Műszaki Élet, 1982. július-december (37. évfolyam, 14-26. szám)
1982-07-08 / 14. szám
TÁRSADALOMPOLITIKA Lehangoló vélemények Tizenhét évesen a műszaki pályáról Hogyan vélekedik a műszaki értelmiségivé válásról a potenciális műszaki értelmiség? Azok a most még középiskolába járó fiatalok, akikből műszaki értelmiségi lehetne. Szegeden, a Déri Miksa Gépipari Szakközépiskola öt harmadikos diákjának véleménye lehangoló. Pedig tanáraik úgy jellemezték őket: jó képességű, szorgalmas, céltudatos gyerekek. Csak az és a háttérben persze környezetük elhatározásától függ, továbbtanulnak-e. Hárman közülük igennel, ketten nemmel feleltek. Tizenhét évesen. — Szép, szép, hogy továbbtanul valaki, de arra nem adnak semmit sem a boltban — mondta Magyar Zsolt. — Az én apám mérnök. Negyvenhárom éves, alkotóereje teljében van, és csak ötezer forintot keres. Ennyit egy átlagos képességű szakmunkás húszéves korára összehoz. Mondják: a pénz nem boldogít. Mégis azon mérik egymást az emberek. Látom, hogy az édesapám a fél életére meddig jutott anyagiakban; miért strapáljam hát magam? Elmegyek szakmunkásnak. Tíz-tizenkét év alatt jól megszedem magam; ha akarok, azután még mindig tanulhatok. — Gondolod, hogy akkor, a munka mellett lesz még rá energiád? — kérdezett közbe Bodri Róbert, aki a Szovjetunióban, repülőmérnöki karon szeretne továbbtanulni. — Ha akar, az ember most tanuljon, amíg fiatal. És nappali tagozaton, mert úgy könnyebb. Különben a pénz sem mindenütt egyformán kevés. És nem csak odáig kell látni, hogy mennyi van abban a borítékban. Ha te szakmunkás vagy és keresni akarsz, akkor oda kell állnod a gép mellé, hajtani, ahogy bírod. Vagy elmész, mit tudom én, benzinkutasnak. Meglesz a pénzed, de mégiscsak ott kell toporognod a hidegben. Ha meg mérnök leszel, odaülsz az íróasztalod mellé, és törheted a fejed valami nagyobb dolgon. Nem kell olajoskodni, nem kell cipekedni. Ez is előny ... — Biztosan lehet olyan munkahelyet találni mérnökként is, ahol kifizetődik dolgozni. Csak az a baj, hogy a technológia, meg a szakmunkásképzés el van maradva. Hiába tudod te azt, hogy ilyen szépen, meg olyan jól lehetne csinálni, ha se embered, se géped nincsen hozzávaló — vélekedett Somogyi László, aki szintén szeretne továbbtanulni. — Szerintem egyáltalán nem olyan biztos az, hogy ha elvégzem az egyetemet, vagy a főiskolát, akkor találok megfelelő állást. — Mit értesz megfelelő álláson? — kérdeztem Tóth Jánostól, aki az imént közbeszólt. — Legyen a szakképesítésemnek megfelelő, legyen vele lakás vagy legyen ott, ahol a lakóhelyem van. Kapjon a majdani feleségem is ugyanott a képzettségének megfelelő munkahelyet. Szerintem ilyet nagyon nehéz találni, és mostanában nem is törődik vele senki, hogy egy pályakezdő mérnök hogyan oldja meg a munkahelyén kívüli problémáit. Tóth János nem akar továbbtanulni: — Nem látom értelmét, hogy most három-négy-öt évet eltékozoljak az életemből. Ha nem kapok rendes állást, kárba vész az a sok idő, meg a tanulás. Szakmunkásra meg technikusra mindenütt szükség van. Tanulni meg mindig lehet , ha úgy látom jónak. Meg akarok nősülni, lakást, kocsit akarok. Erre sokkal nagyobb az esélyem, ha a középiskola elvégzése után a gép mellé állok. — Akinek diplomája van, annak több a lehetősége az elhelyezkedésre — vélte Ézsiás Mihály. — Diplomával elhelyezkedhetek fizikai munkásként is, de fordítva nem. Az igaz, hogy főleg a kezdők anyagilag nincsenek nagyon eleresztve, de ahogy telik az idő, azért szaporodik a fizetésük. A három továbbtanulni szándékozó közül Bodri Róbert repülőmérnök, Ézsiás Mihály és Somogyi László kutatómérnök vagy műszaki tanár szeretne lenni. Miért éppen ez? Miért nem vállalatoknál, ilyen-olyan beosztásban dolgozó műszaki vezető? — A repülőmérnök a műszaki értelmiségnek is, hogy úgy mondjam, a krémje. Hatalmas értékek vannak a kezére bízva, nyilván válogatott emberekkel dolgozik együtt. — Az a legrosszabb, amikor más hibájáért tolják le az embert. Egy vállalati vezető nemcsak azért felel, amit ő csinál, hanem a beosztottai munkájáért is. Hallottam olyanról, hogy felelősségre vonták a mérnököt, mert az emberei trehány munkát végeztek és fölrobbant egy kazán. A kutatónak azért jobb, mert ő csak a saját munkájáért felelős; ha megcsinál valamit, akkor azért csak ő kapja a dicséretet. — És a műszaki tanárnak? — A műszaki tanárnak még van valami eszköze, hogy fegyelmet tartson. Például itt az iskolában ide nem kötelező járni, aki el akarja végezni, az nem engedhet meg mindent magának a tanárral szemben. — Az, hogy valaki irányít, felelősséget vállal mások munkájáért, egyáltalán nincs megbecsülve. A felelősség csak akkor látszik, amikor már baj van, és el kell kapni valakit érte. Rebesgetik, hogy a műszaki értelmiség helyzete nem maradhat a régiben. Mikor és mekkora változás lesze? Ez nemcsak a már pályán levőknek, hanem az oda kerülni szándékozóknak is egyik lényeges kérdése. Somogyi László szerint — ha a műszaki fejlődést nézzük — két igazán perspektivikus szakma van. A gépészeké meg az autószerelőké. — Ha elismerjük azt, hogy a további gépesítésé, automatizálásé a jövő, akkor ennek a kulcsembere az a mérnök lesz, akinek a munkáját előbb-utóbb muszáj jobban megbecsülni. A mostani megítélés tehát mindenképpen változik, és egy tizenhét éves embernek nem rövid távra kell elgondolnia az életét, hanem legalább a nyugdíjas koráig. Magyar Zsolt és Tóth János azt mondja, nem hiszi, hogy a műszaki értelmiség anyagi-erkölcsi megítélésében akkora változás következnék be, amiért érdemes lenne egyéni és családi áldozatot vállalni a továbbtanulásért. A gépesítés eddig is fontos volt, a mérnök eddig is irányította, ha irányította ezt a fontos munkát. Ha ezzel komolyan törődnének, nem hagyták volna idáig torzulni a kereseti arányokat. — És ha mégis lesz gyökeres változás? — Akkor majd beiratkozunk estire, vagy levelezőre ... Szándékaikból kikövetkeztethető, miféle megítélést, munkakörülményeket szeretnének a műszaki értelmiségnek. A munka legyen jól mérhető, az egyéni teljesítmény világos és egyértelmű. A példa, amelyen ezt szemléltették, már vitatható. Bodri Róbert mondta: — Az én nagybátyám kint van Svájcban, egy ottani intézetben dolgozik. Nincs kötött munkaideje, csak a napi átlagos munkaidejének meg kell haladnia a nyolc órát. Van egy programkártyája, amelyről a számítógép regisztrálja, ha elkezdett dolgozni. Megvan minden munkának a normaideje, azt a gép számontartja, és a végén összesíti, hogy mivel mennyi időt töltött, így nem lehet csalni, mint nálunk csinálnák, s vagy bedugom a kártyát, aztán kávézom, meg telefonálgatok ... Ott az emberek alulról kezdenek feltörni, de ha van jó kezdeményezésük, akkor odamennek a cégvezetőhöz, elmondják neli, és ha valóban jó, akkor gyorsan emelkedhetnek a ranglétrán. E már-már mesébe illően szép szisztémát egy dolog kapcsolta vissza a valósághoz: — Ott lehet fegyelmet tartani, mert az emberek tudják, miért dolgoznak; van, aki vár a helyükre a kapu előtt. Nem faggattam tovább őket. A világból a tizenhét éveseknek is nagyjából ugyanaz látszik, mint a felnőtteknek. S ez jó is, meg nem is: jó, hogy ezeknek a fiataloknak nincsenek illúzióik, s kiábrándító, hogy tizenhét évesen ennyire racionálisan, szinte patikamérlegen méricskélik a valóságot. Nevelni, nézetüket formálni is csak ennek ismeretében lehet. Dr. Perényi János az iskola igazgatója mondja: Nem lehet ma már előállni olyan idejétmúlt „szöveggel", hogy magadnak tanulsz, fiam. — Ő azzal buzdítja a jó képességűeket tanulásra: ez a mostani értékrend csak átmeneti lehet. Aki megszerezte a tudást, diplomát, az — átmenetileg — még mindig beállhat benzinkutasnak, vagy zöldségkereskedőnek ... Az MTESZ országos elnökségének ülése Az MTESZ országos elnöksége szerdán Fock Jenő elnökletével ülést tartott. Az ülésen egyebek közt megvitatták és elfogadták a szervezet 1982 és 1986 közötti időszakra kidolgozott cselekvési programját. Az MTESZ fokozottan segíti az állami szerveket olyan tervek, szabályozók kidolgozásában, amelyek jobb feltételeket teremtenek az innováció kibontakozásához. A cselekvési program napirendre tűzi az üzemi szervezetek munkájának korszerűsítését. Ezek — a szakszervezetekkel és a KISZ- szervezetekkel együttműködve — jelentősen hozzájárulhatnak a vállalati fejlesztési feladatok megoldásához, érdemi segítséget nyújthatnak a dolgozóktól származó ötletek, javaslatok, újítások, találmányok hasznosításához és elterjesztéséhez. Az üzemi csoportok segíthetik azt is, hogy a vállalatvezetés a jelenleginél aktívabban vonja be a műszaki, gazdasági és agrárértelmiséget, a vállalati döntések előkészítésébe. A szövetség segíti a pályakezdő fiatalok beilleszkedését és az értékes tapasztalatok birtokában levő nyugdíjasok ismereteinek fokozott hasznosítását. (MTI) 3 A Tudományos Munkások Világszövetségének felhívása Alapítása óta, azaz harmincöt éve a Tudományos Munkások Világszövetsége szüntelenül figyelmezteti a világot az atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek minőségi és mennyiségi fejlesztésével járó veszélyekre, amelyek az egész emberiséget fenyegetik. Ismeretes az, hogy mivel jár egy olyan háború, amelyben ezeket a fegyvereket bevetik, és azt is tudják, hogy ezt csak mindazok mozgósításával lehet megakadályozni, akik határozottan és elszántan ellenzik ezeknek a fegyvereknek a használatát. A veszély elhárításának legfontosabb feladata az enyhülés légkörének és a nemzetközi együttműködésnek az újjáélesztése. Nem feledve, hogy ezt az enyhülést és békés együttműködést az elmúlt évtizedek békeharcainak egyszer már sikerült létrehozniuk. Mindenféle konfrontációs politikát fel kell adni; országok és társadalmi rendszerek közötti ellentéteket nem szabad a fegyverkezés fokozásához indokolásul elfogadni. A tudományt és a technikát, amely az emberiség fejlődésének és az ember találékony szellemének gyümölcse, egyre fokozódó mértékben használják fel új fegyverrendszerek kidolgozására, valamint a katonai erőegyensúly felborítását célzó álokoskodás újabb elemeinek indoklására, hogy megnehezítsék a fegyverkezési verseny megállítására, az erőegyensúlynak alacsonyabb szinten történő fenntartására irányuló megegyezést A becslések szerint a világ tudományos dolgozóinak, mérnökeinek és technikusainak 40 százaléka áll katonai célú alkalmazásban. Valljuk, hogy a tudományos dolgozóknak, akik kiképzésüket és hivatásuk gyakorlásának lehetőségét a társadalomnak köszönhetik, kötelességük, hogy adósságuk törlesztéseként állandóan tevékenyen részt vegyenek a békemozgal- - makban és a leszerelésért folyó harcban. A Tudományos Munkások Világszövetsége ezt vallja, hogy a fegyverrendszerek minőségi fejlesztése minden kormány számára sürgőssé teszi, hogy lényeges lépéseket tegyenek a kölcsönös megértés előmozdítására és a vitás kérdések tárgyalásos rendezésére. A Tudományos Munkások Világszövetsége meg van győződve arról, hogy a fegyverkezési verseny és a társadalmi-gazdasági fejlődés összefüggő kérdések. A feszültség egyik fő oka a világ legszegényebb országai népeinek szegénysége, nyomora, kétségbeesése. A feszültség másik fő oka bizonyos országok és a multinacionális vállalatok eltökélt szándéka arra, hogy kizsákmányolják a harmadik világban még fellelhető nemzeti vagyonokat, s törekvésük arra, hogy a profitnak ezeket a forrásait gátlástalanul kihasználhassák. Vállaljuk, hogy a békéért és a leszerelésért folytatott harcot szorosan össze kell kapcsolni az éhínség, a kifosztás, a kizsákmányolás elleni és az „új nemzetközi gazdasági rendszer" létrehozásáért folytatott harccal. Ha a békeharc elszigetelődik az utóbbitól, akkor csak azoknak a támogatását nyeri meg, akik elkülönülhetnek a békében is a megélhetésért kényszerűen folytatott küzdelemtől. Hangsúlyozzuk, hogy végső célunk nem pusztán a béke fenntartása, hanem maga a leszerelés. Emlékeztetünk arra, hogy a második világháborúnak, amelyben — az utolsó napjait kivéve — csak hagyományos fegyvereket alkalmaztak, 55 millió halálos áldozata volt. Nyilvánvaló, hogy egy atomháború már első óráiban több embert pusztítana el, mint a második világháború az 1939—45. években együttvéve. Sőt az atomfegyverekről, a kémiai és a biológiai fegyverekről való lemondás esetében is nagyobb pusztulás következnék be, mint eddig valaha. Csak a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentése — a védekezés szükségességének minimális mértékéig - tudná biztosítani azt, hogy lemondjanak a háborúról, mint a politika eszközéről. Felhívjuk a világ tudományos dolgozóit, hogy a békeharchoz való különleges hozzájárulásukként adjanak a népeknek konkrét és részletes felvilágosítást, szakmájuk különböző szemszögéből nézve: — az atomháború következményeiről, — a megnyerhető és a korlátozott atomháború elméletének veszélyeiről, — a tömegpusztító fegyverek fejlődésének jelenlegi szintjéről és a fejlődés várható perspektíváiról, — a tudomány militarizálásának veszélyeiről, — a fegyverkezési és hadiipar békés célokat szolgáló iparrá való átalakításának lehetőségeiről és a békés termelésre való átállás forrásairól. Felhívjuk a tudományos dolgozókat, hogy támogassák a Tudományos Munkások Világszövetségét abban a követelésében, hogy tiltsák el az atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek kifejlesztését, termelését, alkalmazását, és támogassák a világszövetség harcát az általános és teljes leszerelés konkrét programjáért. Tudományos Munkások Világszövetsége végrehajtó tanácsa Kinevezés Dr. Boross Zoltánt, a közgazdaságtudományok doktorát, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének főtitkárhelyettesét a művelődési miniszter a Budapesti Műszaki Egyetem ipari üzemgazdaságtan tanszéke egyetemi tanárává nevezte ki. Főtitkárhelyettesi munkakörét természetesen továbbra is ellátja. A kinevezéshez gratulálunk! ME