Délpestmegyei Népújság, 1949. június (3. évfolyam, 23-26. szám)
1949-06-05 / 23. szám
2 Ócskavasgyűjtés Kiskunfélegyházán A kiskunfélegyházi gépgyár dolgozói június 4-én és 11-én vasnapot rendeznek. Felkérik a város lakosságát, hogy mindenütt, ahol ócskavas fellelhető, gyűjtsék ősze és adják át az általuk kiküldött, házról-házra járó ócskavasgyűjtő brigádoknak. Mindenki, aki hozzájárul a vasgyűjtéshez, az ötéves tervet, nehéziparunk fejlesztését segíti előbbre. Gyűjtsd a vasat, országot építesz! Nehéziparunk fejlesztése a munkanélküliséget szünteti meg. Segítsd elő tehát a vasgyűjtést, családodnak boldogulását segíted előbbre. - ■ K Levelesláda""] Komoly zene az üzemben A napokban a Magyar-Szovjet Társaság Barneválban rendezett kulturdélutánján szerepeltem néhány zongoraszámmal. Ez a délután olyan élményt jelentett számomra, hogy — úgy érzem — meg kell írnom. Elfogadva mentem ki, hiszen a művész előtt nem lehet közömbös, milyen a közönsége. Bevallom, némi aggodalom is bujkált bennem. Vájjon fogják-e élvezni munkái, testvéreim ezt a komoly, színvonalas műsort. Aggodalmam alaptalannak bizonyult. A munka verejtékétől, fényes arcokon felcsigázott érdeklődés tükröződött. Valami nagyot, szépet vártakt S a Húrtól Kodály, Chopin és Borodin művek után felcsattanó lelkes hálás tapsból megéreztem, nem jöttünk hiába. Dolgozóink igénylik a szépet, a nemeset, s nagyon halárak azét, amit nyújtottunk nekik. . Ez az érzésem fokozódott, amikor megláttam Mátyus Teréz kultúrtanácsa hók könnytől csillogó szemét, ő, aki nemrégen még ennek az üzemnek a munkása volt, nemcsak a zeneművek szépségért érezte át, hanem azt és tényt is, hogy volt munkatársai ennyire élvezik és igénylik a komoly kultúrát. Tizenhét esztendeje szolgálom Kecskeméten a magyar zenekultúra ügyét.Régi törekvésem, hogy a muzsika áldásait minél szélesebb rétegekhez juttassam el. Az elmúlt rendszerben bizony ezt nem sikerült megvalósítani, a népi demokráciában azonban mindinkább nagyobb lehetőség nyílik célkitűzésem megvalósítására. Ehhez segített közelebb a Barneválban lejátszódott Magyar-Szovjet kultúrdélután is. Puky Margit zeneiskolai tanár. 0 Délpestmegyei Népújság Pla UDBKBaH építjük az országot! Dolgozó parasztok követésre méltó példája Dicséretre méltó módon nyilvánult meg az új világ szelleme a Külső-Szegedi út mentén lakó 70—80 kis- és középparaszt teliében. Az út egykilométeres szakaszán a kocsival való közlekedés majdnem lehetetlen volt, aminek következtében mezőgazdasági munkálataikat csak késve teljesíthették, ezenkívül pedig ezer apró kellemetlenség és károsodás érte őket. Ennek az útszakasznak a rendbehozatala az ötéves terv első esztendejébe volt beállítva, így a város saját hatáskörében — az érvtől eltérően — nem segíthetett rajta. Dolgozó parasztjaink megértették és magukévá tették, hogy: »tiéd az ország, magadnak építed«. Összeálltak tehát és egy-két megbeszélés után selmentek Cseh László polgármesterhez azzal a kéréssel, hogy a város mérnöki hivatalának irányítását bocsássa rendelkezésükre és ők a kérdéses útszakaszt saját erejükből, saját munkájukkal rendből h ózzák. A város polgármestere természetesen készséggel állt rendelkezésükre és mindenben segítségükre. Kéthét kemény munkával új alapot raktak le a használhatatlan útszakaszra és a Villanymalomtól kapott salakkal fellőtték, lehengerelték, újjávarázsolták úgyszólván költség nélkül. Az mutatkozott meg kézzelfoghatóan, hogy a hosszú idők óta folytatott feleságosító munka nem volt hiábavaló. Dogozó parasztjaink megértették, magukévá tették és gyakorolták is a dolgozó nép ország birtoklásból eredő kötelességüket. Nagyon jól tudják, hogy államköltségen mindent és egyszerre nem lehet rendbehozni. Nagyon jól tudják, hogy olyan rombolást még rendszer nem produkált, mint a fasizmus és azt is tudják, hogy ennek az országdúlásnak rendbehozása, minden dolgozó magyar kézfeladata. Tovább tanulni érdemes! *Az egyik kecskeméti középiskola kapuján két diáklány lép ki. Igen hevesen vitáznak. Az egyik diákszövetség egyenruhában van. Egész belepirul az eszmecserébe. — Természetesen egyetemre megyek — mondja. — Régi álmom, hogy orvos legyek, most már valósággá válik. Az egyetem kapui nyitva állnak előttem is. Te mit kezdesz ? — Még nem tudom... Egyelőre otthon maradok. Talán majd állásba megyek... — De hiszen te mindig tanár akartál lenni! Miért nem megy főiskolára? — kérdezi az ifjú orvosjelölt. — Tudod, sokan vagyunk testvérek feleligpiaz, — szüleim nem tudnak ruházni és tovább taníttatni, az egyetem pedig mindig pénzbe került. — Ez nem akadály.— Most már nem a gazdagoké az egyetem és a főiskolák Aki komolyan akar tanulni, azt nem gátolja a szegénység. Az állami és népi kollégiumok rád is várnak. Ott csupa ilyen szegény növendék van és mégis tanulnak — az állam segíti őket! — Azt mondod, hogy ingyen lakhatom a kollégiumban, nem fizetek tandíjat? De ruházkodni is kell! Arról már igazán magunknak kell gondoskodnunk! — Tévedsz. Az állam erről is gondoskodik. A bátyám például 150 forint ösztöndíjat kap minden hónapban. Ebből mindenre telik. Nagyfokú gyávaság kell ahhoz, hogy most valaki ne merjen egyetemre indulni. — Igen ám, de most biztosan kapok állást, viszont lehet, hogy 3—4 év •mira már nem kapok. — Úgy látszik — mondja az egyenruhás diáklány, — te nem ismered az •Téves tervet, különben tudnád, hogy rengeteg szakemberre lesz szükség. Nyugodt lehetsz, te is kapsz állást még négy év múlva is. — De olyan sokan készülnek egyesemre — próbálta meg az utolsó ellenvetést a jövő pedagógusa, —■ hátha fel sem vesznek a főiskolára? — Afelől egészen nyugodt lehetsz Add csak be a kérvényedet és tanulj! A pedagógus főiskolák 1800 új növendéket várnak az őszre. Remélem, te is köztük leszel. — Egészen biztos! Már látom, hogy érdemes tanulni. Viszontlátásra az érettségin ! Elváltak és ment ki-ki a maga otthonába. A diákszövetségi egyenruhás a kollégiumba, a kis tanárjelölt pedig az édesanyjához. A kapuban már dúdolt: »Tanulni érdemes, népünk jövője ez.« Kecskeméti gőz- és kádfürdő a szünet után a Szokott időben pénteken és szombaton nyitva reggel 8-tól délután 6 óráig. 1919. június 5. A föld alatt 520-on Csattog a csákány, Lassú pergéssel hull a szén, A lámpa misztikus fényénél Gőzölgő testtel, ve ejlékezve dolgozik .1 vájárlegény, Sovány, színtelen testén megfeszül Minden izom, Arcán keserű vonás, A föld alatt 520-on Őrjöngve csap elő a festésből A mérgező gáz, A test megrándul 'Megjelenik a fonnyasztó láz, De gőz esős erővel a munka tovább halad 5.20-ra, a sárosöld alatt. Piszkossága vízben Térdig vagy azon felül, Küzködve, lihegve a feltörésen Patkányok gúnykacaja mellett, Az életért, a jctfele gyémántért Az ember küzd rendületlenül. Iszonyatos csattanás...! A lámpáik fénye vészesen lobog... A viaszps arcok még fehérebbek lesznek A feltörés... a feltörés beomlott!!!! A száj mögé felhúzódik egy keserű ránc, Halkan száll egy búcsúfohász: isten veled, Anyám, s te drága lány, nem látok többé mosolyt arctokon, Mert ez a bányászsors: A föld alatt 52-en. .A leomlott tárnák helyén lfjak lesznek, Harcos sereg kél a népért új harcra, Hogy milliókra ragyoghasson le hazánk-A szocializmus békés építő napja.[ban GODÓ TIBOR. Vetések táplálása repülőgépekről Moldvában a mezőgazdasági repülőgéposztag repülői megkezdték az őszi vetéseknek ásványi műtrágyával való táplálását levegőből. Szlobodzejszki kerületben repülőgépcsoport dolgozik, amely 7 repülőgépből áll. Itt már több mint ezer hektár őszi vetést szórtak be műtrágyával. Pavlográdszki kerület kolhozai megkezdték a tavaszi vetések táplálását. Rádió a kolhaozokban 1948-ban Moszkva környékén 13 kerületben befejezték a kolhozok rádióval való ellátását. Több, mint ezer kolhoz és 60.000 kolhoztag kapott rádiót. A rádióellátás sikeresen halad előre az idén is. A moszkvai területen 3320 kolhozt láttak el rádióval. A kolhozok rádióval való ellátásához nagy segítséget adtak a főváros és a moszkvai terület üzemei. Kevesen tudják, hogy Táncsics két évig diákoskodott Kecskeméten. Erről a két évről szeretnék részben feltáratlan helyi adatok, részben önéletrajza alapján képet festeni. Ez a kép megmagyarázza Bölöni György könyvének (Hallja kend, Táncsics!) a címét, de Ady Táncsics versének rendezését is. A Katona József Gimnázium irattára VI/A. 3. szám alatt őrzi azt a bőrkötésű, számozatlan lapú matrikulát, ami 1808—1828-ig tartalmazza a volt hat osztályos piarista gimnázium diákjainak neveit. Négy ízben találkozunk a latin nyelvű anyakönyvben Táncsiccsal. Az 1823—24. iskolai év első felében az első osztályban 41. sorszám alatt ez latinul: Stantsits Mihály, 25 éves, római katolikus, magyar. Ácsteszér Veszprém vármegyéből, árva, gyámja nincs. Ösztöndíja nincs. Osztályzata magaviseletből 1., tanulmányaiban: kitűnő. Első kitűnő az osztályban. Magyar nyelvből: kitűnő. 1823—24. második felében ez a szöveg 36. sorszám alatt csak annyit változik, hogy életkora nem 25, hanem 26. év. A harmadik bejegyzés 1824—25. iskolai év első félévéből való 29. sorszám alatt. Ugyanennek az iskolaévnek a második felében 27. sorszám alatt van feljegyezve. Mindkét bejegyzés mindenben megegyező a fenti szöveggel, azzal a kivétellel, hogy ezek a harmadik osztályról szólanak, ezenkívül hiányzik a »gyámja nincs« megjegyzés. Kiderül az anyakönyvből azonkívül, hogy mindvégig első kitűnő volt, hogy az első osztály első felében 57, a másodikban 51 osztálytársa volt, akik leginkább 12—13 évesek voltak. Harmadikban 33, illetve 31 az osztálytársak száma, de itt sincs 16 évnél idősebig. Az első osztály mindkét félévében osztálytársa volt Hornyik János, Kecskemét későbbi történetírója, aki szintén kitűnő tanuló. Hogy került Táncsics Kecskemétre és hogy élt, itt a 25 éves első gimnazista, »latin iskolás«? — Táncsics mögött szép múlt volt már beiratkozásakor. A tudás utáni vágy hajtotta. Tudni, mindig többet akart tudni. Ezért nem elégedett meg a kitűnő tanítói oklevéllel, hanem beiratkozott elsősnek. Tanítói oklevelét a budai képzőben szerezte. Budára Izsákról ment, ahol Zémán János iskolamester irányítása alatt tanított. Régen vágyott gimnáziumba járni, latint tanulni, de a budai képzőben kapott igazán kedvet hozzá. Képezdei tanulótársai közül többen (csak négy volt magyar) beszéltek latinul. Köztük mindig kisebbnek érezte magát, különben is lépten-nyomon tapasztalnia kellett, hogy nemcsak a tudományokban, de a hétköznapi életben sem mehet semmire a latin nyelv nélkül. Ahogy elvégezte a képezdét és megkapta kitűnő oklevelét, azonnal fel akarta vétetni magát a budai gimnáziumba, azonban korára való tekintettel elutasították, mert »az ilyenek a kicsinyek közt sok galibát csinálnak«. Nemhogy nem vették fel, de le is akarták beszélni szándékáról, azt mondván, hogy oklevéllel jól jövedelmező álláshoz juthat. Nem nyugodott bele ilyen könnyen. Gyöngyös felé vette útját, de az ottani gimnáziumba se vették fel. Hazafelé indult hát Izsákra, mert Izsákon a jó öreg Zémán bácsiéknál úgy érezte magát, mint otthon. Azonban Zémán bácsi színtén inkább tanítani szerette volna látni, tehát hamarosan továbbállt. 1 Ladányi István nagy tekintélyű izsáki plébánostól ajánlólevelet kért a kecskeméti piaristákhoz. A piaristák fel is vették, sőt Ladányi külön ajánlatára a rendházba fogadták krednciálisnak. Mint krredenciálisnak kötelessége volt élelemért és lakásért az étteremben felszolgálni. Az első év gyorsan múlt, bár Táncsics nem jól érezte magát. A rendházban egyre több dolga akadt, nem maradt elég ideje tanulni, az iskolában csúfolták a gyerekek, nem tudták megérteni tudásszomját, komolyságát. »A sok apró gyerek közül úgy tűntem ki, mint szamár a juhok közül«, — írja. Önérzetén sokszor esett sérelem. Ma már tudjuk, hogy jogaira kevés ember volt olyan kényes, mint éppen ő. Gyorsítani szerette volna a tanulás menetét. Szünidőben elvégezte a második osztályt magán úton, a ham^ukkal aztán megint nyilvánosan tanulta, de a kredenciálisságot otthagyta. Házi tanító lett, a még Izsákról ismert Deák Jánosnál. Deákéknál teljes ellátást kapott. Nemcsak a Deák gyerekeket tanította, hanem az ottlakó rokon gyerekeket is. Ezeknek a tanításáért fizettek neki, 60 forintot takarított meg belőle. Ezzel a 60 forinttal, kitűnő tanítói oklevéllel és »primus eminens« bizonyítvánnyal hagyta itt Kecskemétet. Elmenetelének oka — mint írja — az volt, hogy Dani Zsigmond igazgató per kend szólítgatta. Ez a megszólítás akkoriban a legnagyobb sértésnek számított. Táncsics úgy érezte, hogy az igazgató parasztmivoltát akarta az orra alá dörgölni. Nem szégyelle paraszti származását, el sem akarta feledni, de törekvései meghiúsítását látta, akadályoztatást látott a származására való hivatkozásban és sértegetést. A sértést pedig nem tűrte. Inkább elinteni a jó helyről, inkább ismét az országúté lett. Hajtotta a »látni vágyás« is. Elindult továbbfolytatni tanulmányait Nyitrára. Ulba ejtette Pozsonyt, ahol éppen a királykoronázó 1825-ös országgyűlés ülésezett. Átrándult Bécsbe is. Űzte, hajtotta a vágy tovább tanulni, javítani. Dr. Dankó Imre , Tjámfiej diákévéi JCeejkeméten