagyományos margarin minőségét is javítani kell olyan mértékben, hogy elérje az európai színvonalat. A dohányiparban a cigarettatermelést a fogyasztói igényeknek megfelelően az 1971. évihez képest 3—6%-kal kell növelni. A filteres cigaretták gyártási arányát 45%-ról 50%-ra kell emelni. A cukoriparban, mivel a cukorrépa vetésterülete az utóbbi években fokozatosan csökkent, a legfőbb feladat a termelési kedv visszaállítása és a nehéz fizikai munka csökkentése. A borgazdaságban a rendelkezésre álló borkészletek felhasználása során elsősorban arra kell törekedni, hogy a lakosságot legalább az 1971. évi szinten és az igényeket megközelítő mértékben lássuk el. A hazai szesztermelés szinte kizárólag cukorgyártási melléktermékekre épül. A cukortermelés csökkenése a szesztermelést is mérsékelte. Melaszhiány miatt a szesztermelő kapacitást 1965-ben már csak mintegy 60—65%-ban lehetett kihasználni. 1972-ben tehát nyomatékosan előtérbe kerül a takarékos szeszgazdálkodás, továbbá a rendelkezésre álló nyersanyagok optimális hasznosítása, végül a másodlagos szeszkinyerés (regeneráció). Az 1972. évi előirányzat szerint a sörtermelés 1971-hez viszonyítva 6,2%-kal nő. A többlettermelés forrása az új Borsodi Sörgyár részleges belépése. Ez a gyár 1972 második félévétől üzemel, és mintegy 300 ezer hl termeléssel járul hozzá a sörellátásban évek óta mutatkozó feszültségek enyhítéséhez. Az édesipar termelési feladata — a termékek élvezeti jellegéből adódván — elsődlegesen a lakosság igényeinek mind mennyiségben, mind választékban való kielégítése. Fontos tennivaló a lisztesáru termelésének fejlesztése. DR. LÉNÁRT LAJOS miniszterhelyettes I újra itt van a nyár, és ez ismét azt jelenti, hogy diákok tíz- ezrei jelentkeznek munkára a gyárakban, illetve végzik az üzemekben a kötelező szakmai gyakorlatot. Mindennek kettős haszna van, hiszen a fiatalok munkábaállása csökkenti — elsősorban a szezonális — munkaerőgondokat, másrészt az üzemi légkör megismerésének is kedvező hatást kellene kiváltani. Sajnos, az előbbi mondatnak az utolsó számot feltételes módban kellett írnunk, mert nagyon gyakori a panasz, hogy a nyári munka, mert az üzemi gyakorlat sok esetben többet ront, mint amennyit használ. Egyes üzemekben ugyanis felesleges nyűgnek érzik a kötelező gyakorlaton lévő diákokat, nem törődnek velük, s szinte szívesebben veszik, ha „lógnak”, mint ha kérdésekkel zaklatják az üzem vagy a műhely vezetőjét. Hasonló panaszokat hallottunk a munkára jelentkező fiataloktól is, mert még mindig akadnak olyan munkahelyi vezetők, akik azt hiszik, hogy a kéthetes vagy egy hónapos nyári munkáért kifizetett összeg nem bér, hanem valamiféle szociális segély, amelyet az üzem ad az arra rászoruló, vagy inkább rá nem szoruló diákoknak. Nagyon fontos lenne, hogy az üzemi vezetők, és velük is együtt a tömegszervezeti aktivisták vegyék komolyabban az üzemben dolgozó fiatalokat, hiszen a meg nem felelő bánásmód, a nemtörődömség rendkívül sokat rombolhat bennük, másnak hiszik az üzemi légkört, mint amilyen az a valójában, olyan általános következtetésekre juthatnak, amelyek semmi esetre sem igazak. El kell érni, hogy az üzemi gyakorlat, a nyári munka ne csak pénzkereset legyen a diákoknak, hanem az igazi élet megismerése, és segítse őket ahhoz, hogy szocialista emberré váljanak. MŰSZAKI ÉLET S