Délpestmegyei Népújság, 1949. június (3. évfolyam, 23-26. szám)

1949-06-05 / 23. szám

2 Ócskavasgyűjtés Kiskunfélegyházán A kiskunfélegyházi gépgyár dolgozói június 4-én és 11-én vasnapot rendez­nek. Felkérik a város lakosságát, hogy mindenütt, ahol ócskavas fellelhető, gyűjtsék ősze és adják át az általuk kiküldött, h­ázró­l-házra járó ócskavas­­gyűjtő brigádoknak. Mindenki, aki hozzájárul a vasgyűj­­téshez, az ötéves terv­et, nehéziparunk fejlesztését segíti előbbre. Gyűjtsd a vasat, országot építesz! Nehéziparunk fejlesztése a munkanél­küliséget szünteti meg. Segítsd elő tehát a vasgyűjtést, családodnak boldogulá­sát segíted előbbre. - ■ K Levelesláda""] Komoly zene az üzemben A napokban a Magyar-Szovjet Tár­saság Barneválban rendezett kultu­rdél­­utánján szerepeltem néhány zongora­számmal. Ez a délután olyan élményt jelentett számomra, hogy — úgy ér­zem — meg kell írnom. Elfogadva mentem ki, hiszen a mű­vész előtt nem lehet közömbös, milyen a közönsége. Bevallom, némi aggoda­lom is bujkált bennem. Vájjon fogják-e élvezni munkái, test­véreim ezt a ko­moly, színvonalas műsort. Aggodalmam alaptalannak bizonyult. A munka verejtékétől, fényes arcokon felcsigázott érdeklődés tükröződött. Va­lami nagyot, szépet vártakt S a Húrtól Kodály, Chopin és Borodin művek után felcsattanó lelkes hálás tapsból meg­­éreztem, nem jöttünk hiába. Dolgozó­ink igénylik a szépet, a nemeset, s nagyon halárak azé­­t, amit nyújtottunk nekik. . Ez az érzésem fokozódott, amikor megláttam Mátyus Teréz kult­úrtanácsa hók könnytől csillogó szemét, ő, aki nemrégen még ennek az üzemnek a­­ munkása volt, nemcsak a zeneművek szépségért érezte át, hanem azt és tényt is, hogy volt munkatársai ennyire él­vezik és igénylik a komoly kultúrát. Tizenhét esztendeje szolgálom Kecs­keméten a magyar zenekultúra ügyét.­­Régi törekvésem, hogy a muzsika ál­dásait minél szélesebb rétegekhez jut­ta­­ssam el. Az elmúlt rendszerben bi­zony ezt nem sikerült megvalósítani, a népi demokráciában azonban mind­inkább nagyobb lehetőség nyílik célki­­tűzésem megvalósítására. Ehhez segí­tett közelebb a Barneválban lejátszó­­­dott Magyar-Szovjet kultúrdélután is. Puky Margit zeneiskolai tanár. 0 Délpestmegyei Népújság Pla­ UDBKBaH építjük az országot! Dolgozó parasztok követésre méltó példája Dicséretre méltó módon nyilvánult meg az új világ szelleme a­­ Külső-Sze­gedi út mentén lakó 70—80 kis- és középparaszt teliében. Az út egykilo­­méteres szakaszán a kocsival való köz­lekedés majdnem lehetetlen volt, ami­nek következtében mezőgazdasági mun­­kálataikat csak késve teljesíthették, ezenkívül pedig ezer apró kellemetlen­­ség és károsodás érte őket. Ennek az útszakasznak a rendbehozatala az öt­éves terv el­ső esztendejébe volt beál­lítva, így a város saját hatáskörében — a­z érvtől eltérően — nem segíthetett raj­ta. Dolgozó parasztjaink megértették és magukévá tették, hogy: »tiéd az ország, magadnak építed«. Összeálltak tehát és egy-két megbeszélés után selmentek Cseh László polgármesterhez azzal a kéréssel, hogy a város mérnöki hivata­lának irányítását bocsássa rendelkezé­sükre és ők a kérdéses útszakaszt sa­ját erejükből, saját munkájukkal rend­ből h ózzák. A város polgármestere ter­mészetesen készséggel állt rendelkezé­sükre és mindenben segítségükre. Két­­hé­­t kemény munkával új alapot raktak le a használhatatlan útszakaszra és­ a Villan­ymalomtól kapott salakkal fel­lő­t­t­ék, lehengerelték, újjávarázsolták úgyszólván költség nélkül. Az mutatkozott meg kézzelfoghatóan, hogy a hosszú idők óta folytatott fel­es­ágosító munka nem volt hiábavaló. Do­gozó parasztjaink megértették, ma­gukévá tették és gyakorolták is a dol­gozó nép ország birtoklásból eredő kö­telességüket. Nagyon jól tudják, hogy államköltségen mindent és egyszerre nem lehet rendbehozni. Nagyon jól tudják, hogy olyan rombolást­­ még rendszer nem produkált, mint a fa­sizmus és azt is tudják, hogy ennek az országdúl­ásnak rendbehozása, min­den dolgozó magyar kéz­feladata. Tovább tanulni érdemes! *Az egyik kecskeméti középiskola ka­puján két diáklány lép ki. Igen hevesen vitáznak. Az egyik diákszövetség­ egyen­ruhában van. Egész belepirul az eszme­cserébe. — Természetesen egyetemre megyek — mondja. — Régi álmom, hogy or­vos legyek, most már valósággá vá­lik. Az egyetem kapui nyitva állnak előttem is. Te mit kezdesz ? — Még nem tudom... Egyelőre ott­hon maradok. Talán majd állásba me­gyek... — De hiszen te mindig tanár akar­tál lenni! Miért nem megy főiskolára? — kérdezi az ifjú orvosjelölt. — Tudod, sokan vagyunk testvérek feleli­gpiaz, — szüleim nem tudnak ruházni és tovább taníttatni, az egye­tem pedig mindig pénzbe került. — Ez nem akadály.— Most már nem a gazdagoké az egyetem és a főiskolák Aki komolyan akar tanulni, azt nem gátolja a szegénység. Az állami és népi kollégiumok rád is várnak. Ott csupa ilyen szegény növendék van és mégis tanulnak — az állam segíti őket! — Azt mondod, hogy ingyen lakha­tom a kollégiumban, nem fizetek tandí­jat? De ruházkodni is kell! Arról már igazán magunknak kell gondoskodnunk! — Tévedsz. Az állam erről is gon­doskodik. A bátyám például 150 forint ösztöndíjat kap minden hónapban. Eb­­ből mindenre telik. Nagyfokú gyáva­ság kell ahhoz, hogy most valaki ne­ merjen egyetemre indulni. — Igen ám, de most biztosan ka­pok állást, viszont lehet, hogy 3—4 év •m­ira már nem kapok. — Úgy látszik — mondja az egyen­ruhás­­ diáklány, — te nem ismered az •Téves tervet, különben tudnád, hogy rengeteg szakemberre lesz szükség. Nyu­godt lehetsz, te is kapsz állást még négy év múlva is. — De olyan sokan készülnek egye­semre — próbálta meg az utolsó ellen­vetést a jövő pedagógusa, —■ hátha fel sem vesznek a főiskolára? — Afelől egészen nyugodt lehetsz Add csak be a kérvényedet és tanulj! A pedagógus főiskolák 1800 új növen­déket várnak az őszre. Remélem, te is köztük leszel. — Egészen biztos! Már látom, hogy érdemes tanulni. Viszontlátásra az érett­ségin ! Elváltak és ment ki-ki a maga ott­honába. A diákszövetségi egyenruhás a kollégiumba, a kis tanárjelölt pedig az édesanyjához. A­ kapuban már dú­dolt: »Tanulni érdemes, népünk jövője ez.« Kecskeméti gőz- és kádfürdő a szünet után a­­ Szokott időben pénteken és szombaton nyitva reggel 8-tól délután 6 óráig. 1919. június 5. A föld alatt 520-on Csattog a csákány, Lassú pergéssel hull a szén, A lámpa misztikus fényénél Gőzölgő testtel, ve ejlékezve dolgozik .1 vájár­legény, Sovány, színtelen testén megfeszül Minden izom, Arcán keserű vonás, A föld alatt­­ 520-on Őrjöngve csap elő a festésből A mérgező gáz, A test megrándul 'Megjelenik a fonnyasztó láz, De gőz esős erővel­ a munka tovább halad 5.20-ra, a sáros­­öld alatt. Piszkos­sá­ga vízben Térdig vagy azon felül, Küzködve, lihegve a feltörésen Patkányok gúnykacaja mellett, Az életért, a jctfele gyémántért Az ember küzd rendületlenül. Iszonyatos csattanás...! A­­ lámpáik fénye vészesen lobog... A viaszps ar­cok még fehérebbek lesznek A feltörés... a feltörés beomlott!!!! A száj mögé felhúzódik egy keserű ránc, Halkan száll egy búcsúfohász: isten veled, Anyám, s te drága lány, nem látok többé mosolyt arctokon, Mert ez a bányászsors: A föld alatt 52-en. .A leomlott tárnák helyén lfjak lesznek, Harcos sereg kél a népért új harcra, Hogy milliókra ragyoghasson le hazánk-A szocializmus békés építő napja.[ban GODÓ TIBOR. Vetések táplálása repülőgépekről Moldvában a mezőgazdasági repülő­géposztag repülői megkezdték az őszi vetéseknek ásványi műtrágyával való táplálását levegőből. Szlobodzejszki ke­rületben­ repülőgépcsoport dolgozik, amely 7 repülőgépből áll. Itt már­ több mint ezer hektár őszi vetést szórtak be műtrágyával. Pavlográdszki kerület kolhozai meg­kezdték a tavaszi­­ vetések táplálását. Rádió a kolhaozokban 1948-ban Moszkva környékén 13 ke­rületben befejezték a kolhozok rádió­val való ellátását. Több, mint ezer kol­hoz és 60.000 kolhoztag kapott rádiót. A rádióellátás sikeresen halad előre az idén is. A moszkvai területen 3320 kol­­h­ozt láttak el rádióval. A kolhozok rádióval való ellátásához nagy segít­séget adtak a főváros és a moszkvai terület üzemei. Kevesen tudják, hogy Táncsics két évig diákoskodott Kecskeméten. Erről a két évről szeretnék részben feltárat­lan helyi adatok, részben önéletrajza alapján képet festeni. Ez a kép megma­gyarázza Bölöni György könyvének (Hallja kend, Táncsics!) a címét, de Ady Táncsics versének rendezését is. A Katona József Gimnázium irattára VI/A. 3. szám alatt őrzi azt a bőrk­ö­­tésű, számozatlan lapú matrikulát, ami 1808—1828-ig tartalmazza a volt hat osztályos piarista gimnázium diákjainak neveit. Négy ízben találkozunk a latin nyelvű anyakönyvben Táncsiccsal. Az 1823—24. iskolai év első felében az első osztályban 41. sorszám alatt ez latinul: Stantsits Mihály, 25 éves, ró­mai katolikus, magyar. Ácsteszér Vesz­prém vármegyéből, árva, gyámja nincs. Ösztöndíja nincs. Osztályzata magavise­letből 1., tanulmányaiban: kitűnő. Első kitűnő az osztályban. Magyar nyelvből: kitűnő. 1823—24. második felében ez a szö­veg 36. sorszám alatt csak annyit vál­tozik, hogy életkora nem 25, hanem 26. év. A harmadik bejegyzés 1824—25. is­kolai év első félévéből való 29. sorszám alatt. Ugyanennek az iskolaévnek a má­sodik felében 27. sorszám alatt van fel­jegyezve. Mindkét bejegyzés minden­ben megegyező a fenti szöveggel, azzal a kivétellel, hogy ezek­ a harmadik osz­tályról szólanak, ezenkívül hiányzik a »gyámja nincs« megjegyzés. Kiderül az anyakönyvből azonkívül, hogy mindvégig első kitűnő volt, hogy az első osztály első felében 57, a má­sodikban 51 osztálytársa volt, akik leg­inkább 12—13 évesek voltak. Harma­dikban 33, illetve 31 az osztálytársak száma, de itt sincs 16 évnél idősebig. Az első osztály mindkét félévében osz­tálytársa volt Hornyik János, Kecske­mét későbbi történetírója, aki szintén kitűnő tanuló. Hogy került Táncsics Kecskemétre és hogy élt, i­t­t a 25 éves első gimna­zista, »latin iskolás«? — Táncsics mö­gött szép múlt volt már beiratkozása­kor. A tudás utáni vágy hajtotta. Tudni, mindig többet akart tudni. Ezért nem elégedett meg a kitűnő tanítói okle­véllel, hanem beiratkozott elsősnek. Tanítói oklevelét a budai képzőben szerezte. Budára Izsákról ment, ahol Zémán János iskolamester irányítása alatt tanított. Régen vágyott gimnázi­umba járni, latint tanulni, de a budai képzőben kapott igazán kedvet hozzá. Képezdei tanulótársai közül többen (csak négy volt magyar) beszéltek la­tinul. Köztük mindig kisebbnek érezte magát, különben is lépten-nyomon ta­pasztalnia kellett, hogy nemcsak a tu­dományokban, de a hét­köznapi életben sem mehet semmire a latin nyelv nél­kül. Ahogy elvégezte a képezd­ét és megkapta kitűnő oklevelét, azonnal fel akarta vétetni magát a budai gimnázi­umba, azonban korára való tekintettel elutasították, mert »az ilyenek a kicsi­nyek közt sok galibát csinálnak«. Nem­hogy nem vették fel, de le is akarták beszélni szándékáról, azt mondván, hogy oklevéllel jól jövedelmező állás­hoz juthat. Nem nyugodott bele ilyen könnyen. Gyöngyös felé vette útját, de az ottani gimnáziumba se vették fel. Hazafelé in­dult hát Izsákra, mert Izsákon a jó öreg Zémán bácsiéknál úgy érezte ma­gát, mint otthon. Azonban Zémán bácsi színtén inkább tanítani szerette volna látni, tehát hamarosan továbbáll­t. 1 Ladányi István nagy tekintélyű izsáki plébánostól ajánlólevelet kért a kecs­keméti piaristákhoz. A piaristák fel is vették, sőt Ladányi külön ajánlatára a rendházba fogadták kred­nciálisnak. Mint krredenciálisnak kötelessége volt élelemért és lakásért az étteremben fel­szolgálni. Az első év gyorsan múlt, bár Táncsics nem jól érezte magát. A rend­házban egyre több dolga akadt, nem maradt elég ideje tanulni, az iskolában csúfolták a gyerekek, nem tudták meg­érteni tudásszomját, komolyságát.­­ »A sok apró gyerek közül úgy tűn­tem ki, mint szamár a juhok közül«, — írja. Önérzetén sokszor esett sérelem. Ma már tudjuk, hogy jogaira kevés ember volt olyan kényes, mint éppen ő. Gyorsítani szerette volna a tanulás me­netét. Szünidőben elvégezte a második osztályt magán úton, a ham­^uk­kal az­tán megint nyilvánosan tanulta, de a kredenciálisságot otthagyta. Házi tanító lett, a még Izsákról ismert Deák Já­nosnál. Deákéknál teljes ellátást kapott. Nem­csak a Deák gyerekeket tanította, ha­nem­ az ottl­akó rokon gyerekeket is. Ezeknek a tanításáért fizettek neki, 60 forintot takarított meg belőle. Ezzel a 60 forinttal, kitűnő tanítói oklevéllel és »primus eminens« bizo­nyítvánnyal hagyta itt Kecskemétet. El­menetelének oka — mint írja — az volt, hogy Dani Zsigmond igazgató per kend szólítgatta. Ez a megszólítás akkoriban a legnagyobb sértésnek számított. Tán­csics úgy érezte, hogy az igazgató pa­­rasztmivoltát akarta az orra alá dör­gölni. Nem szégyelle paraszti szárma­zását, e­l sem akarta feledni­, de törek­vései meghiúsítását látta, akadályozta­tást látott a származására való hivat­kozásban és sértegetést. A sértést pedig nem tűrte. Inkább elinteni a jó helyről, inkább ismét az országúté lett. Haj­totta a »látni vágyás« is. Elindult to­vábbfolytatni tanulmányait Nyitrára. Ulba ejtette Pozsonyt, ahol éppen a ki­rálykoronázó 1825-ös országgyűlés ülé­sezett. Átrándult Bécsbe is. Űzte, haj­totta a vágy tovább tanulni, javítani. Dr. Dankó Imre­ , Tjámfiej diá­kévéi JCeej­kem­éten

Next