Volán, 1968 (2. évfolyam, 2-11. szám)

1968-02-01 / 2. szám

ÍGY ÉLÜNK , ÍGY DOLGOZUNK -Vi­ái EGY KÉP KÖRÜL­ A kép, ami körül a vita folyt, tessék, itt van, ugyancsak a har­madik oldalon, az olvasó számára is nyilvánosan, hozzászólhat bárki. Ugyanazok a fiatalok mondták el róla véleményüket, gondolataikat, akik januári számunkban a­Z­I­S­Z- szervezeti életről cseréltek véleményt és tapasztalatot. Vitáju­kat ezúttal is nyilvánosságra hoz­zuk — főbb gondolataikban — mert közérdekű. TÓTH KATI: Tavaly a barátnőmmel mi is hirdet­tünk aprót a házasságiban, tréfaképpen. Nagyot csa­lódtunk, mert egyetlen válaszlevelet sem kaptunk. Le­het, hogy rossz volt a szövegünk. Hirdettek, ott adták fel a szövegüket mások is lányok, ahol mi i­s emlék­szem, hogy rendes dolgozó lányok voltak, velem egy­­korúak. Nekem nincs tehát rossz véleményem egy lányról vagy egy fiúról csak azért, mert apróhirdetés­sel keresi a párját. Csak éppen furcsállom, hogy ezen az úton keresi és nem másképpen. Az embernek kell, hogy legyenek barátai, és általuk másokkal is meg­ismerkedik és így bővül ismerőseinek köre. CSALIT KISS ZSUZSA: Feltételezhető, hogy ennek a hirdetős lánynak, akár húsz tagú társasága is van, viszont ő nem társaságot keres, hanem férjet. Társa­sága pedig nem kínál férjnek valót. S miután azok között hiába keresi az igazit, akiket ismer, azokhoz fordul hirdetés útján, akiket még nem ismer. FÜLÖP MÁRI­A: Nehéz elképzelni, hogy ne legyen társasága. Szerintem az ilyen hirdetés nem más, mint kalandvágy. Vagy annyi hibája van, esetleg rossz ter­mészete, hogy nem kerül melléje senki, ezért kényte­len hirdetni. Nem vetem el az apróhirdetést, mint le­hetőséget, mert nekem van egy ismerősöm, egy lány, aki válaszolt egy fiúnak a hirdetésére, és jó házasság lett a dologból. TÓTH ÉVA: Hogy van az, hogy egy fiatal nő, aki dolgozik, társaság hiányában élőnek mondja magát és ismeretséget keresve hirdessen? A munkahelyén kollé­gák, kolleganők között él. Az ő révükön kerülhet sza­badidejében is társaságba. A munka és a munkahely az összekötő kapocs az egyén és a társadalom között. Szinte elgondolni is rossz, különösen, ha fiatalokról van szó, hogy ledolgozza a nyolc órát társaságban , aztán hazaindul és estig magában él. Hogyan lehet az, hogy a kenyérkereső munkáján kívül, tehát azokon kí­vül, akikkel a munka véletlenül hozta össze, nincs senkije? Ezek szerint nem vonz senkit magához és ő sem vonzódik másokhoz. És közben mellette megy el a fiatalok mozgalmas élete, az ifjúsági mozgalom és maga az élet. Vagy talán csak olyanféle, akinek lát­szat-munkahelye van egy maszeknál, valami névle­ges és közben kalandokat keres. HAGYÁK ERZSÉBET: Talán ne kételkedjünk ab­ban, hogy ez valóban egy rendes lány, csak éppen szerencsétlen. Ugyanis ha az egész társaság hiánya miatt támadt hirdetést azzal intézzük el, hogy ez kö­zönséges kalandkeresés, akkor nincs tovább miről vi­tatkozni, holott igenis vitára érdemes a dolog, mert nem egyetlenegy esetről van csupán szó, hanem sokról, csak bele kell nézni az újságba, és látja az ember, hogy egymásután hirdetnek, tizenkilenc, húszegynéhány éves fiatalok. Ez tehát jelenség a fiatalok körében. És ezzel a KISZ-szervezeteknek, az ifjúsági mozgalom­nak foglalkozni kellene. A hirdetés maga szabvány­szöveg. Szerintem az a lényege, hogy vagy ő nem fo­gadja el a számára lehetséges társaságot, vagy azok nem fogadják be őt. SZTANKÓ JÁNOS: Magam is ezen a véleményen vagyok. Vagy megvannak valakinek az adottságai arra, hogy társaságot­­ teremtsen maga körül, vagy, mint bolygóhoz a holdja, odavonzódik egy társasághoz. En­gem például a magam társaságában, a közös téma, a hasonló ízlés, többször a közös szórakozás tart össze. Alighanem a lányban van a hiba. KALÓZ LAJOS: Ezzel nem lehet elintézni a dolgot. Még akkor sem, ha ez a lány volna az egyetlen fiatal az országban, aki társaság hiányában szenved. De ha csak az apróhirdetések számát nézzük, akkor látjuk, hogy nem ez az egyetlen eset, amin gondolkozni kell. Én azt mondom, a KISZ-nek fel kellene karolni a ma­gányos fiatalokat. Azok, akik a szervezeti életben ta­lálnak maguknak feladatot és szórakozást is, nem le­hetnek annyira részvétlenek, mint ha jó meleg szobá­ból pillantanának ki arra, ak­i kint fagyoskodik. Én pél­dául a társaságomat nem a magam KISZ-szervezeté­­ben, és még csak nem is azáltal találtam meg, mégis részben azért, mert korban közel állunk egymáshoz, részben másért is, csupa KISZ-tagból álló táraságban töltöm a szabadidőm. Mi az a más, ami összetart ben­nünket? Hatan vagyunk, három fiú, három lány. Van köztünk autószerelő, gépkocsivezető, pártfőiskolai ta­nár-történész, egy szakmunkás, aki esti iskolában végzi a gimnáziumot, egy műszaki rajzoló és egy gimnazista Megértjük egymást, és nem szívunk mellre egymástól semmit. Valamennyien kedveljük az irodalmat, foglal­koztat bennünket a technika, szeretjük a jazzt és a beatet. A sofőr húgával együtt jártam iskolába. A történész és az esti iskolás öccsével is együtt jártam, az egyik lányt a strandon, a másikat tánc közben is­mertem meg. Többé-kevésbé megegyezik a vélemé­nyünk a dolgokról, ahogy a világot nézzük, meg az eseményeket. Persze vitatkozunk is, van amikor ve­szekedünk, a részletkérdésekben különböznek a néze­teink, meg a tapasztalataink. Mégis, vagy talán ezért is, jól érezzük magunkat együtt. Hát az ilyen öröm másnak is rendelkezésére áll, vagy ha nem, hozzá kell segíteni. PÉTERVÁRI MÁRIA: Szerintem ez a lány lehet KISZ-tag is, meg nem is. Lehet, ha KISZ-tag, eljár a rendezvényekre, ott esetleg jól is érzi magát, de ha ki­lép a többiek közül, már nem hiányzanak neki. Ná­lunk olyan taggyűlések vannak, hogy félkilenckor kö­nyörögni kell nekik, hogy menjenek már haza. Kivi­­tatkozzák magukat, azután táncolnak. A lányok hely­ben vannak, mert a házban dolgoznak, s ha kevés a fiú, kitelefonálnak a pályaudvarra a rakodóknak, hogy ha végeznek, jöjjenek be táncolni. Mégsem innen men­nek férjhez, mert van még külön társaságuk is. Mégis fontosnak érzem, hogy jól érezzék magukat a fiúk, lá­nyok a szervezeti életben, a közös feladatokban, a tá­borban, a rendezvényeken, a kirándulásokon, a viták­ban, a táncestéken, de még inkább fontosnak tartom, hogy általánosan jól érezzék magukat ott, ahol dolgoz­nak, ahol a mozgalmi életüket is élik, a munkahelyü­kön. Ha szeret ott lenni, még arra is több az esélye, hogy abban a környezetben találja meg a párját, vagy mert a környezet viszi magával, annak az akaratlan — esetleg akart — segítségével jut el az igazihoz. PINCZI LÁSZLÓ: Ez az, hogy érezzék jól magukat a fiatalok! De hol? Akár egy pince is jó lenne, alakít­hatnánk pinceklubot. Ez most divatos. Lenne egy zene­kar, esetleg egy kis bárhelyiség. Tudok egy iskolát, amelyik csinált ilyen pinceklubot, nagyon modernül berendezték. Nálunk pénzbe sem kerülne, mert társa­dalmi munkában megcsinálnánk. Éppen aktuális, ugyanis az irigyelt kultúrhelyiségünk épp most sza­kadt be. BURZA ENDRE: Nemcsak tárgyi feltételek kelle­nek ahhoz, hogy mozgalmas legyen a fiatalok élete és ki-ki társaságára találjon benne. Egyéb is kell. Sőt, nemcsak fiatalok kellenek hozzá, hanem felnőttek is. De ez a vitasorozatunk itt a Volánban is megmutatja, hogy az idősebbek részéről nemegyszer tapasztalunk részvétlenséget. Vagy talán hozzászólt ehhez a vitához, ami most már hónapok óta folyik a Volánban egyet­lenegy is az úgynevezett „felnőttek”, tehát idősebbek közül?! Vagy, ha a fiatalt valami igazságtalanság éri, vajon az nem taszítja a munkahelyétől? És ha a többi fiatal, a KISZ-szervezet nem tudja őt a megérdemelt elégtételhez segíteni, magyarul, ha nem tudja meg­védeni, akkor miért tekintsen rájuk úgy, hogy az az ő társasága? KALÓZ LAJOS: Volt nekem egy főnököm, aki csak tanácsokat adott, s amikor kínlódtam egy hibával a motorban, sorra azt tanácsolta mögöttem állva, amit már mind meg is csináltam, hogy megtaláljam, hol a hiba. Egyéb nem telt tőle. Ezt meg is mondtam neki. Lehet, hogy tapintatlan voltam, ezt őszintén sajnálom. De, hogy utána egy évig nem volt mellette életem az biztos, és hol volt akkor a KISZ-szervezet, hogy ren­dezze a dolgomat, vagy segítsen? Sehol. Most meg olyan művezetőm van, akitől jószívvel elfogadok min­dent mit mond, mert az nem szégyell a kocsi alá fe­küdni velem együtt és ott mutatja meg, hogy mi a megoldás. Csoda-e, ha most érzem jól magam, és nem akkor. BERHARDT PÉTER: Mi árt egy vezető tekintélyé­nek? Ha nyíltan megmondják, esetleg éppen a fiata­lok a hibákat, talán az ő hibáit is, vagy ha , nagy po­litikusan” elhallgatjuk, s közben többszáz ember be­szél róla? Tizenhat éves koromban kezdtem dolgozni az egyik legnagyobb vállalatnál. Egyszer elkövettem azt a hülyeséget, hogy a szervezeti élet keretében nyil­vánosságra hoztam néhány káros hibát Fölszólítottak, hogy menjek el, és én föl is mondtam. Milyen jó lett volna, ha akkor olyan szervezeti élet lett volna ott, amelyik támogatja a hibák feltárását és azokkal szem­ben, akik a hibát védelmezték, engem vettek volna vé­delmükbe. Sokáig bennem élt ez az emlék, sőt több an­nál, tapasztalat, és bizony magányos lettem tőle és nem mondhattam, hogy nekem ott társaságom lett vol­na. Magamra hagytak. PINCZI LÁSZLÓ: Üzemünkben jórészt fiatalok dol­goznak, ők vannak többségben. Ki nyerte el akkor a vándorzászlót? Azok, akik dolgoztak. S ha a többségük fiatal, akkor az ő sikerük is. Nem? És ilyen helyen is megtörténik, hogy szemrehányást kapok, s valaki azt mondja, mi az, maga már megint elmegy? Mindig csak az a KISZ-munka? Pedig arról van szó, hogy a fiatalok számára, a KISZ-szervezet tegye elsősorban vonzóvá a munkahelyet, és a mozgalmi életben vagy annak segítségével találjanak maguknak társaságot. PÉTERVÁRI MÁRIA: Miért nem mondjuk ki nyíl­tan? A választott KISZ vezetőknek olyan védettséget kell élvezniük, mint a szakszervezeti funkcionáriu­soknak. Elsősorban rajtuk áll a mozgalmi élet alakí­tása. Ebben a feladatunkban semmiféle félelem nem szabad, hogy akadályozza őket, senki részéről. Nos hát, ez a védettség elvben biztosított, csak éppen alkal­mazni kell, egyik helyen is, másikon is, s ha nem megy csöndesen, akkor vitával. A tízes üzemegységnél pél­dául fel akartak mondani egy KISZ-vezetőségi tag­nak. Felhívtuk rá a vállalat igazgatójának a figyelmét, aki érvényre juttatta a KISZ-vezetőségnek a felmon­dáshoz való hozzájárulási jogát. TÓTH ÉVA: Nem ilyen egyértelmű a dolog. Van vezető, akit becsülnek, mert látják, hogy érti a dolgát. Aztán van olyan vezető, aki egyenesen népszerű is, mert amellett, hogy érti a dolgát, ember is. Szívesen dolgoznak vele. A hiba ott kezdődik, amikor a vezetők iránti hízelgésből, vagy haszonlesésből akadnak a ve­zető körül olyanok, akik véd- és dacszövetséget al­kotva, a hibáját veszik védelmükbe, velük szemben le­bénul a KISZ-szervezeti élet lendülete. Ilyen körül­mények között persze, hogy nehezen alakul ki a moz­galmi társaság és az is előfordulhat, hogy éppen a leg­derekabbak maradnak magukra. BERHARDT PÉTER: Megkontrázom, hogy van olyan ember, aki semmilyen társaságban nem érzi jól magát. Biztos, hogy a neki való társaságban megta­lálná a helyét. Mit tehetünk mi, a KISZ-szervezet? Férjet, vagy feleséget talán nem tudunk előterem­tei... de emberi kapcsolatokat igen. Meg kell találnunk az alkalmas formákat a fiatalokkal való egyéni foglalko­zásra is. Aztán túl kéne jutnunk azon az állapoton, hogy alapszervezeteink különálló szigetecskék gyanánt éljenek, holott egyetlen nagy sodrásban, a mozgalom­ban, egymással mozgalmasabb érintkezésben kellene dolgoznunk. Valamennyi KISZ-szervezeti tagot olyan mozgalmi feladathoz kell juttatnunk, amelyek révén éppen az ifjúsági mozgalom legyen az, amely segít ki­bontakoztatni érzésvilágukat, képességeiket, egyénisé­güket. Szervezeti életünk odatapad a termeléshez és elhanyagolja az emberi témákat. Túlsúlyban direkt módon kettővel foglalkozunk: a termeléssel és a poli­tikával. Aztán olykor-olykor kiosztunk néhány üveg sört, kerítünk egy zenekart és táncolunk. S közben el­felejtünk azon munkálkodni, hogy a KISZ-élet széles körben hasson a fiatalokra és magához vonzza őket. TÓTH ERZSÉBET: Általában nem tudjuk, hogyan élnek KISZ-en kívüli fiatal társaink. Sőt, még egymás­ról sem tudjuk, hogy ki hogyan él. A közös mozgalmi alkalmakon kívül nincs fogalmunk a fiatalok szabad­idejéről. Hogyan élnek vele? Van-e valakinek társa­sága vagy nincs, telnek az évek és­­ megtalálja-e a neki való párt vagy sem, nem tudjuk és nem is törő­dünk vele. Sokan vannak egyedül. Ez az újsághirdetés szerintem komoly és éppen ez a két szó festi előttem komolyra: „társaság hiányában”. Ha elmegy egy presz­­szóba egyedül, megszólításoknak teszi ki magát és ve­szít emberi méltóságából. Társat találni leginkább a munkában lehet. Vagy ugyanígy a mozgalmi munká­ban. Mert ott terem a közös téma. Az iskolai társaság később szétszóródik, a közös témák szertefoszlanak, ki­­nek-kinek más-más tölti be az érdeklődését. Mit te­remtünk mi magunknak a szervezeti életünkben? Tag­gyűlés, szeminárium, esetleg egy kis tánc. Ez a műsor. Ez nem kevés, ha azt nézzük, mennyi fáradságba, szer­vezésbe, munkába kerül. De úgy látszik kevés ahhoz, hogy érzelemgazdagabb, színesebb, sokrétűbb emberi kapcsolatok, társasági kapcsolatok alakuljanak ki. MÉSZÁROS GÁBORNÉ: Nemegyszer megkérdezik tőlem, hogy 34 éves fejjel miért ragaszkodom a KISZ- hez, miért vagyok még tagja? Azért, hogy élettapasz­talatommal segítsek. Ugyan miben? — kérdezhetik. A szemináriumon javítsam ki amit mondanak vagy a taggyűlésen hívjam fel a figyelmüket még erre vagy arra? Talán ebben is. Méginkább abban, hogy egy ki­csit az én erőmmel is sikerüljön a fiatalabbaknak tel­jesebb emberré nevelődniök. Abban, hogy ne a vélt előnyökért, a béremelésért, vagy éppen csak azért kö­zeledjenek a mozgalomhoz, mert van egyszer-egyszer egy tánc­alkalom. Hanem megértse, hogy a vele egy­­korúakkal együtt, neki magának kell kialakítania az életét, valamennyiükét. Olyan életet, amelyben meg­alkuvás nélkül, egyenes gerinccel járhat és társakra talál. Edződjék meg az ilyen életért folytatott küzde­lemben és reménységgel élje napjait, mert az ifjúsági mozgalom nem hagyja magára. Önibibájá« Társaság hiányában../’ Fotó: Jakab Ferenc A­Z I. AKÖV FIATALJAINAK VITÁJA

Next