Kecskemét, 1949. január (3. évfolyam, 1-5. szám)
1949-01-02 / 1. szám
II. évfolyam..1 1. szám / Bizakodással törhetetlen reménykedéssel és határtalan lelkesedéssel nézünk 191 Í1. év elébe, hároméves tervünk bezáró évének elébe. Bizakodásunkhoz, reménykedésünkhöz és lelkesedésünkhöz meg is van minden alap Népi demokráciánk döntő szakaszához érkezik el és a terv harmadik, záró évében már 4300 millió értékű beruházások lesznek, akkora összeget fordítanak a nép javára, a nép boldogulására, mint hazánk történetében még sohasemmi üzemek, új gyárak fognak kinőni a földből és nemcsak megszűnik a munkanélküliség, ami a Terv legfőbb feladata, hanem, mint Rákos Mátyás, a magyar nép vezére mondotta, legalább 200 ezer mezőgazdasági munkást is az ipari vonalon kell majd foglalkoztatni. Ezzel a nyomasztó mezőgazdasági munkanélküliség is megszűnik és inkább nyílik mód ahhoz, hogy mezőgazdaságunk végre elinduljon az új lilákon, megszűnjön a város és falu közötti eddigi nagy különbség. Kecskeméti vonatkozásban különösen nagy okunk van az asztal várakozása és lelkesedésre. Jövőre felépül az OTI-palota, .nnan januárban megkezdik a vízvezeték építését, nagy városunkat évszázados elmaradottságából fogja felemelni, munkáslakások épülnek, hogy enyhüljön a lakásínség, melyen az átszervezett Lakáshivatal sokat fog segíteni a nagylakások kisasjátítása révén. Új vonat fog közlekedni városünk és Kiskőrös között, bezárul körülöttünk a port felfogó sűrű erdő karélya, legfontosabb üzemünk az állam, a magyar nép kezében a hétszeresébe fejlődik és számos kisebb-nagyobb alkotás fogja még hirdetni az új esztendőben népi demokráciánk győzelmét városunkban is, olyan alkotásoké, melyeknek a körvonalait is alig látjuk ma még. Be fog bizonyosodni a magyar példával és az egész világ előtt, hogy a szocialista termelés fejlettebb, mint a kapitalista, nagyobb kenyeret, jobb életet ad a népnek. ■ Feladataink is vannak az újév küszöbén, melyeket vállvetett munkával el akarunk és el is fogunk végezni. Fel fogjuk emelni a munka termelékenységét, csökkentjük minden munkában az önköltséget és nem utolsó sorban rátérünk a teljes takarékosságra, mert tudjuk, hogy ezen feladatok elvégzése jövőnk záloga. Népi demokráciánk iránti és a magunk munkája iránti töretlen bizalmunk, magabízásunk és lelkesedésünk azok az erények, melyek jegyében köszönjük az új esztendőt, a magyar történelem legtöbbet ígérő esztendejét! Ára: 60 fillér 1949 január 1, szombat UKv napján kezdődni a népszámlálás Saját érdekében mindenki a pontos adatokat vallja be A népszámlálás előkészületei befejezést nyertek. A népszámlálástól igen nagy eredményeket várhatunk, ekkor veszik számba az országban levő, az egyes emberekkel kapcsolatos összes adatokat, amelyek az ötéves terv alapjai lesznek. Ezért a népszámlálás nemcsak az adatokat gyűjti össze, az összeírás során nemcsak a meglévő helyzetet állapítják meg, hanem az összeíj személyek adataiból azt is meg fogják állapítani, hogy az országban még mirrr van szükség . Saját érdekében cselekszik tehát mindenki, ha a teljesen való helyzetit vallja be. Erre annál is inkább szükség van, mert az adatok eltitkolása vagy egyéb áton való félrevezetés rendkívül szigorú büntetéssel jár. A népszámlálás során az egyéni számlálólapokon kívül a születési anyakönyvi adatok begyűjtésére anyakönyvi összcírólapot is ki kell mindenkinek tölteni. Ezeken kívül a 18 -60 éves érünk zöldnyomású lapot is kitöltenek, az önálló iparosok és üzemek rózsaszínnyomású kérdőivet, az önálló kereskedők, üzletek, ügynökök kéknyomású kérdőívet. Külön összeírják még az írástudatlanokat, az iskolaköteleseket, a mindkét szemükre vakokat, házakat és lakásokat is. Kecskeméten a népszámláló biztosok és felülvizsgálók kedden esküt, illetve fogadalmat tettek és magukkal vittél a szükséges nyomtatványokat. 159 körzetben 173 népszámláló már újév napján megkezdi a munkát. .Már január 8-án beadják az addig összegyűjtött íveket, melyeket a 10 felülvizsgáló azonnal átvizsgál. Január 1-re be kell fejezni a népszámlálást, melynek tartama alatt a városházán külön iroda működik 1. emelet 20. ajtó alatt, ügyeleti szolgálatot tartva este 8 óráig. ■ ■ Üzemeinkben biztosítva van a munka A Gyufagyár dobozokat és szövőorsókat is készít már A kecskeméti munkapiacra nagy hálásság vált mindig az üzemek szezonjellege, mellyel, a kapitalista vállalkozók ugyancsak visszaéltek: a szezon befejezésekor, az ősz közepén már utcára dobták munkásaik tömegét. Népi demokráciánk egyik legfontosabb feladata a munkanélküliség teljes megszüntetés és e téren máris jelentős eredmények vannak. Azt jelenthetjük, hogy egyetlen üzemünk sem fog leállni, sőt a legtöbb alig számbavehető létszámcsökkentéssel zavartalanul tovább dolgozik. Üzemeinkben jelenleg a helyzet a következő: Platter gyár: a répa szárítását tálalják, majd a krumpli szárítására térlnek át. Négyszáz vagon krumpli bej szántására van rendelése a gyárnak, ezzel a mai munkáslétszám legalább márciusig foglakoztatást kap. BKK: Rövidesen befejeződik a káposzta szántása, azután a cukorrépa és a sárgarépa szántására kerül a sor, mely munkákkal 250 dolgozót foglalkoztatni lehet. Ez a létszám, ami törzslétszámnak tekinthető, továbbra is megmarad. Barinvál (volt Benedek-telep): Újévg még a nagy, felduzzasztott létszámmal dolgozik, ekkorára véget érnek a külföldi számlások. Az üzem 200 munkást továbbra is állandóan foglalkoztatni fog. Gépgyár: A gyárnak olyan sok a külföldi megrendelése, hogy annak csak az üzem kibővítésével jut a megadott határidőre eleget tenni. Ha az üzemkibővítési munkálatok befejeződnek, munkáslétszámjol megkétszerezik. ■ Ilia rövidesen szakmunkás hiánnyal í fizámtílik. Schiffer cipőgyár: Az anyagbeszerzés nehézségekbe ütközik ugyan, de az üzem folyamatos munkája biztosítva van Elbocsátásokra rem fog sor kerülni. Remény van arra, hogy a jelenlegi havi 2000 pár cipő gyártására vonatkozó ontingenst hamarosan 50 százalékkal felemelik. Gyufagyár: A munka folyamatosan megy, nyersanyag bőven van. A jelenlegi állandó munkáslétszám továbbra is illegmarad. A gyár Szikra és Családi gyufákon kívül dobozokat is gyárt. Már újévre befejeződik a megrendelt 300.000 darab rajzszöges doboz elkészítése. A jövőben is fognak tobozokat, sőt szövőorsókat is gyártani. Megkezdődik a közigazgatás teljes demokratizálása Jóváhagyták a város költségvetését — erősen lecsökkentett hiánnyal — Egy héten belül megnyílik a Vágóhíd — Tavasszal megkezdik a kislakások építését Újév előtt a közigazgatás frontjáról jelentjük a következőiket: A kormány elrendelte a belügyminiszteri személyzeti előadók szolgálatba állítását. Kecskemét is kap egy személyzeti előadót, akinek feladata a közigazgatási apparátus teljes demokratizálása. Nyilvántartja a város területén működő összes tisztviselőiket, tapasztalatait, felülvizsgálatainak eredményeit, véleményez előléptetések,segélyezések, jutalmazások, átcsoportosítások, kitüntetések ügyében, szabadságolásokat engedélyez, dönt az üres állások betöltése felett és elvégzi az elbocsátásokat. A személyzeti előadó néhány napon belül megkezdi működését Jelentőségteljes esemény a város jövő évi költségvetésének jóváhagyása 8,79 1.000 bevétellel, 965.000 forint hiánnyal. A hiányt sikerült erősen mérsékelni a megelőző költségvetés 1.386.000 forint hiányával szemben. A belügyminiszteri dönés megállapítja, hogy még mindig nagy a személyzeti kiadás, kb. 40 százaléka az összes kiadásoknak. Megállapítja azt is,hogy Kecskemét csaknem egészen mezőgazdasági jellegű város és ezért hátrányban van az ipari várósokkal szemben. Javasolja a legmesszebbmenő takarékosságot, a fokozott ellenőrzést, a tervszerű gazdálkodás bevezessét és fokozását. A városi költségvetésből 384.000 forin jut beruházásokra, elsősorban az állami kislakásépítkezésekhez való hozzájáruláshoz. A kislakások felépítéséhez már a tavasszal hozzákezdenek. i. " Szükségesnek tartja a belügyi leirat a színház melletti piactér rendezését, ezt azonban a közgyűlésnek kell megszavaznia. Helyesli a vágóhídra vonatkozó döntést, melynek értelmében egy héten belül már az új vágóhídon lesznek a vágások. Megfelelő összeg szerepel a költségvetésben a vízvezeték élőmunkáihoz, felméréshez, térképezéshez. Súlyosak a zeneiskola deficitjei: növendékenként 300 El. Ezért felül kell vizsgálni az iskolát. A minisztérium az egészségügyi szolgálat kiterjesztéséhez egy új személyautót adott a városnak, ez már üzemben is van. Megszűnik a tenyészállat- és ebadóalap, a tenyészállattartás állami feladat lesz a jövőben. A városnak csak istállókról kell gondoskodni, ami elég nehéz feladat, mert a rendelés vezetés mindössze egy istállót tartott fenn, jóllehet 10 000 hold felett rendelkezett De máris van istálló Szentkirályon, Bugacon és lesz a tavasszal Szentlőrin-