Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-01 / 203. szám

VI. évfolyam, 203. szám Ára 50 fillér Harcos, m­eggyőző agitációval a Párt előtt álló feladatokért. _­­talán a magyar és a délszláv dolgozó parasztok vállvetve har­­colnak a bék­éért gabona­­feleslegeik beadásával. 1951. szeptember 1, szombat Fokozzuk a harcot vállalásunk teljesítéséért „Megyénk parasztsága mélyen átérezve a békéért vívott harc­ban és a szocializmus építésében reá háruló feladatokat, az osz­­tályellenséggel vívott kemény harcban megyénk­ előirányzott ke­nyér- és takarmánygabona­begyűjtési kötelezettségét száz százalékig teljesítette — jelen­tette pár nappal ezelőtt megyei pártbizottságunk Rákosi elvtárs­nak. Megyénk dolgozó parasztsága kemény, megfeszített munkájá­­nak, áldozatkészségének adott kifejezést akkor, amikor ver­senyben az ország többi megyé­jével, elsőnek teljesítette száz százalékban egész évi begyűjtési kötelezet'­égét. Nagy, nemes versengés folyik most megyénk területén válla­lásunk teljesítéséért, a 120 szá­zalék eléréséért. Ebben a nemes versengésben megyénk továbbra is biztosította az első helyét. Az étek­ezési minisztérium leg­utóbbi kiértékelése alapján azonban megállapíthatjuk, hogy a begyűjtési tervét szintén száz százalékban teljesít el.­ Pest me­gye fej-fej mellett harcol most már velünk az első hely elérésé­ért, a győzelem kivívásáért. Ezt a küzdelmet most már az dönti el, hogy megyénk hogyan fogja fokozni a begyűjtés ütemét az első hely megtartásáért, az évi terv 120 százalékos túlteljesíté­­séért. Mondhatjuk-e azt, hogy­ a be­gyűjtés terén elért eddigi ered­ményeink, a begyűjtés üteme továbbra is biztosítani fogja az első hely megtartását, a tervek túlteljesítését. Nem. Nem mondhatjuk. Nem mondhatjuk azért, mert me­gyénkben, de főleg a begyűjtés­­ben lemaradt, járásainkban a be­gyűjtés mostani üteme egyálta­­lán nem ad m­ég biztosítékot arra, hogy ezzel az eredménnyel megelégedhessünk, hogy bizto­san kezünkben érezzük az első hely megtartását, a vállalásaink teljesítését. Ha a megyei tanács begyűj­tési osztályának legutóbbi kiér­tékelését nézzük, megállapít­hatjuk, hogy a kunszentmiklósi, bajai, kalocsai és­­ bácsalmási járás begyűjtési eredményei kö­­zel sem kielégítők, ilyen ered­mények mellett közel sem biz­tosítják első helyünk megtartását, vállalásaink további telje­sítését. Mi tehát a feladat, hogy a vállalásainkat teljesíthessük, hogy győztesen kerülhessünk ki a megyék közötti begyűjtési versenyből ? Feladatunk elsősorban az, hogy a járásaink begyűjtésben élenjáró sürgősen számolják fel még megmutatkozó emelé­­gültségüket, lemaradt, járásaink pedig számolják fel az eredmé­nyekkel szembeni megalkuvó álláspontjukat, igyekezzenek az eredményeket fokozni, igyekez­zenek felzárkózni az élenjáró járások sorai mögé. A begyűjtésben lemaradt já­­rásaink, községeink a még hát­­ralévő pár nap alatt lendüljenek harcba hibáik kijavításáért, a begyűjtési terveik teljesítésé­ért. Pár nap jó munkája még el bennünket ád­ái, választ hogy vállalásunkat elérjük, hogy 120 százalékban teljesestik begyűj­tési kötelezettségeinket. Kom­munistáink, népnevelőink ezrei induljanak most még fokozot­tabb lendület­tel a harcba, példa­­mutatásukon, jó meggyőr,a nép­­nevelőmunkán keresztül győz­zenek meg minden egyes becsü­letes dolgozó parasztot arról, hogy a begyűjtési tervek telje­sítése törvényes kötelezettség, túlteljesítése hazafias köteles­ség.­ Magyarázzák meg dolgozó parasztjainknak, hogy felesleges gabonájuk beadásával nemcsak hazafias kötelességüknek tesznek eleget, hanem a „C’k jegyre be­adott gabona után gyorsbeadási jutalmon túlmenően szabad őr­lést és iparcikkvásárlási utal­ványt is kapnak. Tehát nem­csak ’ hazafias kötelességének tesz elege,­ az a dolgozó paraszt, aki bead ,,C­’-vételi jegyre, nem saját, egyéni érdeke is,ha­nemcsak pártszervezet­eink népnevelői, hanem , községi ta­nácsaink, tömegszer­vezeteink népnevelői, béke­bizottságaink tagjai is fokozzák felvilágosító munkájukat igyekezzenek jó felvilágosító munkával hozzájá­rulni vállalásaink teljesítéséhez, a begyűjtési terv 120 százalékos túlteljesítéséhez. Legyen­­ tudatában minden egyes kommunista, minden egyes tanácstag és népnevelő, hogy ezeknek a feladatoknak végre­hajtása nem könnyű feladat, szívós és kitartó munka kell ah­hoz, hogy eredményeinket fo­kozzuk, hogy teljesítsük t ° ii ígéreteinket. Érezzék át, hogy a győzelem nem jön magától, ha­nem szívós, kemény munka kell hozzá. Lankadatlanul, fáradsá­got nem ismerve kell megküz­deni érte. Kommunistáinkra, tanácstag­jainkra, népnév­elői­­kre vár most­ az a feladat, hogy most, mikor megindult a harc a terv ifűn­el­­jesítéséért, még nagyobb lendü­lettel lássanak hozzá a felvilá­­­­gosító munkához, még jobb­­ munkával­ igyekezzenek a hibá­­i­kat felszámolni, a begyűjtés te­­rületén megmutatkozó lemara­dásaikat behozni és felsorakoz­ni az élenjárók sorai közé. Hogy munkájukat jól végezzék, ismét keressék fel minden egyes hát­ralékban, vagy felesleges gabo­nával rendelkező dolgozó­ka­ A kenyér és gyűjtési verseny takarmánybe­­utolsó szaka­szában tartunk. A hátralévő na­pok az eddiginél is hevesebb küzdelmet ígérnek. Az elsőségért folyó harcban naponta változ­nak a helyezések, közeledik a végső kiértékelés napja. Megyénk az évi begyűjtési terv 120 százalékos túlteljesíté­st vállalta. Az a tény, hogy mindeddig megtartottuk első helyün­ket a megyék versenyében, arra mutat, hogy egészében jó munkát végeztünk. De éppen az eredmények tették elbizakodottá egyes járásainkat, ezért került első helyünk egyre veszélyeztetőbb helyzetbe az utóbbi napok­ során. Pest megye a verseny közép­ső szakaszától kezdve erős el­lenfelünk volt. Mi az oka, hogy elsőségünket mindig csupán né­hány százalékkal t­udjuk bizto­sítani Pest megyével szemben? Az, hogy augusztus 20-tól kez­dődően nagy visszaesés mutatko­­­zott begyűjtési eredményeink­ben. Ezt legdöntőbben az segí­tené elő, hogy egyes járásaink, amelyek kezdettől lógva hátul kullog­­tak) mindeddig nem javítot­ták meg eredményeiket. Ezek a járások voltak azok, amelyek alacsony begyűjtési teljesítményeikkel állandóan visszahúzták a megyét­ a na­gyobb előretöréstől. Ezek a bajai és a kalocsai já­­rás, valamint Baja város és igen gyenge eredményükhöz augusz­­tus 20-tól kezdve csatlakozott a bácsalmási járás, megmagya­rázhatatlan 2.5—3.5 vagonos be­gyűjtésével. De csökkent az élenjáró járá­sok teljesítése is, ami megmu­tatkozik­­ a kiskőrösi járásban, Kecskemét városánál és nem utolsó sorban a kecskeméti já­rásnál, amely kiesett az ország tíz legjobb járása közül is. A dunavecsei és kunszentmikllósi járásban javult a begyűjtés munkája, mindkét járás előbb n­­yitott a rangsorban, de még na­gyobb előrelendülésre van szük­ség. Vállalásunkat teljesíteni kell és meg kell tartanunk verseny végéig első helyün­­­ket! Ez most a cél, ez most a feladat; a terv túlteljesí­tésért folyó küzdelemben sm végezhetünk rosszabb munkát, mint amit a 100 szá­zalék eléréséért végeztünk ! rasztát, győzzék meg arról, hogy minden mázsa C-jegyre beadott gabona után államunk jelentős kedvezményeket bizto­sít számára, a gyorsbeadási ju­talmon túlmenően szabad vám­őrlésben és iparcikk vásárlási utalványban is részesül­. De feladatunk annál nagyobb, mert már csupán néhány nap áll rendelkezésünkre! Ez alatt a néhány nap alatt kell mozgósítani összes erőnket, de különösen a sereghajtó járásoknak kell végre eljutni odáig, hogy eredményeikkel ne vissza­húzzák, hanem előrelendít­­­ iék a megyét. Az elért szép eredmények mellett számos hiba és hiányos­ság van a megye begyűjtési munkájában s ezen a hibák és hiányosságok hatványozottan mutatkoznak a lemaradt járá­soknál. Az eredmények megja­vításáért folyó harcot tehát ezeknek a járásoknak éppen az­zal kell fokozniuk a rendelke­zésre álló pár nap alatt, hogy ezeket a hibákat, hiányosságokat gyors kézzel felszámolják. A bajai és a kalocsai, de bácsalmási járásinak is fel kell a számolnia azt a lazaságot, nem­törődömséget, amely megmutat­kozik a járási apparátustól kezdve a községi tanácsokig, társadalmi bizottságokig, bele­­értve a tömegszervezeteket is. Ezek a járások, de főképpen Baja város számolja fel azt az opportunizmust, amellyel az eredménytelenségeket magya­­rázgatják és nem érvényesítik a törvényerejű rendelet legfőbb jelszavát: az állampolgári köte­lezettséget. De legfőképpen a népnevelő munkát alkalmazzák helyesen! A kivetés teljesítése minden dol­gozó paraszt számára köteles­ség s a feleslegek begyűjtésénél kezdődik.a fokozott agitációs munka. A lemaradt járásokban tehát még ezen a kettős vona­lon folyik a harc. A bajai, kalocsai és bácsal­­m­ási járás, Baja város a legalaposabban érvényesítse a beadási kötelezettség törvé­nyes végrehajtását és ezzel párhuzamosan és egyidőben fokozzák a politikai agitá­ciós munkát a feleslegek be­gyűjtése érdekében! A takarmánygabona begyűj­tése egész megyei viszonylatban Ha pártszervezeteink jól irá­nyít­­ják és ellenőrzik a népneve­­lők munkáját, ha a tanács gaz­dájává válik a begyűjtési ver­senynek, ha népnevelőink jó, meggyőző érvekkel meggyőzik, felvilágosítják a dolgozó pa­rasztokat, ha keményen harcol­nem üti meg a kívánt mértéket. A járások a takarmánygabona szabad árusítását a legnagyobb eréllyel akadályozzák meg azok­ban a községekben, vagy váro­­sokban, ahol még nem teljesítet­ték 106 százalékosan a beadása kötelezettséget. S az agitációs munkát terjesszék ki a takar­­mánygabona feleslegek felvá­­sárlására is. Megyénk elsősége, a vállalt 120 százalék teljesítése néhány nap munkájától függ! Ez a néhány nap pe­dig legyen az eddiginél sok­­kal fokozottabb harc idő­szaka! Minden időt, így a vasárnapot is használják fel a községek. Hatalmas harci megmozdulás legyen ez a pár nap, s ebben a meg­mozdulásban minden szerve­­zet, minden erejével vegye ki a részét! Induljanak el a pártszervezetek népnevelőivel együtt tömegesen a DISZ, DEFOSZ, MNDSZ tag­jai, a dolgozói,földművesszövetkezetek Mozduljanak meg a béke­bizottságok. Itt az alkalom, hogy újból meg­magyarázzák a begyűjtés jelen­tőségét a béke nagy ügye meg­védése érdekében. A népnevelők soraiban legyenek ott azok az élenjáró dolgozó parasztok, akik túlteljesítették kötelezettségü­ket, saját példájukat dolgozó paraszttársaik elé­ vigyék E pár nap alatt s a vasár­napi begyűjtési nap során ne legyen egyetlen ház, egyetlen tanya sem, ahova ne látogatnának el a nép­nevelők s ne eredménnyel térnének vissza! Mondják el, hogy mit jelent a gyorsbeadási jutalom, beszélje­nek a C-jegyre beadott gabona után járó kedvezményekről, jutalmakról. Minden dolgozó Paraszt értse meg: a túlteljesí­tés saját anyagi érdeke, ezentúl a haza erősítése, a béke védelme­ nak az ellenség ellen és szívó­san harcolunk az első hely meg­­tartásáért, akkor elsőként­ kerü­­lünk ki a begyűjtés nagy csatá­jából, akkor teljest­­eni tudjuk tett ígéretünket a begyűjtési tervek 120 százalékos túlteljesí­­tését. A HÁTRALÉVŐ PÁR NAP LEGYEN HATALMAS HARCI MEGMOZDULÁS MEGYÉNKBEN ! A vasárnapi begyűjtési nap győzelméért a népnevelők százai, minden szervezet minden erejével induljon el az egész megye, de különösen a bajai, kalocsai és bácsalmási járások területén! Kiskunfélegyházáról jelentik s Kiskunfélegyházán augusztus 27-től 29-ig újabb negyven csa­­lád­ lépett 72 taggal és 226 kat. hold földdel a nagyüzemi gaz­a­dálkodás útjára. Legtöbb belépő Dózsa-term előszö­vetkezetbe vojt, 15 család, 30 taggal és 96 katasztrális hold földdel. A cso­port jó eredményeinek láttán nap, mint nap újabb belépők­ erősítik a Dózsa sorait. A Vö­­rös Csillig-t­ermelőszövetkezetbe két nap alatt kilenc új belépő volt, 14 taggal és 50 katasztrá­­lis hold földdel. Az Új Ésep termelőcsoportba öt család lé­pett be nyolc taggal és kilenc hold földdel.

Next