Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. június (10. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-01 / 127. szám

BÁCSKISKUN MEGYEI NÉPÚJSÁG­­ laàiW­WL«W:V2/Æ X. ÉVFOLYAM, 127. SZÁM Ára 50 fillér 1955 JÚNIUS 1. SZERDA A szovjet nép életéből (úttörőavatás. Az úttörővezető felköti az úttörőnyakkendőt az egyik tanulónak. A gorkiji vízierőmű építkezésén. Héthengeres lemezegyengető­gépet szerelnek a staro-krama­­torszki »Ordzsonikidze«-gyár szerelőműhelyében. f Asszonyok, lányok dolgoznak a hajósi Haladás TermelősÜsövetke­­zet 4 holdas cukorrépa-tábláin. A félegyházi üzemek fiataljai a DISZ II. kongresszusának tiszteletére A 200 százalékig meg sem állunk...­ ­A Kiskunfélegyházi­ forgácsoló műhelyétől 25—30 lé­pésre van a kislakat«» műhely. Éktelen zaj, kopácsolás, gépza­katolás hallik ki a nyitott aj­tón. Az ajtótól jobbra dolgozik öt fiatal. Közöttük kék köpeny­ben Kocsis Jani, a DISZ-titkár. Éppen egy ventilátor alkatré­szein bajlódik. Az üdvözlés után pár szót váltunk egyéb üzemi kérdésekről, s aztán megkérdem, hogyan is készültök a DISZ II. kongresszusára? — A régi szokás szerint... — Tettekkel? — Ahogy mondod, —­ még­hozzá mind a harmincnégyen. Mi, a DISZ-birigád pedig páros­versenyre hívtuk a Bányászati Berendezések Gyára két ifjúsági brigádját... — No és az eredmény? — Van att is, — szólnak köz­be a brigád többi tagjai is, akik eddig csak félfüllel figyeltek a beszélgetésre.­­• A kis Zsigó Laci nem­ várja meg a kérdést, hanem már sorolja is. Április­ban A. E. 4-es ventilátorból a vállalt kettő darab helyett né­gyet készítettünk el. Az összes munkánkat számítva, 168 óra megtakarítást jelent. — Júniusban pedig még ket­tőt ráadunk, toldja meg a bri­gád harmadik tagja: Mező Jan­csi.­­ Aztán a kongresszusi hé­ten mindent beleadunk, vála­szolnak egyszerre. A 200 száza­lékig meg sem állunk, de már van rá példa, hogy amit a DISZ-brigád eltökélt, azt meg is valósítja. Kocsis Jancsi, a DISZ-titkár áprilisban 208 százalékot, Zsigó Nem lesz könnyű, Laci 198 százalékot ért el Ez még csak hagyján. De Zsigó Laci elnyerte a kazincbarcikai ezüst emlékérmet, mert a vegyi kombinát légkondicionáló beren­dezéséhez szükséges ventilátoro­kat határidő előtt kiváló minő­ségben készítette el. Zsigó Laci nevét az idősebbek is szeretet­tel ejtik ki. Ő­k már a munka egyik nagyszerű hősét látják benne. No, de Mező Jani, Zsolnai Laci, meg Kocsis II. Jancsi sem adja alább 150 százaléknál. Egyikük a sztahanovista címért, másikuk a kiváló dolgozó cí­mért küzd. A lányokról se feledkezzünk el. Megérdemlik a dicséretet, vélekednek a bangád tagjai. — Lantos Piroska még csak hat hónapja dolgozik az üzemben, mint segédmunkás, de mellett 130 százalékot jelez neve versenytábla. Seres Irén, mint a szakmunkás, másfél éve áll az esztergapad mellett. Ez idő alatt igen sokat fejlődött. Ma már 148 százalékot teljesít s majd­nem selejtmentesen munkálko­dik. a munkaidő vé­gét jelzi a ko­­lomp, akkor a fiatalok közül az egyik csoport próbára siet Vasas-székházba, a másik pedig a a szabadtéri színpad építkezésé­hez siet, segédkezni. így készülnek az üzem DISZ-fiataljai a DISZ II. kongresszu­sára. Venesz­ Károly: Amikor A kongresszusi héten dől el, hogy ki lesz a győztes A Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyára vasszer­kezeti részlegében két ifjúsági brigád versenyez egymással. Az egyiket Kalmár Béla, a másikat Patyi Sándor vezeti. Még most nehéz eldönteni, hogy közülük melyik lesz a győztes, de annyi biztos, hogy mindkét brigádnak jól neki kell gyürkőznie, ha bármelyikük is njő akar lenni a DISZ II. kongresszusa tisztele­tére tett vállalása teljesítésében. Kalmár Béla és tizenhárom­ társa áprilisban 17 darab táv­vezetéki oszlopot legyártott. Ebből nyolc darabot kellett elkészí­teni 100 százalékig. A brigád tagjai a nyolc darab helyett tizen­hetet gyártottak le kompletten. Júniusban tizenkét darab táv­vezetéki oszlopot jelöl meg számukra a terv, Patyi Sándorék huszonnégy darab távvezetéki oszlop felső részének szerelését május 23-ig befejezték. Terven felül három darab távvezetéki oszlop felsőrészt és húsz darab hegesztett osz­lopot gyártottak. A Patyi-brigádnak júniusban 20 darab hegesz­tett távvezetéki oszlopot kell többek között készíteni. Az adottságok mindkét brigádnál azonosak. Majd csak a kongresszusi héten, június 6-tól 10-ig dől el, hogy ki lesz a győztes. \ Vendégségben a tassi Petőfi Termelőszövetkezetben ■A NAPOKBAN nagyszámú vendég gyűlt össze a tassi Pe­tőfi Termelőszövetkezet gazda­ságában. Termelőszövetkezetek és egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok mintegy 150 főnyi csoportja tanulmányozta a nagy­üzemi gazdálkodást. A vendége­ket Hegyi József, a termelőszö­vetkezet elnöke és Gubacsi Lu­kács, üzemi párttitkár üdvözöl­te a tagság nevében, majd elin­dultak megtekinteni a gazdasá­got. Ütjük először a juhhodály, majd a sertésólak felé vezetett. A juhok tiszta, friss almon pi­hentek. Az istállóajtón grafikon mutatta a jó közepes tejelési átlagot. Hasonló rend és tiszta­ság van a sertéseknél is. A lá­togatók sokáig gyönyörködtek a termelőszövetkezet 52 darabból álló tenyészsertés állományában. Még a legszigorúbban vizsgáló­dó látogatónak sem szúrt szemet semmi rendellenesség. A tehénistállóknál Józsa Já­nos és Holczinger József tehe­nészek köszöntötték a vendége­ket, akik látható kíváncsisággal lépték át a küszöböt. Jól ápo­­t tehénállománya van a szövetke­zetnek. Főként a takarmányozás és a tejelési átlag felől érdek­lődtek a látogatók. A tehenészek ismertették a takarmány össze­tételét, amely megfelelő, azon­ban hiba, hogy abrak nem sze­repel benne. A tejelési átlag 9,2 liter volt az utolsó félévben.­­ Ezt az eredményt pontos takar­mányozással, az állatok szak­szerű gondozásával érték el a tehenészek. A MEGJELENTEK nagy elis­meréssel nyilatkoztak a szövet­kezet gazdálkodásáról. Lovas Péter kunszentmi­klósi dolgozó paraszt különösen dicsérte a jó­szággondozást. Egy szabadszál­lási 14 holdas gazda még hozzá­tette, hogy sokat hallott ő m­ár a szövetkezeti gazdálkodásról a falujában, de bizony többször hamisan és rosszindulatúan tün­tették fel előtte. Most meggyő­ződött arról, hogy becsületes munkával és szorgalommal többre lehet menni, mintha az egyéni parcellán gazdálkodnak. Majd elmondja ezt ismerőseinek otthon is. Hasonló nyilatkozatok hang­zottak el a többi egyénileg dol­gozó paraszt részéről is. Varga János tassi, 9 holdas gazdálkodó hangjába egy kis büszkeség is vegyült, mikor a szépen rendb­e­hozott gazdasági épületekre for­dult a szó. Ebben a munkában ő is segített a szövetkezetnek ta­valy. Már akkor is rokonszenv­­vel figyelte az új útra lépett is­merősök szorgalmát,­ fejlődését. Földje is szomszédos a Petőfi táblájával, volt alkalma tehát megismerni a termelőszövetke­zet munkáját a szántóföldön is. Most már elhatározásra érett benne a gondolat, hogy ősszel maga is a termelőszövetkezetben kezdi az új gazdasági évet. Vagy a Petőfi tagjaival, vagy pedig a még egyénileg gazdálkodó, de hasonlóképp gondolkodó gazda­társaival egy új termelőszövet­kezetben. A látogatóknak még egy él­ményben volt részük: a tass, növényvédő állomás bemutatta az új típusú szovjet, csehszlovák és hazai gyártmányú permetező-, porozógépeket. A KÖZÖS EBÉD UTÁN vendégek és a Petőfi Termelő- a szövetkezet tagjai kicserélték véleményüket, majd Hegyi Jó­zsef elnök ismertette a Petőfi Termelőszövetkezet ötéves múlt­ját. Ezután a termelőszövetkezet kultúrházában műsoros előadás­sal ért véget a nap. A népi demokráciái­ esetéből renoválják Rákóczi Ferenc házát A népi demokratikus Cseh­szlovákia igen nagy gondot for­dít a műemlékek és a történel­mi nevezetességű épületek meg­őrzésére. A közelmúltban kezd­ték meg Presovoban (Eperjes) a Sztálin téren lévő XVII. század­beli igen értékes, épület restaurálását, renaissance­­amelyben Rákóczi Ferenc lakott. A reno­válási munkálatokat még ebben az évben befejezik és az­­ épüle­tet járási múzeummá alakítják át. Rohamosan növekszik a rádió­hallgatók száma a Román Népköztársaságban A villamosítási terv teljesíté­sének eredményeként a Román Népköztársaság falvaiban roha­mosan terjed a rádió, évről­­évre növekszik a vezetékes rá­dióhálózat Csupán 1954-ben mintegy 140.000 újabb hangszó­rót szereltek fel. Az életszínvo­nal emelkedése maga után von­ta az egyre nagyobb keresletet a rádiókészülékek iránt. A buka­­resti »Radio Popular« (Néprá­dió) gyár dolgozói egyre több és egyre újabb típusú rádiók gyár­tásával sem tudta kielégíten ezt a szakadatlanul növekvő ke­resletet, s ezért nemrég újabb villamossági üzem k kezdte meg a rádiókészülékek sorozatgyár­tását. A gépállomások segítsége a Német Demokratikus Köztársaságban Németország demokrat­ik 11 . szektorában 1949-ben létesülte­k, az első gépkölcsönző állomások. Ezek berendezéséhez a szovjet nép küldte az első ezer traktort és sok egyéb korszerű mezőgaz­dasági gépet. Ezek a gépköl­­csönző állomások később gép- és traktorállomáso­kká alakultak át. Ma a Német Demokratikus Köz­társaságban már 605 gépállomás működik több, mint 33.000 (30 lóerős) traktorral és sok kor­szerű mezőgazdasági géppel. A gépállomás dolgozói jelen­tős segítséget nyújtanak, a dol­gozó parasztságnak. Sok terme­lőszövetkezetben, állami gazda­ságban már 85—95 százalékra gépesítették az összes földmun­kákat. Az egyénileg dolgozó pa­rasztok is egyre nagyobb mér­tékben veszik igénybe a gépál­lomások segítségét. Ezeréves a wieliczkai sóbánya Lengyelország azok közé az országok közé tartozik, amelyek gazdag sólelőhelyekk­el rendel­keznek. A fejlett sóbányásza­t­­nak köszönhető, hogy Lengyel­­ország sótermelésének több mint 30 százalékát exportálja. 1938 hoz viszonyítva a lengyel sóex­port több, mint 11 százalékkal emelkedett. A wieliczkai sóbánya egyike Európa legrégibb bányáinak.­­­ Már a X. században bányásztak itt sót. Lengyelország már ak­kor élénk kereskedelmet folyta­tott az akkor még igen ritka és igen értékes ásvánnyal. Jelenleg a wieliczkai sóbánya nemcsak hatalmas, korszerűen berende­zett bánya, hanem a maga ne­mében páratlan földalatti mú­zeum is. A földalatti folyosók hossza több, mint 115 kilomé­ter.

Next