Szerelőipar, 1936 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-18 / 1-2. szám

A Székesfővárosi Gázművek 25 éves jubileuma Pontosan 25 évvel ezelőtt, 1910. december 16-án délután 6 órakor Bárczay István dr. akkori polgár­­mester, az általános Osztrák—Ma­gyar Lég­szesztársulat budapesti igazgatóságának elnökétől, Rudo­­cza Jánostól jelképesen átvette a Gázműveket és átadta dr. Heltai Ferencnek, mint a Budapest Székes­­főváros Gázművei bejegyzett cég vezérigazgatójának. Ez a tény annak a nagy eszmei harcnak volt egyik mozzanata, amely a század első évtizedében a községesítés problémája körül zaj­lott le. Ebből a harcból az az irány­zat került ki győztesen, amely a tömegek szükségletei­nek ellátására hivatott üzeme­ket a magángazdálkodás kö­réből kiemelve, munkáikat köz­feladattá kívánta tenni. Az önrendelkezés gondolata győ­zött ebben a harcban, amely minden autonóm törekvésben kifejezésre jut: a polgárság tömegszükségletei­nek ellátása, a velejáró feladatok irányítása, a köztevékenység s az ebből a tevékenységből eredő anya­gi előnyök a közt illetik meg. Ennek a várospolitikai gondolat­nak volt egyik diadalmas állo­mása a Gázművek 25 évvel ez­előtt történt megváltása. És az elmúlt 25 év tanulságai és a Gázművek üzemének hatalmas fej­lődése igazolják azokat a törekvé­seket, melyeket a községesítés gon­dolata indított meg. A Gázműveknek a főváros igé­nyeihez és a modern technika fej­lettségéhez szabott kiépítése termé­szetesen hatalmas befektetéseket követelt. De a főváros tudatában volt a reá háruló feladatnak, és megteremtette az anyagi esz­közöket a Gázművek európai nívóra való emeléséhez. Az első lépés az óbudai Gázgyár megépítése volt, mely a telekérték nélkül kereken 26 millió pengőt emésztett fel. Mint megszívlelendő és követendő példát kell kiemel­nünk, hogy a munkálatok 90 szá­zalékát hazai, illetőleg budapesti iparossal végeztették. A háztartók, új berendezések és egyéb kapcsola­tos létesítmények költsége mai ér­tékben meghaladták a 72 millió pengőt. A háborút követő zavaros idők nehéz helyzetet teremtettek a Gáz­gyárban. A külföldi szén beszerzése leküzdhetetlen akadályokba ütkö­zött és 1922 év végén olyan helyzet­be került a Gázművek, hogy ha a wieni Gázművektől nem tud hirtelenében 100 vagon szenet kölcsönkapni, úgy szén­hiány következtében kénytelen lett volna üzemét beszüntetni. De pénzügyileg is súlyos megpró­báltatásokat jelentettek ezek az idők a Gázművekre, mert egység árait nem tudta változtatni a szinte naponként ugrásszerűen emelkedő kor­onaértékre s így előfordult, hogy 1923-nak egyes hónapjaiban köb­méteréért mindössze másfél arany fillérnek megfelelő papírkorona ösz­­szeget fizetett a székesfőváros kö­zönsége. A gazdasági­ viszonyok javultá­­val, amikor a gáz köbméterének egységárát fokozatosan 20 fillérben állapították meg, hozzáfoghatott a gáz minőségének, fűtőértékének feljavításához. A fogyasztás terén mutatkozó visszaesést a Gázművek még foko­zottabb propaganda tevékenységgel ellensúlyozta, hogy elvesztett fo­gyasztótömegeit visszaszerezze. Tűzhelyek és egyéb fűtőberendezé­seknek rendkívül alacsony bérössze­gekért kölcsönadása útján sikerült ismét népszerűsíteni a budapesti háztartásokban a gázt, amelynek igazolásául szolgál, hogy 1913 óta az 1934 év végéig a gázfo­gyasztók­ száma 47 ezerről 111 ezer­re, a bérbeadott gázfogyasztó ké­szülékek száma 4000-ről 148 ezerre, a csőhálózat hossza 748 km-ről 912 km-re emelkedett. A Gázművek 25 éves történeté­nek rövid vázlata azt mutatja, hogy a Gázművek e negyedszázados éle­tében tulajdonképen csak három és fél év volt normális békeesztendő, a többi háború, a forradalmak és az általános gazdasági válság idejére esett, meg nem szűnő küzdelmekkel és minden erőfeszítést igénybevevő nehéz munkával.. De azt is mutatja e­z a történeti vázlat, hogy a székesfőváros Gáz­művei a sokszor végveszedelemmel fe­nyegető katasztrófákkal foly­tatott küzdelmek közepette is megállta a helyét, teljesítette közüzemi hivatását, melynek az a lényege, hogy egy­aránt szolgálni kell úgy a fogyasz­tóközönség igényeit, mint a főváros pénzügyi ér­dekeit. És hogy ezeken a válságokon na­gyobb zökkenő és fennakadás nél­kül jutott keresztül a fővárosnak ezen nagyjelentőségű közüzeme, az azoknak a kiváló vezetőknek az érdeme, akik éjt nappallá téve a legmesszebbmenő körüt­­a­tekintéssel, lelkiismeretességgel és szakértelemmel vezették a székesfővárosi Gázműveket. 1910 évben szerződtették dr. Ripka Ferencet a Gázművek vezér­­igazgatójául, aki 1924-ig volt ve­zérigazgatója, a vállalatnak, amikor­­is a Székesfőváros főpolgármesteré­vé nevezték ki. Utóda a vezérigaz­gatói székben Rózsa Károly volt, akit 1929-ben úgyszólván a munka­asztal mellől ragadott el a gyilkos kór. Halála után három évig Schön Győző helyettes vezérigazgató ve­zette a Gázműveket elődei nyomán járó tapasztalattal és lelkiismere­tességgel. 1932 óta dr. Véssel Ede tölti be a Gázműveknek nagy fele­lősséggel járó vezérigazgatói pozí­cióját, mégpedig azzal a nagy tu­dással és hozzáértéssel, amely az elért eredményekben és a Gázmű­vek egészséges fejlődésében jut ki­fejezésre. De nagyban hozzájárult a Gáz­művek európai nívóra való emeléséhez az igazgatóság, az osztályfőnökök, a tisztviselők és munkásalkalmazottak lelki­­ismeretes és szakszerű munkál­kodása, akikre Budapest székesfőváros kft- s­zönsége nyugodtan bízhatja az­­ üzem jövőjét és fejlesztését. A fő­­­­város Gázművei ezidőszerint 736 tisztviselőnek, 1600 munkásnak, te­hát összes 2336­­alkalmazottnak és legalább mégegyszer ennyi család­tagnak ad kenyeret és tisztességes megélhetést, amit valamennyien be­csületesen megszolgálnak kenyér­­adó gazdájuknak, a székesfőváros közönségének. A székesfőváros közönsége pedig hálával és elismeréssel adózik a Gázművek kitűnő vezérigazgatójá­nak dr. Véssei Edének és kiváló­­ munkatársainak.

Next