Műszaki Élet, 1974. január-június (29. évfolyam, 1-13. szám)
1974-04-26 / 9. szám
GÉPIPAR A víz- szennyvíztisztítás műszaki fejlesztése (OMFB-tanulmány) XIX. ÉVFOLYAM, 0. SZÁM. ÁRA: 2,50 FT 1971. ÁPRILIS 26. A szakemberek munkahelyváltoztatása — A tanszékek lehetőségei A GTE, a TMTE és a MGE közgyűlése — Az autóbuszgyártás problémái — NC-szerszámgépek fejlesztése — Vasúti áruszállítás Technika háza - vidéken A lapunkban már többször ismertetett statisztikai adatok egyre plasztikusabban mutatják, hogy a vidék iparosításával párhuzamosan az egyesületi élet is mind pezsgőbbé válik a megyék gazdasági központjaiban. Ennek egyik jele, hogy ma már minden megyében megalakult az MTESZ szervezete, s egyre több város rendelkezik az egyesületi élethez oly reprezentatív központtal, amelyet már nyugodtan „Technika Házá”nak lehet nevezni. Legutóbb Szegeden avatták fel a Technika Házát, s akik ismerik ezt az új épületet, jól tudják, hogy méltó keretet kapott itt az MTESZ és a tudományos egyesületek munkája. Ezt az alkalmat megragadva most be szeretnénk mutatni a többi nagy vidéki város hasonló jellegű intézményeit is. Képeinken látható a szegedi mellett a debreceni, az egri, az esztergomi, a győri, a kaposvári a nyíregyházi a pécsi a soproni és a szombathelyi Technika Háza. Ma az ország különböző részeiben egyre több immár nem regionális, hanem országos jelentőségű konferenciát rendeznek, terjed és erősödik egy-egy fontosabb ipari központ tudományos egyesületeinek nemzetközi kapcsolata, egyre jelentősebbé válik a műszaki sajtó is, hiszen több megyei szervezet értékes, magas műszaki színvonalú folyóiratot ad ki. Mindez azért biztosítható, mert ma már nemcsak a vidék ipari, gazdasági élete fejlődik, de egyre jelentősebb erdményeket érnek el a vidéki tudományos központok, intézetek, egyetemek is. Mindezeknek a sikereknek egy bizonyos mértékig jelképe az egyre több megyében megépülő Technika Háza, amely mintegy szimbolizálja az adott terület műszaki-tudományos fejlődését is. (Folytatás a 2. oldalon) Eger Sopron Szombathely ELEKTROKÉMIAI MEGMUNKÁLÁS Az elektromos anyagleválasztás elvén működő fémmegmunkáló eljárásokat, így az ECM (electrochemical machining) néven ismert elektrokémiai eljárást is a szuperkemény anyagok széles körű elterjedése hívta létre. Ezek ugyanis szabályos élű szerszámmal alig, abraziv köszörülő eljárásokkal pedig csak igen lassan és korlátozott alakban munkálhatók meg. Az eljárás elve Az ECM eljárás bármilyen villamoson vezető anyag alakítására alkalmas, az anyag keménysége és szívóssága nem szab határt. Lényege a szabályozott korrózió, az anyagleválasztást az áram vegyi hatása idézi elő. A megmunkálás alapja az, hogy villamos cellát alakítanak ki, amelyben a megmunkálandó darab az anód, az alakító szerszám pedig a katód. Mindkettő elektrolitba merül. A két elektród egyike a másik felé halad (az 1. ábrán a szerszám), és a villamos áram hatására az anód, vagyis a munkadarab lokálisan oldódik, pontosan a szerszám konfigurációjának, vagyis a katód lenyomatának megfelelő alakot vesz fel. (Az ábra az elektródok közötti néhány század mm-es hézagot a könnyebb ábrázolás kedvéért felnagyítja.) A szerszám és a darab között tehát nem jön létre érintkezés, s ebből több előny adódik. A darab nem keményedik, nem jön létre feszültség, mint a hagyományos eljárásoknál, finom, vékony darabok, méhsejt-szerkezetek alakíthatók ki. További előnye, hogy szinte tetszőlegesen bonyolult alakok képezhetők le, pl. alakos zsáklyukak is. A megmunkált felület igen finom, és nem keletkeznek megmunkálási nyomok, barázdák. Az eljárás hátránya, hogy drága a szerszám, amelynek tervezéséhez speciális ismeretek és nagy gyakorlat szükséges. Ennek költsége csak nagy homogén mennyiségek gyártáakor térül meg. A szerszám nem torzul a megmunkálás alatt, bármilyen mennyiség gyártására felhasználható. További hátránya az, hogy egyes elektrolitok hatására a darab kifáradási tulajdonságai romlanak, mert a felület szerkezete megbomlik. A technológia néhány vonása Az elektrokémiai leválasztás elvét régóta ismerik, az ipari gyakorlatban azonban csak a legutóbbi években honosodott meg, amikor a technológiai problémákat megoldották, vagyis megtalálták a folyamat kézbentartásának, szabályozásának módozatait. Elsősorban a megfelelő pontosság és felületérdesség elérése volt a használhatóság kritériuma, mégpedig nagy leválasztási teljesítmény biztosításával. A szokásos teljesítmény 10—12 000 mm3/perc, és ehhez különösen nagy áramsűrűség: 50—500 A/cms szükséges. A felső határt többnyire az egyenirányító teljesítménye határozza meg. A feszültség minél alacsonyabb szinten tartása céljából az elektródok közötti hézagot 0,1—0,2 mm-re, néha mégennél is kisebbre kell beállítani. A leválasztási folyamat fenntartása céljából a két elektródot — az eltávolított anyag vastagságának megfelelő mértékben — közelíteni kell egymáshoz. Ha a közelítés túl lassú, csökken az áramsűrűség és lassul a folyamat, ha túl gyors, rövidzárlat keletkezhet, s a hatalmas villamos áram nemcsak az elektródokat, hanem az egész berendezést tönkreteheti. Ezért az előtolás-szabályozó hibája esetén biztonsági berendezés avatkozik be, és az érintéstől számítva mikroszekundumok alatt kikapcsolja az áramot. Ezt a berendezést általában a hézag csökkenése folytán bekövetkező áramnövekedés hozza működésbe. Minthogy a munkahézagon igen nagy áram folyik át, az elektrolit felmelegszik, s ha nem áramolna, gyorsan elgőzölögne. Ezért az elektrolitot nagy sebességgel kell átnyomni a munkahézagon, majd intenzíven hűteni kell. Az áramlás sebessége a technológiát is befolyásolja, minthogy a hőmérséklet az elektrolit viszkozitását és vezetőképességét befolyásolja, a túlzott áramlási sebesség viszont kavitációra vezet. Ezért a technológia tervezésének egyik ké(Folytatás a 18. oldalon) 1. ábra. A villamos cellában a megmunkálandó darab az anód, az alakító szerszám a katód 3. ábra: Az elektrokémiai sugármaratás