Tejgazdasági Szemle, 1941 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1941-01-15 / 1. szám

1 SZÁM. XXI. ÉVFOLYAM. ..£* jtkiiA —---------rmdr-------------------­ TEJGAZDASÁ­k­ SZEMLE EGYETEMES TEJGAZDASÁGI, TEJTERMÉKIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKLAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, I., VAKBOTTYÁN­ U. 3., III. 5 TELEFON: 2—591­­52. _____Hivatalos órák - naponta 10—12 óra között._____ orv. LAPTULAJDONOS FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: Dr Kovács Józsefné MEGJELENIK MINDEN HÓ 15-ÉN ÉS 30-ÁN ELŐFIZETÉSI ÁRA NEGYEDÉVRE 4.80 P, FÉLÉVRE 9 P. Egyes szám 80 fill Külföldre a fenti árak kétszerese. Postatakarékpénztári csekkszámla 49128. Bánffy Dániel báró az új fö­l­d­m­ű­ve­­­szter, Bánffy Dániel báró, az új földművelésügyi mi­niszter kinevezésével tárcát kapott a kormányban a visszatért erdélyi részekről behívott képviselők csoportja, és egyben az ő személyében az erdélyi szellem is képviseletet kapott a kormányban. Az új földművelésügyi miniszter unokája Bánffy Dezső bárónak, Magyarország volt miniszterelnökének. Az erdélyi gazdák, mint kiváló gazdát ismerik és igen nagyra értékelik közgazdasági tevékenységét. Bánffy Dániel báró Nagyenyeden született 1893-ban, kö­zépiskolai tanulmányait Sopronban, a gazdasági akadémiát pedig Kolozsváron végezte. Szilárd jel­lemű, határozott egyéniség és általánosan ismertté tette nevét különösen az erdőgazdálkodás és fa­kereskedelem terén. Az erdélyi részek visszatérése után mint behívott képviselő lett tagja a magyar országgyűlésnek és ugyancsak tagja az erdélyi gazdasági tanácsnak is. Bánffy Dániel báró földművelésügyi miniszter január 2-án vette át a minisztérium vezetését. Működése elé nagy érdeklődéssel és várakozás­sal tekintet­k a magyar tejgazdasági és tejipari érdekeltségek is. A­z erdélyi tejipari szakoktatás­ügye írta: Nagy Jenő. Erdélyben a megszállás alatt a tejgazdasággal és tej­iparral való foglalkozás nem volt képesítéshez kötve. Fog­lalkozhatott tehát vele akárki. Éltek is az alkalommal igen sokan, és a legkülönféle foglalkozású emberek helyezkedtek el ebben a foglalkozási ágban. A legtöbben őstermelők vol­tak, de akadtak közöttük hivatalnokok, tanítók, nyugdíja­sok, iparosok, stb., stb. Jól jövedelmezett, mert a tejtermelőt úgy uzsorázhatták ki, amint éppen akarták, s így hamar meggazdagodva újabb és újabb kalandoroknak adták át helyüket. A tisztasággal semmit nem törődtek, a legpiszko­sabb helyeken a meg nem engedhető eszközökkel dolgoztak, hogy a legnagyobb hasznot a legrövidebb idő alatt biztosít­sák maguknak, így nem volt, mert hiszen nem is volt rá szükség, szak­oktatás sem, így a tejgazdasággal foglalkozni akarók és foglalkozók egyetlen tudása és normája az volt, hogy ha a tejet köpü­lik, akkor vaj lesz belőle. Hogy milyen lesz és mennyi lesz belőle, az nem számított. Nem, mert, ha kevés vaj lett a tejből keveset is fizetett, s ha nem jó vaj lett belőle, az sem volt baj, mert a régi Románia piacán nem számított a minőség. Mégis, e balkáni állapotok között is voltak, és vannak Erdélyben szakemberek is. Ezek egy része magyar volt, a másik szász. A magyarok szaktudásukat a magyarországi szakiskolában szerezték. Ezek száma alig haladja meg a tizet. Egy részük még Sárváron végzett, a fiatalok nagyobb része Csermajorban tanult , vagy hárman Magyaróváron szereztek szakismeretet. Alapul véve az Erdélyben dolgozó üzemeket, még ez a kicsi szám is soknak bizonyult. Soknak, mert a vállalatok éppen a balkáni állapotok miatt nem al­kalmaztak szakembereket, hanem napszámosokkal dolgoz­tattak. Nem volt és nincsen egyetlen egy képzett tejgyűjtő, fölözőmester, túrókészítő, sem. Nem, mert sem tanfolyamok, sem ilyen kisebb képesítést adó iskolák nem voltak. Kül­földre menni tanulni nem volt érdemes akkor, amikor még a vasmesterek is csak alig, vagy egyáltalában nem kaptak munkát. Volt tehát egy képzett közép­réteg s dolgozott minden alap s a továbbképzés minden lehetősége nélkül.

Next