Tüzeléstechnika, 1928 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1928-07-08 / 1. szám
2 Tüzeléstechnikai problémák Feyér Gyula A népek sorsa és boldogulása elsősorban azon a természeti adottságon fordul meg, amelyre támaszkodva létük, a maga többé-kevésbé sajátos megnyilvánulásaival kibontakozik. A földrajzi helyzet és a tagoltság, a klíma, domborzati és vízrajzi viszonyok, a föld geológiai szerkezete, mind olyan tényezők, amelyek elhatározó befolyással vannak a népek testi és lelki fejlődésére. Az ember a természet mostohaságai ellen tud bizonyos határig küzdeni, de a természet hatalmával szembeszállni erőinek fogyatékosságánál fogva képtelen. A technika tömérdek hatásos eszközt adott a természet mostohaságainak leküzdésére az ember kezébe, de a Föld általános arculatának megváltoztatására s a természeet differenciáló hatalmának leküzdésére nem vállalkozhatik. Az ipari koncentráció, városi élet s a közlekedés nagyarányú kifejlődésével a népek és nemzetek életében energiagazdálkodásuk mind nagyobb jelentőségre tesz szert. Abban az arányban, amint a nemzetek tevékenységének súlypontja az őstermelő foglalkozások felől a népszerűség fokozódásával az ipari és kereskedelmi tevékenység felé tolódik el, az embernek mind több és több a nap földreeső energiájának évszakos változásától független energiát kell léte fenntartásához mozgósítania. A gőzgép feltalálásával a szél és mozgó vizek energiájának szórványos és elaprózott kihasználását csakhamar a gőz energiájának latbavetése váltja fel, illetőleg egészíti ki s a villamos erőáttevés nagyarányú kifejlesztése után, ma már az energiatermelés legnagyobb arányú koncentrációjának útját járjuk. A vízierők az új átalakulásban újból szóhoz jutnak, de végeredményben az emberiség energiaszükségletének főforrásai a tüzelőszerek s különösen az ásványi szenek kémiai energiája, amelyeknek feltárásával és mozgósításával az ember tulajdonképen a letűnt geológiai korok szunnyadó napenergiáját kelti újból életre. A történeti Magyarország a maga nagyszerű, Kárpátok koszorúzta egységes vízrajzi alakulású medencéjével, szerencsés eloszlású erdőségeivel, széntelepüléseivel és földgázmezőivel a korszerű szellemben vett energiagazdálkodás megszervezésének leghálásabb területéül kínálkozott volna. Sajnos, még mielőtt technikusvilágunk e maga nemében páratlanul álló feladat megoldásához eljuthatott s vele az emberiség kultúrmunkája számára egy utolérhetetlen példát alkothatott volna, a történeti Magyarország egy gyűlölet és elvakultság sugallta békeszerződésnek áldozatul esett s ezzel a magyar energiagazdálkodás programja is egy a csonka ország torzójához szabott kényszermegoldásra zsugorodott össze. Ennek a kényszermegoldásnak kereteit ugyancsak a természeti adottság tűzi ki, de mert erdőségeinket, vízierőinket és gázmezőinket túlnyomó részben, illetve majdnem teljes egészükben elveszítettük, tengelyéül tüzelőszergazdálkodásunkat kell most már tekintenünk. A tüzeléstechnikai feladatok napirenden tartásának és minél tüzetesebb megvitatásának ezért van igen nagy jelentősége nálunk. De nemcsak az általános energiagazdasági helyzet avatja számunkra ezt a programpontot különösen fontossá, hanem megint csak a természeti adottságból folyóan, ásványi szeneinknek egészen különleges tulajdonságai is. Már a problémák elméleti megfogásánál el kell ejtenünk a külföldi példák tanulságait s friss csapásokra kell térnünk, mert szeneink előfordulása, szemnagysága, vegyi összetétele és tűzben való viselkedése a külföldi példák egyszerű utánzását nem engedi meg. A tüzeléstechnika elméleti alapjait tekintve, egyébként is még jóformán ma is a gyermekcipőben jár. Ha a gáztüzelést és az újabban előretörő s a mi szempontunkból különös figyelmet követelő szénportüzelést nem tekintjük, az ipari tüzelések racionális megoldása terén a legnagyobb bizonytalansággal és tapogatódzással találkozunk. Technikusaink a tüzeléstechnikai kérdéseket még ma is jóformán ötletszerűen kezelik. Szigorúan tudományos alapokat és következetességet a tervezésben hiába keresünk. Egyszer a rostély alakítására, máskor a gyújtóboltozat kiképzésére vetjük a súlyt s ugyanakkor a salak összetételével s a tüzelőkamra tűzálló falára gyakorolt hatásával nem törődünk s emiatt az egyébként jól megoldott tüzelés a gyakorlatban hasznavehetetlenné válik. Szinte hihetetlenül hangzik az is, hogy a nagyobb hőmérsékletek megbízható és az üzemi gyakorlatban kényelmesen alkalmazható mérésére még alig vannak ma is alkalmas műszereink, holott ilyenek nélkül a tüzeléstechnikát számottevő lépéssel alig vihetjük előre. Pedig a tüzeléstechnikai problémák öntudatos kezelése közgazdasági vonatkozásainál fogva is a legnagyobb figyelmet érdemlik meg. Külkereskedelmi mérlegünk legnagyobb paszszív tételét a külföldi szén, koksz, tűzifa és nyersolaj behozatala alkotja, noha a külföldi tüzelőszerek, kivévén a gázgyárak felhasználta szenet, csak olyan üzemi anyagnak tekinthetők, melyeket csak igen kis százalékban tudunk felhasználásuk során értékesíteni. Nagyobbik részük a tüzelési veszteségek címén használatlanul kallódik el. Az 1927. évben tisztán a háztartásokban fogyasztott külföldi szén 23 millió pengő, a tűzifa pedig 33 millió pengő értéket képviselt. E két tétel magában külkereskedelmi mérlegünk passzív szaldójának 17,5 százalékát érte el. Pedig az Alföld nagy térségein, a tanyák birodalmában igen nagy területek még ma is csak szárított trágyával tüzelnek. Magának a háztartási fogyasztásnak , a hazai szenek szempontjából való megszervezése legalább további 8,5 milliós normálszén elhelyezését tenné lehetővé a belföldi piacon. A szárított trágya és külföldi tűzifa kiküszöbölése részben az Alföldhöz képest kedvező földrajzi fekvéssel dicsekvő mátraaljai ligniteknek s a borsodi szeneknek kellene a nemesítés útján szóhoz jutniok. A most folyó komoly kísérleteket végre a komoly cselekedetnek kellene felváltanak. A pécsi mosott szén a gázgyári alkalmazásban s sajtolva a nagyobbigényű háztartások és vontatási üzem ellátásában követelne magának érvénye- TÜZELÉSTECHNIKA 1928 július 8.