Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. március (5. évfolyam, 10-13. szám)
1950-03-05 / 10. szám
BÁCS KISKUN MEGYEI ÉPUJSÁG V. évfolyam, 10. szám. ÁRA SO FILLÉR Forró szeretettel ünnepelték a dolgozók a dicsőséges Vörös Hadsereget Bácskiskun nedve dolgozó parasztsága versenyli Sűva Vasmedve dolgozó parasztjait 1950 március 5. m^smäntsssan^i Megvalósítjuk, a téves tervünket, Eta Jól elsajátítjuk a szocialista munkamódszereket, Eta nem bízzuk el magunkat, fia éberek leszünk Rákosi elvtárs beszéde a sztahánovista tanácskozáson A Magyar Sztahánovisták Első Országos Tanácskozásának másnapján, vasárnap délután került sor a magyar nép szeretett vezérének, Rákosi Mátyás elvtársnak nagy érdeklődéssel várt beszédére. Amikor Apró Antal délután 5 órakor bejelentette, hogy Rákosi Mátyás kíván száláni, szavait elnyomta a Tanácskozás részvevőinek viharos éljenzése, tapsfergetege. Sokáig tartott, amíg elült a taps és Rákosi elvtárs megkezdhette beszédét, amelyben a többi között a következőket mondotta: — A magyar sztahánovisták első országos tanácskozása befejezés előtt áll. Aki végighallgatta a két nap tanácskozásait, annak számára világos, hogy egy hatalmas mozgalom van itt kifejlődőben, mely szocialista építésünk, ipari termelésünk, közlekedésünk minden ágára kiterjed és át fog menni a mezőgazdaságra is abban a mértékben, ahogy a szocialista termelés ott is elterjedt. A magyar sztahánovista mozgalom rövid története újra bebizonyította, hogy Pártunk olyan feladatokat tűz dolgozó népünk elé, amelyek helyesek, időszerűek és megoldhatók. Megfordítva is elmondhatnék, azért kezdeményeztük a magyar _ sztahánovista-mozgalom megvalósítását, mert száz jelből észrevettük, hogy megvalósulásának előfeltételei megérettek: a talaj a termékeny mag számára elő van készítve. — Szükségesnek tartom, hogy rövid pTlTi 1 ** * ■MiMiáTiuMyáiM mozgalom kezdeti nehézségeire, mert azok a hátráltató tényezők, amelyek kibontakozásánál mutatkoztak, jórészben ma is még hatnak és gátolják. Visszafelé húzzák fejlődését. — Most van féléve annak, hogy a múlt év augusztus végén a Nagybudapesti Pártválasztmányon megindítottuk a harcot a munkaverseny legszélesebb és legelterjedtebb formája, az egyéni verseny érdekében. Ebben az időben a legkülönbözőbb tényezők valóságos harcot vívtak a munka termelékenységének visszaszorításáért. Akkor még megvolt a felső határ, a plafon, amelynél többet egy bérelszámoló sem volt hajlandó kifizetni, tekintet nélkül arra, hogy a munkás milyen jó eredményeket ért el. Ragaszkodtak az időbérezéshez. Ragaszkodtak az elavulthoz, a — Mi gyakran ismételjük, hogy a szocializmus felszabadítja és meghatványozza a dolgozó nép teremtő erejét. De amíg a dolgozók ezt felismerik és a gyakorlatba is át tudják vinni, addig a régi, az ócska, a megszokott veszedelmes gátnak, szörnyű féknek bizonyul és nem egyszer ez az egyik legveszedelmesebb ellenségünk. — A mi munkásaink és hozzátehetem értelmiségieink is, akiket a kapitalizmus nevelt, hozzá vannak szoktatva a kapitalista mértékekhez s nem egyszer kételkedve, hitetlenkedve állnak azokkal az óriási eredményekkel szemben, amiket a szocialista termelés mutat. Itt, ezen a tanácskozáson Simon elvtársnő azt mondatta, hogy amikor a nyomdában halották, hogy a Szovjetunióban nyolc óra alatt százezer betűt szedett ki egy nyomdász akkor megvető kézlegyintéssel _ beszéltek az ilyen hihetetlen számokról. Azóta ezt a százezer betűt már Simon elvtársnő nyomdájában jóval túlhaladták. Fél évvel ezelőtt komolyan vitáztak arról, hogy lehetséges-e egyáltalán a vasúton bevezetni a sztahánovistamódszert és Lindner elvtárs tegnap is beszámolt a 2030 tonnán felül túlterhelt vonatokról, a 24 óra alatt 500 kilométert megtevő tehervol.a r .1. Binov elvtárs elmondotta nekem, hogy amikor Magyarországon járt, hogy gyorsvágási módszerét bemutassa, a munkások a legnagyobb hitetlenséget fogadták. Még a tenyerét is, megtapogatták, hogy igazi munk’”s-e. — Hozzátehetem, hogy a megszomegszokotthoz, a kényelmeshez és ezzel a maradisággal a dolgozót is rákényszerítették arra, hogy ne törődjön, ne foglalkozzon újításokkal, észszerűsítésekkel, a termelés fokozásával. — Természetes, hogy maradiság játszott közre, nemcsak a kétségkívül az ellenség is tudatosan szorította vissza a mindenütt jelentkező újítók, sztahánovisták kezdeményezéseit. — Fél évvel ezelőtt a szó szoros értelmében fenyegetésekkel, súlyos megtorlások kilátásba helyezésével tudtunk csak rést törni ezen az ellenséges beállítottságon. Amikor nagy nehezen elértük, hogy az időbér helyett teljesítménybért kapjanak a munkások, még akkor is gyakran találkoztunk olyan jelenségekkel, hogy kifizették ugyan a többtermelés után járó több keresetet, de titokban tartották. A kalkulánsok azt mondották, hogy ha a munkások megtudják, hogy van olyan, aki kétszer, háromszor annyit keres, mint ők, elégedetlenek lesznek. A szó szoros értelmében úgy kellett kierőszakolni, hogy a teljesítmények hírével együtt a keresetek összege is az újságban nyilvánosságra jusson. Meg voltunk győződve, hogy ha a munkások látni fogják, hogy a heti 160—170 forint helyett 250 meg 300 forintot lehet keresni, akkor ez serkenteni fogja őket. Sőt hozzátettem akkor, hogy nemcsak őket fogja serkenteni, hanem a feleségeiket is, akik nem hagyják addig békében a férjeiket, addig nógatják őket, amíg azok is beállnak az élmunkások közé. És valóban így is volt. Az élmunkások jó keresete hatalmas lendületet adott az egész mozgalomnak és megtörte a megszokást, az elavulthoz, a régihez való ragaszkodás jegét kott, a régihez való ragaszkodás ereje nemcsak nálunk gátló tényező. Amikor 15 évvel ezelőtt a szovjet nép nagy vezére, Sztálin elvtárs az első szovjet Sztahánov-kongresszuson összefoglalta az eredményeket, elmondotta, hogy a szovjet vasúti „szakértők“ „a vasút üzemvezetés tudományára" hivatkozással azt állították, hogy a tehervonatok általános sebességének felső határa 13—14 kilométer és mint eredményt említette meg, hogy a vasútmunkások javaslatainak felhasználásával sikerült ezt a sebességet óránként 18—19 kilométerre felemelni, összehasonlításul elmondom, hogy az a túlterhelt tehervonat, amelyet Pányin elvtárs a szovjet sztahánovista munka hőse három nappal ezelőtt Miskolcra kilométeres átlaggal ment,vezetett, 60 Ez a Szovjetunióban ma már semmi különös, de nálunk óriási teljesítménynek számít, mert „a magyar vasútüzemvezetés tudománya" eddig 30—35 kilométeres átlagsebességnél tartott. A me<titoko i ioi való mgnikoilil» az á tól *»ló félelm sok területen félifjőig bal — A megszokotthoz való ragaszkodás, az újtól való félelem és idegenkedés olyan tényező, mely még ma is sok területen fékezőleg hat. Ha végignézzük ipari termelésünk és közlekedési rendszerünk egész területét, akkor azonnal megállapíthatjuk, hogy mint régente a térképeken, itt is sok teher ,ott van. olyan terület, amely a Sztahánovmozgalom az újítómozgalom szempontjából még nincs felfedezve. — A régihez való ragaszkodásnak, az ösztönös konzervativizmusnak, annak a régi kapitalista elvnek, szemesnek áll a világ — vaknak hogy az alamizsna, még sok nyoma van a munkások agyában is. Tegnap hallottuk őszinte kritikával legjobb sztahanovistánktól, Muszka elvtárstól, hogy egy esztendőn keresztül eltitkolta gyorsvágási módszerét, csak azért, hogy a vándorzászlót valamelyik jobb tanítványa el ne vigye tőle. — Gátolja a sztahanovista galom fejlődését a régi időkre mozvaló emlékezés. A tőkés időben a legjobb újítás, vagy észszerűsítés azonnal a munkásság fokozott kizsákmányolását jelentette. Gondoljunk csak a Bedórendszerre. A munkásság ezért önvédelemből is elutasítóan állott a legtöbb újítással szemben. Ebben legtöbbször igaza is volt, mert az újítás nem neki használt, hanem a tőkés profitját gyarapította. Arról, hogy törje a fejét jobb, észszerűbb munkamódszeren, szó sem lehetett. Tucatszámra hallottuk éppen a sztahánovista-mozgalom lendületbejövése óta régi munkásoktól, hogy ha a tőkés időben rájöttek valami hasznos újításra és közölték a mérnökkel, akkor az durván rájuk förmedt, hogy ne üssék az orrukat olyasmibe, amihez nem értenek. — Hasonló folyamat játszódik le most a sztahánovista Amikor a munkásújító, mozgalommal, az é'munkás, az észszerűsítő új termelési módokon töri a fejét, anyagot takarít meg, jobban kihasználja a gépét, azzal nemcsak saját életszínvonalát növeli, nemcsak jobban keres, de egyben meggyorsítja, megszilárdítja a szocializmus építését is. Ez a felismerés, szemben a kapitalista világban szerzett tapasztalatokkal, változtatja meg a szocialista munkás beállítottságát a gépéhez, a munkájához. Ez világítja meg számára azt a kapcsolatot, ami a maga egyéni munkája és a szocialista országépítés között van. Sőt tovább megyek, ez mutatja meg neki az összefüggést, ami a maga napi munkája és az imperialisták ellen vívott nemzetközi harc között fennáll. Hányszor hallottuk például ennek a tanácskozásnak folyamán, hogy „tudatában vagyok annak, hogy jobb munkámmal védem a békét, jobbunkámmal harcolok az imperialisták ellen". Ez a felismerés ad hatalmas lendületet, páthoszt, új értelmet annak a munkának, ami a kapitalizmus idején gyűlölt, kényszerű robot volt. A gép, melynek a kapitalizmus alatt a munkás függeléke, rabja volt, csak most, a szocializmusban vált a dolgozó szolgájává. Az elvtársak gyakran maguk sem veszik észre, hogy ezeket a nagy összefüggéseket már mindennapi életünkben is alkalmazzák. Nagyon helyesen követeljük a terv felbontását. Azt, hogy az egész üzem tervét bontsuk fel az utolsó munkásig. — De itt lépten-nyom.Ki hallunk egy másik terv felbontásáról. Nem egy elvtárs elmondotta, hogy mit szerzett a saját egyéni hároméves terve folyamán, hogy mit szándékozik beszerezni abban az ötéves tervében, melyről a Tervhivatal nem tet: új bútort, prémbundát a feleségének, rádiót, könyvtárat, stb. Ez is tervfelbontás. Az ötvenmilliárdos ötéves beruházási tervünknek egyéni dolgozókra való felbontása. Ebben a felbontásban benne van a derűlátás, annak a bizonyossága, vagy a jobbik esetben egyszerűen kisajátították a munkás találmányát és a saját zsebükre hasznosították. Csak a szóévi izom« az a rendszer, amelyben a munta érdeke és a termelés érdeke egybevág . Csak a szocializmus az a rendszer, ahol a munkás érdeke és a termelés érdeke egybevág. Csak a szocializmusban lehetséges a sztahánovi munkamódszer, amelyben a munkás egyéni gazdasági érdeke, életszínvonalának és keresetének emelése egybevág a köz érdekével, a szocializmus építésével. A marxista tan ellenállhatatlan vonzóereje abban állott, hogy a kapitalizmus, elnyomott állati sorban élő ipari munkásaival meg tudta értetni, hogy szervezkedésük a filléres béremelésért, a munkaidő megrövidítéséért, az emberibb létért, nagyobb darab kenyérért szervesen összefügg azzal a hatalmas küzdelemmel, amely az új, a szebb, a szabad szocialista jövőt fogja hozni. A marxizmus az egyes munkás ösztönös harcát a jobblétért össze tudta kötni az egész emberi haladás ügyével. És ez az összekapcsolás adott új tartalmat, új lendületet a fiatal szocialista munkásmozgalomnak, hogy hatalmas tervünket tényleg meg is fogjuk valósítani. Az imperialisták, akik irigykedve látják a szocializmust építő országok felszabadult munkásainak hatalmas teremtő lendületét, igyekeznek hajszálat . Ez a tény megváltoztatja a munkás viszonyát a gépéhez. A kapitalizmusban a kizsákmányolt, elkeseredett munkás gyűlölte a gépét, amely a vérét szívta. És ennek megfelelően úgy bánt vele, mint a rossz kocsis a lovával. Ezzel szemben hasonlítsuk össze azt a módot, ahogy például itt Lindner elvtárs, a pécsi mozdonyvezető sztahánovista beszélt a gépéről, hogy hogyan ápolja, hogy viseli gondját, mintha eleven lény volna. Hogyan olajozza meg és gondozza minden kis csavarját, mert érzi, hogy a gép az övé, hogy a gép szinte eleven munkatársa. — Hozzátehetem, hogy ez világszerte ÍRTT van ott, ahol a szocializmust építik. Elolvastam Bortkovicsnek, a Sztálin-díjas ifjúmunkás gyorsvágó vasesztergályosnak történetét. Amikor az ő gyárukba új esztergapad érkezett, a fiatal munkások csillogó szemmel állták körül és úgy nézték, mint a művész az új hangszert, amelyből új hangokat és új dallamokat fog kicsalni. Bortkevicsnek a történetét nemsokára magyarul is kiadjuk, mert szemléltetően megmutatja, hogy a szellemi és szocializmusban a fizikai munka a mennyire elválaszthatatlanul össze van fonódva, milyen kölcsönhatásban áll egymással. Mikor Bortkevics első gyorsvágási sikereit elérte, rögtön segítségére jöttek gyárának legjobb mérnökei. Segítettek neki megállapítani, hogy milyen szög alatt állítsa be a kést, tanácsokat adtak a köszörülésre, kikeresték számára a megfelelő szakirodalmat. Levonták a tanácskozásba a leningrádi műegyetem tanárait, ők maguk is tanultak öle. Utána elküldték Moszkvába, ahol módszerét Bortkevicsetsonlította a nálunk is ismert ÖsszehaBlkor találni a malterban és folyton azt hánytorgatják fel nekünk, hogy a fokozott teljesítmények állítólag a munkásság fokozott kizsákmányolásával járnak. Az itt elhangzottak ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Nem egyszer hallottuk a tanácskozás folyamán, hogy az észszerűsítés következtében könnyebb lett a munka, több lett a szabadidő, az önművelés lehetősége. A sztahánovista módszer nem az ember fizikai erejének fokozottabb megfeszítésén, nem a munkás fizikai fáradtságának fokozásán alapszik, hanem elve a régi magyar közmondás: többet ésszel, mint erővel. Az újító azzal éri el eredményeit, hogy észszerűsít, kiiktatja, kiküszöböli a fárasztó, felesleges mozdulatokat, felesleges járást, hajlongást. Ez azt eredményezi, hogy emelkedő termelése sokkal kisebb fizikai fáradságba kerül. Én tegnap tréfásan mondottam néhány gömbölyű sztahánovista elvtársnőnek, hogy a dolgozók jobban szeretik a kövér sztahánovistát, mint a soványat, mert a kövér puszta megjelenésével is mutatja, hogy többet dolgozik ésszel, mint erővel. Ugyanez mutatkozik a mezőgazdaságban is. Néhány nappal ezelőtt Zalában egy fiatal traktorista lány elmondotta, hogy mivel akarták őt elijeszteni attól, hogy traktorra üljön. „Leesel róla és összetöröd magad“ — mondta neki az anyja. — „Megszakadsz a nehéz munkában“ — jövendölték neki. Ő maga pedig azt mondta: „Azelőtt, ha marokszedő voltam vagy kapáltam, este majd leszakadt a derekam, most pedig, ha munka után leszállok a traktoromról,rl'g érzek fáradtságot.“ A szocializmusban — ismétlem — végre a gép nem kizsákmányolója, hanem segítője, szolgája a dolgozónak, elvtárséval, majd az akadémikusok és a legtöbb munkások jelenlétében újra kipróbálták. Az ügy az iparügyi miniszter elé került, aki utasította a géptervező mérnököket, hogy tanulmányozzák Bortkevics tapasztalatait, tanuljanak tőle, s új konstrukciójú esztergapadokat készítsenek a tanulságok alapján. A munkások és tudósok, a fizikai és szellemi dolgozóknak ez az összműködése elengedhetetlen tartozéka a szocialista termelésnek. A szocialista termelés ennek megfelelően a műszaki értelmiség viszonyát is megváltoztatja a munkásokhoz és a munkához. A szoclizmus feloldja és megszünteti azt az ellentétet, amely a szellemi és a fizikai munkás között van, azt a ellentétet, amelyet tőkés kizsákmányoló tudatosan és a mesterségesen szított. A szocializmusban minden munkásd ü cl o’jan, m.nl egy feltedetetlen íö.tJioz — Tegnap itt felszó alt Bárdin akadémikus, aknek a személyében a magyar munkások és értelmiségiek a szovjet tudomány egyik legjobb képviselőjét tanulták megismerni és tisztelné. Bárdin elvtárs elmondotta, hogy a Szovjetunióban rohamosan tűnik el a fiiakai és szellemi munka között a különbség. Eltűnik azért, mert a szocializmusban az egész dolgozó nép szellemi színvonala rohamosan emelkedik. — A szellemi és fizikai munka jó összedolgozásának egyik bi ztató jele volt az, amit Sz á’m e-gér születésnapjával kapcsolatos munkafelajánlásnál tapasztaltunk. A munkásaink és értelmiségeink nem egyszer hitetlenkedve állnak a szocialista termelés óriási eredményei előtt A felismerés, »mely megváltoztatja a szociálista munkás viszonyát gépéhez, munkájához A minikátíAk és Ijilósok, shi&fi és szellemi dolgozók összistusküdése elengedhetetlen tartozéka a szocialista termelésnek