Rajzoktatás, 1917 (20. évfolyam, 1-10. szám)

1917-01-01 / 1. szám

1. SZÁM. XX. ÉVFOLYAM. 1917. JANUÁR. RAJZOKTATÁS. A MAGYAR RAJZTANÁROK ÉS RAJZTANÍTÓK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK ÉRTESÍTŐJE. SZERKESZTI HOCHREIN LAJOS. KI­ADJA VÁZ EGYESÜLET. Madarász Victor (1830—1917.) A kerepesi temető egyik frissen hantolt sírjára tűzött fejfa hordozója immár ennek a nagy névnek. Madarász Vidor eltávozott az élők sorából. Magas életkort juttatott számára a sors, mintha érezte volna, hogy tartozik neki valamivel. És mi élők, véres a magyarságban, vájjon mit éreztünk holtteteménél? Megmozdult-e bennünk valami legalább akkor, mikor koporsója lezártával az élő iránti tartozásunk immár kiegyenlíthetetlenné vált? Sajtónk meleg szavakban emlékezett meg az elhunytról: olvashattunk fiatalkori nagy sikereiről, méltányló szó esett jeles történelmi alkotásairól, újból és újból megállapíttatott a szomorú tény: „az ő idejében még nem volt Magyarországon műértés és műpártolás.“ Resignáltan hajtunk fejet a meg nem változtatható múlt előtt s bizonyos jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy: „milyen jó, hogy most már nincs úgy.“ Nincs úgy ? És Madarász Vidornak miért nem juttattunk valamit a jelenben abból, amit nem adott meg neki a múlt ? Hiszen Ő átszenvedve azt a kort, itt élt közöt­tünk, nagy életkora szinte figyelmeztetés lehetett volna számunkra! Vagy talán az Ő érdemei csak a múltra tartozók, s apáink ilyetén tartozásait viselni nem kötelességünk ? De hiszen művei a magyar kultúra maradandó értékei, nekünk és a jövőnek is szólnak azok! S ezenkívül Madarász Vidor­­ kortársunk is volt és maradt volna akkor is, ha Ő tagadott volna meg velünk minden közösséget. Miért akarjuk tehát őt a múltra visszacedálni ? Talán, mert azt hisszük, hogy mentségünkre szolgál az, ha valahogy a kor által meg nem értett s így természetszerűleg nem méltányolt tehetségek sorába sikerül iktatnunk? Álságos kerülgetése az őszinte beismerésnek! Madarász Vidor nem tartozott a föl nem ismert zsenik közé, hiszen művészetének értékét még a mentegetődzve emlegetett fejletlen korban is rendre hangoztatták. Hangoztatták, akár csak napjainkban. Azonban mikor jutalmazásról lehetett volna szó, mindig hitelre talált az „irodalmi témák“ meghaladottságáról, az absolut­ egyéni értékekről, az újabbnál­­újabb vegytiszta művészetről terjesztett babona, vagy az érvényesülni akarók­ i

Next