Rajzoktatás, 1908 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1908-01-15 / 1. szám
é szetével, vagyis a hozzánk legközelebb állóval kell kezdeni. Mindegyikre nézve áll, hogy csakis a jelentékenyet, a legkiválóbbat válasszuk ki (iskolában és iskolán kívül egyaránt). Az iskolai előírás — a tanrend —azonkívül a hazai művészetet a tanulmány végére teszi (Vili. oszt.). Ez is fordított sorrend; a hazaiból kellene kiindulni. Előadó e tekintetben következő sorrendet ajánlja: 1. hazai újabb (jelen) művészet (néprajzi emlékek, építészet, szobrászat, festészet, művészi ipar); 2. hazai régibb művészet; 3. idegen művészet, kapcsolat a hazaival (reneszánsz, középkor); 4. az ókor művészete. Erre nézve példákkal világítja meg és támogatja nézetét. A másik fontos kérdés az, hogy a szemléltető művészi tanítás a tanulóifjúságnál mikor kezdődjék? Előadónak nézete e tekintetben az, hogy legelsőnek a festmény kerülhetne sorra és pedig már a 13—14 éves tanulónál s csak ezután következzék az építészet és a szobrászat. A művészi ipar tárgyait nem osztályozná, hanem azoknál a közhasználati ismeretség mérve döntsön: először az kerül sorra, ami abból a körből való dolog, amelyet a tanuló közvetlen környezete nyújt. Ennek a felfogásnak a helyességét a múzeumban az érdeklődés és a szemlélés értelmi fokával lehet beigazolva látni. Különben is mind a két tekintetben a tanítónak majdnem teljesen szabad keze van. Az értelmes művészet-tanító ezzel a szabadsággal nem fog visszaélni, ellenkezőleg, a tanítás javára fordítja. A művészet tanításánál is minden a tanító képességein fordul meg. Műemlékeink és az iskola. A nemzeti nevelés — amelyről ma pedagógusaink annyit írnak és beszélnek — mindaddig nem fog eredményeket felmutathatni a fiatalság lelkivilágának átalakításán, míg elsőrangú tényezőnek nem fogjuk elismerni a többi között a hazai műemlékek intenzív ismertetésének szükségét. Nincs czivilizált nemzet a világon, amely ennek fontosságot nem tulajdonítana, amely ne tudná, hogy csak a múltak emlékein lelkesedni tudó nemzedék marad hive a hazának mindenkor és hogy a röghöz való ragaszkodás a tradicziók kultuszán alapszik. A nyugati nemzetek egyéni kultúrája részben annak köszönheti nagyságát, mert közoktatásukban kimagasló helyet biztosítottak a hazai emlékek kegyeletes megbecsülésének és tiszteletének. Nálunk ebben a tekintetben vajmi kevés történik. Különösen a felvidéki városok részesülnek meg nem érdemelt mostoha elbánásban, melyeknek dicső múltja mindig megdobogtatja az emberi szivet és amelyeknek rendezett társadalmi viszonyai és kultúrája oly mély nyomokat hagytak és hagynak még ma is a hazai művelődés-történelem kialakulásánál. Idegen származású polgársága teljes harmóniában a magyarsággal