Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-11 / 136. szám

*. oldal Egyesb­b lépés! sem távolodhatunk el a szovje­—egyiptomi barátságtól Szadat rádió- és televíziós beszéde KAIRÓ Anvar Szadat, egyiptomi elnök csütörtökön nagy je­lentőségű rádió- és televí­ziós beszédet mondott. Kijelentette: „a Közel-Ke­leten úgy lehetséges a tar­tós béke, ha Izrael kivon­ja csapatait az összes meg­szállva tartott arab terü­letről és elismeri a Palesz­tina­ népnek azt a jogát, hogy saját maga döntsön sorsáról”. Az elnö­k hevesen bírál­ta az Egyesült Államokat, amely — mint­­ mondotta — „az Izraelnek nyújtott ka­tonai és anyagi támogatás révén tevékenyen részt vállal területeink megszál­lásában és a szuverenitá­sunk ellen irányuló ag­resszióban. Ezt a maga­tartást nem fogadjuk el és teljes egészében jók” — mondotta.elutasít­A Szovjetunió lojális és önzetlen segítségét méltat­va Szadat elnök kijelentet­te: „A Szovjetunió a gya­korlatban bizonyította be, hogy szilárdan az imperia­listaellenes forradalom mellett áll és habozás nél­kül erkölcsi és anyagi se­gélyben részesíti a függet­lenségük megszilárdításá­ért küzdő fejlődő országo­kat.” Az egyiptomi államfő hozzáfűzte: „A Nasszer el­nök kezdeményezte egyip­tomi—szovjet barátság to­vábbfejlődött és a nemrég aláírt barátsági és együtt­működési­­ szerződésben ol­dott testesjító‘ í'-'-szerződés megerősíti a barátság el­vein nyugvó szovjet— egyiptomi kapcsolatokat és megszilárdítja a két ország között kialakult szoros együttműködést. A szerző­dés révén a Szovjetunió rendelkezésünkre bocsátja tudományos és technológiai ismereteit, hogy segítsé­günkre siessen a korszerű egyiptomi állam kiépítésé­ben és fokozza katonai erőnket területeink felsza­badítása céljából.” „E barátságtól egyetlen lépést sem távolodhatunk el, mert ezzel saját érde­keink ellen cselekednénk és saját térségünkön belül az imperializmus ügyét tá­mogatnánk — mondotta Szadat egyiptomi elnök. Az Arab Szocialista Unió átszervezéséről és azokról az elvekről szólva, amelyekre tevékenységét alapoznia kell, Anvar Sza­dat hangsúlyozta: „Az Arab Szocialista Unió a dolgozó nép szövetségére épül. Nem kaphatnak benne helyet az opportunisták a reakció­sok, az egyiptomi társada­lom szocialista átalakításá­nak ellenségei, az ingado­zók és a nemzeti integri­tás, a belső front ellen ágáló összeesküvők”. „A néptömegek — fűzte hozzá — rendelkezni fog­nak azzal a joggal, hogy megvonják bizalmukat képviselőiktől, amennyiben azok eltérnek a forradalmi úttól.” Szadat elnök jelezte, hogy elhárítják a fiatalok­nak és a nőknek a közélet­ben való részvétele előtt álló akadályokat. Végezetül hangsúlyozta az állami szektor uralkodó szerepét az egyiptomi gaz­daságban, majd rámuta­tott a nemzetgazdaság fej­lődésének alapját képező nehézipar „kiépítésének” szükségességére. (AFP) Olajkutatás Délkelet-Ázsiában . Az 1969-ben­­ megkez­dett tengeralatti kő­olaj kutatások hatal­mas, a közel-keleti kő­olajkészleteket túlszár­nyaló lelőhelyeket mu­tattak ki a Kelet- és Délkínai-­ tenger konti­nentális talapzatán (a 200 méternél sekélyebb tengerszakaszon). — Egyes becslések sze­rint 4—5 éven belül a térség kőolajtermelése elérheti a napi 6 mil­lió tonnát, azaz innen származik majd a tő­kés világ termelésének több mint a fele. (1970- b­en a térség termelése csupán évi 70 millió tonna volt). Különösen nagy re­ményeket fűznek az agresszió sújtotta in­dokínai térségben — a Mekong-delta környé­kén — valamint a kí­nai partok előtt fekvő Szenkaku-sz geteknél folyó kutatásokhoz. Az indokínai térségben fő­leg az amerikai mono­póliumok tevékeny­kednek (Standa­rd­ Oil, Union Oil, Continental Oil, Caltex, Gulf Oil, Tenneco, El Paso Na­tural Gas stb.), ame­lyek eddig egyenként körülbelül két millió dollárt ruháztak be a kutatásokba. A beru­házott összegek és a várható magas haszon magyarázza az ameri­kai kormány makacs ragaszkodását a viet­nami háború folytatá­sához. A Szenkaku-szigetek környékén viszont — az amerikai­—kínai kapcsolatok enyhülé­sének megfelelően — az Egyesült Államok kormánya megtiltotta az amerikai cégeknek a kutatások folytatá­sát, így ott főleg japá­nok, dél-koreaiak, taj­vaniak tevékenyked­nek. Az 5 kopár szirt­­ből álló szigetcsoport 1972-ig akinawával — a támaszpont szigettel együtt — amerikai ka­tonai köigazgaás alatt áll, majd a ha­táridő lejárta után Ja­pánhoz kerül. A szi­getekre azonban igényt tart a tajvani és dél­koreai bábrezsim is, a Kínai Népköztársaság pedig Tajvan mellett e szigeteket is saját te­rületének tekinti. A kitermelés alaku­lását kedvezően befo­lyásolja a hatalmas ja­pán felvevőpiac közel­sége (Japán jelenleg mintegy 200 millió ton­na kőolajat importál, így a legnagyobb kő­olajimportőr), vala­mint az Egyesült Álla­mok fogyasztásának gyors növekedése, amit az amerikai kontinens termelése nem tud kö­vetni. (1980-ban a vár­ható napi fogy­asztás az Egyesült Államok­ban 3,5 millió tonná­nyi lesz, a jelenlegi ugyanakkor 1,3 millió tonnás napi termelés az ország tartalékai­nak kímélése céljából lényegesen nem emel­kedhet). Ezzel szem­ben kedvezőtlen hatá­sa van a kitermelés alakulására az ameri­kaiak indokínai hábo­rújának és a Tajvan körüli térség rende­zetlenségének. — TERRA — n bfincs: a jobboldal Katonai díszpompával temették el Santiagóban a kedden meggyilkolt Ed­­mundo Perez Zujovic volt chilei belügyminisztert. A politikai gyilkosság ügyében tovább folyik a nyomozás. A rendőrség megerősítette, hogy az egyik gyilkosnak, Ronald Rivera Calderonnak a sze­mélyazonosságát minden kétséget kizáróan megálla­pították. Chilei politikai körökben általában szélsőjobboldali összeesküvők művének te­kintik a gyilkosságot. A chilei szakszervezeti szövetség tömeggyűlést szervezett, amelyen támo­gatásáról kívánja biztosí­tani Allende elnököt. A tömeggyűlésen az államfő is felszólal. A megfigyelők feltétele­zik, hogy Allende beszédé­ben ismerteti majd a bir­tokba került dokumentu­mok részleteit, s azt is le­hetségesnek tartják, hogy bejelenti: a megbékélés és a meggyőzés politikájának vége. Barátság szilárd pilléreken Újabb USA-manőverek megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Szovjetunió segít bennün­­­ket gazdaságunk fejleszté­sében és aktívan fellép a nemzetközi politika színte­rein az arabok igazságos ügye mellett. A szovjet— egyiptomi szerződés a két ország kapcsolatainak fej­lesztését és erősítését szol­gálja. „Miután meggyőződött arról, hogy az EAK egy négyzetcentiméternyi terü­letéről sem mond le és nem hajlandó kompromis­­­szumokra, az Egyesült Ál­lamok ismét manőverező taktikához folyamodik” — írta a szerdai Al Gumhu­­rija.­­ Az amerikai diplo­mácia úgy állítja be az EAK-nak a Szuezi-csator­­na megnyitására tett javas­latait, mint a közel-ke­leti válság részleges rende­zését. Az EAK kormánya azonban azt követeli, hogy a részleges kivonulás az agressziót elkövető erők időben meghatározott tel­jes kivonásának első sza­kasza legyen. „Az Egyesült Államok — írja végül a Gumhurija — mindig talált ürügyet Iz­rael katonai támogatására. Jelenleg ilyen ürügy a Szovjetunió és az EAK ba­rátsági és együttműködési szerződése.” (TASZSZ) Mahmud Riad külügymi­niszter az egyiptomi nem­zetgyűlés külügyi bizottsá­gának szerdai — a szovjet —egyiptomi szerződést egy­hangúlag jóváhagyó — ülé­sén kijelentette: „A szerző­dés annak a tartós és meg­ingathatatlan barátságnak a kifejezése, amely a két or­szág népeit összeköti. Ez a barátság nem átmeneti je­lenség, hanem szilárd pillé­reken nyugszik. Nem feled­kezhetünk meg arról, hogy a Szovjetunió mindenféle támogatást megadott és megad az EAK-nak. Az arab országok ellen indított izraeli agresszió megkezdé­se után­­ felháborodottan ítélte el az agresszort és Nagy részvéttel búcsúztatták el Lukács Györgyöt ie Csütörtökön a Mező­sm­úti temetőben nagy részvéttel búcsúztatták el a 86 éves korában elhunyt Lukács Györgyöt, a Ma­gyar Tanácsköztársaság volt népbiztosát, kétszeres Kossuth-díjas akadémikust. A munkásmozgalmi pan­teon területén a gyászo­lók sokasága állta körül a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozga­lom kiemelkedő személyi­ségének, kiváló marxista filozófusnak és esztétának vörös szemfedéllel borított, virágokkal és koszorúkkal övezett ravatalát. A ravatalnál a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és Magyar Tudományos Aka­­­démia nevében Friss Ist­ván, az MSZMP KB tagja, akadémikus, búcsúzott Lu­kács Györgytől, majd az elhunyt barátai nevében Déry Tibor író mondott búcsúszavakat. A gyászbeszédek elhang­zása után a koporsót a panteon temetőjébe vit­ték, s az Internacionálé hangjai mellett bocsátották a sírba, amelyet elborítot­tak a gyász és a kegyelet virágai. (MTI) Pakisztánt vádolja Szvaran Szvaran Szingh indiai külügyminiszter, a Deutsche Welle rádiónak adott nyilatkozatában kije­lentette: a világnak segít­séget kell nyújtania India számára a Kelet-Pakisztán­­ból özönlő menekültek el­tartási költségeinek viselé­sében. Azzal vádolta a pa­kisztáni kormán­yt, hogy a menekültáradatot politiká­jával idézte elő és kije­lentette: ha nem szűnik meg a bevándorlás, India kénytelen lesz ellenintéz­kedésekhez folyamodni. Hangsúlyozta: az indiai ál­láspont szerint a felelőssé­get a nemzetközi közösség­nek kell viselnie — hiva­talosan és nem hivatalo­san egyaránt. A külügymi­niszter azzal vádolta a pa­kisztáni kormányt, hogy nem vette figyelembe Ke­­let-Pakisztán népének kí­vánságát, a bizonytalanság légkörét teremtette meg, és emberek százezreit gyilkol­ta le. Ebben a légkörben életüket mentve menekül­tek az emberek Kelet-Pa­­kisztánból indiai területre. Pakisztánnak Szvaran Szingh véleménye szerint azáltal kellene az elmene­külés megszüntetéséhez a feltételeket megteremteni, hogy biztosítja a biztonsá­gos visszatérés körülmé­nyeit. Még egy tömegsír — 13 holttesttel Úgy látszik, Juan Coro­­nának, az őrült Yuba City-i tömeggyilkosnak „rokona” van a határ túloldalán: a mexikói Escandon városka mellett egy 50 négyzetmé­teres körzetben 13 holttes­tet találtak, mindegyiküket golyó ütötte sebbel a fején. Az áldozatokra ott dol­gozó munkások akadtak rá. José Chihuahua állam rendőrfőnöke szerint gyilkosságokat nemrég kö­­­vethették el, mivel a holt­testeken „még jó állapot­ban van a ruha”. A helyi rendőrség most ugyanazt fogja tenni, mint a Yuba City-beliek: felásat­­ja az egész környéket, mert attól tart, hogy to­vábbi holttestek kerülnek elő. A térségben rendelke­zésre álló valamennyi rendőrt az escandoni tö­megsírhoz irányították. A fentebb idézett Cha­vez rendőrfőnök elmondot­ta még, hogy az áldozato­kat beszállítják Chihuahua tartomány székhelyére. Eközben összeállítják az eltűnt személyek listáját, hogy megkönnyítsék a hul­lák azonosítását r Sf­Ti, JSnl­tí H, péntel A rendőrök ráfizettek... Megbüntetik azokat a New York-i rendőröket, akik ez év januárjában hatnapos sztrájkot, vagy ahogyan ők nevezték, „munkaakciót” rendeztek. Harry Bronstein, a városi alkalmazottak személyzeti igazgatója a közszolgálat­ban levők sztrájktilalmára vonatkozó helyi törvény alapján 21 ezer rendőrtől összesen 12 napi bért, azaz minden nap után dupla fi­zetséget vonat le. „Angyal”, kígyóval Az ausztráliai Perth bí­rósága 25 dollár­ pénzbün­tetésre ítélt egy Maurice Britz nevű fiatalembert, mégpedig azért, mert méter 70 centiméter hos­­­­­szúságú kígyójával táma­dást intézett egy szabó el­len. A dolog azzal kezdő­dött, hogy Britz, aki szen­vedélyes motoros, s mint ilyen a „pokol angyalai”, feliratot viselt dzsekije há­tán elment egy szabóhoz, hogy hat további „pokol angyalai” feliratú emblé­mát varrasson föl a kabát­jára. A szabó el is végezte a munkát, de Britz úgy találta, hogy a dzseki­ről hiányzik egy „német felirat”. A fiatalember tá­vozott majd félóra múltán Freddie nevű kígyójával visszatért, hogy a „némi meggyőzésben szükséget szenvedő” szabót jobb be­látásra bírja az eltűnt „ér­téket” illetően. Britz addig dugdosta kígyóját a szabó orra alá, amíg ki nem jött a rendőrség és le nem fog­ta őt. „Játékos” atya Egy 39 éves New York-i férfi, bizonyos Fred Delga­do egy családi vita során felragadta hathónapos kis­fiát és kidobta második emeleti lakásának ablakán. Fantasztikus véletlen foly­tán a csecsemő keresztap­ja éppen arra járt, s a le­felé zuhanó gyereket el­kapta. A kicsinek kutya­baja sincs, de megfigyelés céljából kórházba szállítot­ták. Az apát gyilkossági kí­sérlet miatt őrizetbe vet­ték. Paradicsom a miniszterre A fajgyűlölő Dél-afrikai Köztársaság hadügyminisz­terének londoni látogatása ellen tüntető fiatalok füst­bombát dobtak Botha ko­csijára és paradicsomokkal árasztották el, mikor hadügyminisztérium épüle­­­te elé érkezett. Botha fut­va menekült be a kapun, a rendőrök pedig kint őri­zetbe vettek két tüntetőt.

Next