Nemesfémipari Közlöny, 1941 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1941-01-01 / 1. szám
NEMESFÉMIPAROSOK, ÓRÁSOK SZÖVETSÉGE, A DRÁGAKŐ CSARNOK ÉS AZ ARANYMŰVES IPARTESTÜLET HIVATALOS LAPJA XXI. évfolyam, 1941. január 1. 1. szám. Fegyelmet, békességet és megértést írta: Solti Miksa a Csarnok és a Szövetség elnöke. Ezzel a hármas jelszóval kíséreltem meg az elmúlt esztendő legelején összefoglalni a szakmát érintő elgondolásaimat s ezzel a jelszóval köszöntöm az új esztendőt ismét: fegyelmet, békességet és megértést. Ma, amikor egyik óráról a másikra hozhat a világfelfordulás új és újabb bonyodalmakat, úgy látszik, hogy olyan kis szakma, mint a mienk nem bővelkedhetik olyan fordulatokban, hogy azok az irányelvek, amelyek egy évvel ezelőtt célravezetők voltak, ne lennének épolyan célravezetők és épolyan érvényesek ma is. Fegyelmet, békességet és megértést. Ez ma is az egyetlen lehetőség, ez ma is az egyetlen realitás, amit követésre, amit megvalósításra érdemesnek állíthatunk oda, ha azt akarjuk, hogy épen és töretlenül kerüljünk ki abból a katlanból, amiben ma forr és fő a világ. Ha volt hármas jelszó, mely az elmúlt esztendőben valóban követendő kellett, hogy legyen mindnyájunk számára, nem hiszem, hogy azok a problémák, amelyek ránk várnak, megoldhatók lennének, azok a felhők, amelyek komoran vagy bárányszeliden fölöttünk gomolyognak, feltisztulhatnának a jövő esztendőben más elgondolások és más irányadás mellett, mint éppen ez a hármas jelszó. Hiszen ha voltak a szakmának bajai, nehézségei az elmúlt esztendőben, nem kevésbbé állanak fenn ezek a nehézségek ma is. Ma is megvannak az aranyrendelet korlátozásai, ma is életben van az aranyáruk súly- és finomsági maximálása, ma is birkózni kell a behozatali és kiviteli problémákkal, ma is ort állnak az árszabályozás bástyafalai, ma is vannak nyersanyag-gondjaink és így folytathatnék tovább nemcsak mint a mi szakmánk helyi gondjainak felsorolását, de valamit, ami következik abból a világfelfordulásból, aminek kibontakozásáért mindnyájunknak áldozatot kell hozni. Hogyne állna hát fenn még fokozottabban, mint az elmúlt esztendőben, önmagunkkal szemben, a szakmai egyetemesség érdekében az újévre is az a kötelezettség, amit a fegyelem, a békesség és a megértés jelszavában jelöltem meg. Meg kell mondanunk — és ez szolgáljon a szakma díszére —, hogy ha e hármas jelszó szempontjából vizsgáljuk a mi táborunk magatartását, nincs különösebb okunk a gáncsoskodásra a múlt esztendőben. A szakmai fegyelmezettség kérdése mintha ma kevesebb kívánnivalót hagyna, mint akár néhány évvel ezelőtt is, a különböző szakmai csoportok közötti békés együttműködésre, a kölcsönös megértésre való törekvés is mintha azon az úton haladna, amelyről, mint végcélról még nem is oly régen csupán csak álmodozni merészeltünk. Igaz, hogy ebben komoly szerepe lehetett annak a bizakodásnak, ami mindnyájunkat oly boldog melegséggel töltött el, amikor erdélyi kartársainkat húsz évi távollét után újra keblünkre ölelhettük, igaz, hogy ebben nagy megnyugtató szerepe lehetett annak a felszabadultságnak, ami nyomán járt iparosaink, kereskedőink részéről egyaránt az ezüstellátás biztosítottságának és az ezekkel kapcsolatos lehetőségeknek, mindezektől függetlenül is azonban éreznink kellett, hogy az általános szakmai megmozdulásokban sokkal több megértéssel, sokkal nagyobb együttműködésre való hajlandósággal, az együvé tartozás érzésének sokkal nagyobb intenzitásával találkozhattunk, mint még nem is olyan régen. Ez annnál örvendetesebb, mert ez a megállapításunk nemcsak azokra a testületekre érvényes, amelyeknek működéséért bernnünket terhel a felelősség, de éreznünk lehetett annál a szakmai tábornál is, mely ugyan látszólag partikuláris érdekekért állt csatasorba, de ott, ahol általános szakmai érdekekért kellett síkra szállni, éreznünk lehetett az ő akciójuk hatékonyságát. Ezt különös jóleső érzéssel állapíthatom meg én, aki a használt aranyáruk felmentésének könnyítéséért folytatott törekvéseimet az ő döntő segítségük nélkül aligha tudtam volna érvényesíteni. Ez jóleső, ez megnyugtató és szeretném hinni, hogy ez a jövő esztendőre is csak bíztató lehet. Szeretnék hinni annál is inkább, mert hiszen a helyzet általános nehézségein kívül itt megint olyan kérdések várnak közeli megoldásra, amelyeket csak minden szakmai réteg és minden szakmai jogosultság összefogásával lehet úgy megoldani, hogy abból senkinek se legyen különösebb kára. Gondolunk itt elsősorban a szakmai fázisadó kérdésére, amely már teljes elkészületben várja a megvitatást és a mielőbbi megvalósulást. Gondolunk a karácsonyi vásár alatt tiszteletreméltó önfegyelemmel kiárusított aranyáru zökkenésmentes pótlására. Gondolunk a brilliáns probléma megoldására, amiről bármennyire is elismerjük, hogy ha a mai kenyérgond mellett nem is lehet vezető szempont, mi mégis tudjuk, hogy százan és százan forgatják hiába munkaszerszámaikat és szeretnének tanult mesterségükből megélni. Gondolunk az óra-problémára, amelyet szeretnék kissé kevésbbé kuszáltnak látni. És így tovább, folytathatnánk, ha nem tudnánk, hogy itt ezek részérdekek csupán, amelyeknek ha el is kell törpülni a nagy nemzeti közösség szempontjai mellett, mégis beletartoznak a közös gazdasági elgondolás menetébe, mégis csak oly töredékek, amelyekből végeredményben a nagy nemzeti egész tevődik össze. Ezért szeretnénk ebben az évben is magunk mellett érezni azoknak a segítőkészségét, akik a közelmúltban oly fölényesen tettek tanúbizonyságot erre való szándékukról, ezért szeretnék, ha ebben az új esztendőben is nemcsak hangoztatnánk, hanem a múlt esztendő példájára újból követendőnek tartanók azt az egyedül célravezető hármas jelszót, amelyet nem győzünk soha, sehol eléggé hangoztatni: fegyelmet, békességet és megértést. Én azt hiszem, hogy végeredményben ez a hármas jelszó fogja megteremteni számunkra a mi kis körünkben s átvitelben a nagy nemzeti egészre vonatkozólag is a boldogabb új esztendőt.