Petőfi Népe, 1959. december (14. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-01 / 282. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek? magyar szocialista munkáspárt bács-kiskun megyei LAK­A XXV. ÉVFOLYAM, 382. SZÁM Ara SO fillér 1959. DECEMBER 1, KEDD Levél a megyei pá­rtbizottságnak örömmel jelentjük, hogy pártkongresszus tiszteletére tett a vállalásunkat teljesítettük és az 1959. évi teljes termelési ter* vünket november 28-ig befejez* tük. Dolgozóink most újabb* felajánlást tettek. Vállalják,­ hogy decemberben terven fe­­­lül még 13 millió forint értékű­ árut termelnek — írja a Kecs­­­keméti Baromfifeldolgozó Vál­­­lalat pártszervezetének titkára.i A megyei párt-végrehajtó bi­­­zottság levélben fejezte ki el­­ismerését az üzem dolgozóinak. Megkezdődött az MSZMP VII. kongresszusa Hétfőn délelőtt 9 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelő­dési Otthonában megkezdődött a Magyar Szocialista Munkás­párt VII. kongresszusa. A kongresszus termét a »Világ proletárjai, egyesüljetek!­« fel­irat, a nemzetközi munkásmoz­galom nagy tanítójának, Marx­nak, Emgedsnek és Leninnek domborművű képe, vörös nemzetiszínű zászlók díszítik,és A kongresszusi küldöttek és a meghívottak hatalmas tapsa közben léptek a terembe az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai. N. Sz. Hrus­csov, az SZKP Központi Bi­zottságának első titkára, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, az SZKP küldöttségé­nek vezetője, és a többi test­véri kommunista és munkás­párt küldöttségeinek vezetői. Dr. Münnich Ferenc, az­­ MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke beje­lentette, hogy a kongresszus első teendője a kongresszus el­nökségének és bizottságainak m­­eg­választása. Az elnökség tagjaira Horváth András, Pest megye kongresszusi küldötte tett javaslatot. Az elnökség tagjai a kong­resszus részvevőinek nagy tapsa közben foglalták el he­lyüket az elnöki emelvényen. A kongresszuson a meghí­vottak soraiban részt vesznek a magyar politikai élet párton­­n kívüli képviselői is. A meg­nyitó illésen megjelent a bu­dapesti diplomáciai képvisele­tek számos vezetője is. Miután az elnökség tagjai el­foglalták helyüket, dr. Münnich Ferenc, az­­ MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forra­dalmi munkás-paraszt kormány­­elnöke emelkedett szólásra. Bevezetőben üdvözölte a­­ kongresszusi küldötteket és Vendégeket, üdvözölte a párt Politikai Bizottságának tagjait, a Központi bizottság tagjait és külön Dobi Istvánt, a Népköz­­társaság Elnöki Tanácsának elnökét. Ezután javasolta, hogy emlé­kezzenek meg azokról az elv­társakról, akiket az utóbbi idő­ben veszített el a nemzetközi és hazai munkásmozgalom. El­veszítettük Marcel Cachin­­ elv­­társat, Boleslav Bierut elvtár­sat, Antonin Zapotocki elvtár­sat, Giuseppe di Vittorio, Geor­­gi Damjanov, és Frederic Jo­­liot-Curie elvtársat. Elhunyt pártunk Központi Bizottságá­nak három tagja: Fogarasi Béla, Horváth Imre és Révai József elvtárs. »Emlékezzünk meg — mondotta — szeretettel az ellenforradalom elleni harc­ban elesett szovjet hősökről, az első életüket adták szocialista rendünkért. Emlékezzünk magyar hősökre és mártírokra: a Mező Imrére, Kalamár József­re, Asztalos Jánosra, Kállai Évára, Sziklai Sándorra, Bik­­sza Miklósra és a többiekre és adózzunk emléküknek egy per­ces kegyeletes felállással.­« (A kongresszus részvevői egyper­ces néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) — Nagy tisztesség számunk­ra — folytatta Münnich Fe­renc —, hogy a kongresszuson számos testvéri kommunista és munkáspárt küldöttsége kép­viselteti magát. Engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében, a kongresszus küldöttei nevében, szeretettel üdvözöljem a Szov­jetunió Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Nyikita Szer­­gejevics Hruscsov elvtárssal, az SZKP Központi Bizottságá­nak első titkárával, a Szovjet­unió minisztertanácsának elnö­kével. (Hosszantartó, lelkes, nagy taps.) Münnich Ferenc elvtárs ez­Kádár János bevezetőben megemlékezett arról, hogy párt valamennyi szervezetében a megtartották a kongresszusi vezetőségválasztó taggyűlése­ket, megtartották a pártérte­kezleteket. A párttagság egysé­gesen kifejezésre juttatta: he­lyesli a három éve folytatott politikát és azt kívánja, hogy ezt a politikát folytassuk kö­vetkezetesen a jövőben is. Egy­értelműen helyesli a kongres­­­szusi irányelveket is. Elmondható, hogy a Köz­ponti Bizottság és a párt­tagság összeforrott, az egy­után melegen üdvözölte a kom­munista- és munkáspártok megjelent­­ küldöttségeinek ve­zetőit és tagjait, majd hangsú­lyozta: — Mögöttünk három eszten­dő áldozatokban és küzdelmek­ben bővelkedő, de sikerekben sem szűkölködő munkája. Ma, amikor harcaink­ területét át­tekintjük, elmondhatjuk, hogy van erős, harcedzett, marxista ,leninista pártunk, amelyet megbecsül és bizalommal követ a dolgozó magyar nép. Szocia­lista építőmunkánk eredményes, dolgozóink élete hónapról hó­napra, évről évre szépül, javul. Szilárd a proletárdiktatúra, amely itthon a munkásosztály­ra, a dolgozó parasztság és a velünk tartó értelmiségre tá­maszkodik, nemzetközileg pe­dig élvezi a hatalmas szocialis­ta tábor és a nemzetközi kom­munista mozgalom támogatá­sát. — Még biztatóbb a kép, ha a jövőbe nézünk. Előttünk­­ a még pártunkban megbonthatatlan,erős. — Hazánkban ma erősek a párt és a tömegek kapcsolatai, a párt és a nép a szocializmus zászlaja alatt tömörült egysé­ges, hatalmas erő. — A Központi Bizottság azok­nak tulajdonítja az elért nagy­­eredményt, akiknek hatását a három év alatt támo­él­vezte. Köszönetet mondunk pártunk egész tagságának a bizalomért, amellyel követtek, és a támogatásért, amelyben részesítettek bennünket. Kö­szönetet mondunk pártonkí­­vüli barátainknak, akik az szocializmus építésének, az ala­pok lerakásán­ak­, a gyorsabb haladásnak sokat ígérő távlata." Népünk a párt vezetésével nö­­­vekvő egységben és nagy szor­galommal dolgozik, mert he­lyesli pártunk­­ politikáját és mind világosabban látja a nagy­­célt: a szocializmus teljes fel­­­építését. A kormány elnöke befejezé­­­sül jó munkát kívánt a kong­­­resszus küldötteinek és a kong­­­resszust megnyitotta. A kongresszus ezután ugyan­­­csak Kiss Dezső javaslatára­­szerkesztő bizottságot, jelölő­­bizottságot, fellebbvi­teli bizott­ságot, mandátumvizsgáló bi­zottságot és szavazatszedő bi­zottságot választott majd el­fogadta a kongresszus napi­rendjét. A kongresszus ezután m­eg­­­kezdte az első napirendi ponti­­ tárgyalását. A Központi Bi­­­zottság beszámolóját Kádár Já­­­nos, az MSZMP Központi Bi­­­zottságámak első titkára ismer­­­tette, Elnöki Tanácsban, a kormány«* ban, az országgyűlésben, a ta­­nácsokban, a Hazafias Nép«* frontban, a szakszervezetikben^ valamennyi tömegszervezetbeni és tömegmozgalomban együtt», dolgoztak velünk és támogattak, bennünket. Hálás köszönetet? mondunk munkásosztályunk­* nak, dolgozó népünknek aanrt a hónapról hónapra mélyülő* bizalomért és fokozódó támo­gatásért, amelyben az elmúlt három év alatt részesítették a Központi Bizottságot, egész pártunkat. (Folytatás a 2. oldalon.) -1. Kádár János elvtárs beszéde Dr. Münnich Ferenc, a Minisz­tertanács elnöke, megnyitó beszéde közben.

Next