Kecskemét, 1946. október (1. évfolyam, 14-27. szám)
1946-10-01 / 14. szám
lEttttJABB MA DÖNTENEK A TRIESZTI KÉRDÉSBEN A párizsi békekonferencián a megegyezéseik legfőbb akadálya a trieszti kérdés volt, amely olyan bonyodalmakat okozott, hogy rá nyomta bélyegét a tárgyalások egész menetére. A nagyfontosságú kérdésben ma délután hoznak döntést. Eisenhower az atombombáról Eisenhower amerikai tábornok, aki a megszálló amerikai csapatok megszemlélésére Németországba értekezett, nyilatkozott a sajtónak a világhelyzetről. Véleménye szerint Amerikának el kell tiltania az atom bomba használatát és ebben az esetben egyszerre megszűnik a bizalmatlanság és a háborús veszély az egész világon. Eredménytelen magyarcseh tanácskozás Tegnap délután 4 órakor zárt tanácskozás volt Magyarország és Csehszlovákia delegátusai között a 200.000 magyarnak a csehek által követelt kitelepítése ügyében. A tanácskozásra teljes gárdájával felvonult mind a magyar, mind a csehszlovák delegáció. A tárgyalás több mint háromnegyed óráig tartott és utána szűkszavú jelentést adtak ki arról, hogy a két fél nem tudott megegyezésre jutni. Megkapják a csehek a pozsonyi filátót A kiküldött albizottság a pozsonyi hídfő ügyében hosszú vita után úgy határozott, hogy a csehek által követelt öt község helyett három községet javasol átengedtetni Cseh-, Szlovákia részére. A három községgel együtt járó földterület körülibelüil fele annak a követelésnek, menyivel Csehszovákia lépett fel a Duna déli oldalán Magyarországgal szemben. Kishírek a Kalyvilágból A jugoszláv kormány jegyzéket intézett az Egyesült Államokhoz néhány jugoszláv hajó legénységével szemben tanúsított eljárás miatt. Velencében új fasiszta szervezkedést lepleztek le. Külföldi hírek szerint Churchill 24 éves Mary nevű leánya feleségül megy Károly belga kormányzóherceghez. Amerikáiban az új találmányé lázgéppel, egy napos kezeléssel gyógyítják a vérbajt. Braziliában 25 utassal lezuhant és felrobbant egy repülőgép. Salzburgban Rajniss Ferenc özvegye házasságot kötött egy amerikai ezredessel. Olcsó gyümölcsfákat osztanak ki a kisgazdáknak Kisgazdáink a jövőben csak úgy tudnak haszonnal gazdálkodni, ha gyengébben termő területeiket gyümölcsfatelepítéssel használják ki. A telepítésnek legnagyobb költsége a kiültetésre kerülő gyümölcsfacsemeték ára. A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara segíteni akar a körzetébe tartozó gazdákon és olcsón, gyümölcsfákat oszt ki. A gazdák igényelhetnek a kamarától magas és törpetörzsű mindenféle fajta gyümöcsfacsemetét 3 forint 50 filléres áron. A gazdák a birtokukhoz legközelebb eső faiskolából fogják gyümölcsfaszükségletüket megkapni, hogy szállítási költségük csekély legyen. I KECSKEMÉT 1946. okt. 1. A FÜGGETLEN KISGAZDA I. évf. 14. szám ” ” ÍL,j TUES$ földmunkás és polgári 0 D PÁRT POLITIKAI LAPJA áRfl 40 FiLL^R PANASZNAPOT TART vasárnap a Kisgazdapárt Előkészületek a miniszterelnök fogadására Nemcsak Kecskeméten, de az egész Duna-Tiszahozón példátlan arányú érdeklődés előzi meg Nagy Ferenc miniszterelnök vasárnapi kecskeméti látogatását. Mint már jelentettük, a miniszterelnökkel együtt Kecskemétre jön Balla Antal tájékoztatási miniszter, Balogh István miniszterelnökségi államtitkár, Kovács Béla, a párt országos főtitkára és még többen a párt vezető férfiai közül. A miniszterelnök fogadtatására nagyszabású előkészületeket tesz a kecskeméti szervezet. Az országszerte nagy érdeklődéssel várt beszédek után délben a pártszékház dísztermében többszáz terítékes társasebéd lesz, amelyen hír szerint, szintén nagyjelentőségű beszédek fognak elhangzani. A díszebédre a párt irodájában lehet jelentkezni. Egy teríték ára borral együtt 6 forint. A Kisgazdapárt a miniszterelnök érkezése alkalmából panasznapot is tart Kecskeméten és ezúton hívja fel mindazokat, akiknek valami erős adnivalójuk van, hogy azt írásban jutassák el a pártvezetőséghez. W cM- for&Mtek hadifoglyaihktál A „Kecskemét“ szerkesztősége a mai postával több hadifogolytól kapott nemcsak üzenetet, hanem Oroszországból érkezett saját iniozitású leveleket is az itthon hozzátartozók számára. Bán Sándor hadifogoly hadnagy Moszkvából írt és szerető csókjait küldi Ipoly utca 4. sz. alatt lakó szüleinek. Közli, hogy egészséges és jól, érzi magát. A levelet július 25-én írta, címe Moszkva, postafiók 1072. Július 10-én kelt a másik levél, amelyet Ronkó Balázsné címére írt moszkvai hadifogságban lévő férje, jtt is egészséges és hosszú levele végén arra kéri feleségét, azonnal ír-j jón, amint a levelet megkapja. Mind a két levél átvehető lapunk kiadóhivatalában. Ugyancsak levele van kiadóhivatalunkban Kulcsár Jenő hozzátartozóinak is, akiket Dezső József hódmezővásárhelyi százados, hazaérkezett hadifogoly értesít arról, hogy Kulcsár Jenővel együtt volt hadifogságban. Levelük van kiadóhivatalunkban Smalí Béla szüleinek és id. Nyúl Györgynek (Katona József u. 7. sz.) Mindkettőjük fia azt üzeni, egyegy hazatért fogoly útján, hogy jól vannak és várják a hazautazás pillanatát. Szélhámosság ölvén mázsa cukorral Letartóztatták Sallai Mihály nagykereskedőt és Rand Barna ügynököt A kecskeméti gazdasági rendőrség az utóbbi évek legnagyobb arányú gazdasági panamáját derítette ki a napokban. A bűntényszámba menő visszaélés főszereplői Sallai Mihály az ismert nevű nagykereskedő és Rand Barna ügynök, a közellátási hivatal egyik, volt alkalmazottja. A nyomozás szerint szep I tember első napjaiban Rand Barna is megjelent a West-Orient budapesti központjában, ahol mint Kecskemét város közelld |tási hivatalának vezetője mutatkozott be és a város részére 50 méter mázsa új cukor kiutalását kérte. A West- Orient ki is állította az utalványt jj 25 mázsa fehér és 25 mázsa sárga- |j cukorról, amelynek birtokában a 1 j szélhámos ügynök felkereste Sallai Mihályt és eladásra kínálta áruját, s Sallai az ötven mázsát teljes egészéjében átvette és szeptember 10-én autójával ki is szállította Kecskemétre. A közel ji Látási hivatal természetesen erről is semmit sem tudott. Sallai Mihály a leszállás után azonnal elkezdte a cukor árusítását, éspedig a megengedett 10.5- es ár helyett 11 forintos kiskereskedői áron. Az árdrágítást súlyosbítja az, hogy a 25 mázsányi olcsóbb sárgacukrot is egy áron adta a fehér cukorral, valamint a 60.000 forint értékű cukorról nem készített számlákat és nem számította fel az áru forgalmi adóját sem. A nyomozás megállapítása szerint Sallai a hasznot megfelezte a kiskereskedőkkel, azaz úgy adott csak ki cukrot ha a kiskereskedői haszon 50 százaléka hozzá folyik vissza. A hatalmas cukorpanamára úgy derült fény, hogy a múlt héten a közellátási hivatal megbízottja cukrot akart vásárolni a West-Orientnél, itt azonban közölték vele, hogy a város már kapott cukrot és azt egy ilyen és ilyen külsejű ember el is szállította. A közellátási megbízott azonnal felhívta a gazdasági rendőrség figyelmét a visszaélésre. A rendőrség emberei a személyleírás alapján elfogták Rand Barnát, aki bevallotta, hogy a cukrot Sallainak adta át. Sallait szombaton letartóztatták, kihallgatása most folyik. A gazdasági botrány nyomozása még nem zárult le, a nyomozók máris újabb visszaélésekre jöttek rá A nyomozás szálai behálózzák egész várost és Nagykőrösre is átnyúlnak, ahova Sallai 16 mázsa cukrot juttatott el. Dr. Mikes Iván főkapitány és az igazi demokrácia ! A közelmúlt napokban a Szabadi Nép hasábjain „Vissza akarják hozni Kecskemétre Mikes Iván volt főkapitányt“ cím alatt megjelent nagyon átlátszó célzatú híradás nem csak Kecskemét, de egész Délpestmegye demokratikus közvéleményéből mély ellenérzést, váltott ki. Dr. Mikes Ivánt Kecskemét th. bizottságának többsége a rendőrség akkori vezetőjével szemben Kecskemét és Délpest megye rendőrfőkapitányává választotta meg. Hogy reáeső szavazatok jelentős részét a munkáspártok adták le, az egészem kétségtelen, hiszen köztudomású hogy az ú. n. jobboldali pártok a baloldali pártokkal szemben, a th. bizottságban kisebbségben vannak, a munkáspártok komoly elemeinek felelősségtudata és támogatása nélkül tehát nem kaphatta volna meg a többséget. Még élénken emlékezhetünk ara az általános fellélegzésre, amely e választás nyomán járt, a lelkek egy súlyos lidércnyomás alól szabadultak fel, a th. bizottság és a közvélemény érezte, hogy a pártonkívüli új főkapitány személye teljes bizosíték a demokratikus fejlődés és a közrend számára. A köztiszteletben álló új főkapitány a tb. bizottság január havi közgyűlésén mutatkozott be: „Kérlelhetetlen szigorral fogok lesújtani minden rendbontóra, minden bűnözőre és minden csavargóra.“ ,,Biztosítani akarom azt, hogy minden tisztességes, jó erkölcsű, becsületes ember a demokratikus elvek szerint lelkiismereti szabadságának birtokában, éljen és cselekedjen.“ „Engem munkámban semmilyen részrehajlás nem fog vezetni, az én szememben mindenki egyforma, aki tisztességes és egyforma, aki bűnös és egyenlő érték, aki dolgozik és egyenlően, káros, aki here. Az én elveim nem tűrik , meg sem a protekciót, sem a korrupciót. Az én ajtóm nyitva lesz egyformán mindenki előtt, aki igaz ügyben keres védelmet, ehhez pedig nem, lesz szükség protekcióra és egyformán zárva lesz minden igaztalan ügy előtt és azt az ajtót nem nyitja fel semmilyen protekció, semmilyen csábítás.“ A főkapitány bemutatkozását a közgyűlés általános helyesléssel vette tudomásul. Az új főkapitány hivatalába lépett és székfoglaló beszédének szellemében mint ízig-vérig rendőrember dolgozott, aki előtt csak a közrend, s a személy, és vagyonbiztonság szeml pontjai döntöttek és nem a pártszempontok. Úgy látszik, bizonyos köröknek ez nem volt ínyére, mert rö_ 1vid működés után vizsgálatot rendeltek el ellene és felfüggesztették állásából. Ugyanakkor felfüggesztettek két másik rendőrtisztet is, akiket, jj azonban rövid idő elmúltával állásukba visszahelyeztek. A közvélemény a fejét csóválta. Igaz, hogy azon rendőrtisztek egyik párt tagjai voltak, míg a felfüggesztett főkapitány pártokon kívül állott. Meg kell mondanunk, hogy a közvélemény mélységes felháborodással fordul el az ilyen frivol és nagyonátlátszó játéktól. Meg kell mondanunk, hogy a főkapitány mellett nem „bizonyos politikai körök“, hanem Kecskemét város és Délpest vármegye egész demokratikus közvéleménye áll. Senki sem akarja őt ide is visszahozni“, mivel ő ma is a város és Délpest megye tényleges főkapitánya. Akik ellene áskálódnak, azok a „bizonyos politikai körök“ és személyek értsék meg, vegyék tudomásul, hogy tisztességes és becsületes embereknek nem kell félniök egy olyan kiváló képességekkel felruházott rendőrembertől, mint amilyen a mi főkapitányunk, félnivalójuk csak azoknak lehet, akiknek vaj van a fejükön és a demokráciát nem valósága szerint értelmezik és kívánjákmegvalósítani. Az igazi demokrácia, na pedig nem kell Kecskemét népét kioktatni, mert arra már régen megtanította őt Kossuth Lajos. (le|) oOo