Művezetők Lapja, 1913 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1913-01-10 / 1. szám
A MŰVEZETŐK LAPJA. XVI. évf. 1. szám. Szükség van erre a szövetségre. De, ha szükség van, akkor munkálkodjunk ennek megerősítésén. Világosítsuk fela szövetségen kívül állókat, de ide tartozókat arról, hogy valamiként minden ember egy-egy vallás, vagy hitfelekezetnek a tagja, azonképen kell az, hogy minden, munkáját áruba bocsátó és azt értékesítő alkalmazott az ő érdekeiért küzdő érdektársulásnak a tagja legyen. Most folynak a kerületi egyesületekben az évi közgyűlések. Ott van a legjobb alkalom arra, hogy a tagtársak e szavaink jelentősége felett gondolkozva, a szövetség tagszámának gyarapításáról és annak módozatairól határozzanak és a határozat után cselekedjenek is. De ugyancsak ebben az évben lesz nagygyűlés is, ahol az egyesületek számon kérik a szövetség vezetőségének három év alatt végzett munkáját, amely számonkérésre bizonyára kielégítőleg adja meg a feleletet ;— de ha ugyanakkor a vezetőség is számon kéri a kerületi egyesületek működését és annak eredményét látni kívánja, hány egyesület mondhatja majd azt el, hogy mi a tagszerzés terén is megtettük kötelességünket ? A szerkesztő. A szerszámacélok ismertetése. Irta : Kiss Lajos. Szerszámacélnak azon vasfajtákat nevezzük, amelyek összetételeiknél fogva edzhetők. Ezen acélokat ma már csaknem kivétel nélkül jó minőségű, egyenlő összetételű, tiszta vasanyagokból tégelyolvasztókban gyártják. Hozzáadagolás történik az acélok minősége és rendeltetése szerint, bizonyos karbon (szén), mangán, króm, wolfram, molybdén és némely fajtáknál nickel, vanádin. Mint káros anyag előfordul az acélnál (részben a tégely anyagából veszi fel és részben a tisztátalan vasanyagokból) a foszfor, kén, réz, arzén, ón és antimón. Amely szerszámacél arányosan több mangánt és karbont tartalmaz, nagy nyers és edzőkeménységű lesz és mégse törékeny, de az aránytalanul nagy mangán- és sziliciumtartalom törékenynyé teszi az acélt és különösen az edzésnél repedéseket idéz elő. Kis mennyiségben a szilícium (0.3—0.4°/C) azonban igen szívóssá teszi az acélt, amelynél fogva, különösen a rugóacélokban, jó szolgálatot tesz. A króm, wolfram és molybdén pedig kiváló sűrű, nyers keménységet biztosít az acélnak. Az tehát, hogy az acél teljesen egyenletes összetételű és szerkezetű, lágy, szívóskemény, kemény vagy igen kemény legyen, elsősorban a mellékanyagok hozzáadagolásától, ezek mennyiségétől, a vasanyag tisztaságától és egyenletes szerkezetétől és másodsorban a kellő és egyenletes hőfokra való melegítéstől függ. Minthogy azonban egy-egy olvasztó-tégelyben csak 30—60 kg. anyagot lehet egyszerre megolvasztai és gyakran előfordul, hogy nagyobb súlyú acélra van szükség, több ily tégelyt helyeznek el egy-egy láng- vagy koksz-kemencén, melyből aztán az következik, hogy egyik-másik tégely tartalma nem lesz kellően meleg, vagy túlhevül. Ha az ily tégelyek tartalmát most már az úgynevezett „ingot“ tartókba összeöntik, nem kapnak egyenletes szerkezetű és keménységű acélt. Hogy tehát az ingotba való öntés előtt az acélt egyenletesebbé tegyék, a tégelyek megolvasztott tartalmát egy már jól előmelegített nagy közös tartányba öntik és ebbe keverik össze és csak jól összekeverés után öntik az ingerformákba. Újabban a szerszámacéloknak elektromos úton való gyártását is megkezdték, amely által elérték azt, hogy nagyobb, magnezittel bélelt tégelyekben, egyszerre nagy karácsonyest a gépteremben. Irta Palik Ferenc Szép a karácsonyest. Szivet vidító, lelket üdítő, mert emlékezésünkkel visszavezet a gyermekkorba. Egy-egy mértföldmutatója a karácsonyest életünknek. Történetek fűződnek hozzá. Hol vig, hol szormora az, amivel egy-egy karácsonyestünk összefügg. A férfikorban elmosódnak azok a történetek, olyan lesz emlékünkben a kép, mint a főnixlapon készült levonat, melyről eltüntette a vonalakat a napsugár. Szóval veszít már ebben a korban varázsából ez a szent, meleg, kedves ünnep. Lefoszlik fénye, ihlete. Eltűnnek az alakok, az arcok, a kedves meglepetések, az ajándék okozta öröm, a szegfűszeges borleves illata, a mákosmetélt akácmézes ize, a mogyoróra való dühös kártyázás. Minden elmosódik, csak egy marad meg frissen, kiolthatatlanul emlékezetünkben : a karácsonyfán csillogó gyertyalángok fénye. Ezeket a fénypontokat látta maga előtt Gondos József. Csakhogy a fényforrások nem illatos viaszgyertyácskákból áradtak, melyek a fenyőágak zöld lombjából törnek elő, hanem fémszálas izzólámpákból, sugaraik szikrázva pattannak vissza a fényesre csiszolt márványtábláról. A terhelés csökkent. Bömbölve rohan ki a gőz a túlfeszített kazán biztosítószelep-nyílásaiból. Vad rohanása egészen ide hallatszik. A gépek rithmikus kattogással zúgnak, a nagy villamos generátorok sercegve-percegve nyögnek a hatalmas forgatóerő alatt, zümmögnek, búgnak az áramot átalakító transzformátorok. Ijesztő, borzalmas, pokoli zaj tölti meg az alapjaiban rengő-remegő géptermet, de andalító, nyugtató, elszenderítő ez a zúgás a gépésznek, akinek füle ezt a zajt megszokta és a hangzavarban is meghallja a legkisebb rendellenes neszt. Sokan kételkedve rázzák fejüket és hihetetlennek tűnik nekik ez az állítás. Pedig ez így van. Ott van földhöz ragadva a két óriás. Ezer-ezer lóerőt fejt ki mindegyik. Elől rohan a nagynyomású oldal forgatója s őrült futással követi azt a baloldali kisnyomású gépe. Olyan furcsa, mintha el akarná kapni az előtte sietőt. A gőzhengerek a hátulsó holtpontnál meg-megnyúlnak, mintha hátrafelé akarnának támaszkodni, hogy annál nagyobb erővel lökjék előre a vezetékében sziszegve csúszó keresztfejet. Az egyik szelepszár nagyot rándul, aztán nyikorogva rimánkodik egy csepp olajért, de máris ott terem Miska, a hűséges keltő olajos kannájával. Előbb fültövön kólintja egy farúddal a rendetlenkedő kis haszontalant, azután tíz csepp olajat tölt tátott szájába és rendben van, engedelmesen ugrál a kötekedő rúd le és fel, amint az excentertárcsa vezényeli. Az öreg gépész e közben a tengelyregulátorra néz, de az emeltyűjével integet neki, hogy nincs semmi baj, féken tartja ő a nagy lovat, amelyik egy haszontalan kis légy csípésére már kész volna megbokrosodni. Az öreg nyugodtan ül le kis asztalkája mellé s úgy tesz, mintha nagy figyelemmel böngészné azt az ujságpapirosdarabot, melybe jó felesége mai estebédjéhez az ecetes uborkát csomagolta. Pedig dehogy azt olvassa, dehogy azt nézi. A jó öregnek tíz gyermeke énekli most odahaza a zsoltárt , Krisztus urunknak áldott születésén... Otthon jár most az ő gondolata is. A legidősebb most 18 éves. Hej ! ha mindegyiknek akaszthatott volna egy-egy cipőt