Rajzoktatás, 1908 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1908-01-15 / 1. szám

é­ szetével, vagyis a hozzánk legközelebb állóval kell kezdeni. Mindegyikre nézve áll, hogy csakis a jelentékenyet, a legkiválób­­bat válasszuk ki (iskolában és iskolán kívül egyaránt). Az iskolai előírás — a tanrend —azonkívül a hazai művészetet a tanulmány végére teszi (Vili. oszt.). Ez is fordított sorrend; a hazaiból kellene kiindulni. Előadó e tekintetben következő sor­rendet ajánlja: 1. hazai újabb (jelen) művészet (néprajzi emlékek, építészet, szobrászat, festészet, művészi ipar); 2. hazai régibb művészet; 3. idegen művészet, kapcsolat a hazaival (reneszánsz, középkor); 4. az ó­kor művészete. Erre nézve példákkal világítja meg és támogatja nézetét. A másik fontos kérdés az, hogy a szemléltető művészi tanítás a tanulóifjúságnál mikor kezdődjék? Előadónak nézete e tekintetben az, hogy legelsőnek a festmény kerülhetne sorra és pedig már a 13—14 éves tanulónál s csak ezután következzék az építészet és a szobrászat. A művészi ipar tárgyait nem osztályozná, hanem azoknál a közhasználati ismeret­ség mérve döntsön: először az kerül sorra, ami abból a kör­ből való dolog, amelyet a tanuló közvetlen környezete nyújt. Ennek a felfogásnak a helyességét a múzeumban az érdeklődés és a szemlélés értelmi fokával lehet beigazolva látni. Különben is mind a két tekintetben a tanítónak majdnem teljesen szabad keze van. Az értelmes művészet-tanító ezzel a szabadsággal nem fog visszaélni, ellenkezőleg, a tanítás javára fordítja. A művészet tanításánál is minden a tanító képességein fordul meg. Műemlékeink és az iskola. A nemzeti nevelés — amelyről ma pedagógusaink annyit írnak és beszélnek — mindaddig nem fog eredményeket felmu­tathatni a fiatalság lelkivilágának átalakításán, míg elsőrangú tényezőnek nem fogjuk elismerni a többi között a hazai műem­lékek intenzív ismertetésének szükségét. Nincs czivilizált nemzet a világon, amely ennek fontosságot nem tulajdonítana, amely ne tudná, hogy csak a múltak emlékein lelkesedni tudó nemzedék marad hive a hazának mindenkor és hogy a röghöz való ragasz­kodás a tradicziók kultuszán alapszik. A nyugati nemzetek egyéni kultúrája részben annak köszönheti nagyságát, mert közoktatásukban kimagasló helyet biztosítottak a hazai emlékek kegyeletes megbecsülésének és tiszteletének. Nálunk ebben a tekintetben vajmi kevés történik. Különösen a felvidéki városok részesülnek meg nem érde­melt mostoha elbánásban, melyeknek dicső múltja mindig meg­dobogtatja az emberi szivet és amelyeknek rendezett társadalmi viszonyai és kultúrája oly mély nyomokat hagytak és hagynak még ma is a hazai művelődés-történelem kialakulásánál. Idegen származású polgársága teljes harmóniában a magyarsággal

Next