Műszaki Közlemények, 1932 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1932-01-01 / 1. szám
2 Dr. Tomits Iván: Távbeszélés kisfrekvenciás vivő áramokkal. A vivőáramok és a modulációs oldalsávok. Beszédérthetőségi kísérletek alapján beigazolódott, hogy az üzemi távbeszélő áramok érthetőségi viszonyai gyakorlatilag teljesen kielégítők, ha az áramkör képes a 300—2400 Hertz-ig terjedő váltakozóáramú frekvenciasávot az egyik távbeszélő végkészüléktől a másikig egyenletes erősséggel átvinni. E sávon felüli frekvenciatartományok átvitele a beszédérthetőség növelése szempontjából gyakorlatilag már nem bír nagy jelentőséggel. Távbeszélő vezetékek természetesen a 300—2400 Hz. sávon túli frekvenciák átvitelére is alkalmasak; légvezetékek például, — nagyobb csillapítással ugyan —, még 100.000 Hz. átvitelére is jól használhatók, papír- és krazupkábelek pedig nem nagy hosszúságban a 20—30.000 Hz-re még megfelelőeknek mutatkoznak; még a normális pupírozott távkábel-típusoknál is vannak a 2400 Hz. és a határfrekvenciák között olyan frekvenciatartományok, melyek a közönséges beszélgetéseknél nélkülözhetők. Evvel kapcsolatban tehát önként felvetődik az a kérdés, hogy vájjon nem lehetne-e ezeket az igénybe nem vett frekvenciaterületeket alkalmas módon más beszédáramok átvitelére is felhasználni, anélkül, hogy a normális beszédáramokat ezek üzemükben észrevehetően zavarnák. E felsőbb frekvenciatartományok kihasználása olyan módon volna elképzelhető, hogy az átviendő beszédáramok 300—2400 Hz. szélességű sávját valami módon áthelyeznék, azaz áttranszportáltták az említett felső frekvenciarégiók valamelyik részébe és pedig olyképpen, hogy a közönséges beszédfrekvenciás áramok, továbbá egy vagy több ilyen transzponált beszédsáv az áramkörön egyidejűleg haladhatnának együtt, az áramkör végén pedig megfelelő eszközökkel szétválaszthatók lennének. Ily módon egy áramkörön egy normális beszédfrekvenciás sávval, továbbá egy, vagy több transzponált frekvenciasávval egyidejűleg több beszélgetés volna létrehozható. A kérdésre a feleletet a rádiótechnika adta meg, mely ezt a transzponálási problémát beszédfrekvenciákkal modulált áramok, illetőleg hullámok alakjában már régen megoldotta. A folyamat gerincét tulajdonképpen az adóállomás rezgőköreiben és antennájában előállított nagyfrekvenciás szinuszoidális áramok, az ú. n. vivő-áramok (Trägerstrom, carrier-current) képezik, melyeknek az a feladatuk, hogy a kisfrekvenciás beszéd-, vagy zeneáramokat intenzitás-változások alakjában mintegy magukkal vigyék. Ez a folyamat úgy történik, hogy egy különleges eljárás, az ú. n. moduláció segélyével a vivőáram amplitúdóját a kisfrekvenciás áramok ütemében az utóbbiak erősségének megfelelően ingadoztatjuk. A mellékelt 1. a) ábrában látható a nagyfrekvenciás vivőáram sematikus rajza moduláció nélkül, míg az 1. b) ábra ugyanazt már modulált alakban mutatja; az utóbbi kontúrgörbéje tehát a mondottak szerint a moduláló kisfrekvenciás áram görbéjével azonos. Az adóantenna a modulált áramokhoz hasonló hullámokat sugároz ki, melyek a vevőkészülék rezgőköreiben teljesen azonos jellegű nagyfrekvenciás áramokat keltenek; ezekből az áramokból a vevőberendezés egyenirányítás, vagy demodulálás útján a kisfrekvenciás áramokat a maga részére kiválasztja és azokat megerősítve rendeltetési helyére a hangszóróba, vagy a hallgatóba juttatja.