Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. március (5. évfolyam, 10-13. szám)

1950-03-05 / 10. szám

BÁCS KISKUN MEGYEI ÉPUJSÁG V. évfolyam, 10. szám. ÁRA SO FILLÉR Forró szeretettel ünnepelték a dolgozók a dicsőséges Vörös Hadsereget Bácskiskun nedve dolgozó parasztsága versenyli Sűv­a Vasmedve dolgozó parasztjait 1950 március 5. m^smäntsssan­^i Meg­valósít­juk, a­ téves tervünket, Eta Jól elsajátítjuk a szocialista munkamódszereket, Eta nem bízzuk el magunkat, fia éberek leszünk Rákosi elvtárs beszéde a sztahánovista tanácskozáson A Magyar Sztahánovisták Első Országos Tanácskozásának más­napján, vasárnap délután került sor a magyar nép szeretett vezérének, Rákosi Mátyás elvtársnak nagy érdeklődéssel várt beszédére. Amikor Apró Antal délután 5 órakor bejelentette, hogy Rákosi Mátyás kíván szá­láni, szavait elnyomta a Tanácskozás részvevőinek viharos éljenzése, tapsfergetege. Sokáig tartott, amíg elült a taps és Rákosi elvtárs meg­kezdhette beszédét, amelyben a többi között a következőket mondotta: — A magyar sztahánovisták első országos tanácskozása befejezés előtt áll. Aki végighallgatta a két nap ta­nácskozásait, annak számára világos, hogy egy hatalmas mozgalom van itt kifejlődőben, mely szocialista építé­sünk, ipari termelésünk, közlekedésünk minden ágára kiterjed és át fog menni a mezőgazdaságra is abban a mérték­ben, ahogy a szocialista termelés ott is elterjedt.­­ A magyar sztahánovista­ mozga­­lom rövid története újra bebizonyí­totta, hogy Pártunk olyan feladatokat tűz dol­gozó népünk elé, amelyek helyesek, időszerűek és megoldhatók. Megfordítva is elmondhatnék, azért kezdeményeztük a magyar _ sztaháno­­vista-mozgalom­­ megvalósítását, mert száz jelből észrevettük, hogy meg­valósulásának előfeltételei megérettek: a talaj a termékeny mag számára elő van készítve. — Szükségesnek tartom, hogy rövid pTl­Ti 1 ** * ■MiMiáTiuM­yáiM mozgalom kezdeti nehézségeire, mert azok a hátráltató tényezők, amelyek kibontakozásánál mutatkoztak, jórész­ben ma is még hatnak és gátolják. Visszafelé húzzák fejlődését. — Most van féléve annak, hogy a múlt év augusztus végén a Nagybuda­pesti Pártválasztmányon megindítottuk a harcot a munkaverseny legszélesebb és legelterjedtebb formája, az egyéni verseny érdekében. Ebben az időben a legkülönbözőbb tényezők valóságos harcot vívtak a munka termelékenysé­gének visszaszorításáért. Akkor még megvolt a felső határ, a plafon, amely­nél többet egy bérelszámoló sem volt hajlandó kifizetni, tekintet nélkül arra, hogy a munkás milyen jó eredménye­ket ért el. Ragaszkodtak az időbére­zéshez. Ragaszkodtak az elavulthoz, a — Mi gyakran ismételjük, hogy a szocializmus felszabadítja és meg­­hatványozza a dolgozó nép teremtő erejét. De amíg a dolgozók ezt felismerik és a gyakorlatba is át tudják vinni, ad­dig a régi, az ócska, a megszokott veszedelmes gátnak, szörnyű féknek bizonyul és nem egyszer ez az egyik legveszedelmesebb ellenségünk. — A mi munkásaink és hozzátehe­­tem értelmiségieink is, akiket a kapi­talizmus nevelt, hozzá vannak szok­tatva a kapitalista mértékekhez s nem egyszer kételkedve, hitetlenkedve áll­nak azokkal az óriási eredményekkel szemben, amiket a szocialista termelés mutat. Itt, ezen a tanácskozáson Si­mon elvtársnő azt mondatta, hogy amikor a nyomdában halották, hogy a Szovjetunióban nyolc óra alatt száz­ezer betűt szedett ki egy nyomdász akkor megvető kézlegyintéssel _ beszél­­tek az ilyen hihetetlen­ számokról. Azóta ezt a százezer betűt már Simon elvtársnő nyomdájában jóval túlhalad­ták. Fél évvel ezelőtt komolyan vitáz­tak arról, hogy lehetséges-e egyáltalán a vasúton bevezetni a sztahánovista­­módszert és Lindner elvtárs tegnap i­s beszámolt a 2030 tonnán felül túlter­helt vonatokról, a 24 óra alatt 500 ki­lométert megtevő tehervol.a­ r .1. Binov elvtárs elmondotta nekem, hogy ami­kor Magyarországon járt, hogy gyors­­vágási módszerét bemutassa, a mun­kások a legnagyobb hitetlenséget fo­­gadták. Még a tenyerét is, megtapogat­ták, hogy igazi munk’”s-e. — Hozzátehetem, hogy a megszo­megszokotthoz, a kényelmeshez és ez­zel a maradisággal a dolgozót is rá­­kényszerítették arra, hogy ne törődjön, ne foglalkozzon újításokkal, észszerű­­sítésekkel, a termelés fokozásával. — Természetes, hogy maradiság játszott közre, nemcsak a kétségkívül az ellenség is tudatosan szorította vissza a mindenütt jelentkező újítók, sztahánovisták kezdeményezéseit. — Fél évvel ezelőtt a szó szoros értelmében fenyegetésekkel, súlyos megtorlások kilátásba helyezésével tud­tunk csak rést törni ezen az ellensé­ges beállítottságon. Amikor nagy nehe­­zen elértük, hogy az idő­bér helyett teljesítmény­bért kapjanak a munká­sok, még akkor is gyakran találkoz­tunk olyan jelenségekkel, hogy kifizet­ték ugyan a többtermelés után járó több keresetet, de titokban tartották. A kalkulánsok azt mondották, hogy ha a munkások megtudják, hogy van olyan, aki kétszer, háromszor annyit keres, mint ők, elégedetlenek lesznek. A szó szoros értelmében úgy kellett kierőszakolni, hogy­ a teljesítmények hírével együtt a keresetek összege is az újságban nyilvánosságra jusson. Meg voltunk győződve, hogy ha a munkások látni fogják, hogy a heti 160—170 forint helyett 250 meg 300 forintot lehet keresni, akkor ez serken­teni fogja őket. Sőt hozzátettem akkor, hogy nemcsak őket fogja serkenteni, hanem a feleségeiket is, akik nem hagyják addig békében a férjeiket, ad­dig nógatják őket, amíg azok is beáll­nak az élmunkások közé. És valóban így is volt. Az élmunkások jó keresete hatal­mas lendületet adott az egész moz­galomnak és megtörte a megszo­kást, az elavulthoz, a régihez való ragaszkodás jegét­ kott, a régihez való ragaszkodás ereje nemcsak nálunk gátló tényező. Amikor 15 évvel ezelőtt a szovjet nép nagy vezére, Sztálin elvtárs az első szovjet Sztahánov-kongresszuson összefoglalta az eredményeket, elmondotta, hogy a szovjet vasúti „szakértők“ „a vasút üzemvezetés tudományára" hivatkozás­sal azt állították, hogy a tehervonatok általános sebességének felső határa 13—14 kilométer és mint eredményt említette meg, hogy a vasútmunkások javaslatainak felhasználásával sikerült ezt a sebességet óránként 18—19 kilo­méterre felemelni, összehasonlításul elmondom, hogy az a túlterhelt teher­­vonat, amelyet Pányin elvtárs a szov­jet sztahánovista munka hőse három nappal ezelőtt Miskolcra kilométeres átlaggal ment,vezetett, 60 Ez a Szovjetunióban ma már semmi különös, de nálunk óriási teljesít­ménynek számít, mert „a magyar vasútüzemvezetés tudománya" ed­dig 30—35 kilométeres átlagsebes­ségnél tartott. A me<titoko­ i ioi való mgn­ikoilil» az á tól *»ló féle­lm sok területen félifjőig bal — A megszokotthoz való ragaszko­dás, az újtól való félelem és idegen­kedés olyan tényező, mely még ma is sok területen fékezőleg hat. Ha végig­nézzük ipari termelésünk és közleke­dési rendszerünk egész területét, akkor azonnal megállapíthatjuk, hogy mint régente a térképeken, itt is sok teher ,ott van. olyan terület, amely a Sztahánov­­mozgalom az újítómozgalom szem­pontjából még nincs felfedezve. — A régihez való ragaszkodásnak, az ösztönös konzervativizmusnak, an­nak a régi kapitalista elvnek, szemesnek áll a világ — vaknak hogy az alamizsna, még sok nyoma van a mun­kások agyában is. Tegnap hallottuk őszinte kritikával legjobb sztahanovis­tánktól, Muszka elvtárstól, hogy egy esztendőn keresztül eltitkolta gyorsvá­gási módszerét, csak azért, hogy a ván­dorzászlót valamelyik jobb tanítványa el ne vigye tőle. — Gátolja a sztahanovista galom fejlődését a régi időkre moz­való emlékezés. A tőkés időben a legjobb újítás, vagy észszerűsítés azonnal a munkásság fokozott kizsákmányolását jelentette. Gondoljunk csak a Bedó­­rendszerre. A munkásság ezért önvé­delemből is elutasítóan állott a leg­több újítással szemben. Ebben legtöbb­ször igaza is volt, mert az újítás nem neki használt, hanem a tőkés profitját gyarapította. Arról, hogy törje a fejét jobb, észszerűbb munkamódszeren, szó sem lehetett. Tucatszámra hallottuk éppen a szta­­hánovista-mozgalom lendületbejövé­­se óta régi munkásoktól, hogy ha a tőkés időben rájöttek valami hasznos újításra és közölték a mér­nökkel, akkor az durván rájuk för­­medt, hogy ne üssék az orrukat olyasmibe, amihez nem értenek. — Hasonló folyamat játszódik le most a sztahánovista Amikor a munkásújító, mozgalommal, az é'munkás, az észszerűsítő új termelési módokon töri a fejét, anyagot takarít meg, jobban ki­használja a gépét, azzal nemcsak saját életszínvonalát növeli, nem­csak jobban keres, de egyben meggyorsítja, megszilárdítja a szo­cializmus építését is. Ez a felisme­rés, szemben a kapitalista világban szerzett tapasztalatokkal, változ­tatja meg a szocialista munkás be­állítottságát a gépéhez, a munká­jához. Ez világítja meg számára azt a kap­csolatot, ami a maga egyéni munkája és a szocialista országépítés között van. Sőt tovább megyek, ez mutatja meg neki az összefüggést, ami a maga napi munkája és az imperialisták el­len vívott nemzetközi harc között fennáll. Hányszor hallottuk például ennek a tanácskozásnak folyamán, hogy „tudatában vagyok annak, hogy jobb munkámmal védem a békét, jobb­­unkámmal harcolok az imperialisták ellen".­­ Ez a felismerés ad hatalmas len­dületet, páthoszt, új értelmet annak a munkának, ami a kapitalizmus idején gyűlölt, kényszerű robot volt. A gép, melynek a kapitalizmus alatt a munkás függeléke, rabja volt, csak most, a szocializmusban vált a dolgozó szolgájává.­­ Az elvtársak gyakran maguk sem veszik észre, hogy­­ ezeket a nagy ös­­­szefüggéseket már mindennapi éle­tünkben is alkalmazzák. Nagyon he­lyesen követeljük a terv felbontását. Azt, hogy az egész üzem tervét bont­suk fel az utolsó munkásig. — De itt lépten-nyom­.Ki hallunk egy másik terv felbontásáról. Nem egy elvtárs elmondotta, hogy mit szerzett a saját egyéni hároméves terve fo­lyamán, hogy mit szándékozik besze­rezni abban az ötéves tervében, mely­ről a Tervhivatal nem tet­: új bútort, prémbundát a feleségének, rádiót, könyvtárat, stb. Ez is tervfelbontás. Az ötvenmilliárdos ötéves beruházási tervünknek egyéni dolgozókra való felbontása. Ebben a felbontásban benne van a derűlátás, annak a bizonyossága, vagy a jobbik esetben egyszerűen ki­sajátították a munkás találmányát és a saját zsebükre hasznosították. Csak a szóévi izom« az a rendszer, amelyben a munta­ érdeke és a termelés érdeke egybevág . Csak a szocializmus az a rend­szer, ahol a munkás érdeke és a ter­melés érdeke egybevág. Csak a szo­cializmusban lehetséges a sztahánovi munkamódszer, amelyben a munkás egyéni gazdasági érdeke, életszínvonalának és keresetének emelése egybevág a köz érdeké­vel, a szocializmus építésével.­­ A marxista tan ellenállhatatlan vonzóereje abban állott, hogy a kapi­talizmus, elnyomott állati sorban élő ipari munkásaival meg tudta értetni, hogy szervezkedésük a filléres béreme­lésért, a munkaidő­ megrövidítéséért, az emberibb létért, nagyobb darab ke­nyérért szervesen összefügg azzal a hatalmas küzdelemmel, amely az új, a szebb, a szabad szocialista jövőt fog­ja hozni. A marxizmus az egyes munkás ösz­­tönös harcát a jobblétért össze tudta kötni az egész emberi hala­dás ügyével. És ez az összekapcsolás adott új tar­talmat, új lendületet a fiatal szocia­lista munkásmozgalomnak, hogy hatalmas tervünket tényleg meg is fogjuk valósítani.­­ Az imperialisták, akik irigykedve látják a szocializmust építő országok felszabadult munkásainak hatalmas te­remtő lendületét, igyekeznek hajszálat . Ez a tény megváltoztatja a mun­kás viszonyát a gépéhez. A kapitaliz­musban a kizsákmányolt, elkeseredett munkás gyűlölte a gépét, amely a vé­rét szívta. És ennek megfelelően úgy bánt vele, mint a rossz kocsis a lová­val. Ezzel szemben hasonlítsuk össze azt a módot, ahogy például itt Lindner elvtárs, a pécsi mozdonyvezető szta­hánovista beszélt a gépéről, hogy hogyan ápolja, hogy viseli gond­ját, mintha eleven lény volna. Hogyan olajozza meg és gondozza minden kis csavarját, mert érzi, hogy a gép az övé, hogy a gép szinte ele­­ven munkatársa. — Hozzátehetem, hogy ez világszerte ÍRTT van ott, ahol a szocializmust épí­tik. Elolvastam Bortkovicsnek, a Sztá­­lin-díjas ifjúmunkás gyorsvágó vas­esztergályosnak történetét. Amikor az ő gyárukba új esztergapad érkezett, a fiatal munkások csillogó szemmel áll­ták körül és úgy nézték, mint a mű­vész az új hangszert, amelyből új han­gokat és új dallamokat fog kicsalni. Bortkevicsnek a történetét nemsokára magyarul is kiadjuk, mert szemlélte­tően megmutatja, hogy a szellemi és szocializmusban a fizikai munka a mennyire elvá­laszthatatlanul össze van fonódva, milyen kölcsönhatásban áll egymás­sal. Mikor Bortkevics első gyorsvágási si­kereit elérte, rögtön segítségére jöttek gyárának legjobb mérnökei. Segítettek neki megállapítani, hogy milyen szög alatt állítsa be a kést, tanácsokat ad­­tak a köszörülésre, kikeresték számára a megfelelő szakirodalmat. Levonták a tanácskozásba a leningrádi műegye­tem tanárait, ők maguk is tanultak öle. Utána elküldték Moszkvába, ahol módszerét Bortkevicset­sonlította a nálunk is ismert Összeha­Blkor találni a malterban és folyton azt hánytorgatják fel nekünk, hogy a fo­kozott teljesítmények állítólag a mun­kásság fokozott kizsákmányolásával járnak. Az itt elhangzottak ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Nem egyszer hallottuk a tanácskozás folyamán, hogy az észszerűsítés következtében kön­­­nyebb lett a munka, több lett a sza­badidő, az önművelés lehetősége. A sztahánovista módszer nem az ember fizikai erejének fokozottabb megfeszí­tésén, nem a munkás fizikai fáradtsá­gának fokozásán alapszik, hanem elve a régi magyar közmondás: többet és­­szel, mint erővel. Az újító azzal éri el eredményeit, hogy észszerű­sít, kiik­tatja, kiküszöböli a fárasztó, felesle­ges mozdulatokat, felesleges járást, hajlongást. Ez azt eredményezi, hogy emel­kedő termelése sokkal kisebb fizi­kai fáradságba kerül. Én tegnap tréfásan mondottam néhány gömbölyű sztahánovista elvtársnőnek, hogy a dolgozók jobban szeretik a kö­vér sztahánovistát, mint a soványat, mert a kövér puszta megjelenésével is mutatja, hogy többet dolgozik ésszel, mint erővel.­­ Ugyanez mutatkozik a mező­gazdaságban is. Néhány nappal ez­előtt Zalában egy fiatal traktorista lány elmondotta, hogy mivel akarták őt elijeszteni attól, hogy traktorra ül­jön. „Leesel róla és összetöröd ma­gad“ — mondta neki az anyja. — „Megszakadsz a nehéz munkában“ — jövendölték neki. Ő maga pedig azt mondta: „Azelőtt, ha marokszedő vol­tam vagy kapáltam, este majd lesza­kadt a derekam, most pedig, ha mun­ka után leszállok a traktoromról,­­rl'g érzek fáradtságot.“ A szocializmusban — ismétlem — végre a gép nem ki­­zsákmányolója, hanem segítője, szol­gája a dolgozónak, elvtárséval, majd az akadémikusok és a legtöbb munkások jelenlétében újra kipróbálták. Az ügy az iparügyi mi­niszter elé került, aki utasította a gép­tervező mérnököket, hogy tanulm­á­nyoz­­zák Bortkevics tapasztalatait, tanulja­nak tőle, s új konstrukciójú eszterga­­padokat készítsenek a tanulságok alap­ján. A munkások és tudósok, a fizikai és szellemi dolgozóknak ez az össz­­mű­ködése elengedhetetlen tartozéka a szocialista termelésnek. A szocialista termelés ennek megfele­lően a műszaki értelmiség viszonyát is megváltoztatja a munkásokhoz és a munkához. A szo­clizmus feloldja és meg­szünteti azt az ellentétet, amely a szellemi és a fizikai munkás között van, azt a ellentétet, amelyet tőkés kizsákmányoló tudatosan és a mesterségesen szított. A szocializmusban­ minden munkásd ü cl o’jan, m.nl egy feltedetetlen íö.tJioz — Tegnap itt felszó­ alt Bárdin aka­­démikus, ak­nek a személyében a ma­gyar munkások és értelmiségiek a szovjet tudomány egyik legjobb kép­viselőjét tanulták megismerni és tisz­telné. Bárdin elvtárs elmondotta, hogy a Szovjetunióban rohamosan tűnik el a fiiakai és szellemi munka kö­zött a különbség. Eltűnik azért, mert a szocializmusban az egész dolgozó nép szellemi színvonala ro­hamosan emelkedik. — A szellemi és fizikai munka jó összedolgozásának egyik bi ztató jele volt az, amit Sz­ á’m e­-gér­ születés­napjával kapcsolatos munkafelajánlás­­nál tapasztaltunk. A munkásaink és értelmiségeink nem egyszer hitetlenkedve állnak a szocialista termelés óriási eredményei előtt A felismerés, »mely megváltoztatja a­­ szociálista munkás viszonyát gépéhez, munkájához A m­inik­átíAk és I­jilósok, shi&fi és szellemi dolgozók összistusküdése elengedhetetlen tartozéka a szocialista termelésnek

Next