Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. november (10. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-01 / 257. szám

BÁCSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG AZ MPP BÁCSKISKUNMEG­YEI PÁRTBIZOTTS­­GMAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM_______Ára 50 fillér__________1955. NOVEMBER L­K l.l)l> ÜNNEPRE KÉSZÜL A 150 százalékos napi műszaknorma hogy éjjel-nappal dolgoznak és A Mélykúti Gépállomás kör­zetében lévő termelőszövetkeze­tek október 28-ig mindössze 48,2 százalékban fejezték be a beta­karítási munkákat, és a vetés­tervek teljesítésével is csak 43,2 százalékra álltak. A nagy lemaradásnak azon­ban nemcsak a kedvezőtlen idő­járás volt az oka, hanem az is, hogy gépállomásunkon hibák voltak a munkaszervezésben, a munkafegyelem betartásában. A Minisztertanács határozata meg­követeli, hogy a kenyérgabona­­vetést a lehető legrövidebb időn belül mindenütt befejezzük. Ezért gépállomásunk traktorosai, agronómusai és vezetősége vál­lalta, hogy a kenyérgabona ve­tését minden november első napjaiban termelőszövetkezetben befejezi. A munkák sikere érdekében az agr­onómusokat megbíztuk a betakarítás meggyorsításával. A betakarítás hátralévő részét a le­hető legnagyobb mértékben gép­pel végezzük, ehhez rendelkezé­sünkre áll egy szárvágó gép és három szárvágásra átalakított kendervágó gép. A felszabadult területeken azonnal elvégezzük a vetőszántást. Traktorosaink ebben a munkában 110 százalé­kos műszaknormás teljesít­ményt vállaltak. A vetést végző traktorosok pedig elhatározták, előírt műszaknormájuk napon­kénti 150 százalékos teljesítésé­vel járulnak hozzá vállalásuk teljesítéséhez. Vezetőségünk továbbra is na­gyobb gondot fordít az ellenőr­zésre, hogy nemcsak a vállalt határidőre, hanem jó minőség­ben kerüljön földbe a jövő évi kenyérnekvaló. A Mélykúti Gépállomás dol­gozói nevében: Földes István igazgató, Sztanik Mihály párttitkár, Mikó Lajos t­B-elnök, Tokodi János főagronómus FALU 90 százalékra teljesítik a negyedik negyedévi adóbevételi tervet Akasztó tanács tagjai versenyt kezdeményeztek, mely szerint a község negyedik negyedéves adótervét a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom évfordulójá­ra 90 százalékig teljesíti. A leg­utóbbi értékelésig már 75 szá­zalékra teljesítették a község dolgozó parasztjai a tervet. tanácstagok most felkeresik kör­­­zetükben a dolgozó parasztokat, tudatosítják a versenykezdemé­nyezést és serkentik őket az adófizetésre. Soltvadkerti dicsőségtábla 328 vállalás született Soltvadkerten az Októberi Forradalom ünnepének tiszteletére. Többek között 125 dolgozó paraszt vál­lalta, hogy az előírt határidő előtt teljesíti egész éves beadási kötelezettségét. November 1-ig 112 gazda váltotta valóra ígéretét. Többek között Hirsch Imre 6 holdas gazda is, aki már egész évi beadási kötelezettségének eleget tett, valamint Krizsán János, aki szintén tartozásának lerovásával mutatott példát az állandó bizottság tagjai közül. Kötelező beadásán kívül már az értékesí­tési szerződésre lekötött kukoricáját is leszállította. Több, mint 150 vállalás született az adótervek teljesítésére is. A községi tanács vezetői éppen a napokban ellenőrizték ezeket és megállapították, hogy egyetlen olyan gazda sincs már a község­ben, aki vállalását ne teljesítette volna. Bakai Henrik 5 holdas egyéni gazda az elsők között, tett eleget az adott szónak és ezen túl az előírt határidő előtt példamutatóan teljesítette kenyér­­gabona vetéstervét is. Akik befejezték az őszi vetést Kecskemét négy termelőszö­vetkezetében az elmúlt héten vé­geztek az őszi gabona vetésével. A Vörös Csillag, az Ú­j Tavasz, az Igazság és a Béke Termelő­­szövetkezet után még e héten a többi szövetkezet tagsága földbe szórja a jövő évi kenyér­is gabonát. Az egyéni gazdák is naponta jelentik a városi tanács mezőgaz­dasági osztályának, hogy eleget tettek vetési tervüknek. Az el­végzett vetéseket a mezőőrök és a mezőgazdasági osztály dolgozói nap, mint nap ellenőrzik. Pénzügyi dolgozók versenyfelhívása Dunapataj pénzügyi dolgozói és végrehajtó bizottsága ver­senyre hívta megyénk 15 nagy­községét november 7-re 40 szá­zalékos, december 21-re pedig a terv 100 százalékos teljesítésére. ­ kiskunmajsai traktorosok állják a szavukat Kiskunmajsán november tiszteletére­ 3 i traktoros és 4 bri­t gád tett versenyfelajánlást, s a gépállomás dolgozói pedig egé­szében vállalták, hogy vetési tervüket november 5-ig teljesí­tik. A gépállomás dolgozói máris becsülettel eleget tettek vállalt kötelezettségüknek. Őszi vetés­tervüket már a legutóbbi érté­kelésig 102 százalékra teljesítet­ték, míg az éves tervükkel 97,5 százalékra álltak. Az eredményekhez sokkal já­rult hozzá az olyan traktorosok munkája, mint Sághi Józsefé, Pálfi Dezsőé, Dávid Pálé, Kakas Istváné, akik már október végé­re teljesítették egész éves tervü­ket. -------------1----------- ----------- --—----------------------- ■ Mi újság a T­ÜZÉP-telepen? Van elég tüzelő, nem gond a beszerzése A Kecskeméti TÜZÉP aluljárónál lévő te­lepen egyre több házi­asszony fordul meg. Igaz, míg beérnek az irodába, nagy csatát kell vívniok a sárral, mely néha bokáig ér. De a meleg lakásért ezt is elszenvedik. A szénhegyek között a kocsik sokasága lát­ható. Mindegyik hegy biztatóan tekint a vá­sárlóra. A hegyek tete­jén kis tábla. Pécsi iszapszén — olvasható közvetlenül a mázsa­­ház mellett. Bár keve­­sen ismerik, de aki már egyszer használta, szívesen vásárolja. Tü­zelésének technikája: keveset kell rakni a parázsra, s akkor az iszapszén egész délután úgy izzik, mint koksz. Nem is csoda, a 3700 kalória meleget ad. A másik garmadá­ban, ahogy itt hívják ezeket a szénhegyeket, a pécsi keksz, a har­madikban pedig az óbudai kínálja magát. Harminc vagonnal van belőle. Viszik is, mert kevéssel jól be­melegíteni a lakást.lehet A delnógrádiak cso­portjában háromféle szén található. Az egyikből most lapátol­nak egy egylovas ko­csira. — Mennyire szól a papír? — kérdem. — Tizenöt mázsára. A végefelé tartunk — válaszol a szénszállító. Odébb a 3300 kaló­­riájú, szintén délnóg­rádi szénből raknak meg egy kocsit. A kis­­terenyei szénhegy előtt is két kocsi áll. Rövi­desen 10—15 mázsás terhükkel hagyják el a TÜZÉP telepét. Igaz ez a szén nem ad olyan meleget, mint a délnógrádi, de azért a 3200 kalóriát ez is meghaladja. A szénhez fa is jár. Ebben sincs hiány. J­ugoszláviából, Romá­niából több vagon szá­raz fa érkezett a te­lepre. A begyújtáshoz TÜKER-alágyujtót is adnak. Sok háziasszony már el sem tudja kép­zelni a begyújtást TÜKER-alágyújtó nél­­­kül. Kaphat amennyit akar,annyit. Azt is eláruljuk, hogy 10 vagon kiváló minőségű tőzeg is ve­vőre vár. Egy mázsa ára 19 forint 70 fillér. Úgy ég, mint a fa, — magyarázzák a szak­értők. Talán egy fél­órája lehet, hogy egy kocsi 10 mázsát vitt el ebből a kiváló minősé­gű tőzegből. Kocsi kocsit követ. A vásárlókedv, bár még nem a legjobb, de a forgalom fokozatosan nő. Október 28-án pél­dául 93 000 forint ér­tékű szén, fa került ki a telepről. A kocsik nemcsak szenet és fát szállíta­nak a családokhoz. Gondoskodni kell a ki­szállított tüzelő pótlásá­ról is. A BELSPED kocsijai naponta több vagon tüzelőt szállíta­nak be a telepre. Ok­tóber 2-án például 28 vagon, 15-én 17 vagon, 22-én 9 vagon, 23-án pedig újabb 15 vagon szén, fa növelte az amúgy is nagy szénhe­gyeket. Gyorsan szám­vetést készítettünk a telepvezető elvtárssal és megállapítottuk: 32 ezer család évi szén­­szükségletének meg­felelő már ittlévő szén­mennyiség alkot itt hegyeket. * Venesz = Új gyermekkórház Pekingben Június 1-én nyílt meg a 000 ágyas új gyermekkórház Peking­­ben, mely 150 egészségügyi alkalmazottal és külön rendelő­­intézettel bír. A rendel­őintézet kapacitása napi 2000 beteg. Úi műtője, sebészet, fogászat, stb. részlegei, minden a legmoder­nebbül felszerelve. Ezenkívül a fertőző betegek számára külön elkülönítő osztály is van. — Képünk az egyik gyermek­­kórtermet mutatja be. ötéves a postai Hírlapterjesztés js/­ elég szeretettel köszöntjük a postai hírlapszolgálat ötödik évfordulóján a pártsajtó derék postás terjesztőit. Sok sikert, további jó munkát postás elvtársak! Teljesítette éves tervét a Kecskeméti Kinizsi Konzervgyár A Kinizsi Konzervgyár dolgo­zói október 31-én délelőtt 10 óra­kor teljesítették az éves tervet, s már a terv túlteljesítésén fá­radoznak. Számításuk szerint december végéig 12—15 millió forint értékű konzervárut gyár­tanak éves tervükön felül. Ex­­porttervüket is túlteljesítik. Az üzem vezetői és dolgozói nagy gondot fordítanak a cik­kenkénti, a minőségi, a termelé­kenységi és az önköltségcsökken­tési terv túlteljesítésére is. Főze­­lékkonzervből, amelyet a külföld is igen kedvel, már az év első háromnegyedében többet ter­meltek 22 és fél százalékkal. A Gyüm­ölcskonzervből ugyancsak az első kilenc hónapban 30 szá­zalékkal adtak többet, mint amit a terv előírt. A minőség terén is legtöbb cikkben túlteljesítette a gyár a vállalását, így a gyü­­mölcskonzervnél 6 százalékkal több a gyártott elsőosztályú, mint a tervezett. Hasonló a hely­zet a savanyúságnál. A gyár dolgozóinak jó munka­­­ját mutatja az is, hogy a terme­lés felfutásának mintegy 80 szá­zalékát a munka termelékenysé­gének növelésével érték el, fő­ként ebből adódik, hog­y önkölt­ségcsökkentési tervüket 1 száza­lékkal túlteljesítik. Z­árszámadás előtt A pálmonostorai Rákosi Ter­melőszövetkezetben is készülnek a zárszámadásra. A tagok kiszá­mították, hogy ha a konyhaketv­­észetet jobban kihasználják, jö­vőre 220 000 forinttal növelhetik a közös jövedelmet. Ebből pénzösszegből egyetlen esztendő­­­ben több mint 30 tehenet vásá­rolhatnak.• A háztáji gazdaságokban ele­gendő kukorica termett a tagok saját szükségletének kielégíté­sére legtöbb termelőszövetkeze­tünkben. Ezért sok helyen úgy határoztak, hogy a közös gazda­ságban megtermett kukoricát nem osztják ki munkaegységek­re, hanem a közös állatállo­mány fejlesztésére tartalékolják. Ennek a meggondolásnak alap­ján határozták el a kiskunfél­egyházi Lenin Termelőszövetke­­­zetben, hogy a jövő évben, há­­­rom hónaponként visznek hízott­­sertést a piacra. A kelebiai Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet kitett magáért­ ebben az évben. Rendezte összes adósságát. Jó jövedelme lesz az idén a tagoknak is, hiszen 17,2 mázsa árpa, 12,9 mázsa búza, 8,5 mázsa rozs termésátlaguk volt, s meglátszik ez a készpénzosztás­nál is. Harminc forintot kapnak munkaegységenként. (Szabó G Andrásné leveléből.) Két megyei tanácstagot választanak A megyei 1-es és 23-as választókerületben tanácstagot vá­lasztottak vasárnap. Kecskeméten, a megyei 1-es választókerü­letben Laczkó Dénesre adták szavazatukat a választópolgárok. A 23-as megyei választókerületben, mely Fülöpszállást és Kunpe­­szért foglalja magában. Losoncai Mihályt választották megyei tanácstagnak. Kunpeszéren már délben fél egyre minden vá­lasztópolgár leadta szavazatát. EZ CSAK A KEZDEK.A Kiskunhalasi Mészhomoktégla­gyár kollektívája október hó elején összeült a kultúrterem­ben s úgy határozott, hogy no­vember 7 tiszteletére 150 000 darab téglát ad terven felül. Mint ahogy ez már szokás itt, a napi terv rendszeres túltelje­sítésével biztosították az októ­ber havi terv túlteljesítését. Így tehát már elvetették a gondjai az erre az időre szóló ígéret va­­lóra váltásának. No de ez csak a kezdet — mondják ismét a gyár dolgozói. Hátra van m­ég az éves terv idő előtti teljesíté­se. Ha december 10-re akarjuk teljesíteni az évi kötelezettsé­geinket, akkor még sok mindent kell tenni. S a szavak mögött a tettek sokasága húzódik meg. Tegnap is, ma is túlteljesítették a tervet. Ahogy a kemencékből kihoz­zák a téglát, kocsira rakják és az ország minden részébe elszál­lítják, hogy segítsék az építke­zési munkálatokat. Az ország északi részébe és Tiszántúlra rendszeresen érkeznek szállít­mányok. Rövidesen Hortobágy ismerkedik meg a Halason gyár­tott téglával. 100 000 darabot szállítanak majd az állami gaz­daságba;

Next