Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)

1950-09-01 / 122. szám

V. évfolyam, 122. szám ■,1; Népünk tiltakozik az imperialisták háborús agressziója ellen Néhány nappal ezelőtt táv­iratban fordult kormányunk az Egyesült Nemzetek Szövetségé­hez. Ebben a táviratban kormá­nyunk népünk nevében leszö­gezte: „A magyar nép és a Ma­gyar Népköztársaság kormánya teljes mértékben osztja a koreai nép felháborodását és a maga részéről tiltakozik a koreai vá­rosoknak és falvaknak az Ame­rikai Egyesült Államok repülői által való embertelen és minden nemzetközi jogszabályt és meg­állapodást semmibe vevő bombá­zásai. Korea békés lakosságá­nak, köztük védtelen asszonyok­nak és gyermekeknek tömeges legyil­kolása ellen*“. Népünk tiltakozó szava nyil­vánult meg azokon a bélkegyű­jté­­seken is, amelyeket szerte az országban tartottak és amelye­ken harcosan kiálltak a Szov­jetunió, a béke ügye mellett, tüntettek háborús agresszorok terrorbombázásai ellen. A kecs­keméti békegyűlésen dolgozó ez­rek hoztak határozatot és szö­gezték le ebben a határozatban azt, hogy hogyan harcolnak a békéért. „Ali, a hatalmas béke­tábor magyar frontszakaszán úgy harcolunk a békéért, hogy üzemeinkben jobbat és többet termelünk, csökkentjük a se­­lejtet, leleplezzük a jobboldali szociáldemokratákat.­..r..Fo­gadjuk, hogy termelőszövetke­zeteink fejlesztésével, őszi szán­tási munkánk sikeres, időbeni elvégzésével állunk őrt békénk, függetlenségünk mellett“. Az eredmények bizonyítják, hogy dolgozóink tiltakozó sza­vát a termelés frontján elért új győzelmek támasztják alá. Bi­zonyítja az, hogy üzemi mun­kásaink jó harcot vívnak a la­za normák ellen, az új normák legyőzéséért. Bizonyítja az, hogy dolgozó parasztságunk egyre tömegesebben lép rá a társas gazdálkodás útjára és ezzel szilárdítja, erősíti, gazda­gítja népgazdaságunkat, erősíti a béketábort. Dolgozóink jól tudják, hogy az imperialisták koreai agres­­­szió­ja nem távol-keleti kérdés számunkra, hanem olyan kér­dés, ami húsunkba vág, egyszó­val a mi kérdésünk. Az impe­rialisták világuralmi terveiben éppúgy szerepel a népi demo­kratikus Magyarország elleni rágalom,hadjárat, a kémek, ügy­­nö­kök becsempészése orszá­gunkba, az ötödik hadoszlop, a kulákság és klerikális reakció támogatása, mint a koreai nép függetlensége ellen intézett al­jas orvtámadás, vagy mint kínai nép érdekeit sértő tajvani a beavatkozás. S ha akadna valaki, aki kü­lön kérdésnek kezelné a koreai kérdést és többtermelésért fo­lyó harcot nálunk, vagy a jobb­oldali szociáldemokraták, a klerikális reakció ellen vívott harcunkat, nem kellene-e na­ponként százszor is meggyő­ződnie arról, hogy nem így van? Minden nap és minden órában sokszoros bizonyítékát láthatjuk árunak, hogy a koreai munkás fegyverrel a­ kezében hazáját, függetlenségét védve, ugyanazért a célért harcol, mint nálunk a kecskeméti, kis­kunfélegyházi üzemeinkben, vagy a bajai Posztógyárban normáját túlteljesítő dolgozó­­k termeibe söpört ok fejlesztésé­ért dolgozó kisipar ászt. Ez a cél, ez az ügy, amely dolgozó százmilliókat forraszt egybe, a béke nagy ügye, béke nagy ügyéért folyó harc­­­ban szüleinek új és nagy ered­mények üzemeinkben, szántó­földjeinken. A béke nagy ügyé­ért mozgósítják a dolgozókat szerte a világon, a béke nagy ügyéért folyik ma a harc az imperialisták, a dollár­lovagok háborús agressziója ellen. Az imperialistáknak nemcsak Koreára fájt a foguk. Az impe­rialistáknak éppúgy fáj as, h­ogy nálunk épül a szocializ­mus és egyre nagyobb eredmé­nyek születnek, egyre emelke­dik népünk életszínvonala, egyre öntudatos­abban dolgozik a munkás és egyre több dol­gozó paraszt lép a boldogulás útjára. Az imperialistáknak ép­pen úgy fájnak a Szovjetunió dolgozó né­peinek hatalmas gaz­dasági és politikai sikerei, mint azok a csapások, amelyeket a hős koreai nép felszabadító csapatai mérnek a támadó ame­rikai zsoldosokra. Ezt látják a mi dolgozóink is, amikor harcba indulnak az új normák túlteljesítéséért, dol­gozó parasztságunk jövőjének építéséért. Ezt fejezte ki a kecs­keméti bék­egy­űlés és a béke­gyűlésen elhangzott fogadalom. Ezt fejezik ki azok a győzelmi jelentések, amelyek arról szá­molnak be, hogy a Platter gyárban a brigádok túlteljesítik új normájukat, hogy a Kecs­keméti Gérin’vá­rban Barta Sán­dor 118 százalékra teljesítette normáját minden selejt nélkül. A béke nagy ügyéért­ — ez­­z­el a jelszóval indulnak harcba dolgozóink és tiltakozásukat azokkal az eredményekkel tá­masztják alá, amelyek elmond­ják: tudjuk, hogy a mi ügyünk és a koreai nép ügye azonos: a béke ügye. Az az ügy, mely­nek nagy vezetője a legyőzhe­tetlen Szovjet­unió, a szocializ­mus országa és amelynek ereje olyan hatalmas, hogy méltán félemlíti meg az imperialista háborús kalandorokat. Népünk tiltakozása jusson továbbra is tettekben kifejezésre; olyan tet­tekben, amelyek tovább erősítik a béke ügyét, amelyek tovább fokozzák annak a hatalmas tá­bornak szilárdságát, amelynek élharcosa és vezetője a nagy Szovjetunió- Ára 50 fillér Hogyan dolgozik a keceli „Béke” termelőcsoport üzemi pártszervezete? Beszámolnak küldötteink: így fél a szovjet ember Daracska dolgozó pa­­ága a kétszeres őrlésről Késik a felvilágosító munka a bajai Gyapjúszövetgyárban 1950 szeptember 1, péntek A népköztársaság kormánya és a katolikus püspöki kar megállapodása A magyar kormány képviselői és a katolikus püspöki kar kö­zött huzamosabb tárgyalások fo­­lta­k. A tárgyalások eredményé­ről az alábbi nyilatkozatot adták ki: A Magyar Népköztársaság kor­mánya és a magyar püspöki kar által az óh­ajtól vezérelve, hogy az állam és a katolikus egyház békés együttélését biztosítsák és evvel a magyar nép egységét, építő munkáját, hazánk békés fej­lődését előm­ozdít­­ák, tárgyaláso­kat folytattak és a megállapodást kötötték:következő L 1. A püspöki kar elismeri és ál­lampolgári kötelességének megfe­lelően támogatja a Magyar Nép­­köztársaság a Hűmre­ndjét és al­kotmányát. Kijelenti, hogy az egyház törvényei szerint eljár azok ellen az egyházi személyek ellen, akik a Magyar Népköztár­saság törvényes rendje és kormá­nyának építő munkája ellen fel­lépnek. 2. A püspöki kar határozottan­­ elitél minden, bárhonnan jövő, a M­agyar N­épköztár­saság átjárni és társadalmi rendje ellen irányuló felforga­ó tevékenységet. Kijelenti, hogy nem engedi meg a hívők vallásos érzületének, valamint a katolikus egyháznak állam­el­lenes politikai célokra való fe­haszná­­­­lásáb­a. A püspöki kar lehívja a ka­tolikus hívőket, hogy mint állam­polgárok és hazafiak, minden ere­jükkel vegyék ki részeiket abból a nagy munkásból, amelyet a Nép­­köztársaság kormányának vezeté­sével a magyar nép egésze végez, az ötéves terv megvalósításával, az életszínvonal emeléséért és a szociális igazságosság érvényesíté­séért. A püspöki kar különösen arra hívja fel a papságot, hogy ne fejtsen ki ellenállást a mező­­gazdasági termelőszövetkezeti mozgalommal szemben, mert az, mint önként­es szövetkezés, az emberi szolidaritás erkölcsi el­vén alapszik. 4. A püspöki kar támogatja a békéért folyó mozgalmat. Helyesli a magyar népnek, a Magyar Nép­­köztárnstaság kormányának a béke megvédésére irányuló törekvéseit, elítél minden háborús uszítást, el­ítéli az atomfegyver használatát és ezért az emberiség ellen elkö­­vetett bűncselekményben bűnös­nek tekinti azt a kormányt, mely először használja az atombombát. II. 1. A Magyar Népkö­ztársaság kormány­a a népk­öztársaság al­­­­kotmányának értelmében biztosít­­­­ja a katolikus hívek számára a teljes vallásszabadságot, ugyan­csak biztosítja a katolikus egyház számára a működési szabadságot 2. A Magyar Népköztársaság kormánya hozzájárul nyolc kato­likus egyházi iskola (hat fiú- és két leányiskola) visszaadásához, valamint ahhoz, hogy a katolikus egyházi iskolákban a tanítás el­látására szükséges megfelelő szá­mú férfi és női tanítórend mű­ködjék. S. A Magyar Népköztársaság kormánya a többi vallásfelekezet­tel már megkötött megegyezés szellemében kész gondoskodni a katolikus egyház anyagi szükség­leteinek fedezéséiről, oly módon, hogy tizennyolc éven át, tehát addig, amíg a katolikus egyház saját forrásaira támaszkodva ma­ga tudja fedezni anyagi szükség­letein, három-, illetve ötévenként arányosan csökkenő mértékben megfelelő összeget utal ki kato­­liku­s egyházi célokra. A Magyar Népköztársaság kormánya az anyagi gondoskodás keretén belül külön súlyt helyez a lelkész­kedő papság megfelelő létminimumá­nak biztosítására. Fend megáll­apodás gyakorlati végrehajtására paritásos bizottsá­got kell alakítani a Magyar Nép­­köztársaság kormányának és püspöki karnak a megbízott álból.a Budapest 1950 augusztus 30. A Magyar Népköztársaság miniszter­tanácsa nevében: DARVAS JÓZSEF s. k. vallás- és közoktatásügyi miniszter. A magyar katolikus püspöki kar nevében: GRÓSZ JÓZSEF s. k. kalocsai érsek. A koreai népi h­adsereg főpa­rancsnok­i sátrának szerdai hadi jelentései A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének fő­ j parancsnoksága augusztus 30-án, reggel közli: , A néphadsereg egységei vala­mennyi fronton folytatták kemény harcaikat az ellen­ég ellen. Az amerikai és Li Szin Man-féle csa­patok légierők, harckocsik és gé­pesített osztagok támogatásával sok helyen ellentámadásokat indí­­­tottak, de a néphadsereg egységei visszaverték az ellentámadásokat és folytatták támadásaikat. Az amerikai repülőgépek tovább­ra is barbár módon bombázzák és lövik a 38, szélességi foktól észak­ra és délre fekvő városokat és fal­vakat. Augusztus 27-én a néphad­sereg tüzérsége Vonszan (Genzan) város körzetében három amerikai vadászgépet lelőtt. Foglyul ejtettek egy amerikai repülőt, aki Vonszan (Genzan) közelében kényszerleszál­lást hajtott végre. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főiparancsnoksága augusztus hó­­ 30-án este jelentette: A néphad­sereg egységei valamennyi fron­­­­ton továbbra is kemény harcokat vívnak az amerikai és Li Szín Mao csapatokkal, amelye­k dü­hödt ellentámadásokat intéznek. A keleti partvidéken a népi hadsereg egységei előrenyomul­nak, csapásokat m­érnek a kono­kul ellenálló elírásig.«. A keleti partvidék körzetében folyó harcokban a népi hadsereg egységei az ellenség több mint 2000 katonáját és tisztjét meg­­szemmisített­éik é­s több miint két­százat foglyul ej­te­ttek. A déli partvidéken a népi had­sereg egységei visszaverik az el­lenség dühödt ellentámadásait s folytatják támadó harcaikat. A népi hadsereg légvédelmi tűi­zortságéi augusztus 26—27-én Nampho körzetiben három ame­rikai repülőgépet lőttek le. Az ötéves tervkölcsön­ első nyeremény húzását szeptember 14. és 17. között rendezik Meg kell gyorsítani a kötvények Mosatását és az elszámolást A kitűzött időnél két héttel ko­rábban, szeptember 14. és 17. kö­zött rendezik meg az ötéves terv­­kölcsön nyereménykötvényeinek első sorsolását. Mivel a háromnegyed milliárdos tervkölcsön túlnyomó részét dolgozók nyereménykötvényben je­ a gyezték, jelentős összegű tények, körülbelül 30 millió nyerő­fo­rint kerül az első húzás alkalmá­val kisorsolásra. Ezután pedig a sorsolásokat félévenként újra megismétlik. A húzás időpontjának két hét­tel előbbrehozása szükségessé tet­­te a kötvények kiosztásának meg­gyorsítását. A vállalatoknak és közületeknek mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy min­­den dolgozó idejében megkapja a kötvényeket. Ezzel biztosítják azt, hogy a kölcsönt jegyzők részt ve­hessenek a nyereménysorsolásban. A görög jobboldali Szociáldemokrata Ipárt belépett a minnrHini»kín«zta kormányba Mint az AFP jelenti Athénből, a görög jobboldali szociá­demokra­ta párt belépett a monarchofasiszta kormányba. A jobboldali szociálde­mokrata miniszterek hétfőn dél­után letették az esküt. A Szabad Görög Rádió jelentése S*onai törvény­­­szék előtt folytatódik a 118 szak­­• szervezeti vezető pere. Bakopulosz,­­ a jobboldali szociáldemokratákba­­l kiegészített kormány igazságügy­- minisztere hétfőn bejelentette, hogy az úgynevezett kegyelmi ta­­­nács visszautasította 11 halálraítélt­­ kegyel­mi kérvényét

Next