Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. május (5. évfolyam, 19-43. szám)

1950-05-01 / 19. szám

BÁCSKISKUN MEGYEI NÉPÚJSÁG V. évfolyam 19. szám Ara SO fillér Éljen május elseje, a béke harcosainak seregszemléje! 1950 május 1. Mindenütt a világon, Nyu­­gateurópában csakúgy, mint az Amerikai Egyesült Álla­mokban, Ausztráliában, Afri­kában, Vietnamban s a maláj szigeteken, a Szovjetunióban, Kínában, a népi demokráciák országaiban — mindenütt a munkásosztály vörös zászlaja alá tömörülve tesznek hitet a dolgozók a szabadság és a béke ügye mellett. A világ dolgozói különböző nyelveken ugyan, de egy­ugyanazon céllal, egyugyan­azon harci feladatért mozgó­sítják milliós tömegeiket s mindannyian büszkén s ra­jongó szeretettel gondolnak a demokrácia és a szocializmus nagy országára, a Szovjet­­unióra, a haladó emberiség büszkeségére és Lenin nagy ügyének lángeszű folytatójá­ra, a bölcs Sztálinra. A haladó emberiség büszke­séggel tekint szemefényére, a szovjetek országára, amely Lenin és Sztálin útján siker­rel oldotta meg az emberiség alapvető problémáját. A becsületesen­ dolgozó em­berek látják, hogy a Szovjet­­unió testesíti meg a világ gon­dolkodását, becsületét, lelki­ismeretét, hogy a Szovjetunió vezeti az emberiséget a hala­dás, a felemelkedés útján. Néhány nap múlva ünne­peljük a nagy Szovjetunió vi­lágtörténelmi jelentőségű győ­­zelmét a hitleri Németország felett, öt éve annak, hogy a Vörös Hadsereg hős katonái kitűzték a berlini Reichstag épületére a győzelem zászla­ját. A szovjet nép a nagy Hon­védő Háborúban a Bolsevik Párt vezetése alatt példátla­nul nagy hősiességgel lebír­­hatatlan erőről tett bizonysá­got. Az ellenség a második vi­lágháború eredményeit össze­vetve, a Szovjetunió gazdasá­gi elgyengülésére, elszegénye­désére spekulált, azt hitte, a hogy képtelen lesz leküzdeni helyreállítás nehézségeit. Ez a hiedelem azonban csak­úgy, mint az Októberi Forra­­dalom óta táplált valamennyi vágyálom — nem teljesült. A szovjet nép sikerrel küzdötte le a háború utáni helyreállí­tási időszak nehézségeit. A háború utáni sztálini öt­éves terv végrehajtása során az iparban 5200 üzem helyre­­állítása fejeződött be. A Szov­jetunió iparának erejét a munka, termelékenységének, az önköltség csökkentésének arányát nem lehet összeha­sonlítani egyetlen modern ka­pitalista oszág iparával sem. A szovjet ipar ma 58 száza­lékkal haladta túl az 1910-es békeév színvonalát, s túlszárnyalta az 1950-re ezzel élő­irányzott össztermelési szín­­vonalat is. A kolhozparasztság a Bol­sevik Párt és Sztálin elvtárs vezetésével sikerrel oldotta meg a többéves szárazság el­lenére a gabonaproblémát, amelynek eredményeképpen a múlt évi terméshozam szintén meghaladta a háború előtti bé­keévek terméshozamának szín­vonalát. A háború szörnyű pusztítá­sai ellenére az állattenyész­tés nagymérvű fejlődése so­rán 1949-ben túlszárnyalta a békeévek állatállományának számát. A szovjet népgazdaság fej­lődése együttjár a szovjet nép életszínvonalának, jólété­nek emelésével. Ismeretes, hogy a háború után a Szov­jetunióban szűnt meg először a jegyellátás, az is közismert, hogy három ízben történt a közszükségleti cikkek árának nagyarányú leszállítása, ami félreérthetetlenül mutatja a Párt és Sztálin elvtárs gon­doskodását a szovjet emberek jólétéért, életszínvonaluk eme­léséért. A szovjetrendszer páratlan mértékben emeli a munkások, a kolhozparasztok, az alkal­mazottak, de a munkából ki­öregedettek, a nyugdíjasok és a tanuló fiatalok életszínvo­nalát is. A szovjet emberek páratlan lelkesedéssel és mun­kaszeretettel viszonozzák a sztálini gondoskodást és május 1-i szocialista verseny­­­ben elért hatalmas eredmé­nyekben juttatják kifejezésre lángoló szeretetüket szocia­lista hazájuk ügye iránt. A szocialista Szovjetunió újabb és újabb bizonyítékok­kal támasztja alá összehason­líthatatlan fölényét a kapita­lista rendszerrel szemben. A Szovjetunió példája nyo­mán és segítségével a népi de­mokratikus országok is vitat­hatatlanul túlszárnyalják a kapitalista országok jelenlegi állapotát, a kapitalista orszá­gok gazdaságait. Elvitathatat­lan tényekkel, hatalmas gaz­dasági és kulturális eredmé­nyekkel rövid pár esztendő alatt felülmúlják a háború­előtti teljesítmények színvo­­nalát. Lengyelországban egy főre ma két és félszer több termék esik, mint a háború előtt, 1945-ben a magyar ipar a há­ború előtti színvonal 30 száza­lékáig jutott el, ma másfél­­szeresen akkora, mint a hábo­rú előtt volt. 1950 első hónap­jaiban is tovább növekedtek a demokrácia és a szocializmus táborának erői. A Szovjet­unió baráti szerződést kötött a kínai népköztársasággal, a világ két leghatalmasabb né­pe ezzel pecsételte meg a béke megszilárdításának ügyét, — amellyel olyan lebízhatatlan erőt hozott létre, amelyhez fogható még nem volt a vi­lágtörténelem során. Míg a Szovjetunióban és a népi demokratikus országok­ban napról napra jobb és bol­­dogabb élet lesz, addig a tőke, a kapitalizmus országaiban ■ csökken az ipar termelése, fo­kozódik a munkanélküliség, egyre csökken a tömegek vá­sárlóképessége. A „leggazdagabb“ kapita­lista országban, az Amerikai Egyesült Államokban az ipari termelés színvonala 1949-ben 22 százalékkal csökkent. Anglia számos nehézipari üzeme, a kohászati, vasöntő és egyéb üzemek csökkentett ka­pacitással dolgoznak, vagy le­állították őket. Franciaországban, Olaszor­szágban, de hasonlóan a többi nyugati kapitalista országban is a termelés alacsonyabb színvonalon van, mint 2­1 év­vel ezelőtt. Amerikában a munkaképes lakosság egy harmada teljesen vagy részben meg van fosztva a munkától. A kapitalista vi­lág 45 millió munkanélkülit produkál, akik családtagjaik­kal együtt mintegy 150 mil­lió embert jelentenek, akik­nek osztályrészül a „gazdag“ Amerikában bizonytalanság, nyomor és éhség jutott. A kapitalista országokban, mindenekelőtt Amerikában, az élelmiszerek ára magasabb, mint a háború előtt, a mun­kások bére viszont rendszere­sen csökken. Angliában kétszer, Francia­­országban húszszor, Olaszor­szágban hatvanszor drágáb­bak az élelmiszerek, mint a háború előtt. A hírhedt Marshall terv a tönk szélére vitte a Nyugat­európai ,,segélyezett" orszá­gokat. Nemcsak nem könnyí­tette meg helyzetüket, hanem a katasztrófa szélére juttatta ezen országok gazdaságát, ipari pangásra, elhalásra kész­­­tette, pénzrendszerük szétzi­lálását eredményezte. A marshalizálás gazdasá­gilag és politikailag egyaránt felszámolta a ,,segélyezett“ országok látszólagos­­ függet­lenségét, az amerikai imperi­alistákat kiszolgáló, áruló kor­mányok pedig ágyútöltelék­nek akarják felhasználni a népet az imperialisták új vi­­láháborújához. Az imperialisták, a demo­krácia ellenségei szerte a vi­­lágon egy új háborúban látják a kiutat abból a zsákutcából, amelyben jelenleg vannak. Az amerikai tőkések ördögi cinizmussal, leplezetlenül be­szélnek az új háborúról s hi­vatalos megnyilvánulásaikban is kijelentik, hogy „szakíta­ni kell a be nem avatkozás elvével, az USA-nak nyíltan be kell jelentenie igényét a világuralomra“. Anderson tábornok kijelen­tette, hogy „az atombombázás nem mond ellent a dem­okrá­­cia és a humanizmus legma­gasabb elveinek“. Íme, az imperializmus csir­kefogó főkolomposai semmi­ben sem különböznek a hitle­rista vandáloktól. Az új vi­lágháborúval kapcsolatos hisz­térikus felhívásaik, a katonai költségvetések fokozása, fegyverkezési hajsza kétség­­­telenné teszi, hogy Hitler út­jain járnak. Hitler útján és Hitler módszereivel számolják fel a demokratikus szabadság­­jogok utolsó maradékait is a dolgozó nép rovására. A „demokratikus“ Angliá­ban a dolgozók nem képesek eleget tenni a moszkvai Szak­­szervezetek Tanácsa meghívá­sának,­­ hogy küldöttséget küldjenek a május 1-i ünnep­ségekre, mert a vállalatok tő­kései azonnali elbocsájtást és feketelistát helyeztek kilátás­ba azok számára, akik elfo­gadják a meghívást. A kapita­listák úgy félnek az igazság­tól, — a szocialista és kapita­lista rendszer közötti különb­ség felismerésétől, — mint a tisrtök Ezért nem engedik a dolgozókat, hogy megismer­jék a szocialista szovjet rend­szert. De a munkásosztály és a dolgozó nép harcát a békéért, a demokráciáért nem lehet le­törni­ A tartós békéért vívott harc, nap mint nap szélesíti a dolgozók milliós tömegeit és fokozza elszántságukat, gyűlö­letüket az imperializmus el­len. A béke ellenségei retteg­nek a népek azon törekvésé­től, melyek keresztülhúzzák a háborús, kardcsörtető politi­kát­, de a béke híveinek moz­galmát, amely százmilliókat ölel fel, semmiféle erő nem akadályozhatja meg. A Szovjetunió és a béke hí­veinek békepolitikája nem a gyenge ember jámbor béke­óhajából ered, hanem az ere­jében, igazában bízó békesze­rető emberek millióinak har­cos kifejezője. A francia kikötőmunkások, — akik megtagadták az Ame­rikából érkező fegyverszállít­mányok kirakását — és akik példája nyomán valamennyi európai kikötőmunkás hason­lóan cselekedett, dacára a féktelen fasiszta terrornak, nem a gyenge emberek, ha­nem az osztály öntudatos, bé­két szerető, proletariátusnak erejében bízó hősies ki­állása. A stockholmi békekonfe­rencia felhívása az egész vi­lágon mozgósította, harcba­­lendítette a dolgozók millióit. Nemcsak a Szovjetunióban, nemcsak a népi demokráciák országaiban, a kapitalizmus országaiban­ is nő és erősödik a békéért folyó harc tábora, nő és erősödik elsősorban a Kommunista Párt. Olaszországban 1943-ban­­ 15.000, ma kétmillió és 300 ezer tagja van a Kommunis­ta Pártnak. Franciaország­ban kétszer akkorára növe­kedett, mint a háború előtt volt. Mi sem jellemzőbb a béke­harc táborának növekedésére, mint az a mozgalom, amely­nek mindannyian tevékeny részesei és szemlélői vagyunk hazánkban a stockholmi fel­hívás aláírásával kapcsolat­ban. vid Az a körülmény, hogy jó­néhány nap leforgása alatt népünk milliós tömegei páratlan lelkesedéssel és len­dülettel, gyorsan foglaltak állást a stockholmi békefelhí­vás mellett, mutatja népünk elszánt békeakaratát. Az el­múlt napokban népünk — és közöttük Bácskiskun megye dolgozói is — ismételten vá­laszt adtak az imperialisták mesterkedéseire, amely vá­lasz félreérthetetlen és egy­­emberként kiált nemet a há­borút akaróknak. A békéért vívott harc me­gyénk minden dolgozóját egy­­emberként sorakoztatta fel a reakció belső és külső ügynö­kei ellen és olyan összefor­­rottságról tett tanúbizonysá­got, amely méltóképpen mu­tatja az imperialisták és ügy­nökeik felé, hogy népünk eb­ben a kérdésben is pártállás­ra, felekezeti különbségre, nemre való tekintet nélkül egységes. Egységes és osztatlan a dolgozók jelszava, hogy — „pusztuljon, aki­ háborút akar.“ A bajai Posztógyár, a félegyházi Gépgyár, a kecs­keméti üzemek, a Gépállomás Harc a békéért Irtai Németi József, a Megyei Pártbizottság titkára

Next