Volán, 1968 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1968-02-01 / 2. szám
ÍGY ÉLÜNK , ÍGY DOLGOZUNK -Viái EGY KÉP KÖRÜL A kép, ami körül a vita folyt, tessék, itt van, ugyancsak a harmadik oldalon, az olvasó számára is nyilvánosan, hozzászólhat bárki. Ugyanazok a fiatalok mondták el róla véleményüket, gondolataikat, akik januári számunkban aZISZ- szervezeti életről cseréltek véleményt és tapasztalatot. Vitájukat ezúttal is nyilvánosságra hozzuk — főbb gondolataikban — mert közérdekű. TÓTH KATI: Tavaly a barátnőmmel mi is hirdettünk aprót a házasságiban, tréfaképpen. Nagyot csalódtunk, mert egyetlen válaszlevelet sem kaptunk. Lehet, hogy rossz volt a szövegünk. Hirdettek, ott adták fel a szövegüket mások is lányok, ahol mi is emlékszem, hogy rendes dolgozó lányok voltak, velem egykorúak. Nekem nincs tehát rossz véleményem egy lányról vagy egy fiúról csak azért, mert apróhirdetéssel keresi a párját. Csak éppen furcsállom, hogy ezen az úton keresi és nem másképpen. Az embernek kell, hogy legyenek barátai, és általuk másokkal is megismerkedik és így bővül ismerőseinek köre. CSALIT KISS ZSUZSA: Feltételezhető, hogy ennek a hirdetős lánynak, akár húsz tagú társasága is van, viszont ő nem társaságot keres, hanem férjet. Társasága pedig nem kínál férjnek valót. S miután azok között hiába keresi az igazit, akiket ismer, azokhoz fordul hirdetés útján, akiket még nem ismer. FÜLÖP MÁRIA: Nehéz elképzelni, hogy ne legyen társasága. Szerintem az ilyen hirdetés nem más, mint kalandvágy. Vagy annyi hibája van, esetleg rossz természete, hogy nem kerül melléje senki, ezért kénytelen hirdetni. Nem vetem el az apróhirdetést, mint lehetőséget, mert nekem van egy ismerősöm, egy lány, aki válaszolt egy fiúnak a hirdetésére, és jó házasság lett a dologból. TÓTH ÉVA: Hogy van az, hogy egy fiatal nő, aki dolgozik, társaság hiányában élőnek mondja magát és ismeretséget keresve hirdessen? A munkahelyén kollégák, kolleganők között él. Az ő révükön kerülhet szabadidejében is társaságba. A munka és a munkahely az összekötő kapocs az egyén és a társadalom között. Szinte elgondolni is rossz, különösen, ha fiatalokról van szó, hogy ledolgozza a nyolc órát társaságban , aztán hazaindul és estig magában él. Hogyan lehet az, hogy a kenyérkereső munkáján kívül, tehát azokon kívül, akikkel a munka véletlenül hozta össze, nincs senkije? Ezek szerint nem vonz senkit magához és ő sem vonzódik másokhoz. És közben mellette megy el a fiatalok mozgalmas élete, az ifjúsági mozgalom és maga az élet. Vagy talán csak olyanféle, akinek látszat-munkahelye van egy maszeknál, valami névleges és közben kalandokat keres. HAGYÁK ERZSÉBET: Talán ne kételkedjünk abban, hogy ez valóban egy rendes lány, csak éppen szerencsétlen. Ugyanis ha az egész társaság hiánya miatt támadt hirdetést azzal intézzük el, hogy ez közönséges kalandkeresés, akkor nincs tovább miről vitatkozni, holott igenis vitára érdemes a dolog, mert nem egyetlenegy esetről van csupán szó, hanem sokról, csak bele kell nézni az újságba, és látja az ember, hogy egymásután hirdetnek, tizenkilenc, húszegynéhány éves fiatalok. Ez tehát jelenség a fiatalok körében. És ezzel a KISZ-szervezeteknek, az ifjúsági mozgalomnak foglalkozni kellene. A hirdetés maga szabványszöveg. Szerintem az a lényege, hogy vagy ő nem fogadja el a számára lehetséges társaságot, vagy azok nem fogadják be őt. SZTANKÓ JÁNOS: Magam is ezen a véleményen vagyok. Vagy megvannak valakinek az adottságai arra, hogy társaságot teremtsen maga körül, vagy, mint bolygóhoz a holdja, odavonzódik egy társasághoz. Engem például a magam társaságában, a közös téma, a hasonló ízlés, többször a közös szórakozás tart össze. Alighanem a lányban van a hiba. KALÓZ LAJOS: Ezzel nem lehet elintézni a dolgot. Még akkor sem, ha ez a lány volna az egyetlen fiatal az országban, aki társaság hiányában szenved. De ha csak az apróhirdetések számát nézzük, akkor látjuk, hogy nem ez az egyetlen eset, amin gondolkozni kell. Én azt mondom, a KISZ-nek fel kellene karolni a magányos fiatalokat. Azok, akik a szervezeti életben találnak maguknak feladatot és szórakozást is, nem lehetnek annyira részvétlenek, mint ha jó meleg szobából pillantanának ki arra, aki kint fagyoskodik. Én például a társaságomat nem a magam KISZ-szervezetében, és még csak nem is azáltal találtam meg, mégis részben azért, mert korban közel állunk egymáshoz, részben másért is, csupa KISZ-tagból álló táraságban töltöm a szabadidőm. Mi az a más, ami összetart bennünket? Hatan vagyunk, három fiú, három lány. Van köztünk autószerelő, gépkocsivezető, pártfőiskolai tanár-történész, egy szakmunkás, aki esti iskolában végzi a gimnáziumot, egy műszaki rajzoló és egy gimnazista Megértjük egymást, és nem szívunk mellre egymástól semmit. Valamennyien kedveljük az irodalmat, foglalkoztat bennünket a technika, szeretjük a jazzt és a beatet. A sofőr húgával együtt jártam iskolába. A történész és az esti iskolás öccsével is együtt jártam, az egyik lányt a strandon, a másikat tánc közben ismertem meg. Többé-kevésbé megegyezik a véleményünk a dolgokról, ahogy a világot nézzük, meg az eseményeket. Persze vitatkozunk is, van amikor veszekedünk, a részletkérdésekben különböznek a nézeteink, meg a tapasztalataink. Mégis, vagy talán ezért is, jól érezzük magunkat együtt. Hát az ilyen öröm másnak is rendelkezésére áll, vagy ha nem, hozzá kell segíteni. PÉTERVÁRI MÁRIA: Szerintem ez a lány lehet KISZ-tag is, meg nem is. Lehet, ha KISZ-tag, eljár a rendezvényekre, ott esetleg jól is érzi magát, de ha kilép a többiek közül, már nem hiányzanak neki. Nálunk olyan taggyűlések vannak, hogy félkilenckor könyörögni kell nekik, hogy menjenek már haza. Kivitatkozzák magukat, azután táncolnak. A lányok helyben vannak, mert a házban dolgoznak, s ha kevés a fiú, kitelefonálnak a pályaudvarra a rakodóknak, hogy ha végeznek, jöjjenek be táncolni. Mégsem innen mennek férjhez, mert van még külön társaságuk is. Mégis fontosnak érzem, hogy jól érezzék magukat a fiúk, lányok a szervezeti életben, a közös feladatokban, a táborban, a rendezvényeken, a kirándulásokon, a vitákban, a táncestéken, de még inkább fontosnak tartom, hogy általánosan jól érezzék magukat ott, ahol dolgoznak, ahol a mozgalmi életüket is élik, a munkahelyükön. Ha szeret ott lenni, még arra is több az esélye, hogy abban a környezetben találja meg a párját, vagy mert a környezet viszi magával, annak az akaratlan — esetleg akart — segítségével jut el az igazihoz. PINCZI LÁSZLÓ: Ez az, hogy érezzék jól magukat a fiatalok! De hol? Akár egy pince is jó lenne, alakíthatnánk pinceklubot. Ez most divatos. Lenne egy zenekar, esetleg egy kis bárhelyiség. Tudok egy iskolát, amelyik csinált ilyen pinceklubot, nagyon modernül berendezték. Nálunk pénzbe sem kerülne, mert társadalmi munkában megcsinálnánk. Éppen aktuális, ugyanis az irigyelt kultúrhelyiségünk épp most szakadt be. BURZA ENDRE: Nemcsak tárgyi feltételek kellenek ahhoz, hogy mozgalmas legyen a fiatalok élete és ki-ki társaságára találjon benne. Egyéb is kell. Sőt, nemcsak fiatalok kellenek hozzá, hanem felnőttek is. De ez a vitasorozatunk itt a Volánban is megmutatja, hogy az idősebbek részéről nemegyszer tapasztalunk részvétlenséget. Vagy talán hozzászólt ehhez a vitához, ami most már hónapok óta folyik a Volánban egyetlenegy is az úgynevezett „felnőttek”, tehát idősebbek közül?! Vagy, ha a fiatalt valami igazságtalanság éri, vajon az nem taszítja a munkahelyétől? És ha a többi fiatal, a KISZ-szervezet nem tudja őt a megérdemelt elégtételhez segíteni, magyarul, ha nem tudja megvédeni, akkor miért tekintsen rájuk úgy, hogy az az ő társasága? KALÓZ LAJOS: Volt nekem egy főnököm, aki csak tanácsokat adott, s amikor kínlódtam egy hibával a motorban, sorra azt tanácsolta mögöttem állva, amit már mind meg is csináltam, hogy megtaláljam, hol a hiba. Egyéb nem telt tőle. Ezt meg is mondtam neki. Lehet, hogy tapintatlan voltam, ezt őszintén sajnálom. De, hogy utána egy évig nem volt mellette életem az biztos, és hol volt akkor a KISZ-szervezet, hogy rendezze a dolgomat, vagy segítsen? Sehol. Most meg olyan művezetőm van, akitől jószívvel elfogadok mindent mit mond, mert az nem szégyell a kocsi alá feküdni velem együtt és ott mutatja meg, hogy mi a megoldás. Csoda-e, ha most érzem jól magam, és nem akkor. BERHARDT PÉTER: Mi árt egy vezető tekintélyének? Ha nyíltan megmondják, esetleg éppen a fiatalok a hibákat, talán az ő hibáit is, vagy ha , nagy politikusan” elhallgatjuk, s közben többszáz ember beszél róla? Tizenhat éves koromban kezdtem dolgozni az egyik legnagyobb vállalatnál. Egyszer elkövettem azt a hülyeséget, hogy a szervezeti élet keretében nyilvánosságra hoztam néhány káros hibát Fölszólítottak, hogy menjek el, és én föl is mondtam. Milyen jó lett volna, ha akkor olyan szervezeti élet lett volna ott, amelyik támogatja a hibák feltárását és azokkal szemben, akik a hibát védelmezték, engem vettek volna védelmükbe. Sokáig bennem élt ez az emlék, sőt több annál, tapasztalat, és bizony magányos lettem tőle és nem mondhattam, hogy nekem ott társaságom lett volna. Magamra hagytak. PINCZI LÁSZLÓ: Üzemünkben jórészt fiatalok dolgoznak, ők vannak többségben. Ki nyerte el akkor a vándorzászlót? Azok, akik dolgoztak. S ha a többségük fiatal, akkor az ő sikerük is. Nem? És ilyen helyen is megtörténik, hogy szemrehányást kapok, s valaki azt mondja, mi az, maga már megint elmegy? Mindig csak az a KISZ-munka? Pedig arról van szó, hogy a fiatalok számára, a KISZ-szervezet tegye elsősorban vonzóvá a munkahelyet, és a mozgalmi életben vagy annak segítségével találjanak maguknak társaságot. PÉTERVÁRI MÁRIA: Miért nem mondjuk ki nyíltan? A választott KISZ vezetőknek olyan védettséget kell élvezniük, mint a szakszervezeti funkcionáriusoknak. Elsősorban rajtuk áll a mozgalmi élet alakítása. Ebben a feladatunkban semmiféle félelem nem szabad, hogy akadályozza őket, senki részéről. Nos hát, ez a védettség elvben biztosított, csak éppen alkalmazni kell, egyik helyen is, másikon is, s ha nem megy csöndesen, akkor vitával. A tízes üzemegységnél például fel akartak mondani egy KISZ-vezetőségi tagnak. Felhívtuk rá a vállalat igazgatójának a figyelmét, aki érvényre juttatta a KISZ-vezetőségnek a felmondáshoz való hozzájárulási jogát. TÓTH ÉVA: Nem ilyen egyértelmű a dolog. Van vezető, akit becsülnek, mert látják, hogy érti a dolgát. Aztán van olyan vezető, aki egyenesen népszerű is, mert amellett, hogy érti a dolgát, ember is. Szívesen dolgoznak vele. A hiba ott kezdődik, amikor a vezetők iránti hízelgésből, vagy haszonlesésből akadnak a vezető körül olyanok, akik véd- és dacszövetséget alkotva, a hibáját veszik védelmükbe, velük szemben lebénul a KISZ-szervezeti élet lendülete. Ilyen körülmények között persze, hogy nehezen alakul ki a mozgalmi társaság és az is előfordulhat, hogy éppen a legderekabbak maradnak magukra. BERHARDT PÉTER: Megkontrázom, hogy van olyan ember, aki semmilyen társaságban nem érzi jól magát. Biztos, hogy a neki való társaságban megtalálná a helyét. Mit tehetünk mi, a KISZ-szervezet? Férjet, vagy feleséget talán nem tudunk előteremtei... de emberi kapcsolatokat igen. Meg kell találnunk az alkalmas formákat a fiatalokkal való egyéni foglalkozásra is. Aztán túl kéne jutnunk azon az állapoton, hogy alapszervezeteink különálló szigetecskék gyanánt éljenek, holott egyetlen nagy sodrásban, a mozgalomban, egymással mozgalmasabb érintkezésben kellene dolgoznunk. Valamennyi KISZ-szervezeti tagot olyan mozgalmi feladathoz kell juttatnunk, amelyek révén éppen az ifjúsági mozgalom legyen az, amely segít kibontakoztatni érzésvilágukat, képességeiket, egyéniségüket. Szervezeti életünk odatapad a termeléshez és elhanyagolja az emberi témákat. Túlsúlyban direkt módon kettővel foglalkozunk: a termeléssel és a politikával. Aztán olykor-olykor kiosztunk néhány üveg sört, kerítünk egy zenekart és táncolunk. S közben elfelejtünk azon munkálkodni, hogy a KISZ-élet széles körben hasson a fiatalokra és magához vonzza őket. TÓTH ERZSÉBET: Általában nem tudjuk, hogyan élnek KISZ-en kívüli fiatal társaink. Sőt, még egymásról sem tudjuk, hogy ki hogyan él. A közös mozgalmi alkalmakon kívül nincs fogalmunk a fiatalok szabadidejéről. Hogyan élnek vele? Van-e valakinek társasága vagy nincs, telnek az évek és megtalálja-e a neki való párt vagy sem, nem tudjuk és nem is törődünk vele. Sokan vannak egyedül. Ez az újsághirdetés szerintem komoly és éppen ez a két szó festi előttem komolyra: „társaság hiányában”. Ha elmegy egy preszszóba egyedül, megszólításoknak teszi ki magát és veszít emberi méltóságából. Társat találni leginkább a munkában lehet. Vagy ugyanígy a mozgalmi munkában. Mert ott terem a közös téma. Az iskolai társaság később szétszóródik, a közös témák szertefoszlanak, kinek-kinek más-más tölti be az érdeklődését. Mit teremtünk mi magunknak a szervezeti életünkben? Taggyűlés, szeminárium, esetleg egy kis tánc. Ez a műsor. Ez nem kevés, ha azt nézzük, mennyi fáradságba, szervezésbe, munkába kerül. De úgy látszik kevés ahhoz, hogy érzelemgazdagabb, színesebb, sokrétűbb emberi kapcsolatok, társasági kapcsolatok alakuljanak ki. MÉSZÁROS GÁBORNÉ: Nemegyszer megkérdezik tőlem, hogy 34 éves fejjel miért ragaszkodom a KISZ- hez, miért vagyok még tagja? Azért, hogy élettapasztalatommal segítsek. Ugyan miben? — kérdezhetik. A szemináriumon javítsam ki amit mondanak vagy a taggyűlésen hívjam fel a figyelmüket még erre vagy arra? Talán ebben is. Méginkább abban, hogy egy kicsit az én erőmmel is sikerüljön a fiatalabbaknak teljesebb emberré nevelődniök. Abban, hogy ne a vélt előnyökért, a béremelésért, vagy éppen csak azért közeledjenek a mozgalomhoz, mert van egyszer-egyszer egy táncalkalom. Hanem megértse, hogy a vele egykorúakkal együtt, neki magának kell kialakítania az életét, valamennyiükét. Olyan életet, amelyben megalkuvás nélkül, egyenes gerinccel járhat és társakra talál. Edződjék meg az ilyen életért folytatott küzdelemben és reménységgel élje napjait, mert az ifjúsági mozgalom nem hagyja magára. Önibibájá« Társaság hiányában../’ Fotó: Jakab Ferenc AZ I. AKÖV FIATALJAINAK VITÁJA