Műszaki Élet, 1972. január-június (27. évfolyam, 1-13. szám)
1972-06-23 / 13. szám
Miért nem fogy a műanyag cső? A műanyag csövek egyre több területen szorítják ki a hagyományos, elsősorban azbesztcement csöveket. Jó néhány előnyös tulajdonságuk miatt ezen nem is lehet csodálkozni. A világszerte érezhető áramlat melléksodrában Magyarország is próbálkozik a közműhálózatok műanyagosításával, a hazai gyártás is megindult. A műanyag csöveket több csoportra oszthatjuk felhasználási területük szerint. Az elsőbe a vízvezetéki nyomócsövek, a másodikba a lefolyó és csatornázási csövek, és végül a harmadik csoportba a gázvezetékek tartoznak. Ez a sorrend nagyjából az elterjedés sorrendje is, vagyis a legkialakultabb konstrukciók a vízvezetéki nyomócsövek körében találhatók. Ilyen hazai gyártmányok is vannak, közöttük igen korszerűek, a kereslet azonban e termékek iránt aggasztóan csekély. Hovatovább arra gondol az ember, hogy a beruházóknak neon érdekük a gazdaságosabb ás olcsóbb közművesítés. Vagy mégsem így lenne? Ezt a kérdést feszegette a Magyar Kémikusok Egyesületének közelmúltban megrendezett ankétja, ahol számos érdekes és elgondolkoztató probléma merült fel. Ezekről beszélgettünk dr. Door Ervinnel, a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat műszaki fejlesztési osztályvezetőjével Ötvenéves garancia A Hungária egyik legkorszerűbb gyártmánya a KM rendszerű 80—100 és 150-es névleges átmérőjű (NSZK-licencia alapján készülő) pvc nyomócső. E korszerű termék gyártását alig egy éve kezdték meg, és legnagyobb gondjuk, hogy minden szempontból piacképes terméküket nem tudják a gyártással azonos ütemben eladni. A gyártók 50 éves garanciát vállalnak termékükre, amelynek fektetése — szakszóval: telepítése —■ rendkívül egyszerű. A hatméteres csőszakaszokat egy tömítő gumigyűrű közbeiktatásával egyszerűen össze kell tolni. E csövek súlya alig egyharmada a hagyományos azbesztcement termékeknek. Ez a szállítás és a munkahelyi anyagmozgatás szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható tényező, hiszen ez azt is jelenti, hogy jelentősen csökkenthető az élőmunka-ráfordítás. A műanyag csövek valamivel még olcsóbbak is, mint az elsősorban importból származó hagyományos termékek. Persze probléma itt is akad. Az idomdarabok határozottan drágítják ezt a rendszert. És ennek oka egy meglehetősen furcsa jelenség. Az idomdarabok szürkeöntvényből készülnek, és az ehhez a rendszerhez illeszthető, ittho is gyártott idomok ára jóval több, mint az ugyancsak szürkeöntvényből készülő, de az azbesztcementhez illeszkedő hasonló termékeké. A fejlett műanyagiparral rendelkező országokban folynak a kísérletek műanyag idomdarabok gyártására. Ez azonban még korántsem megoldott probléma. Kihasználatlan kapacitások Sok beruházó idegenkedik a műanyag nyomócsövektől. Pedig azok nemcsak műszaki, hanem gazdaságossági szempontból is minden igényt kielégítenek. — Csőgyártó kapacitásunkat éppen az idegenkedés miatt nem tudjuk kihasználni — hangsúlyozta dr. Door Ervin —, és a piac is telített. Az illetékes főhatóságok koordináló munkájába, úgy tűnik, némi számítási hiba csúszott. Már ebben az évben is 4500 tonna csőárut gyárthatna a magyar ipar, de az öszszes tervek hagyományos csövekre épülnek, és a beruházó vállalatok raktáraiban jelentős importkészletek halmozódtak fel azbesztcement-csövekből. A jobb, a gazdaságosabb termék tehát egyelőre „a fiókban" marad, és ehhez ,még jó néhány ok járul hozzá, pl. az, hogy a modern termék modern technológiát is kíván. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy az árokásó gépek új típusaira is szükség lenne. A most is dolgozó ilyen berendezések szinte lekopírozzák a kubikos munkáját. Széles, négyszögkeresztmetszetű árkokat ásnak. A műanyag csövek telepítéséhez elegendő lenne egy lényegesen keskenyeb és nagyjából V profilú árok. Ilyen gép azonban pillanatnyilag nálunk még nem működik. Pedig ilyen rendszerben egy méter csőszakasz ára a jelenlegi 280 forintról 180 forintra lenne csökkenthető. Többkilométeres közművesítések esetében ez forintban is óriási megtakarítást jelentene. Amivel még csak próbálkoznak A házon belüli lefolyórendszerek műanyagosítása gyakorlatilag már szintén megoldott kérdés Más a helyzet a csatornázásban. A nagy átmérőjű műanyag csövekkel még csak kísérleteznek nálunk. A közeljövőben lesz egy csőfektetési bemutató, ami külföldi csatornacsövek fektetését külföldi szakemberek fogják végezni. A gázszállításra alkalmas és az acélcsöveket helyettesítő műanyagrendszerekkel kapcsolatban még a fejlett ipari országok is csak a kísérletezés stádiumában tartanak. Egy-két országban azonban már kiépültek ilyen hálózatok (pl. Hollandiában) és a tapasztalatok igen kedvezőek. A legizgalmasabb kérdés ezen a területen a gázálló szigetelés, hiszen itt az élet- és vagyonbiztonság forog kockán. Csak az idő mutatja meg majd, hogy pl. a gumigyűrűs szigetelést nem kezdi-e ki a gáz. A műanyag nyomócsövek megoldatlan problémája egyben népgazdaságunk megoldatlan problémája is. És ha arra gondolunk, hogy a beruházási feszültségek egyik oka éppen a viszonylag korszerűtlen megoldások túlsúlya, vagy a folyamatos drágulás, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a raktárban álló több ezer méter műanyag cső gyári gondja túlmutat a gyár kapuin. A KM-nyomócsövek illeszkedési profiljának metszete. Könnyű utólag okosnak lenni, s a tények ismeretében atyai fölénnyel vállon veregetni egy régi futurológust azért, amiért jóslata bevált, vagy elnézően mosolyogni, ha prognózisa képtelenségnek bizonyult. Könnyű lesz a mi utódainknak is megítélni a jelen kor prognosztikai telitalálatait vagy tévedéseit, s bizonyára meglesz minden okuk arra is, hogy tisztelettel adózzanak kortársaink előrelátó éleselméjűségének, de arra is, hogy jót nevessenek melléfogásaikon. Az ember azonban gyarló lény s nehezen áll ellen a kísértésnek, még akkor is, ha könnyű neki... így született meg a retrognosztika tudománya, amelynek óriási előnye, hogy édeskevés előképzettség szükséges hozzá, s ennek ellenére azt a benyomást kelti művelőjében, mintha ő sokkal okosabb volna, mint nagy képzettségű elődei, akik sok mindent tudtak, csak azt nem, hogy mi történt haláluk után. Ennyi önismeret és önkritika viszont már bárkit feljogosít arra, hogy nagyobb lelkiismeret-furdalás nélkül átadja magát a retrognosztika örömeinek. Ám tegyük! Helyes volt-e az omnibusz-közlekedés felszámolása ? Itt vannak például azok a tudományos, műszaki vagy gazdasági hírek, amelyek pontosan 60 évvel ezelőtt, 1912 júniusában jelentek meg újságainkban. A Budapesti Hírlap június 11-i számában a következőket olvashatjuk: „A főváros közigazgatási bizottsága mai ülése főként a rendőrség jelentésével foglalkozott, amely azokat a reformjavaslatokat tartalmazza, melyeket a főváros a belügyi és a kereskedelemügyi minisztériumokhoz fog a villamos közlekedés javítása érdekében fölterjeszteni. Bárczy István dr. polgármester azt hiszi, hogy a közlekedés mai zavarán a földalatti hálózat megépítése nem segítene, mert a földalatti villamosvasút másféle forgalmat bonyolít le, mint a föld feletti. Meggyőződése, hogy az Andrássy út alatt vonuló Ferencz József földalatti villamosvasút nem kapna többé egy utast sem, ha fölötte a főváros a mai omnibusz-közlekedés helyett autóbusz-forgalmat rendszeresítene.” Most jöhet az elnéző mosoly (vagy harsány kacaj): lám, mekkorát tévedett a polgármester úr! Ha ma leszállna az egykori Andrássy út alá, nyilván csodálkozva tapasztalná, hogy hiába rendszeresítettek autóbuszokat az omnibuszok helyett, a földalatti villamosvasúton bizony nem ő az egyedüli utas. Rozsda vagy vis major Az is melléfogott, aki a Magyarország június 8-i számában megfellebbezhetetlenül kijelentette: „Valahányszor valami vashíd, csarnok vagy más nagyobb vasszerkezet összeomlik, megújul a vas kifáradásának régi, de teljesen alaptalan legendája. Ez a kifáradás abból állna, hogy a vas belső struktúrája a hosszas használat, húzás vagy nyomás folytán meglazul, de teljesen meglátható vizsgálatok azt bizonyítják, hogy ez a hypothezis nem állja meg a helyét. Legutoljára a porosz államvasutakon végeztek ilyen kísérleteket, amelyek megerősítették azt, amit előbbi kísérleteknél más országokban tapasztaltak. .. Ha nagy vasépítmények összeomlanak, ennek oka csak szerkezeti hiba, hibás forrasztás, rozsda vagy valami vis major lehet.” A porosz államvasutak szakértőinél ma már a laikusok is okosabbak, de hát könnyű nekik. Ők már tudják, hogy azóta önálló tudományággá vált az anyag kifáradásának vizsgálata, s az a „régi, de teljesen alaptalan legenda” bizony nagyon is megfelel a valóságnak. Az.ii nem sokat változott De mit szóljunk ahhoz a hírhez, amely a Világ, június 9-i számában jelent meg? „Május elsejével több vonal menetsebességét fokozták a német birodalmi vasutak. Berlinből Hamburgig pld. (286,8 km) most 3 óra és 13 p. alatt teszi meg az útját, megállás nélkül a leggyorsabb „D” vonat. Átlagos menetsebessége 88,7 km óránként. Ezzel új rekordot ért el a német vonatok menetsebessége. Ezzel szemben a magyar vonatok folyton redukált menetsebessége leggyorsabb vonalain sem közelítik meg a német vonatok menetsebességét. Budapest—Wien 278 km, legrövidebb menetidő 4 óra 18 perc, átlagos menetsebesség, a tartózkodások figyelembevétele nélkül 69,5 km óránként.** Hát itt bizony nem rajtunk, hanem eleinken volna a sor, hogy egy elnéző mosolyt megeresszenek. Mert ugyan mennyi ma a legrövidebb menetidő Budapest és Bécs között? 4 óra és 15 perc (Orient expressz), tehát 60 év alatt 3 percet sikerült nyerni! Ugyancsak nincs mit szégyellniük a századeleji tudósoknak szakmai aktivitásukat illetően. Az Újság június 11-i számában „Mennyit beszélnek egy kongresszuson?” címmel, a következőképpen szörnyülködik: „A nemzetközi kongresszusokra bejelentett előadások száma szinte döbbenetes. Erről az alkalmazott kémia nemzetközi kongresszusainak föllendülése ad bizonyságot. Ámde e kongresszusra mostanában már olyan rengeteg a tolongás, hogy az állapot rövidesen tarthatatlan lesz. Az 1903-ban Berlinben tartott kémiai kongresszusra „csak** 475 előadást jelentettek, ám a szám 1906- ban 658-ra szökött, 1909-ben pedig 985-re. Az idén szeptemberben New Yorkban tartandó kongresszuson alkalmasint túlhaladják az első ezret, mert idáig is több, mint 700 előadást jelentettek.” A helyzet azóta annyiban változott, hogy nemcsak az alkalmazott kémia, hanem még nagyon sok más tudományág szakembereinek kongresszusain is „rengeteg a tolongás”. Az a megállapítás pedig, hogy „ez az állapot rövidesen tarthatatlan lesz”, valószínűleg az eljövendő 60 évre éppúgy érvényes lesz, mint az elmúlt 60 évre. A levegő hősei Érdekes a Pesti Hírlap június 7-i tudósítása a berlini repülőhétről, amelynek hőséről, a trónörökös légipostás-díjának nyerteséről így ír: „Abramovits orosz származású konstruktőr három óránál hosszabban repült a levegőben egy levelekkel tele gyömöszölt postazsákkal s amellett 2000 méter magasságba emelkedett. Ez az eredmény kétségkívül rendkívülinek mondható, mert hasonló magasságot utassal alig értek el, s amellett 50 kilogrammos levélpostát vitt magával.” A történelem tényeinek ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hogy a háború a repülésben is előrevetette árnyékát. A Gaulois cikke alapján, a Magyarország 1912. június 8-i számában hírt adó franczia tiszteknek arról az eszméjéről, hogy nagyobb élő madarakkal lehetne háborúban a repülőgépek és léghajók ellen védekezni”, és leírja, hogy Nizzában milyen kísérletekkel igyekeztek sasokat betanítani repülőgépek megtámadására. „A tisztek a sasokat előbb roppant fáradtsággal hozzászoktatták a propellerek zúgásához és a puskák ropogásához, aztán tovább mentek és apró repülőgépeket szerkesztettek, amelyekre hús-csafatokat erősítettek. Amikor a kiéheztetett sasokat eleresztették, mohón rárohantak a lebegő csalétkekre és eközben csőreikkel a repülőgépeket is összevissza tépdesték, úgy hogy azok összeroncsolt vázai tehetetlenül a földre zuhantak. A tisztek hat sast állítólag végre annyira betanítottak, hogy ezeknek szükség esetén semmiféle repülőgép sem tudna ellentállani. Ezt írja a Gaulois, csak aztán ki ne süljön a dresszírozott sasokról, hogy ők a csák.” Úgy látszik, hogy ezt az ötletet már annak idején is némi bizalmatlansággal és kétellyel fogadták. Amennyiben úgy 2000 táján mégis sasok indulnának hadba a repülőgépek ellen, kérjük a jövő retrognosztikusait: legyenek elnézőek, elvégre könnyű lesz nekik... A magam részéről azonban mégis inkább azt kívánom, hogy jót nevethessenek azokon a mai fantasztákon, akik egyáltalában lehetségesnek tartják, hogy a jövőben valaki is valaha hadba vonuljon valaki ellen. NEUEUM LEA 131z évek, sőt évtizedek óta nagyon sok a panasz a külföldi gépek alkatrészutánpótlására, egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a helyzet sokat javult volna. Az érdekeltek véleménye szerint ennek az az oka, hogy az alkatrészbeszerzéshez lényegében ugyanazt az utat kell végigjárni, mint egy gép vagy berendezés vásárlásához, márpedig ez az út gépbeszerzés esetében is hosszú, és amikor alkatrészutánpótlásról van szó, ez még nagyobb veszteségeket okozhat. A furcsa csak az, hogy ezt a nehézséget mindenki, az őszszes illetékes szervek ismerik, lényegében mindenki belátja, hogy ez a helyzet tarthatatlan, és mégis majdnem minden marad a régiben. Ma az üzemek gyakorlatilag két eset közül választhatnak. Vagy előre beszerzik a várhatóan hibássá váló alkatrészt, s ebben az esetben nemcsak forgóalapjuk lekötését vállalják, hanem esetleg még büntetőkamatokat is fizetnek, vagy kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy esetleg hosszú hónapokig áll egy-egy gép, sőt egy-egy gépsor. Itt lenne az ideje annak, hogy ezzel a problémával érdemének megfelelően foglalkozzanak, hiszen a hiányzó alkatrész értékének sokszorosa megy veszendőbe a gépállások miatt, nem is szólva a bosszúságról, a tehetetlenségről. Az érdekelt szakemberek sokféle megoldást javasoltak, s ezeknek megvizsgálása bizonyára elősegítené ennek a régóta meglévő nehézségnek az elhárítását. Valami megoldást biztosan lehetne találni. Így ugyanis semmiképpen sem maradhat. MŰSZAKI ÉLET 7