Tejgazdasági Szemle, 1941 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1941-01-15 / 1. szám
1 SZÁM. XXI. ÉVFOLYAM. ..£* jtkiiA —---------rmdr------------------- TEJGAZDASÁk SZEMLE EGYETEMES TEJGAZDASÁGI, TEJTERMÉKIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKLAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, I., VAKBOTTYÁN U. 3., III. 5 TELEFON: 2—59152. _____Hivatalos órák - naponta 10—12 óra között._____ orv. LAPTULAJDONOS FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: Dr Kovács Józsefné MEGJELENIK MINDEN HÓ 15-ÉN ÉS 30-ÁN ELŐFIZETÉSI ÁRA NEGYEDÉVRE 4.80 P, FÉLÉVRE 9 P. Egyes szám 80 fill Külföldre a fenti árak kétszerese. Postatakarékpénztári csekkszámla 49128. Bánffy Dániel báró az új földműveszter, Bánffy Dániel báró, az új földművelésügyi miniszter kinevezésével tárcát kapott a kormányban a visszatért erdélyi részekről behívott képviselők csoportja, és egyben az ő személyében az erdélyi szellem is képviseletet kapott a kormányban. Az új földművelésügyi miniszter unokája Bánffy Dezső bárónak, Magyarország volt miniszterelnökének. Az erdélyi gazdák, mint kiváló gazdát ismerik és igen nagyra értékelik közgazdasági tevékenységét. Bánffy Dániel báró Nagyenyeden született 1893-ban, középiskolai tanulmányait Sopronban, a gazdasági akadémiát pedig Kolozsváron végezte. Szilárd jellemű, határozott egyéniség és általánosan ismertté tette nevét különösen az erdőgazdálkodás és fakereskedelem terén. Az erdélyi részek visszatérése után mint behívott képviselő lett tagja a magyar országgyűlésnek és ugyancsak tagja az erdélyi gazdasági tanácsnak is. Bánffy Dániel báró földművelésügyi miniszter január 2-án vette át a minisztérium vezetését. Működése elé nagy érdeklődéssel és várakozással tekintetk a magyar tejgazdasági és tejipari érdekeltségek is. Az erdélyi tejipari szakoktatásügye írta: Nagy Jenő. Erdélyben a megszállás alatt a tejgazdasággal és tejiparral való foglalkozás nem volt képesítéshez kötve. Foglalkozhatott tehát vele akárki. Éltek is az alkalommal igen sokan, és a legkülönféle foglalkozású emberek helyezkedtek el ebben a foglalkozási ágban. A legtöbben őstermelők voltak, de akadtak közöttük hivatalnokok, tanítók, nyugdíjasok, iparosok, stb., stb. Jól jövedelmezett, mert a tejtermelőt úgy uzsorázhatták ki, amint éppen akarták, s így hamar meggazdagodva újabb és újabb kalandoroknak adták át helyüket. A tisztasággal semmit nem törődtek, a legpiszkosabb helyeken a meg nem engedhető eszközökkel dolgoztak, hogy a legnagyobb hasznot a legrövidebb idő alatt biztosítsák maguknak, így nem volt, mert hiszen nem is volt rá szükség, szakoktatás sem, így a tejgazdasággal foglalkozni akarók és foglalkozók egyetlen tudása és normája az volt, hogy ha a tejet köpülik, akkor vaj lesz belőle. Hogy milyen lesz és mennyi lesz belőle, az nem számított. Nem, mert, ha kevés vaj lett a tejből keveset is fizetett, s ha nem jó vaj lett belőle, az sem volt baj, mert a régi Románia piacán nem számított a minőség. Mégis, e balkáni állapotok között is voltak, és vannak Erdélyben szakemberek is. Ezek egy része magyar volt, a másik szász. A magyarok szaktudásukat a magyarországi szakiskolában szerezték. Ezek száma alig haladja meg a tizet. Egy részük még Sárváron végzett, a fiatalok nagyobb része Csermajorban tanult , vagy hárman Magyaróváron szereztek szakismeretet. Alapul véve az Erdélyben dolgozó üzemeket, még ez a kicsi szám is soknak bizonyult. Soknak, mert a vállalatok éppen a balkáni állapotok miatt nem alkalmaztak szakembereket, hanem napszámosokkal dolgoztattak. Nem volt és nincsen egyetlen egy képzett tejgyűjtő, fölözőmester, túrókészítő, sem. Nem, mert sem tanfolyamok, sem ilyen kisebb képesítést adó iskolák nem voltak. Külföldre menni tanulni nem volt érdemes akkor, amikor még a vasmesterek is csak alig, vagy egyáltalában nem kaptak munkát. Volt tehát egy képzett középréteg s dolgozott minden alap s a továbbképzés minden lehetősége nélkül.