Műszaki Élet, 1983. július-december (38. évfolyam, 14-26. szám)
1983-07-07 / 14. szám
Kreativitás akadémia Mikrohullámú fűtés Mi az új a szabadalmi törvényben? Az áltudomány tudománya A képernyőről: Felkínálom... GAZDASÁGI • AGRÁR • TERMÉSZETTUDOMÁNYI MŰSZAKI ÉLET Hegyek helyett Membrán vagy billentyű? Űrkutatási események Csökkenő mező, erdő Innovációs lánc az NSZK-ban A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXVIII. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM ÁRA: 5 FT 1983. JÚLIUS 7. Külföldön járt ösztöndíjasok M Naprendszer legt távolabbi bolyosója lett a Pioneer-10 / A/ X - a•• A/® A világűr űltörője 1973. április 6-án, pénteken számoltak be a hírügynökségek arról, hogy aznap hajnalban útjára bocsátották a Pioneer—10 űrszondát. A Pioneer—10 a Földtől csaknem egymilliárd kilométerre levő Jupitert vette célba, hogy mellette elhaladva később végleg elhagyja a naprendszert. Ez utóbbi pillanat 1983. június 13-án be is következett. Persze szó sincs arról, hogy valamilyen radikális változás következett be ezen a ponton, egyszerűen a szonda távolsága ettől a pillanattól fogva nagyobb, mint a Naptól éppen legtávolabb lévő Neptun bolygóé. (Egyébként az iskolában azt tanuljuk, hogy a Nap legkülső bolygója a Plútó, és ez így is van, de a Neptun és a Pluto pályája keresztezi egymást, tehát előfordul, hogy éppen a Pluto van közelebb a Naphoz, mint például most is.) Mondhatnánk tehát, hogy mostantól a Naprendszer legtávolabbi ismert bolygója a Pioneer —10. A szondát készítők eredetileg abban reménykedtek, hogy akár hét évig is tartani tudják vele a kapcsolatot, és most már tizenegy év óta zavartalan az összeköttetés, olyannyira, hogy a mai remények további tíz évet mondanak, feltehetőleg ■még ennyi ideig tudják a szonda útját követni. Noha itt már várhatóan nem fog olyan izgalmas felvételeket készíteni, mint amilyeneket a Jupiterről küldött, mégis, további útja is szolgáltathat akár szenzációkat. Testvérével — a Pioneer—11- gyel — együtt mozgásának pályájával árulkodhat arról, hogy létezik-e az a bizonyos sokatkeresett tizedik bolygó, aely a csillagászok feltételezései szerint az Uránusz és a Neptunusz pályáját zavarja. Hiszen a Pluto — méretei miatt — nem adott ezekre a zavarokra magyarázatot. A Pioneer—10 ha egyszer „kezébe” kerülne valamilyen értelmes lénynek, akkor erre az esetre található rajta egy plakett olyan üzenettel, amely az emberiség létéről és jellemző dolgairól tudósít. Az utolsó tizenegy évben a Pioneer és a Voyager szondák mérései, fényképei alapvetően megváltoztatták a csillagászok elképzeléseit a Naprendszerről, pontosabban a külső bolygókról. A belső bolygók — Merkur, Vénusz, Mars — nagyon hasonlítanak a Földhöz, ezeket már meglehetősen jól ismerjük. A külső bolygókon tett látogatások viszont rengeteg meglepetéssel szolgáltak. Mindenekelőtt kiderült, hogy ezeknek nincs szilárd felszínük, hanem légkörük folyamatosan cseppfolyós halmazállapotba megy át. Eredetileg a csillagászok úgy gondolták, hogy a Jupiter légköre ammóniából és metánból áll, és fogalmuk se volt arról,, hogy a már többszáz éve ismert vörös folt valójában micsoda. Összesen 14 Jupiter-holdat és tíz Szaturnusz-holdat ismertek. A Szaturnusz gyűrűiről is annyit tudtak, hogy valamiféle apró részecskére keringenek a bolygó körül és ebben három vagy négy sötét sáv, üres rész található. Az űrszondák meghatározták a külső bolygók pontos összetételét, és kiderült, hogy az megegyezik a Napéval, vagyis a Nap kiáramlott anyagából keletkeztek. Ezzel egyben kiderült, hogy bizonyos naprendszer-keletkezési elméletek biztosan nem lehetnek jók. Azok az elméletek (ilyen is számos van) járnak jó nyomon, amelyek feltételezik, hogy a külső bolygók a Nap anyagából keletkeztek, ami központi csillagunk lehűlése során folyamatosan kiáramlott. Egy ilyen elméletet tett közzé például Fred Hoyle, a neves angol csillagász már a hatvanas években. Ez tehát nem jelenti azt, hogy ma már tudjuk, hogyan keletkezett a Naprendszer, de legalább azt tudjuk, hogy hogyan nem keletkezett. A Jupiter vörös foltjáról viszont ma már pontosan tudjuk — sokszáz évi találgatás után —, hogy micsoda. Kiderült, hogy időjárási jelenségről van szó, ez a vörös folt egy hatalmas légörvényt, hasonló a földi hurrikánokhoz, csak persze ebben a hurrikánban akár az egész Földet el lehetne helyezni, hiszen az átmérője több tízezer kilométer. A földi hurrikánok általában a szárazföld fölé érve csillapulnak le, mert elvesztik a tápláló energiaforrást, a felmelegedett óceánt. A Jupiteren viszont nincs szárazföld, nincs szilárd felszín, ezért van az, hogy ez a vihar már többszáz éve tombol abolygó felszínén. Valószínű, hogy még sokszáz évig nem is szűnik meg. Az óriási örvényben fellépő felfelé áramló mozgás egyébként az alsóbb rétegekből állandóan hoz fel anyagot, aminek a színe eltérő, vöröses, ez adja a folt színét is. Ebből hagy maga mögött ez a vihar — amely halad előre — apróbb örvényeket. A Jupiter holdjainak a világa szintén roppant meglepte a csillagászokat. Eredetileg úgy gondolták, hogy ezek, sőt általában a külső bolygók holdjai egy forrásból, feltehetőleg egy korábban darabokra tört nagyobb égitest darabjaiból keletkeztek. Azt gondolták tehát, hogy ezek nagyon hasonlítanak egymáshoz. A szondák fényképeiről azonban egy roppant változatos világ tárult a csillagászok elé ezeken a Holdakon, szinte minden hold más. Egyik legérdekesebb képződmény a Jupiter Ió nevű holdja. Ennek a felszíne majdnem teljesen sima, befagyott kéntenger borítja. A Jupiterhez meglehetősen közel kering. A bolygó erős árapály-hatása következtében, vagy más hatások miatt — például meteorbecsapódás — a kén jég gyakran megreped, és az alatta levő folyékony kén feltör és krátereket alkot. Ez a jelenség igen gyakran bekövetkezik. Az űrszondák elhaladtukban többször is megfigyelték ezt a jelenséget. Sőt, a két Voyager szonda látogatása között — rendkívüli módon — megváltozott e folyamat következtében az Io felszíne. Az Európa olyan, mint egy hatalmas hólabda, a felszíne vízből van, megfagyva, és valószínűleg a belsejét is jég alkotja. Ez az égitest a naprendszer eredeti anyagát őrizte meg számunkra, és ezért a csillagászokat nagyon érdekli, hogy vajon található-e az anyagában szerves anyag, vagy esetleg életmaradványok. Itt lehetne például megtalálni annak a jeleit, hogy az élet a Földön keletkezett-e, vagy már benne volt a Naprendszer kiinduló anyagában is. Nagyon érdekes a csillagászok számára, hogy milyen erős és nagy kiterjedésű a Jupiter mágneses tere. Ez a mágneses tér óriási sugárzási övezetet hoz létre a bolygó körül (a Föld körül is van ilyen sugárzási övezet, Van Allen-övnek nevezik, amelyben a mágneses tér által befogott, a kozmikus térből érkező részecskék találhatók), olyan hatalmasat, hogy ez biztosan elpusztítaná az életet a Jupiter holdjain, mégha keletkezne is ott. Megváltozott a Jupiter ismert holdjainak a száma is, a csillagászok ma már 18 Jupiterholdat tartanak nyilván. Korábban is utaltak bizonyos jelek arra, hogy a Jupiternek, akárcsak a Szaturnusznak, szintén vannak gyűrűi, de erre bizonyítékot csak a Pioneer—10 szolgáltatott. Az igazi nagy érdekesség azonban a Szaturnusz gyűrűinek a világa volt. A Szaturnuszt szintén Galilei figyelte meg először. Már ő is észrevette, hogy van valami különleges körülötte. Éppen akkor a gyűrűk úgy álltak, hogy olyan volt a jelenség, mintha két füle volna a bolygónak. Később a gyűrűk élükkel fordultak a Földnek, és eltűntek, Galilei azt hitte, nem látta jól a dolgot. Idővel persze a csillagászok megállapították, hogy a Szaturnusz körül egy gyűrű alakú képződmény látható. Kiderült az is, hogy a gyűrű több részből áll, közötte sötét részekkel. A csillagászok úgy gondolták, hogy ennek az egész szerkezetét meg lehet magyarázni az égi mechanika segítségével, úgy, hogy számításba veszik a Szaturnusz holdjainak zavaró hatását, amely a sötét részekből „kisöpörte” az anyagot. Feltételezéseik szerint kozmikus por és anyagdarabok keringtek a Szaturnusz körül, ezek alkották a gyűrűket. A képződmények már az első felvételeken úgy néztek ki, mint valami mikrobarázdás hanglemez. A sötét részekben is voltak gyűrűk, és a gyűrűk is telis-tele voltak résekkel. Sőt, akadtak olyan gyűrűk is a sok száz vagy sok ezer között, amelyek megcsavarodtak. Ezt a káoszt semmilyen égi mechanika nem tudta azóta sem megmagyarázni. A Szaturnusz holdjai viszont némileg kárpótolják az égi mechanikával foglalkozókat. Ugyanis e bolygó körül, ahol csak az égi mechanika törvényei szerint hold lehetséges, ott találtak is. Például találtak két holdat, ami egy pályán kering, és hol megközelítik egymást, hol eltávolodnak. Az első felvételek után, amikor éppen közelítettek egymáshoz, a csillagászok izgatottan figyelték, hogy mi lesz, összeütköznek-e? Azután kiderült, hogy nem lesz karambol, hanem a közeledés átment távolodásba, majd megint közeledésbe. Ezt a fajta úgynevezett librációs mozgást már régen megjósolták az égi mechanikusok, és most elégedetten tapasztalták, hogy a Szaturnusz holdjai is ismerik számításaikat. Nagyon sokat vártak a csillagászok a Szaturnusz legérdekesebb holdjától, a Titántól, melynek tetemes légköre van. Úgy gondolták, hogy talán valamilyen üvegház-hatás következtében ezen az égitesten kialakulhatnak olyan magas hőmérsékletek is, amelyek mellett már keletkezhet az életnek legalábbis valamilyen primitív formája. Már az első mérések csalódást okoztak. Kiderült, hogy a Titánon a hőmérséklet —200 °C körül van, ahol nemcsak a víz és a széndioxid, de már a levegő is megfagy. Még egy nagyon fontos dologra világított rá az az óriási ismeretanyag, amit ez alatt az évtized alatt megszereztünk a Naprendszerről. Arra, hogy a Naprendszer nem valamikor keletkezett és most olyan amilyen, hanem egy állandóan változó, ma is fejlődő rendszerről van szó. Az élet, a földi élet sem egy már meglevő rendszerben keletkezett, hanem ezzel a rendszerrel együtt született és fejlődik, e fejlődés réészét alkotja. EGYED BASZLÓ &ALDEBARAN A KPM átszervezése Az egyik legjelentősebb szervezeti változás volt az idén, hogy a Minisztertanács határozata szerint július elsejétől önállóvá válik a Magyar Posta, a KPM pedig Közlekedési Minisztérium lesz, és az új szervezeti felépítésben irányítja a közlekedési ágazatot. A Magyar Posta országos Hatáskörű szervként működik tovább a Minisztertanács felügyelete alatt, Tóth Illés államtitkár irányításával. Az átszervezés legfőbb célja a minisztérium szervezetének egyszerűsítése és működésének hatékonyabbá tétele. Amint az intézkedésről szóló sajtótájékoztatón elmondták: nem lesz ezentúl minisztériumi főosztály a Magyar Államvasutak és a Mahart, hanem mindkét intézmény önálló vállalatként működik a Közlekedési Minisztérium felügyelete alatt. A hatósági ügyek nagy része pedig tanácsi hatáskörbe kerül át azért, hogy a területi hovatartozás szerint egyszerűsítsék az ügyintézést. Példaként hangzott el: a jövőben a magánkereskedők, kisiparosok részére is a tanácsok adják ki a tehergépkocsik üzemben tartásához az engedélyeket, s itt végzik a személygépkocsik forgalomba helyezés előtti, valamint az időszakos műszaki vizsgálatát, továbbá a tehergépkocsik üres futása esetén a büntetés kiszabását. A KPM nagy jelentőségű átalakítása további közlekedési szervezetek működési rendjét is megváltoztatja. Megszűnik a KPM Autófelügyelet, az Autóközlekedési Tanintézet, valamint a Hajózási Felügyelet. Működési területüket nagyrészt ugyancsak a tanácsok veszik át. A közúti igazgatóságokat is összevonják: az eddigi 19 helyett 9 működik tovább. Eddig a közlemény. Indoklása: az adminisztráció további csökkentése. Ennek csak örülhetünk és bizakodhatunk a prognózisban: a szervezeti módosítás 15 százalékkal csökkenti a minisztérium létszámát, és 45 millió forinttal a költségvetési támogatás nagyságát. Nyomatékosan hangsúlyt kapott a tájékoztatón az is, hogy ez a szervezeti módosítás természetesen nem változtat a közlekedéspolitikai koncepción, a prioritás ezentúl is a tömegközlekedésé, a hálózatfejlesztés továbbra is elsőrendű feladat. Az ügyintézés tehát csökken és ehhez csak szívből gratulálhatunk. És reménykedhetünk, hogy a sok-sok panasz — a postával és a közlekedéssel kap■csolatban is — a reményeknek megfelelően csökken. P. GY.